Uj Kelet, 1919. október (2. évfolyam, 37-40. szám)

1919-10-23 / 40. szám

1919. 49. sz. eddiginél sokkal intenzívebben kulti­­válni, mert polyglott országban élünk, ahol mindenkinek, aki érvényesülni akar, bírnia kell a vele együttélő nemzetisé­gek nyelvét is.“ Tévedések mindkét oldalon A magunk részéről ez alkalommal csupán néhány — mindkét oldalon el­követett — alapvető tévedést kell hely­reigazítanunk. Nagy, tévedés a Banatulnak ama egészen meglepő állítása, hogy a bánáti zsidók­nak anyanyelve a héber. Csodálkozunk, hogy a „Volksblatt“ nem vette észre ezt a tévedést. Talán egészen fölösle­ges is ama szomorú megállapításunk, hogy a bánáti, de még a más ország­beli zsidóknak — kivéve a palesztinai­­akat — sem anyanyelve a héber. De igenis hatalmas erővel éledt fel bennünk az a törekvés, hogy nemzeti nyelvünk a jövő generációnak már anyanyelve is legyen. A magyar tannyelvet csak egy­szerűen azért kell átmenetileg használni a temesvári zsidó lyceumnál, mert a temesvári zsidó gyerekek anyanyelve a magyar. Az anyanyelven való oktatást pedig a Banatul maga is jogosnak is­meri el. Viszont tökéletesen igaza van abban, hogy bizonyos méltányos — 10—15 évi — átmeneti idő múltán köte­lessége átmenni minden nemzetiségi iskolának saját nemzetiségi, vagy az állam nyelvére. A „Volksblatt*4" tévedései már sokkal enyhébbek és jóhiszeműebbek. Mint német laptól, nem is kívánhatjuk, hogy oly alapossággal ismerje ezt a kérdést, mint azt egy zsidónak kellene ismernie. Éppen ezért tulajdonítunk fontosságot annak, hogy e tévedéseket helyreiga­zítsuk és leszögezzük az egyedül le­hetséges nemzeti zsidó álláspontot, amit — minden kétséget kizárólag — a te­mesvári Zsidó Nemzeti Szövetség is képvisel. •­­ A „Volksblatt“ válaszában odakonklu­­dál, hogy a zsidó lyceumban a tanítási nyelv bizonyos átmeneti idő múltán a román állami nyelv lesz. Ez végzetes tévedés, amit valószínűleg a temesvári illetékes zsidó körök is siettek helyre­igazítani, annál is inkább, mert ez a feltevés teljesen illuzóriussá tenné a zsidó lyceum felállítását. Maguk a ro­mán kormányférfiak sem kívánják a zsidóktól, hogy iskoláikban az állam nyelve legyen a tanítási nyelv. Hiszen a gyulafehérvári határozatoknak ez a legsarkallatosabb tétele. A Zsidó Nem­zeti Szövetség pedig, amely az iskolát létesíti és fentartja, önmagával kerülne a legsúlyosabb konfliktusba és a nem­zeti elvnek mondana ellen, ha nem ál­lítaná fel sarkalatos tételként már a lyceeum alapjainak lefektetésekor azt, hogy az intézet a megengedett átme­neti idő után átmegy a tiszta héber nyelvű­ oktatásra. A csodás erővel meg­­újhodó egyetemes zsidó népakarattal találná magát szemben egy olyan ve­zetőség, amely ezt az ellentmondást nem tűrő parancsot negligálni merné. Kétség sem férhet hozzá, hogy a te­mesvári Zsidó Nemzeti Szövetség, mely az el­ek között volt a nemzeti szer­vezkedés zászlója alatt, sohasem fogja szem elől téveszteni nemzeti program­mánk ezen legalapvetőbb követelmé­nyét. A „Volksblatt“ másik tévedése már automatikus következménye az elsőnek. Azt írja ugyanis, hogy az új lyceum­ban a héber nyelvet sem fogják elha­nyagolni, már csak azért sem, hogy le­hetővé tegyék a diákoknak az ősha­zába való átköltözést. A tévedés itt is lényegbevágó. Mi nemzeti zsidók nem­csak Palesztinába akarjuk élővé tenni a héber nyelvet, hanem a Góluszban is, mert csak ezáltal tehetjük