Uj Kelet, 1929. november (12. évfolyam, 242-263. szám)

1929-11-05 / 245. szám

Kedd, 1929 november 5 adó Színház — Stramer S. Amerikából visszaérkezett társulata játszik tövembe» 4, 5, 6, 7-én ARADON (a Városi Színházban)­­»vembe» 9, 10-én Déván tövembe» 11, 12, 13-in ALBA-JULIAN ÚJ KELET ­ Vilmos excsászár két házassága intimitások a volt német császár családi életéből A­ napokban­ érdekes könyv jelenik meg Irl Reissner drezdai könyvki­adó vállalat adásában. A könyv II. Vilmos volt né­­et császár két házasságáról mond el ér­­eeces intimitásokat, ezenfelül azonban integy kiegészítése Emil Ludvig hírcs­ászár-életrajzának, amely az 1918-as esé­lyekkel fejeződik be. A könyv szerzője­­m nevezi meg magát, a kiadó azonban legauly­ózza, hogy egy neves német poli­os írta a könyvet, aki teljesen be van ratva a császári ház intimitásaiba és aki­gutóbb Hindenburg környezete címen­­ nagy feltűnést keltő könyvet. Most egjelent könyvének címe : II. Vilmos és ermina. _ _ # A könyv szerzője megállapítja, hogy mikor Bismarck azt írta, hogy II. Vilmos­­ erős szexualitást és a misztikum iránti islamot II. Frigyes Vilmostól örökölte, sőr a szexuállitásra vonatkozó állítása­in tévedett. Mert bár­mennyire is ízlét­­lenség volna ma még Vilmos excsászár ízében erről a kérdésről részleteket nyil­­­osságra hozni, annyit meg lehet állí­­tani, hogy a volt császárnak az érséki­­g sohasem volt fő jellemvonása. Az az rés, amelyek Görtz, Morosini és Zeppe­­l-Aschhausen grófnőkhez fűzte, inkább rokonszenv, semmint a szerelem érzése élt és hasonló volt a viszonya Elisabeth Judttal is. Ha Auguszta császárné mégis székeny volt, az elsősorban abban leli agyarázatát, hogy házasságkötése után marosan tudomására jutott Hermann Jamarck kijelentése, amelyet főúri kö­rben tett. — Ha azt akarjuk, hogy a császár rugodtan és jól végezze uralkodói teen­­jit, akkor gondoskodnunk kell részére etresszekről. Az ötvenedik év küszöbén a császár és Sszárné között mélyreható ellentétek köttek ki, amelyek azonban inkább ellemi meg nem értésből származtak, Ilmos császár nagy emlékezőtehetséggel ndelkezett és minden egyformán érde­­■Ite. Ezzel szemben Auguszta, aki soha­­m volt különösebben tehetséges, egyál­­tán nem érdeklődött semmi iránt es vetlen újság kivételével nem olvasott mmit. Ehez járult még, hogy amikor ag ynevezett „Halleluja-nének“ a császárné­b­­b barátnői, mint udvarhölgyek ke­­ltötték huszonötödik szolgálati évüket a császár fiatalabb udvarhölgyekkel arta helyüket betölteni, a császárné leg­ékesebben tiltakozott e terv ellen és gül is diadalmaskodót akarata. A háború azonban ismét közel hozta­­máshoz a császárt és császárnét. Vilmos c­ár ezekben a napokban csakis felesé­nél talált teljes megértésre. Auguszta II 1917-ben tisztában volt azzal, hogy császár Ludendorff, diktatúrája alatt vived. II. Vilmos és Auguszta Viktoria yformán gyűlölték a diktátort és érezték e­gy szerencsétlenségbe dönti őket és az­sígot. Már 1915-ben egy alkalommal­­ kiáltott fel a császár Ludendorffal pcsolatban: — Már megint a nyakamra hozzák est utálatos őrmester- ivadékot! Érdekes, hogy a császárné a legnehe­­bb napokban ösztönszerűl­eg jobban mag­áta a végzetet, mint a sokkal tehet­e­­­bb császár. Amikor I. Vilmos 1918. vvnber 9-én Spából azt távirat­ozta neki, gy el akarja hagyni Németországot, a párné azt táviratozta vissza: Maradj a helyeden, amint én is ma­A császár azonban nem fogadta meg ezt a tanácsot, hanem egy nappal később el­hagyta a helyét. A császárnét már 1918. őszén szélütés érte, Amerongenben pedig hónapról-hó­napra rosszabbodott a szívbaja, míg 1921. április 11-én kiszenvedett az utolsó német császárné. A könyv második része Vilmos excsá­szár második házasságával foglalkozik. Vil­mos excsászárnak 1922-ben — a könyv szerint — Hermina hercegnő tizenhárom­éves fia levelet írt és ez volt az erső kap­csolat közöttük. Aránylag gyorsan ment minden és bár Hermina hercegnő többször­­ is aggodalmának adott kifejezést a volt császár előtt, hogy