Uj Kelet, 1925. július (8. évfolyam, 148-174. szám)

1925-07-02 / 149. szám

Csütörtök, 1925. július 2. SPORT Lemondanak az Intézőbizottság tagjai Még mindig nem határoztak a jövő évi bajnokságról A kolozsvári labdarúgó-szakosztály­ban hetek óta válság lappang. A bizottságok munkája elé felsőbb helyről, állandó nehézségeket gördítenek s emiatt már odáig fajult a dolog, hogy az intézőbizottság ■elnöke, dr. Mittel Valér, lemondásai fenyegetőzik. A válság indító oka a Comitetul Regionalban ke­resendő, mely lehetetlen intézkedéseivel a legnehe­zebb probléma elé állítja a bizottságot. Legutóbb például az olimpiai illeték be nem fizetése miatt Kolozsvár egyik legszámottevőbb egyesületének mű­ködési jogát felfügesztették, jóllehet az egyesület nem tartozott olimpiai illetékkel. Az intézőbizottság tegnap esti, szokásos heti ülésére összegyűltek a tagok, azonban komolyabb munkát nem végeztek. Pedig az ülés elé nagy ér­deklődéssel néztek, mert ezen kellett volna elintézni a jövő évi bajnokság kérdését. Az ülésen dőlt volna el véglegesen az, hogy kiesik-e valaki az idén az elsőosztályból, avagy sem, tíz egyesület lesz-e a jövőben az első osztályban, vagy úgy mint eddig, nyolc. Határozat nem történt. A bizottság a jövő héten tartja utolsó ülését a nyári szünet előtt s ekkorra várják a­­ bizottság lemondását is. A kolozsvári egyesületek rendkívül érdeklődés­sel várják a fejleményeket. Ragaszkodásukat fogják kifejezni az intézőbizottsággal szemben, mert az az utóbbi években ez volt az elő intézőbizottság, a­melynek összetételével valamennyi egyesület meg volt elégedve. Játékos-értekezlet a Park-kávéházban. A Haggibbor intézője a következők közlésére kérte fel lapunkat. Ma, csütörtök este 8 órára a törpe ifjúsági, 9 órára pedig az első és második csoport tagjai részére játékos-értekezlet lesz, melyre a tagok feltétleni megjelenését kérik.­­ * Szerkesztői üzenetek 7. S. E. Wenn Sie jemand mit dieser Ange­legenheit behelligt, weisen Sie ihn einfach an •den Gemeindevorstand von Ermihályfalva, wo der genau ausgewieaener Betrag voll und ganz seiner Bestimmung zugefiihrt wurde. Besten Dank für Ihre Liebenswürdigkeit! B. Timisoara. Wir haben persönlich bei dem betreffenden Herrn vorgesprochen. Er hat uns versprochen, die Angelegenheit laut Ihrem Wunsch zu erledigen. Kr. Gy. Vulkán. Levelét átadtuk az Uj Ke­let könyvosztályának. F. L. S. 1. Semmi különös feltétele a vi­zum elnyerésének nincs. 2. A belföldi utazási kedvezményre a Wembley kiállítás nem lehet jogcím. Angliában pedig csak Doverből, vagy más kikötővárosból juthat Londonba olyan mér­sékelt útiköltségen, hogy a várható kedvezményt a sok utánjárás nem éri föl. 80 S. Ilyen természetű jótékonysággal fog­lalkozó egyesületünk nincs. G. G. Sapenta. Minden Cons­tancából a kö­zeli Kelet felé induló hajó érinti Alexandriát. A román állami hajók útvonala: Konstanti­nápoly, Jaffa, Alexandria és vissza. Átszállás nincs. Útiköltség másodosztályon körülbelül tízezer lej oda és ugyanannyi vissza. K. I. Timişoara. Legjobb, ha ügyvédnél ér­deklődik ez ügyben. P. B­­aul. Padok már több ízben lemaradt a világbajnokságról. A másik tekinthető annak. K. M. Sighet. A rangot visszakapja, de kér­vényezni kell. R. F. Vilea. 1. Nincsen. 2. Bölcsészetkari dékanátushoz. 3. Ötéves. Minden egyéb fel­világosítást a rektori hivatal ad. 4. A koszt mérsékelt. Memento. Nem felel meg. Ünnepélyeken be­vezetőnek jó. K. B. Tarna-Mare. 1. Még a Wekerle-féle törvény szabályozta. 2. A kultuszminisztérium egy bizottságot jelölt ki a rabbivizsgák meg­­ejtésére. Ez a bizottság Niemierover országos főrabbi elnöklete mellett működik. Egyik ál­landó tagja Safran bacaui főrabbi. A jelölt a román történelemből és alkotmánytanból is tartozik vizsgázni. 3. Az a vita csak a határ-­­ kiigazításra vonatkozhatott. 4. Hét és fél kilo­ ÚJ KELET 7 méter. 5. A könyv beszerezhető az Új Kelet könyvosztálya útján. 6. A kiadóhivatal a be­küldött összeget nyugtázta. Föl a munkára! Gyönge. Rendkívüli alkalom! Előrehaladt nyári idény miatt összes áruk nagy árle­szállítással eladásra kerül­nek az EU PRIHTEMPS ezelőtt „Missir“ nagyáruházában Str. Memorandului (Unio­u) 11. Cluj. . Lloyd 3246 n­ ' ^ . ! r Tanítanak, szórakoztatnak gyönyörködtetnek ! Dr. Dienes László: Művészet és Lei világnézet................................... 