élővé és életképessé a zsidó egységet, mert csak így lehetünk nemzeti zsidók. Ama el­lenvetés, hogy az iskola az életnek ne­vel, nem pedig ideáloknak s ezért nem célszerű egy holt nyelvet tanítani, ne­vetségessé zsugorodik össze, ha meg­gondoljuk, hogy tizenöt millió zsidó­nak elszánt akarata ezt a holt nyelvet életre kelteni. Azt pedig maga a „Volks­blatt“ is igen helyesen kifejti, hogy a középiskoláknak ezentúl sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az intenzív nyelvoktatásra, mint eddig és annak, aki boldogulni akar, meg kell tanulnia a körülötte élő népek nyelvét is. Az egynyelvűség csak magyar specialitás volt. Nem rég beszéltem például egy jaffai kisdiákkal, aki az ottani héber gimnáziumban végzett hat osztályt és aki a legtermészetesebb hangon mondta el, hogy a héberen kívül, ami anya­nyelve, négy nyelvet bír tökéletesen és ezeket mind a jaffai héber gimnázium­ban sajátította el. Minden jaffai diák ennyi nyelvet beszél. Nemzeti jövőnk függ attól, hogy ké­pesek leszünk-e elég gyorsan átmenni itt a Góluszban is a héber nyelvre. Ez pedig a zsidó iskolák feladata. Biztosra vesszük, hogy a temesvári zsidó lyceum is kiveszi részét ebből a nagyszerű munkából. ÚJ KELET 3 A FRANCIA KÜLÜGYMINISZTER A CIONIZMUSRÓL Nahum Sokolow „A cionizmus törté­nete“ című művének második kötete a napokban hagyta el a sajtót. Ebben a kötetben a szerző tömör rövidséggel adja elő a cionizmus tör­ténetét a 2. cionista kongresszustól kezdődőleg egészen a világháború ki­töréséig, viszont a kötetnek túlnyomó nagy része a cionizmusnak a háború tartama alatt volt működéséről számol be. Ezzel aztán be is fejeződik a tör­ténelmi rész, melyhez 240 oldalra ter­jedő 91 külön függelék csatlakozik. E függelékekben, az 1690. évtől kezdő­dőig megállapítható zsidó és keresz­tény részről történt Palesztina törekvé­sek okmányait mutatja be. A kötet elé Pichon francia külügyminiszter írt fran­cia nyelven előszót. A következőkben kivonatos fordításban adjuk a külügy­miniszter előszavát: „Hiven kitartva ama tradíciók mellett, melyet történelme mutat, Franciaország­nak sok hűséges fia vére árán megmu­tatta, hogy miképen tudja értelmezni a­zokat a kötelességeket, melyeket mint az elnyomottak felszabadítójára, száza­dos történelmi szerepe reá ró. Ma már joga­­van és nem minden büszkeség nélkül elmondani magáról, hogy nincs a földön olyan faj és olyan nemzet, mely jogos kívánságait ki ne nyilváníthatná és amely ne tudná azt, hogy Franciaországot jogos kívánságai tárgyában mindig nyílt és résztvevő szívvel fogja találni. A cionizmus hivatalos képviselőjének szava ilyen visszhangra kell, hogy ta­láljon a francia nép előtt. Sokolov úr, aki eszméjének szolgálatában egyike a legkiválóbb tehetségeknek, azoknak a tanoknak történetét kívánja elénk ter­jeszteni, mely tanoknak győzelméért megszakítás nélkül való fáradozással szentelte legjobb erejét. Annak megis­­merésében, hogy manapság milyen mély fontosságú azoknak az eszméknek ki­forrásait és történetét oknyomozóan be­mutatni, mely eszméket magunkénak vallunk, a szerző ki akarja fejteni mind­ama jogos igényeket, melyeket a cio­nizmus érvényesíteni kíván, hogy a nagyhatalmak figyelmét kikövetelje az ügy részére abban a pillanatban, midőn ezek az egész világ újjáteremtésén fá­radoznak. " Nemcsak az, hogy a zsidó faj bizony századokon keresztül állandóan üldöz­

Next