nem fogja tudni pó­tolni Auguszta császárnét, aki negyven évig volt Vilmos oldalán, az excsászár mégis boldogan kötötte meg második há­zasságát és a doorni remete örült, amikor Hermina hercegnő három napos gondol­kodás után kimondta az igent. Argetoianu választott a nemzetközi bank és a liberális párt között Miután a nemzetközi bankot választotta, ki fog lépni a liberális pártból, de továbbra is támogatni fogja a pártot Bucuresti-Bukarest, november 4. A hét folyamán Bukarestben, Bratianu Vintila lakásán értekezlet volt a liberá­lis párt vezetői között. Ezen az értekez­leten Bratianu Vintila ismételten le­szögezte azt az álláspontját, hogy Arge­­toianunak választani kell a Societatea Bancara Romana és a liberális párt kö­zött. A jelenlévő vezetők hiába igye­keztek Bratianu Vintilát elhatározásá­nak megmásítására birni. Ennek kö­­vetkezményeképest most már bizonyos, hogy Argetoianu kilépése, amelyet le­vélileg hozott a liberális párt vezérének tudomására, de amelyet Bratianu Vin­tila nem fogadott el,­­ befejezett tén­nyé válik. Argetoianu formálisan kivá­lik a liberális pártból, szándéka azon­ban az, hogy a liberálisokat párton kí­vül is támogassa. Argetoianu Ducával és a liberális párt más néhány hala­dott szellemű vezérével akar kollabo­rálni a párt új programjának kidolgo­zását illetően. Ez a program a prin noi in sine helyett liberálisabb szellemű gazdaságpolitikát van hivatva intonálni a liberális pártban. Argetoianu, mint az fentebbiekből ki i­ tűnik, egy új liberalizmust akar meg­honosítani a pártban. Argetoianuval azonban szemben állanak Tancred Con­­stantinescu egyrészt és Stelian Popescu másrészt. Mindketten Bratianu Vintila törhetetlen csatlósainak vallják magui­kat, akik azt követelik, hogy a liberá­lis párt vezérének személyét és pro­gramját érintetlenül kell meghagyni. Vajda és Madgearu napok óta tárgyalnak a kormányban fennálló ellentétek­­tása érdekében Mania a többségi képviselőknek kijelentette, hogy nincs nézeteltérés a kormányban és hogy az átszervezés rövidesen megtörténik Bucureşti-Bukarest, november 4. Ma délelőtt Anghelescu kamarai elnök veze­tése mellett a többségi képviselők egy delegációja kereste fel Maniu miniszter­elnököt, akit ismételten teljes bizalmuk­ról, szeretetükről és ragaszkodásukról biz­tosítottak. A miniszterelnök a delegációnak adott válaszában leszögezte, hogy a kor­mányon belül semmilyen nézeteltérés nem forog fenn és a kormány átszervezése rö­vid időn belül megtörténik, az ország érdekeinek szemelőtt tartása jegyében. A nemzeti parasztpárt november 10-én nagyszabású bankett keretében fogja megünnepelni a párt uralomra jutásának tíz éves évfordulóját. A párt nagyszabású demonstrációvá tervezi kiszélesíteni ezt a bankerert, amelynek hivatása az, hogy a kormány és pártja erejét demonstrálja kifelé. A kormányon belüli személyi ellentétek nagyjából elsimultak és a miniszterek kö­zött helyre állt az a néhány hétig nélkü­lözött személyi kontaktus, amely a kor­mány egyes tagjai között már a lupényi katasztrófa óta szünetelt. Csupán Sunisa és Popovics személye körül vannak még bizonyos ellentétek. Az erdélyi képviselők ugyanis ragaszkodnak az igazságügyminisz­ter távozásához s azzal érvelnek, hogy a parlament és a kormány harmonikus együtt­működését nem lehet elképzelni akkor, midőn a kormány egyik tagja a parla­menti képviselők jelentékeny részének bi­zalmát nem élvezi. Másrészről a nemzeti­parasztpárti képviselők követelik, hogy Popovics Mihálynak ismét szorítsanak he­lyet a kormányban. A még fennálló ellen­tétek eliminálására vonatkozólag Vaida és Madgearu folytatnak egymással már na­pok óta tárgyalásokat. Petrovics professzor Tumaszeverinben előadást tartot a politikai helyzetről. A volt avereseánus miniszter, akit nemrégen választottak meg a nemzeti paraszt párt listájában képviselőnek, kijelentette, hogy Maniu felhatalmazta őt annak közlésére, miszerint teljesen légből kapott állítás az, mintha a kormány helyzete megrendült volna. A kormány