Új Kelet, 2014. július-december (17. évfolyam, 26-50. szám)

2014-08-07 / 31. szám

Az aranyos csöppségek versenye! Szavazzon rájuk, nyerjen tőlünk! ! a 115. oldalon 177 nan felm­lmnad­b­an Ifi nap lonUlaUdUIJall Harminchat hetes lesz a 2014-2015- ös tanév - derül ki a Hivatalos Köz­­essdyben már ismertetett tanügyminisz­­tériumi rendeletből. A következő tanév szerkezetét is közzétették, így a szülők, pedagógusok, diákok számára egyaránt átlátható a vakációs és iskolai időszakok váltakozása. A tizenkettedik osztályosok számára lesz a leghosszabb a szeptemberben kez­dődő tanév, hiszen nekik 57 hétig tart majd. Ebből 33 hetet tanulnak, majd négyhetes lesz az érettségi vizsgasorozat. Ők 2015. május 29-ig járnak iskolába, ellentétben a többi diákkal. A nyolcadik osztályosok június 12-én végeznek majd, ■ ■ tehát 35 hetet tanulnak, egy hetet pedig a kisérettségivel töltenek. A líceumi oktatás kilenc-tizenegye­­dikes, technológiai szakirányú évfolya­main 37 hetes, azaz 181 napos lesz az oktatási év, a szakmai gyakorlat ideje 720 óra, amely az adott tanintézet által meghatározott időszakban zajlik majd, figyelembe véve a tanév szerkezetét és a vakációs időszakokat. Az új tanév is két félévből áll, az első szeptember 15-én kezdődik, ek­kor csen­getnek majd be az oktatási intézmények­be országszerte. 2015. január 30-ig tart, de közben 2014. december 20. és 2015. január 4. között lesz a tri vakáció. A napközisek és általános iskolások még egy szünidőnek örvendhetnek az első fd­­évben, ők idén november 1-9. között is pihenhetnek. A ké­rdévt is vakáció sza­kítja meg 2015. január 31. és február 8. között. A második félév tehát 2015. február 9-én kezdődik, és április 11-ig tart, ekkortól lesz a tavaszi szünidő. A tanítás április 20-án folytatódik, egészen június 19-ig, amikor véget ér a tanév. Jövő­ben is lesz rendhagyó oktatási hó, az iskola másként: tudj meg többet, légy jobb! ha programjai április 6-10. között lesznek. (barabás) • 2014. augusztus 7-13. • XVII. évf. 31. szám • 24 oldal ára 2,5 lej, előfizetőknek 2 lej A városvezetők elbeszélnek egymás mellett Mórra billen a fűtés ára? Örökzöld téma Gyergyószentmiklóson a fűtésszolgáltatás kérdése. Ma már a minőség nem jelent problémát, a fel­újított rendszerben csak azoknál nincs meleg a téli hó­napokban, akik időközben nem cseréltették ki a fűtőtes­­teke, a belső vezetékhálózatot. A legnagyobb gondot a távhő ára jelenti, városunkban a lakosság nagy részének meg­fizethetetlen az elfogyasztott gigakalória ellenértéke. Két hónap múlva kezdődik az újabb fűtésidény, már most so­kan aggódnak, honnan, hogyan teremtik majd elő a szol­gáltatás árát. A városvezetők pedig elbeszélnek egymás mellett, és nem tudni, csökken, drágul, vagy pedig marad a távhő jelenlegi ellenértéke. OH80RGHSNJ városi könyvtár ^RGYÓSZ~NTMIKLÓS Gyilkosság Ditróban ^Brutális gyilkosság történt Gyergyóditróban. Fejszecsapás okozta a '^halálát annak a 63 éves férfinak, akit hétfőn temettek. Az elmúlt hét­végén történt megrázó esetről mendemondák keringenek, a Hargita Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség azonban nem zárja ki a jogos önvédelem lehetőségét sem. Az ügyben még tart a nyomozás, akik „úgy hallották", hogy B. I. és test­vére előbb értesítette a rendőrséget, u­­tána ment a helyszínre, ahol „tetten érték a fatolvajokat", ebből vita kelet­kezett, és akkor történt a brutális ese­mény. Mások értesültek, hogy a hely­színről hazafele tartva az erdőgazda és testvére autója elé álltak szekérrel „a fatolvajok", amikor az előbbiek kiszáll­tak az autóból, a szekeresek fejszével tá­madtak rájuk, egyikük halálát, másikuk sebesülését okozva. „Elég baj, hogy ott tartunk, rettegve kell kilépnünk az ajtón, mert a becsü­­letes emberre - aki jogos tulajdonát pró­bálja védeni - fejszével támadnak, a gyilkosok és a tolvajok pedig szabadon garázdálkodhatnak tovább" - méltatlanko­dott egy idős gyergyóditrói asszony. A gyilkosság körülményeiről ellentétes, különböző hírek terjengnek. B. I. ha­lálát fejszecsapás okozta. Az áldozat összetűzésbe került két olyan személ­lyel, akik a mendemonda szerint az erdejéből „fát loptak". Vannak azonban, Cristi Gheorghe, az ügyészség saj ^^^^^- (Jánossy) fószóvivője megerősítette a hírt, misze­rint B. I. halálát fejszecsapás okozta, részleteket azonban nem közölt az eset­tel kapcsolatosan. - Sajnos, nincs szem­tanú, az ügyben érintett személyek vallomása egymástól eltérő, és nem zárható ki a jogos önvédelem lehetősége sem - közölte. A sajtószóvivő elmond­ta, nem készült még el a törvényszéki orvosi látlelet a halálesetről, és amíg nincs bizonyíték, nem vehetnek őrizébe senkit. Gyergyóditróban azt beszdik az em­berek, hogy a fejszével állítólag B. T. sújtott le, aki korábban már volt bör­tönben gyilkosság miatt, az ügyészségi sajtószóvivő azonban annyit mondott ennek kapcsán, hogy ki személy érintett az esetben, akik közül egyik C. S. Petres Sándor Hargita megye új prefektusa Petres Sándor 2010-től volt a Hargita Megyei Tanács al­­elnöke, nemrég nevezték ki alprefektusnak, most pedig ő lett Hargita megye új pre­fektusa. Ezt a döntést Victor Ponta miniszterelnök hozta meg, mivel a Szociáldemok­rata Párt Maros megyei szer­vezete ellenezte, hogy Maros megyének prefektusa ma­gyar legyen. A kompromis­szumos megoldás által Ma­ros megyében az eddigi alprefektus, Vasile Liviu Op­rea lesz a kormánybiztos, míg a helyettesének az RMDSZ által támogatott Nagy Zsig­­mondot nevezik ki. Ezzel ugyan nem vált valóra az RMDSZ és a PSD márciusi megállapodása, de sikerült olyan egyezséget kötni, a­­mely szerint oktatási kérdé­sekben segítik Maros megyé­ben a magyarságot. Emellett pedig Hargita megye újból magyar prefektusnak örül­het Petres Sándor személyé­ben. Jean Andrian Andrei 2012 szeptembere óta volt a megye kormánybiztosa, őt szabad­sága ideje alatt váltották le. (a. k.) Jánossy Aliz kolléganőnket ízlovaggá avatták HIRDESSEN, REKLÁMOZZON a SZNES ÚJ KELET hasábjain! Tel: 0266-364.680. MEGÉRKEZTEK a műjégpálya új lámpái jövő héten ■MÍtffepffeVaQ lapunk aovullus hasábjain: OLVASÓINK ÍRJÁK!

Next