Uj Kelet, 1919. október (2. évfolyam, 37-40. szám)
1919-10-23 / 40. szám
1919. 49. sz. eddiginél sokkal intenzívebben kultiválni, mert polyglott országban élünk, ahol mindenkinek, aki érvényesülni akar, bírnia kell a vele együttélő nemzetiségek nyelvét is.“ Tévedések mindkét oldalon A magunk részéről ez alkalommal csupán néhány — mindkét oldalon elkövetett — alapvető tévedést kell helyreigazítanunk. Nagy, tévedés a Banatulnak ama egészen meglepő állítása, hogy a bánáti zsidóknak anyanyelve a héber. Csodálkozunk, hogy a „Volksblatt“ nem vette észre ezt a tévedést. Talán egészen fölösleges is ama szomorú megállapításunk, hogy a bánáti, de még a más országbeli zsidóknak — kivéve a palesztinaiakat — sem anyanyelve a héber. De igenis hatalmas erővel éledt fel bennünk az a törekvés, hogy nemzeti nyelvünk a jövő generációnak már anyanyelve is legyen. A magyar tannyelvet csak egyszerűen azért kell átmenetileg használni a temesvári zsidó lyceumnál, mert a temesvári zsidó gyerekek anyanyelve a magyar. Az anyanyelven való oktatást pedig a Banatul maga is jogosnak ismeri el. Viszont tökéletesen igaza van abban, hogy bizonyos méltányos — 10—15 évi — átmeneti idő múltán kötelessége átmenni minden nemzetiségi iskolának saját nemzetiségi, vagy az állam nyelvére. A „Volksblatt*4" tévedései már sokkal enyhébbek és jóhiszeműebbek. Mint német laptól, nem is kívánhatjuk, hogy oly alapossággal ismerje ezt a kérdést, mint azt egy zsidónak kellene ismernie. Éppen ezért tulajdonítunk fontosságot annak, hogy e tévedéseket helyreigazítsuk és leszögezzük az egyedül lehetséges nemzeti zsidó álláspontot, amit — minden kétséget kizárólag — a temesvári Zsidó Nemzeti Szövetség is képvisel. • A „Volksblatt“ válaszában odakonkludál, hogy a zsidó lyceumban a tanítási nyelv bizonyos átmeneti idő múltán a román állami nyelv lesz. Ez végzetes tévedés, amit valószínűleg a temesvári illetékes zsidó körök is siettek helyreigazítani, annál is inkább, mert ez a feltevés teljesen illuzóriussá tenné a zsidó lyceum felállítását. Maguk a román kormányférfiak sem kívánják a zsidóktól, hogy iskoláikban az állam nyelve legyen a tanítási nyelv. Hiszen a gyulafehérvári határozatoknak ez a legsarkallatosabb tétele. A Zsidó Nemzeti Szövetség pedig, amely az iskolát létesíti és fentartja, önmagával kerülne a legsúlyosabb konfliktusba és a nemzeti elvnek mondana ellen, ha nem állítaná fel sarkalatos tételként már a lyceeum alapjainak lefektetésekor azt, hogy az intézet a megengedett átmeneti idő után átmegy a tiszta héber nyelvű oktatásra. A csodás erővel megújhodó egyetemes zsidó népakarattal találná magát szemben egy olyan vezetőség, amely ezt az ellentmondást nem tűrő parancsot negligálni merné. Kétség sem férhet hozzá, hogy a temesvári Zsidó Nemzeti Szövetség, mely az elek között volt a nemzeti szervezkedés zászlója alatt, sohasem fogja szem elől téveszteni nemzeti programmánk ezen legalapvetőbb követelményét. A „Volksblatt“ másik tévedése már automatikus következménye az elsőnek. Azt írja ugyanis, hogy az új lyceumban a héber nyelvet sem fogják elhanyagolni, már csak azért sem, hogy lehetővé tegyék a diákoknak az őshazába való átköltözést. A tévedés itt is lényegbevágó. Mi nemzeti zsidók nemcsak Palesztinába akarjuk élővé tenni a héber nyelvet, hanem a Góluszban is, mert csak ezáltal tehetjük