Új Kelet, 1930. március (13. évfolyam, 50-74. szám)

1930-03-26 / 71. szám

g Ü­J KTCLKIT Kolozsvár, 193é március 26}_ Színház—lövészei A Magyar Színház irodájának közleményei: A MAGYAR SZÍNHÁZ FRÁTER LO­RