Új Kelet, 2017. július-december (20. évfolyam, 27-51. szám)

2017-10-19 / 42. szám

kisnyugdíjasok CÉLPONTBAN Olguta Lia Vasilescu kedden, október 17-én azt nyilatkozta, a garantált minimális nyugdíjra vo­natkozó előírásokat valószínűleg törlik az új nyug­díjtörvényből. Elmondta, a szakemberek azon dol­goznak, hogy elkülönítsék a tényleges nyugdíjat a szociális állami támogatásoktól, hiszen aki 5-6 év vagy kevesebb társadalombiztosítási járulék­­fizetéssel kap garantált minimális nyugdíjat, nem lehet egy napon emlegetni azzal, akinek sokkal több igazolt munkaéve van, és mégis alig ré­szesül valamivel nagyobb havi nyugdíjban, mint a minimális nyugdíj, ami jelenleg 520 lej, de per­sze ezt sem akárki kaphatja, vannak alapfelté­telek. Egyébiránt a miniszter asszony elmondta, 2018. július 1-jétől a nyugdíj-értékpont 1100-ra emelkedik, és annak alapján 2019-ben újraszámol­ják a nyugdíjakat, havi járandóságokat minden nyugdíj esetében. (sz. I.) TOMBOL A SZEGÉNYSÉG ROMÁNIÁBAN ...ÉS EBBEN NYAKIG BENNE VAGYUNK MI IS! Az Európai Unió és Európai Bizottság statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn, október 16-án megrázó adatokat hozott nyilvánosságra némelyik tagállamról. A hosszabb időszakokat átfogó felmérésekre alapozó tanulmány szerint 2016-ban a romániai lakosság csaknem 39 százalékát fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség. Enyhe vigasz, hogy 2008-ban még 44 százalék volt az arány. Konkrét számokban ez tavaly hozzávetőlegesen 7,7 millió embert jelentett, 2008-ban pedig 9 milliót. Tavaly Románia lakosságának 25,3 százalékát fenyegette jövedelmi elszegényedés, főleg a munkahelyek elvesztésével, bércsökkenéssel, magánvállalkozások csődjével, veszteségessé válásával stb. Még több idevágó információt találnak lapunk 2. oldalán! • 2017. október 19-25. • XX. évf. 42. szám • 24 oldal ára 2,5 lej •­­ mm. m­m­­ • ■ Hargita megyei hetilap Bővülő gyermekjogok A Tudose-kormány múlt heti, október 11-i ülésén elfogadta a gyermek ügyvédje intézmény létrehozására, működtetésére vonatkozó rendeletet, határozat­­tervezetet. Az új gyermekvédel­mi intézmény a tervek szerint a nép ügyvédje (ombudsman) in­tézményhez hasonlóan fog mű­ködni, azzal a sajátossággal, hogy kiskorúak, saját elhatározásból, közvetlen módon is panaszt te­hetnek az őket ért sérelmek okán. A gyermek ügyvédje intézmény jövő év elejétől léphet működés­be, kezdetben 18 alkalmazottja és felelőse lesz, akik területi meg­osztás elvén végzik feladataikat, tehát egy szakember jut két-há­­rom megyének. (V. k.) •­m JÖNNEK Gyergyószentmiklósra A... Muvt’lód­ósi ll.i/ Ndfiytt­rfíin /1117 Nnvmutujr l'i 111 Ilii A belépőjegyek elővételben a Nicolae Balcescu utcai ONESES-ben szerezhetők be! Magánjellegű apróhirdetése szövegét írja meg nekünk SMS-ben most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre. Apróhirdetését ily módon is térítésmentesen közöljük az KELET hasábjain! HIRDESSEN, REKLÁMOZZON a SZÍNES­Z KELET hasábjain! Tel.: 0266-364.680. SÜRGŐS! Azonnali kezdéssel, sürgősen keresünk beteggondozót idős házaspár ápolására, havi cserével, ottlakással. Tel: 0756-087.941. (x. - Fizetett hirdetés.) ! ÜGYVÉDEK, KÖZJEGYZŐK BŰNBANDÁBAN A Szervezett Bűnözés és Terro­rizmus Elleni Hatóság (DIICOT) egy hete, október 12-én csaknem há­rom tucatnyi házkutatást tartott Bukaresti, Ilfov és Prahova megyei helyszíneken. A nyomozók egy bűn­banda ténykedéséről gyűjtöttek a­­datokat, terhelő­ bizonyítékokat. A gyanúsítottak köre első­ szakaszban elérte a 37-et, a számuk még gya­rapodhat. Az ügy lényege az, hogy egy dúsgazdag személy révén a cso­port uzsorakamatos (rövid határidő­ alatt és után hatalmasat kamatozó) hitelt ajánlott és adott, a bűnban­dához tartozó közjegyzők a kölcsönt hivatalosították, majd a fizetés­­képtelen adósok jelzálogait, ingat­lanjait, ingóságait ügyvédek segít­ségével eltulajdonították. Olyan szer­ződések is vannak, ahol már a hitel törlesztésének minimális késése is a jelzálog (lakás, autó stb.) elveszté­sével járt. A bűnbanda számos árve­rést is megjátszott, behajtva, elosztva a hasznot. (új kelet) gheorgheni VAIK^KCWYVTAR GYERQvégjiSB^^- Drágább repülő, olcsóbb vasút Az Országos Statisztikai Inté­zet napokban közzétett tanul­mánya egyebek között rámutat, tavaly év vége óta a citrom alapú üdítők és egyéb készítmények 22,82 százalékkal, a repülőjegyek 21,38 százalékkal drágultak, ez a kettő vezeti az áremelkedési listát. A vaj 6,74 százalékkal, a villanyáram 4,91 százalékkal, a sertéshús 4,69 százalékkal lett drágább, a cigaretta 2,78 száza­lékkal, a méz 2,47 százalékkal, az orvosi szolgáltatások díjsza­bása átlagosan 2,27 százalékkal emelkedett. Olcsóbb lett 16,49 százalékkal a tévéelőfizetés (ká­bel és műholdas), továbbá a bur­gonya (15,36), a gyümölcs és zöldségkonzerv (4,78), valamint a vasúti utazás (5,68). Az inflá­ció szeptemberi havi rátája 1,8 százalékos volt, az augusztusi 1,2 százalékkal szemben, tehát 0,6 százalékkal emelkedett. (kimg) Olvassa a 13. oldalon! Gyergyószentmiklóson, a Tölgymező utca 21. szám alatti Krizantém és árvácska minden színben, bő választékban, termelői áron! Nyitva tartás: H-V: 8-20 Tel.: 0746-032.799 NAGY PORT KAVART A ..RIA, RIA, HUNGÁRIA!”

Next