élővé és életképessé a zsidó egységet, mert csak így lehetünk nemzeti zsidók. Ama ellenvetés, hogy az iskola az életnek nevel, nem pedig ideáloknak s ezért nem célszerű egy holt nyelvet tanítani, nevetségessé zsugorodik össze, ha meggondoljuk, hogy tizenöt millió zsidónak elszánt akarata ezt a holt nyelvet életre kelteni. Azt pedig maga a „Volksblatt“ is igen helyesen kifejti, hogy a középiskoláknak ezentúl sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az intenzív nyelvoktatásra, mint eddig és annak, aki boldogulni akar, meg kell tanulnia a körülötte élő népek nyelvét is. Az egynyelvűség csak magyar specialitás volt. Nem rég beszéltem például egy jaffai kisdiákkal, aki az ottani héber gimnáziumban végzett hat osztályt és aki a legtermészetesebb hangon mondta el, hogy a héberen kívül, ami anyanyelve, négy nyelvet bír tökéletesen és ezeket mind a jaffai héber gimnáziumban sajátította el. Minden jaffai diák ennyi nyelvet beszél. Nemzeti jövőnk függ attól, hogy képesek leszünk-e elég gyorsan átmenni itt a Góluszban is a héber nyelvre. Ez pedig a zsidó iskolák feladata. Biztosra vesszük, hogy a temesvári zsidó lyceum is kiveszi részét ebből a nagyszerű munkából. ÚJ KELET 3 A FRANCIA KÜLÜGYMINISZTER A CIONIZMUSRÓL Nahum Sokolow „A cionizmus története“ című művének második kötete a napokban hagyta el a sajtót. Ebben a kötetben a szerző tömör rövidséggel adja elő a cionizmus történetét a 2. cionista kongresszustól kezdődőleg egészen a világháború kitöréséig, viszont a kötetnek túlnyomó nagy része a cionizmusnak a háború tartama alatt volt működéséről számol be. Ezzel aztán be is fejeződik a történelmi rész, melyhez 240 oldalra terjedő 91 külön függelék csatlakozik. E függelékekben, az 1690. évtől kezdődőig megállapítható zsidó és keresztény részről történt Palesztina törekvések okmányait mutatja be. A kötet elé Pichon francia külügyminiszter írt francia nyelven előszót. A következőkben kivonatos fordításban adjuk a külügyminiszter előszavát: „Hiven kitartva ama tradíciók mellett, melyet történelme mutat, Franciaországnak sok hűséges fia vére árán megmutatta, hogy miképen tudja értelmezni azokat a kötelességeket, melyeket mint az elnyomottak felszabadítójára, százados történelmi szerepe reá ró. Ma már jogavan és nem minden büszkeség nélkül elmondani magáról, hogy nincs a földön olyan faj és olyan nemzet, mely jogos kívánságait ki ne nyilváníthatná és amely ne tudná azt, hogy Franciaországot jogos kívánságai tárgyában mindig nyílt és résztvevő szívvel fogja találni. A cionizmus hivatalos képviselőjének szava ilyen visszhangra kell, hogy találjon a francia nép előtt. Sokolov úr, aki eszméjének szolgálatában egyike a legkiválóbb tehetségeknek, azoknak a tanoknak történetét kívánja elénk terjeszteni, mely tanoknak győzelméért megszakítás nélkül való fáradozással szentelte legjobb erejét. Annak megismerésében, hogy manapság milyen mély fontosságú azoknak az eszméknek kiforrásait és történetét oknyomozóan bemutatni, mely eszméket magunkénak vallunk, a szerző ki akarja fejteni mindama jogos igényeket, melyeket a cionizmus érvényesíteni kíván, hogy a nagyhatalmak figyelmét kikövetelje az ügy részére abban a pillanatban, midőn ezek az egész világ újjáteremtésén fáradoznak. " Nemcsak az, hogy a zsidó faj bizony századokon keresztül állandóan üldöz