Uj Kelet, 1920. október (3. évfolyam, 68-89. szám)

1920-10-19 / 82. szám

Kedd, h­tt, t­., jg. évf. 83. sz. UJ KELET Az Uj Kelet munkatársa Bratianunál ... Fesztelen beszélgetés a kisebbségi kérdésről és a román belpolitikáról — A liberális párt céljai — Az Új Kelet tudósítójától — (Bukarest). Bukarest villanegyedében, a Strada Catargia 5. szám alatt lakik Bratianu. Villája a legtisztább román stílbe épült. Mélyen az udvarban van maga a lakóház, előtte az udvar első részét egy leányiskola épülete fog­lalja el. A liberális párt egyik vezető embere eszközölte ki, hogy Bratianu, aki az újságírók­nak megközelíthetetlen, fogadjon bennünket. A „Șefule“ — így nevezi becézve közvetlen poli­tikai környezete a liberális párt vezérét, — ti­zenegykor fogad. Az előszobában régi fegyve­rek, román kancsók és edények. A fogadószoba valóságos múzeuma a román népművészetnek. Szőnyegek, képek, fafaragású bútorok mérhe­tetlen gazdagságban. Alig foglalunk helyet, belép Bratianu. Hatalmas szál ember. A diplomaták higgadtságával és megfontoltságával beszél. — Örömmel látom magamnál és szívesen állok rendelkezésére. Szívesen szolgálok felvilágo­sításokkal is, meg kell azonban jegyeznem, hogy interjút senkinek sem adok. Néhány nap előtt an­gol és francia újságírókat láttam vendégül, ők is kénytelenek voltak a fesztelen beszédnek ezzel a formájával megelégedni. Ami politikai felfogáso­mat illeti, ez igazán nem titok. A pártom pro­gramja az én programom és azok a nyilatkozatok, amelyeket mint pártvezér teszek, természetesen egyéni politikai felfogásomat is fedik.­­ A Magyarországgal való viszonyunkat illetőleg, mint politikust csupán az érdekel, van-e Magyarországnak olyan kormánya, amely a kö­tendő megállapodásaink végrehajtását garantálni tudja. Természetesen, mint magánembernek meg lehet és meg is van a véleményem arról, hogy Ma­gyarországra nézve mit jelent mai kormánya. Ál­talánosságban politikai felfogásomnak egyik leg­fontosabb alapgondolata az, hogy egyik állam a másik állam belügyeibe semmilyen körülmények között sem avatkozhatik be. Ez vezetett a béke­konferencia támyalásán is a kisebbségek kérdésé­ben követett politikámban. Korántsem irányult ez a kisebbségek ellen, de viszont ezt a kérdést Románia olyan belügyének vélem, amelyet saját magának kell elintéznie. — Ismerem Tisza Istvánnak a volt magyar­országi kisebbségekkel szemben folytatott politi­káját, láttam annak következményeit és így na­gyon jól tudom, hogy ezt a kérdést úgy kell megoldanunk, hogy mind a két fél meg legyen vele elégedve. De hangsúlyozni kívánom, hogy nemcsak a román népnek eminens érdeke, de épü­gy az itt élő nem román nemzeteknek, magyar­nak, németnek és a többieknek is. S kall men­jünk az engedékenység legvégső határáig, de vi­szont az itt élő nem román nemzetek sem állhat­nak elő olyan követelésekkel, amelyeknek teljesí­tése lehetetlen. A mi célunk az, hogy azt a Har­móniát biztosítsuk Románia területén, amely fel­tétlenül szükséges ahhoz, hogy itt valóban termelő munkát folytassanak az ittlakó népek. — A zsidó kérdésben antiszemitizmussal vádoltak meg. Olvassák el bármelyik nyilatkoza­tomat, hivatkozzanak bármely ténykedésemre, nem fognak találni egyetlen olyan szót, vagy egy olyan tettet sem, amely a zsidók ellen irányult volna. A zsidók teljes egyenjogúsága mellett vagyok és én ezért elítélem azt, hogy ők magu­k akarják megkülönböztetni magukat a