Új Kelet, 2017. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-26 / 4. szám
Szavaztatna az államelnök Klas Johannis államfő január 23-án bejelentette, népszavazást kezdeményez a Szociáldemokrata Párt - Liberálisok és Demokraták Szövetsége kormánykoalíció által tervezett amnesztia törvény kérdésében. A referendum szövege úgy lenne megfogalmazva, hogy a lakosság azzal kapcsolatosan fejtse ki véleményét, egyetért-e a korrupcióval szembeni küzdelemmel, a köztisztségviselők feddhetetlenségére vonatkozó követelményekkel. Az államfő azt mondta, olyan Büntető törvénykönyvre van szükség, hogy a korrupció miatt elítélt politikusok esetében ne lehessen közkegyelmet gyakorolni. Másnap az államelnök már konkrét lépéseket is tett a referendum előkészítésére, majd Strasbourgba utazott, ahol az Európai Emberjogi Bíróság illetékeseivel tárgyalt a román kormány amnesztia-tervezetéről. Az államfő ott már árnyaltabban fogalmazott, azt mondta, nem ellenzi azt, hogy bizonyos kisebb törvénysértések elkövetői idő előtt szabaduljanak a börtönökből, s a büntetéseiket töröljék, ám nem érthet egyet azzal, hogy az amnesztiatörvényt a kormány a köreihez tartozó politikusok felmentésére is akarja használni. Elemzők szerint a Klaus Johannis erélyessége mögött politikai érdekek állnak, ezért is vett részt az amnesztia törvény ellen szervezett bukaresti utcai tüntetéseken. Számos közíró és politikus emlékezteti Johannis államfőt, hogy nemrég még ő maga is egy végleges bírósági ítélet végrehajtását leállította és az ügy újratárgyalását kérte, mert feleségével és egy családi baráttal együtt jelentős anyagi érdekek fűzik a per tárgyához, nevezetesen egy törvénytelenül megszerzett jókora ingatlan tulajdonjogához. Az épületet a Johannis család bíróságon elveszítette, de még az ítélet után is megkapták a bérleti díjat egy banktól, majd elkezdték a ház visszaperelését. (sz. 1.) Hargita megyei hetilap Gyilkostói tragédia A Békás-szoros moldvai részének irányából haladt Gyergyószentmiklós felé egy karácsonkői (Piatra Neamt) 49 éves férfi. A szurdokvölgyből kiérve, Gyilkostó településhez közeledve egy rendkívül veszélyes (éles) balkanyarnál a jármű lesodródott az úttestről és a sziklás árokba borult. A gépkocsivezető belehalt sérüléseibe. A rendőrség figyelmezteti az autósokat, gépjármű-vezetőket, hogy a 120 országút említett szakaszán legyenek nagyon óvatosak, körültekintőek, tartsák be a sebességkorlátozásokat és ne vállalkozzanak bravúroskodó manőverekre. (új kelet) LAJKON TE IS MINKET A FACEBOOKON! www.facebook.com/ujkeletonline Hódít a kabáthóbort ■ éj Acelyföldet is szélvihar, azaz bocsánat: hóvihar gyorsaságával elérte az a „jótékonysági polgári szeretetszolgálat", aminek a lényege az, hogy városok központjaiban, parkjaiban, üzletek, más épületek utca felőli részein fogasokat helyeznek el, és oda lehet adományokat aggatni, felrakni. A hideg évszakra való tekintettel most éppen télikabátokat, pulóvereket, kesztyűt, sálat, sapkát. A tiszta jóhiszeműséggel külföldön elindított, aztán Romániába, Erdélybe és Székelyföldre is behozott emberségi gesztus vitathatatlan jótéteményei mellett hamar kiütköztek a fonákságok, azok a gyarlóságok, amelyeket úgy látszik egy-egy új kabát sem tud levetkőztetni az emberekről, azaz némelyekről. Részletek a 10. oldalon! • 2017. január 26. - február 1. • XX. évf. 4. sz. • 24 oldal ára 2,5 lej • Újra műsoron az Ibusár Magánjellegű apróhirdetése szövegét írja meg nekünk SMS-ben most, és küldje el a 0723-258.529es hívószámú mobiltelefon készülékre. Edzőváltás a Progymnál Menesztették Kosztromint Azonnali hatállyal bontott szerződést Roman Kosztromin edző-játékossal a Gyergyószentmiklósi Progym vezetősége. Vaclav Novak ezután csak játszani fog, más feladatot nem lát el a csapatnál. Helyüket a korábbi edző, a technikai igazgató • • 2017 VELÜNK A BŐSÉG ÉVE! Ismerkedjenek meg pénznyereményes játékunk legutóbbi nyerteseivel! - 3. oldal GHGÖR ÖHEn marosi könyvtár INGYENES ÜDÜLŐJEGYEK Mircea Dobre turisztikai miniszter január 24-én megerősítette azt a korábbi kijelentését, miszerint idén bevezetik a közalkalmazottak számára az ingyenes üdülőjegyeket. Az új időpont azonban július 1-je a korábban hangoztatott márciusi időszak helyett. A személyre szóló üdülőjegyek értéke a bruttó minimálbér (februártól 1450), az érvényességi határidő 6 hónap, tehát év végéig el kell használni. Csak romániai helyszínekre érvényesek az értékjegyek, amelyekkel szállást és étkezést lehet fizetni. Azt tervezik, hogy ne legyen nyomtatott formátum, hanem csak internetes, számítógépes. Ezáltal leegyszerűsödik az üdülőjegyek előkészítése, nem kell közbeszerzési eljárást kiírni a tervezésre, nyomtatásra, tárolásra, kiosztásra stb. A Capital gazdasági hetilap értesülései szerint a közalkalmazotti üdülőjegyek bevezetése csak jövő év elején esedékes. (új kelet) Lopott az ifjú Gyergyószentmiklóson bűnvádi eljárás indult egy 18 éves fiú ellen, akit legalább tíz lopás, minősített lopás és rablás elkövetésével gyanúsítanak. Az ügyészség hivatalosan javasolta az előzetes letartóztatást, mivelhogy némelyik bűncselekmény elkövetésénél a fiatal agresszív volt. A rendőrség kéri a lakosságot, hogyha észleltek lopási és rablási kísérleteket, azt is jelentsék, mert a bűnjelek, esetleg a személyi leírás segíti az ifjú bűncselekményeinek, ténykedéseinek felgöngyölítését és bizonyítékok gyűjtését. (V. k.)