Uj Kelet, 1920. július (3. évfolyam, 26-26. szám)

1920-07-01 / 26. szám

1920 26. sz.______________ _______________________ÚJ KELET _ __________________________________ még a mai napig sem állott be. Ekkor egy másik, sokkal gyöngébb, sokkal silányabb eszköz létrehozásával kezdett kísérletezni, egy 200.000 font sterling­ből álló Nemzeti Alap létesítése mellett csinált propagandát, öt év alatt ennek még fele sem gyűlt össze. A zsidóság egyik része nem akart, a másik része nem tudott adni, s így ez az ember­feletti erőlködések dacára is­­ csak édes-kevés sikerre vezetett. Bármit akart megragadni bátor­ erős kézzel, csak levegőt markolt. Bárhol próbálta is megvetni a lábát, a talaj eltűnt lábai alól. Népe, melyre mint őssziklára épí­tett, futóhomoknak bizonyult. És bár­mily nehezemre esik, meg kell emlé­keznem utolsó nagy csalódásáról is, mely a történelemben örökké szégye­nünk marad. Azon ügyért, mely életé­nek — lényét betöltő — egész tartalma lett, Herzl csak adott és sohasem szá­molta meg, hogy mennyit ad. Életének gazdaságilag legdúsabb éveiben csak­nem egészen lemondott minden kere­setről, csakhogy teljesen a cionizmus­nak szentelhesse magát; a benne rejlő sajátos nagyszerűséggel hozta meg ideáljáért az első naptól kezdve az utolsóig — a legsúlyosabb áldozatokat; saját zsebéből fedezte a szervezkedés első anyagi követelményeit, a hivatal­nokok kezdőfizetéseit, a cionizmus ér­dekében tett korábbi utazások költsé­geit, ő alapította meg és évek hosszú során keresztül a saját pénzéből tartotta fenn a mozgalom szükségesnek látott főszervét. Midőn „A zsidó állam“-ot írta, jómódú, mondhatni gazdag em­ber volt. Midőn kilenc évvel később meghalt, alig hagyott hátra mást, mint a zsidó gyarmatbanknál jegyzett rész­vényeit. Ha legközelebbi hozzátartozói szemére vetették, hogy gyermekei va­gyonát költi el, mosolyogva nyugtatta meg őket: „Bízom népemben, hogy nem hagyja majd éhenhalni felesége­met és gyermekeimet.“ A zsidó nép ezen beléje helyezett bizalomnak sem felelt meg. Egy év óta alázzuk meg magunkat és Herzl nekünk szent em­lékét és gyűjtünk a családja részére. Milyen eredménnyel? Midőn meghalt, sok sírás csuklótt fel, gyászbeszédekben sok szó hangzott el, de a zsidó nép mindmáig nem pótolta vissza család­nak azon készpénzvagyon egy harma­dát sem, melyet Herzl — kilenc év em­berfeletti munkáján és életén kívül — a zsidó népre áldozott. Midők­ Herzl a zsidó néphez intézett ébresztőjét zengte, akkor a biztosra remélt milliók helyett alig egy kis csa­lhat sereglett köréje; ez a kis csapat azonban utolsó leheletéig hű maradt hozzá, sőt az évek során jelentősen megszaporodott, de még most, kilenc évi szenvedélyes propaganda után is alig teszi ki az összzsidóság egy hat­vanad részét. Egy hatvanadrészt! És ezen szegény, parányi hatvanadrész munkája és áldozatkészsége legyen ké­pes az egész, a gazdag, a nagy, a rész­vétlenül félreálló egész felszabadítására ? Herzl nem akarta észrevenni az erő és a feladat közötti aránytalanságot. Nem akart hinni a zsidó nép tartós közö­nyében. Terveiben és számadásaiban mindig az egész zsidó nép szerepelt a­­követelt rovatban. Ezért ütöttek ki balul vállalkozásai; ez volt az ő gyengesége, mondják ridegszívü kritikusai: ez volt az ő erős­sége, ez volt az ő nagysága, mondjuk mi, kik megértettük őt. Semmi sem volt képes népébe vetett hitet és bizal­mát megingatni. Végül már készakarva hunyta be szemét a valóság előtt és képzeletben csak azt a tizenkét milliós népet látta maga előtt, mely ügyvivő­jének tette meg őt. S ha felemelt fejjel állt szemben a föld legnagyobb uralkodóival és nyu­godtan beszélt velük, ez a nyugalom nem vakmerőségből vagy a társadalmi arányok meg nem értéséből fakadt, hanem annak az őt betöltő gondolat­nak a hatásából, hogy mögötte tizenkét millió nemes ember áll, kik őt bízták meg képviseletükkel és kik miatt haj­szálnyira sem volt