100 Schnitzler: Elza kisasszony (Egy zsidóleány története) ............... 132 Lacratelle: Silbermann (Egy zsidó­fiú története).................. 80 Schnitzler: Garlan Berta asszony 160 Lagerlöf: A császár....................... 140 Victor Hugó: A párisi Notre Dame MI................... 360 Benedek: Erdélyi történetek .... 176 Tabéry: Szarvasbika .............. 176 Multatuli: Havend­ar ................... 198 Bashkirtseff: Mária naplója .... 176 Kaphatók az Új Kelet könyvosztályában, utánvéttel vagy a pénz előzetes bekül­dése mellett HaldtVPám : Előrehaladt idény miatt, bécsi és párisi divatkalapok szalma és florentin modelleket mint­en elfogad­ható árban árusítja az • "IDEAL* kalapszalon, Cluj, Eeg. Ferdinand 8. (Gólya­áruházzal szemben). A Bucureşti­­ LUTHER sörcsarnok­­? SZÍNHÁZ - MŰVÉSZET éss A színházi iroda közleményei Új bérlők a jövő évadban. A régi bér­lök elő­­vételi joga már lejárt, így tehát július 1-étől, szerdá­ól kezdve már az új j­lentkezők idényét elégítheti ki a ti­ka­i iroda. Minthogy a régi b­ö­­lők csaknem kivétel­e­kkel fennt­rtották a jövő évadra is helyr­e­ a rengeteg új jelentkező kívánt tó,élni egész bizonyos, hogy a jövő évad te­lete sokkal nagyobb lett mi­­ volt a most végződött éladó. A bérletkötéseket július 5 én zárja le vég­leg a színhéz titkári k­ocsja, Lakmé és Hoffmann meséje. Az e heti mű­soron még két opera előadás szerepel. Csütörtökön este Deli és Lakméja kerül szí­re, Baranyai Jo­lánnal, Jsza Ilivel, Takács Mihállyal, Virág La­jossal, a főszerep­­ben. Szombaton pedig népszerű operaelőadás lesz délután félnagy órai kezdettel, olcsó hely árakt­al. A Hoffmann Messi fog színre­­kerüln­i. Lengyel Irén és Berky József vendégjátéka. Az ir­di és temesvári dédelgetett operette-prima­­donája, Lengyel Irén ennek a hétnek kétt est­jén fog a kolozsvári Ma­y­r Sí­­n­házban ve­ndégk­ént föllépni. A kitűnő művésznő két legbrilliánsabb szerepét fogja eljátszani: Pénteken a Lengyelvér női fő­zerepet, szombaton pedig a Marinka a tán­ C­ snő címszerepét. A szombati előadás érd­kességét fokoza­tt, hogy a kolozsvári közönségnek sok éven át kedvelt színésze, Berky József is fel fog lépni. Bér­y József egyébként hétfőn is fellép a Kék m­azúrban. Ripp Van Winkle­ délután, Visátnap délután fél négy órakor az opereme-irodalom­ egy­ klasszikus gyöngye a régóta nem idott Ripp van Winkle ke­rül­­ lesó­helyárakkal színre, Virágh L­­óssal a szabad vadász szerepében és Baranyai Jolánnal Liebeth szerepében. Magyar Színház heti műsora Csütörtök: Lakmé (Baranyai és Rózsa Ily fellépésé­vel, sorozat 272) Péntek: Lengyel vér (Lengyel Irénnek, az aradi sz­­n­ház primadismájának vendégjátékára). Sorozat­­szám 273] Szombat d. u. fél 4 kor: Hoffm­nn meszi (Mérsékelt helyárak, Baranyai Jolán fellépésével, sorozat­szám 274) Szombat este: Matinka a táncosnő [Lengyel Irénnek, az aradi színház primadonnájának és Berky Jó­zsefnek vendégjátéka. Sorozat 275) Vasárnap d. u. fél 4 - -kor: Ripp van Winkle. (Ope­rett- repriz. Baranyai Jolán fellépés­éről. Mérsé­kelt helyü­nkkal. So­rzatszim 276.) Vasárnap este fél 9-kor: Nótás kapitány. (26-odszor. Pintér Böske vendégjátékával. Nemény­ivel, Ihásszal, Tompával, Leöveyvel. Sorozatsz. 277.) Hétfő: Kék mazur. (Berky József vendégjátékával. Sorozatszám 278.) Kedd: Elszler Fanni (Pintér Böske vendégjátékával. Sorozatszám 279) Mozgók műsora. Select-mozgó. Csütörtök, július 2. A holnap titka. Rejtelmei sz­tasztikus dráma 8 felvonásban. Főszerepben Werner Krauss és Matia Corda. Uratk­a-mozgó. Csütörtök, július 2. Tűzben a pacific express. Amerikai tanü­gyi dráma 6 fel­­vonásban. Főszerepben a 13-as nevű színész. A ma legátfogóbb, legtudatosabb, legszé­lesebb skálájú Írójának Wells-nefi művei magyar nyelven: Lei Felszabadult világ ..................... 100 Az új Machiavelli I— II................... 400 A szerelem és Lewisham ur .... 200 A szenvedélyes barátok ............... 240 Dr. Morel szigete ....................... 180 Házasság I—II—III.......................... 440 A világ története........................... 300 Az időgép ........................... 100 Világok harca .......... 120 Emberistenek.................................... 150 Realby ............................................ 120 A civilizáció megmentése .......... 110 Kaphatók az Új Kelet könyvosztályában.

Next