még sokáig fogja az állam ügyeit vezetni, minden egyéb hír ellenzéki koholmány. Munkában a Palesztinába küldött angol vizsgáló­bizottság Keresztkérdések pergőtüzében a palesz­­tinai rendőrség helyettes parancsnoka Beigazolódott, hogy a főmufti szervezte meg a zavargásokat és minden eshetőségre elkészülve a zavargások előtt Szíriába szóló útlevéllel szerelte fel magát vában dúltak. Jeruzsálem, november 4. (Az LH Ke­let tudósítójától). Néhány nappal ez­előtt beszámoltunk arról, hogy az an­gol parlamenti vizsgálóbizottság meg­kezdte munkáját Palesztinában. A meg­nyitó ülés után, amely a nyilvánosság előtt zajlott le és amelyen Sir Walter Shaw, a bizottság elnöke, a megegye­zés szükségességét hangsúlyozta, hét­főn megkezdte a bizottság tulajdonké­­peni munkáját. A bizottság a vámház nagytermében tartja üléseit, amelyek bi­zalmasak. Hosszas tárgyalások után megengedték négy újságírónak, hogy a zsidó arab-angol és egyéb sajtó kép­­viesletében, az üléseken részt vehesse­nek. Az első ülést Saunders őrnagynak, a palesztinai rendőrség helyettes parancs­nokának kihallgatása töltötte ki, aki az országból beérkezett rendőri jelentések alapján, általános szemléltető képet nyújtotta az eseményekről. Saunders őrnagy előadásából világosan megálla­­pítható volt, hogy a palesztinai kor­mány és a rendőrhatóságok nyugodtan hagyták, hogy az események meglepe­tésszerűen törjenek rájuk és az ország­ra. A történtek teljesen készületlenül találták a kormányt és az összes alá­rendelt hatóságokat, úgy, hogy a rend­őri intervenció csak akkor vált lehet­ségessé, midőn a zavargások már­­a­— Augusztus 23-án — mondotta Saunders őrnagy — azon a végzetes napon tehát, amelyen az arab támadá­­­­­sok kezdetüket vették, a damaszkusi ka­punál mindössze két lovasrendőr volt található. Ez a két ember a Moséből kitóduló arab tömeggel szemben telje­sen tehetetlen volt. Midőn már a za­vargások jónéhány órája tartottak, csak akkor kapta meg a rendőrség az utasí­tást, hogy fegyverét használhatja a za­vargókkal szemben. Az őrnagy a zsidók vitézségét dicsérte, akik saját erejükből és minden hatósági támogatás nélkül verték vissza a Mea Sh­earim negyed ellen intézett az arab attakokat. Vallo­másának további során, majd az ezt követő izgalmas keresztkérdésekre adott válaszában azokról a körülményekről beszélt az őrnagy, amelyek a kilengések folytatását megakadályozták, majd a kormányintézkedésekre vonatkozólag adott felvilágosításokat. A zsidók le­fegyverzésére vonatkozó utasítás csak szóbeli parancs volt, amelyet azután adott ki a kormány, miután meggyő­ződött arról, hogy a katonaság „bizo­nyos mértékig” már védelmet nyújt a lakosságnak. A keresztkérdések során Stocker ügyvéd az arab exekutive tiszt­viselője, igyekezett kimutatni, hogy a zsidók felelősek a Siralomfal körül ke­letkezett agitációkért. A tisabeavi ifjú­sági felvonulást úgy állította be, mint­­amely igen fontos kihatással volt az ese­mények további alakulására. Sir Boyd Merriman, a cionista exe­kutive képviselője, az őrnagy szeme elé tárta a rendőrség bűnösségéről szóló bizonyítékokat. Saunders őrnagy az eléje tárt bizonyítékok hatása alatt kény­telen volt beismerni, hogy a kormány­zóság épületének balkonjáról igen so­kan nézték végig a damaszkusi kapunál történt arab támadásokat. Ugyancsak kénytelen volt beismerni, hogy­ azokat a zsidókat, akik tagjai voltak a po­lgár­­őrségnek, lefegyverezték, bár szükség volt az emberekre. Sir Merriman igyekezett ezután kimutatni, hogy a tá­madásokat ha nem is egymaga készí­tette elő mindenütt, de mindenesetre a főmufti szervezte meg. A kormány képviselője, Mr. Preeci Merriman ké­résére megígérte, hogy utána fog néz­ni annak, várjon a főmufti csakugyan kért közvetlenül a zavargások kitörése előtt vízumot Szíriába? Sir Merriman felolvasott egy nablusi rendőri jelentést,­­amely szerint egy a főmufti aláírásával ellátott levél szólította fel az arabo­kokat arra, hogy vonuljanak augusz­tus 23-án Jeruzsálembe a zsidók elleni harcra.

Next