szabad álláspontjától megtántorodnia. S hogy ez a megbízók iránt érzett büszkeség mennyire párosult a teljes egyéni szerénységgel, azt leg­jobban az bizonyítja, hogy egy ilyen, a pápával, egy császárral, vagy királlyal folytatott fontos politikai megbeszélés után minden felütés nélkül visszatért bécsi szerkesztőségi szobájába és ott kötelességtudóan elvégezte újságírói munkáját, egy néha igazán alsóbbrendű rutinmunkát, míg lelkében még ott zsongtak a szavak, melyeket korának leghatalmasabbjaival népének jövőjéről, nemzetek sorsáról váltott. Népünk sorsa ugy látszik az, hogy Spinozainak mindig szemüveget kell csiszolniok. Cincinnatusai pedig az eke szarvát kell vezessék és még hozzá nem is a saját ekéjük szarvát. Ha Herzl vállalkozott ana, hogy tör­ténelmet csinál, akkor ez csak azért történt, mert meg volt győződve arról, hogy tizenkét millió embernek, az ő hasonlíthatatlanul kiválasztott tizenkét milliójának jogában és hatalmában áll, hogy történelmet csináljon. Ez a meg­győződés tartotta benne a lelket minden viszontagságok közepette, ezzel a meg­győződéssel halt meg és ezt hagyta nekünk örökül. Herzl az akarat zsenije volt; az aka­rat volt a legnagyobb az ő nagy egyé­niségében; ezt a gyémánt akaratot semmi sem tudta elkoptatni, ellenáll­hatatlan élét semmi sem volt képes letompítani. Ez a magasztos hittől, ren­díthetetlen, szinte misztikus célirányos­ságtól vezetett akarat még hegyek el­mozdítására is képes lett volna, ha időt adtak volna neki hozzá. A halál túl­­korán ragadta őt el és ezzel a zsidó­ságot újraépülésének egyik pótolhatatlan épitőszerszámjától fosztotta meg. Hite, céltudatossága, akarata folyton újabb és újabb kombinációkat válltottak ki belőle. S ha az egyik — nem fogya­tékossága, vagy Herzl hibája folytán, de mindig a támogatás hiánya folytán — balul ütött ki, azonnal pótolta azt mással és következő mindig meglepőbb, merészebb és szellemesebb volt az elő­zőnél. Az, amit az ő agya a kilenc évi népvezérség alatt állameszmékben és diplomáciai tervekben kitermelt, az a már berendezett normális államokban az miniszternek is halhatatlanságot biztosított volna. Nos igen, ő egy igen termékeny meseköltő volt, gúnyolódnak az ellenfelek. Én azonban ismétlem az ő szavait: .Ha ti akarjátok, akkor nem mese.“­­ A mi népünknek volt Herzlje, de a mi Herzlünknek nem volt népe. Ez nem őt kisebbíti, csak minket. Mert egyedül ez az oka annak, hogy az a szörnyű nagy erőlködés, mely neki az életébe került, aránylag oly csekély eredményeket­ érthetett el. De annál dúsabbak ez erkölcsi eredmények. Herzl mintakép és nevelő volt. Fel­­egyenesített egy megtört népet. Kemé­nyekkel látta el ezt a népet és meg­mutatta neki útjait. Nagyszerűen széles lendülettel vetett, ez a vetés ki fog kelni és az ő népe aratni fog. Azt hiszem nem adhatok­­beszédemnek találóbb befejezést, mintha elmondom egy dalköltő számára irt gyászdalom e két szakaszát: „Ewig in des Volks Gedächtnis Lebt dein Werk und lebt dein Bild Sieht Wir hüten dein Vermächtnis Treu, den stolzen Davidschild. In der Zionsfahne Falten Wird dereinst dein Sarg gefüllt. Was du sefworst, wir werden’s halten, Und dein Sehnen wird erfüllt.“ Nagyon súlyos krízisen kellett keresztüles­­, nem (a Judenstaat megírása után) csak azzal­­ tudom ezt összehasonlítani, ha­ vörösen izzó , testet hideg vízbe dobnak. Természetesen, ha ez a test véletlenül vasból van, akkor acél lesz belőle. (Herzl önéletrajzából). Semmi emberi nem idegen nekünk­ Mi is dolgozni akarunk az álta­lános helyzet javításán, de mint ssidók és nem mint meghatározatlan emberek és amit mint ssidók fogunk tenni, és a mi dicsőségünkre is fog várni. Megtanulnak majd tisz­­telni bennünket, ha nekünk is lesz egy ideálunk, mint más népeknek. (Herzl beszédéből az Unióban.) A Martin Buber szerkesztésében meg­jelenő „Der Jude“ című folyóirat leg­utóbbi száma két rendkívül érdekes