román állampolgári jogokban, amikor mint kisebbség, mint önálló nemzeti faktor kívánnak befolyni politikai éle­tünkbe. A zsidót mi izraelita vallású románnak tekintjük; a politikai életben is szívesen vesszük működését, de csak az általános politikai pártok keretén belül. Nem ismerjük el „ezt a kettős ál­­lampolgárságot", amelyet a cionizmus jelent. Mialatt Bratianut saját felfogásunkról próbáljuk meggyőzni, új látogató érkezik. Bratianu Vintilia, a liberális párt vezérének öccse, volt pénzügyminiszter, aki ugyancsak nagy szerepet játszik Románia politikai, különö­sen pedig küzgazdasági életében. Vele jön a liberális párt egy másik vezető politikusa is. Ők is beleszólnak a beszélgetésbe, amely hogy egy érdekes politikai vita jellegét veszi fel­ . Az érdekes beszélgetés Bratianunak azzal a ki­jelentésével ér véget, hogy ne gondoljuk őt a kisebbségi jogok ellenségének. Ennek a kérdés­nek a megoldását, eltekintve attól a kötelezett­ségtől, amelyet a békeszerződés ró Romániára, magának az országnak az érdekében, a leg­teljesebb liberalizmus alapján kívánja meg­oldani. Látogatásunk véget ért. Kimegyünk az utcára, ahol a rikkancsok a legújabb politikai szenzáció hírével kínálgatják lapjukat: „Bratianu kormányalakítása. A liberális párt aktivitása újra előtérbe került. Erre vonatkozólag a liberális pártnak az a vezető politikusa, akivel már látogatásunk alkalmával épen Bratianunál találkoztunk, a következő felvilágosításokat adta: — A liberális párt továbbra is szívesen látja Averesen kormányát, és mindaddig tartani akarja, amíg ezt szükségének vall. Ha azonban Averes­­cunak, a liberális párton kívül fekvő okokból ha­marabb kellene távoznia, úgy akkor nem Brati­anu alakítana kormányt, hanem előbb egy két­­három­ hónapig tartó katonai diktatúra következne, amely k­onszolidilná az állapotokat. — A Vajdával, Maniuval, Lupuval való együttműködésről szó sem lehet. Bratianu és pártja szívesebben kooperál Grigorovicacsal, a mér­sékelt szocialisták vezérével és általában véve a mérsékelt szocialistákkal, mint a nemzeti föderá­cióval. Ezzel a munkáskérdés megoldását is előbb­re lehet vinni, mert a sztrájktörvény még koránt­sem megoldás. A liberális párt szívesen látja a munkások bevonását a gyárüzemek vezetésébe. Meggyőződésünk az, hogy, igenis, a munkásság­nak szerepet kell adni és biztosítani kell számára azt, hogy beleszólhasson az üzemek vezetésébe, melynek prosperitásától saját sorsának javulása függ. Nem jelenti ez a bolsevizmus útját, amely ellen a végső eszközökkel is harcolni kívánunk. Nem a Moskovics és más szocialista­ v­ezérek fel­forgató politikáját akarjuk ezzel igazolni, hanem országunkat a teljes politikai és gazdasági kon­szolidáció útjára vinni.­­ A mai politikai viszonyok között elhatáro­zásunk az, hogy minden felforgató törekvést vérbe fogunk fojtani. A háborúban annyi százezer em­berünk halála kellett ahhoz, hogy nemzeti törek­véseinket megvalósítsuk, akkor most bátran fel­áldozhatunk néhány száz embert, hogy biztosítani tudjuk annak fennmaradását, amit százezer ember halálával elértünk. A továbbiak során megtudjuk, hogy a li­berális párt és Bratianu még mindig egyik leg­aktívabb pártja Romániának. Noha nincs kor­mányon az ő akaratuk érvényesül a főbb poli­tikai kérdésekben, rázkódtam, mint a nyavalyatörés a porban . . . és mégsem ez volt az oka. Összeszedtem minden erőmet, minden nyugalmamat, hogy kinyissam . . . nem fogott. Kivontam a zárból. Néztem a kulcsot ... és mintha egy szemrebbenés idejére magát Zachariát is láttam volna . . . igen, most láttam meg az ő kaján vigyorgását, amely elvonult rajta akkor, amikor ideadta a ku­lcsot ... és megtudtam, hogy ez a Zacharia ádázul megcsalt. Ez nem a kertajtó kulcsa. Felemeltem két öklös kezemet s kis hija, hogy fel nem üvöltöttem. — Zecharia! TIZENÖTÖDIK FEJEZET. — Ahogy most itt állok előttetek a hall­gatagon faggató birák és életemre, életem tit­kaira éhes gyülekezet, sok dolog összekuszá­­lódik az emlékemben ... ha néha ellenemon­­dok ömagamnak, ne véljetek ravasznak, aki ki akar bújni a szövevényből, amit a bűnei kötöttek köréje. Én nem nektek vallok. Itt csak két lélek van, akihez szólok, ti mind «­ak önkéntelen vagytok hallgatóira. A két lélek közül m­egy» . . . miért is mondjam, ■ki tudja, tudja ... a raéok én magam vagyok. Amit mondok, nem szépítés, nem kibúvó, a tiszta igazság. A halálba induló ember őszinte­ségei . . . nagy öröm, hogy ilyen lehetek végre, magam előtt is rendbe szedhetem és világossá tehetem mindazt, ami érthetetlenül zagyva lenne, ha el nem mondhatnám. Azt mondtam, álltam a kertajtó előtt s kis híja, hogy el nem üvöltöttem Zacharia nevét. Visszagondolok erre a percre és igazán nem tudom : kiszaladt a torkomon, vagy beonnaa­radt­­az üvöltés. Azt hiszem, mégis kiáltottam, bár ha így lett volna, meghallották volna a házbe­liek és odacsödültek volna közém. És Zsuzsanna is meghallotta volna vagy a szolgálói, akik mellette voltak a kertben. De lehet, hogy a házban nem volt senki és Zsuzsannáig nem ért el az én rekedt kiáltásom. Vagy lehetséges, hogy van olyan kiáltás, amit csak az hall meg, akinek szól, mindenki más sikeren marad mellette. Avagy ez nem lehet? Másként nem tudom megmagyarázni magamnak a történteket. Egy-két percig állhattam az ajtó előtt... nem tarthatott tovább a dühnek, vágynak és a tanácstalan tétovának ideje, amit ott eltölöttem. Nem is bírtam volna tovább. Lépéseket hallottam a kert felöl, puha, aseszogó lábakat a füvön. Valaki közeledett s kotorászott az ajtón. Fékrebökkentet H. Zaisasánya — A kivály Csernovicban. Cserno­­vicból jelentik. A király fogadására nagy elő­készületeket tesznek. A király 23-án érkezik és a naetropolitánál száll meg. Az egyetem ünnepélyes megnyitása 24-én lesz és 25-ös őfelsége visszautazik Bukarestbe. jöhet vagy valamelyik leánya. El akartam szá­ladni, de későn jutott eszembe, mert késlekedő teremtés vagyok. Az ajtó már nyílott. Mit te­­gyek ? Elfordultam , mintha csak sétálnék az udvaron s nézegettem a sólymot, amint fehéres kóvályog az izzó le­vegőben. Most éreztem csak, milyen rekkenő forróság van . . . Egy suttogó hang rám szólt. — Gyere be Lémnél. . Hátrafordultam. Zacharia. — Te vagy? — kiáltottam is. — Te? — Csitt! — intett az ujjával — gyen gyorsan, meglátnak. Mentem vele. Az indokba húzódva, ahogy a minap jöttünk. Halk hangon magyarázta. — Tévedtem a kulccsal. Otthon vettem észre, amikor menni akartam a kamrámba, hogy lekeverésszem. A kamrám kulcsát adtam oda neked. Szaladtam hozzád, már nem voltál odahaza. Hol keresselek? Hanna azt mondta, a folyóra mentél. De én tudtam, hogy idejösz. — Tudtad ? — kérdeztem komoran. — Tudtam ... És most siess . . . ma levetette magáról a lepleit.. Elébeszöktk­­i Zachariának. Mist egy türgő csikó, amely kiséri az anyját. (Folytatjuk.) * ' | 3. oldal

Next