dokumentumot közöl a politikai cio­nizmus történetéből. Herzl tudvalevőleg egy chartert, közjogi biztosítékot akart szerezni­­a szultántól a palesztinai zsidó bevándorlás tekintetében. Abdul Hamid szultán Herzl törekvéseit érdeklődéssel és jóakaratú megértéssel fogadta és háromszor is meghívta (1901. május, 1902 február és július) hosszabb auden­­ciára és megbeszélésre, mely alkalmak­kor Herzlt a török udvarnál a legkitün­­tetőbb előzékenységgel fogadták és töb­bek között magas kitüntetéseket ado­mányoztak neki. Mindezek ellenére Abdul Hamid nem tudta rászánni magát, hogy Herzl részletes előterjesztéseit elfogadja és ellenjavaslatokat tett a maga részéről, melyeket viszont Herzl Tivadar,, mint ki nem elégitőket és a cionista szerve­zet részéről elfogadhatatlanokat, illő formában visszautasitott. A hivatalos kommüniké. A török kormánnyal folytatott utolsó tárgyalásokról a „Die Welt“ 1902. augusztus 8. számának élén a következő hivatalos kommünikét közölte: Bécs, augusztus 7. Tíznapos konstantinápo­lyi tartózkodása után visszatért dr. Herzl Tivadar ur, a cionista kongresszus elnöke és Wolfsohn Dávid ur a Jewish Colonial Trust elnöke. Dr. Herzl és Wolfsohn urak július 22-én utaztak Konstantinápolyba, minthogy Dr. Herzl a szultán Őfelségétől távirati meg­hívást kapott. A legnagyobb kitüntetéssel ke­zelték és ottlétének egész ideje alatt a szultán vendége volt.­­ A tárgyalásokat török rész­ről ez alkalommal Szaid pasa nagyvezir­eméltósága, továbbá Tashin bes­zexellenciája a szultán első titkára, Ibrahim bej, a császári díván főszertartásmest­ere és dragománja és Arit bej a császár kamarása folytatták. Dr. Herzl két hosszabb megbeszélést folytatott a nagyvezírrel és minden nap beható tanács­kozások voltak a Jildiz­kioszkban a szultán képviselőivel. A szultán részére Herzl ezekben a napokban több expozát dolgozott ki francia nyelven, melyeket saját fordítójával fordulatot le törökre. Az expozékat nyomóan és közvet­lenül a szultán elé terjesztették. Ezekben az expozékban dr. Herzl kifejtette a cionisták ál­láspontját és megjelölte a zsidó település feltételeit Palesztina összefüggő részeiben és Kisázsia más területein egy charter alapján. Ezeket a propozíciókat török részről mér­legelés tárgyává tették. A szultán megbízottai által mindenekelőtt teljes szimpátiáját tolmá­­csoltatta a zsidó népnek, de azok az enged­mények, miket őfelsége a zsidó település ügyében hajlandó volt tenni, nem elégítették ki cionista programmunkat. A tárgyalások ennélfogva ez alkalommal is eredménytelenek maradtak. Közben a szultán tudomására hozta dr. Herzlnek tisztelete és szimpátiája biztosí­tását Az összeköttetés távolról sem szakadt meg. Sőt épen remélhetjük, hogy a török kormány teljes mértékben be fogja majd látni, hogy milyen előnyt jelent számára egy ren­dezett és közjogilag biztosított zsidótelepülés a mi programmunk szellemében. Erre az időpontra kell felkészülniük a "cio­nista szervezetnek; az agitációt lankadatlanul kell folytatni és az anyagi eszközöket gyűjteni. Minél nagyobb teljesítőképességű lesz moz­galmunk, annál gyorsabban és biztosabban ér el a célhoz. , A nyilvánosság eddig mindössze e szűkszavú hivatalos kommünikéből ér­tesült a konstantinápolyi tárgyalásokról. A „Der Jude“ most a Cionista Szerve­zet archívumából egy levelet közöl, amit Herzl 1902. július 27-én írt Konstanti­nápolyból dr. Oser Kokesch-nek, a szü­­r­kebb cionista bizottság akkori alelnö­­kének és az összefoglaló jelentést, mit Herzl a 1902. október 29 én a cionista szervezet nagy intézőbizottsága elé ter­jesztett. Ezekből az eddig teljesen ismeretlen dokumentumokból grandiózus méretek­ben emelkedik ki Herzl Tivadar prófé­tai előrelátása. Herzl már akkor látta, hogy a cionista helyzetben csak egy bekövetkezendő háború fog változást előidézni és hogy a cionizmus legkö­zelebbi feladata az angol zsidóság, de főképen az angol kormány támogatásá­nak megszerzése. Alább közöljük a szenzációs doku­mentumokat, Herzl levele dr. Kokescher Summer-Palace (Dolphore) 1902. VII. 27. Kedves barátom ! Sajnálattal látom ma a „Welt“ julius 25-iki számában, hogy valaki — hogy kicsoda, nem tudom — megváltoztatta közleményemet arról, hogy Wolfsohnnal ideérkeztem. Nagyon haragszom ezért. Ilyen ügyekben javítgatással sokkal többet ártanak, mintsem azt a belátás­­talan, aki ilyeneket elkövet, sejthetné. Határozottan kérem, figyelmeztesse az urakat, hogy kézirataimon, kivéve azo­kat, amelyeken megjegyzem, hogy sza­bad rajtuk változtatni, egy veszszőnyit se változtassanak. Ez igazán a legke­vesebb, amit támogatásként kérhetek. A szultánnal nem beszéltem még. Megérkezésem napján egy expozét ké­retett tőlem, amelyen késő éjjelig dol­goztam. Még az éjjel kézbesítették neki. Pénteken lefordították és a pecsétemmel ellátott fordítást közvetlenül neki adták át. Azóta egész apparátusa szakadatla­nul dolgozik az ügyön. Ez alkalommal nagyon komolynak látszik a dolog. Mégis elhatároztam, hogy ha még e héten nem beszélhetek vele elutazom. Rettenetes fáradt vagyok és kimerült. Naponta késő éjjelig kell dolgoznom. Idegeim pedig most nem alkalmasak ilyen munkára és izgalomra. Lehetséges, hogy sürgönyöket kap tőlem Bulgáriából, vagy Romániából. A válasz címe jelezve lesz azokban. Ha nem, sürgönyözzön Victor Schwarz Konstantinápoly Stambul címre. Ez elég. Az én nevemet nem kell feltüntetni.­­ Ami ebben a levélben kék zárójelben van, az természetesen az Intézőbizott­ságnak szól és szigorúan titokban tar­tandó. Szívélyes üdvözlettel hive, Benjámin * * Herzl héber neve. Herzl Tivadar beszámolója­­a cionista szervezet nagy intéző bizottságának (1902. október 29-én.) Dr. Herei: Ez alkalommal nem­ kö­zölhetek Önökkel jó hírt. A kongresz­­szus óta a legnagyobb nyomatékkal folytattuk a politikai tárgyalásokat Tö­rökországgal. 1901. májusában hívott meg először a szultán. A fogadtatás, melyben részesített fényes volt, nemcsak személyemre, hanem ügyünkre nézve is. Az az idea, hogy a zsidókat Törökor­szág erősbítésére megszerezzék, még­pedig abban a formában, ahogy én azt kifejtettem kedvező fogadtatásra talált De ez ahhoz az előföltételhez volt kötve, hogy képesek leszünk-e nagy pénzösz­­szegekkel jönni Erre Londonba men­tem. Amennyire lehetséges volt, kifej­tettem egy beszédben, hogy nagy pénz­összegre van szükségünk, hogy előre haladhassunk. Felszólításunk eredménye szánalmas volt. Egyáltalában semmi sem folyt be. A mi eredménnyel kísért rettentő erőfeszítésünk, hogy a szultán­nal közvetlen tárgyalásokat kezdhessünk, hiábavalóvá vált. Ez volt a helyzet 1901. májusában. Mégis sikerült tovább folytatnom a tárgyalásokat. Mindenesetre mozgalmunk ájultságára való tekintettel, ami így ki­tűnt, megfelelő formát kellett találnom, hogy a török kormányt és különösen a szultánt a tárgyalások folytatására bírjam. A forma, amelyet találtam, az volt, hogy azt mondtam: „Nem kell csodálkozni azon, hogy a zsidók óvato­sak és tartózkodóak. Csak akkor lesz­nek nagy erőfeszítésre kaphatók, ha előbb már van valami a kezükben. Semmiért akartam egy ideiglenes char­tert kapni, mert hiszen semmit sem ajánlhattam föl. Februárban meghívást kaptam a szul­tánhoz. Mr. Cowen-nel leutaztam, hogy folytassam a tárgyalásokat. E tárgyalá­sok folyamán az a csodálatos eset tör­tént, hogy fellépésünk Törökországban olyan rokonszenvet váltott ki, hogy ha­bár pénz nélkül jöttünk, mégis meghall­gattak bennünket, mégpedig jól. Az, amit nekünk ajánlottak, mindenesetre nem az volt, amit mi kértünk, t. i. felajánlották nekünk a szabad kolonizációt Mezopotá­miában és a szultán más kisázsiai területein. Visszautasítottam ezt az aján­latot, mert kongresszusi megbízatásom volt, mely tárgyalásaimat irányította. EGY ISMERETLEN HERZL-DOKUMENTUM HERZL Trivouisgi g tOkOh szniTh­imm, 3. oldal

Next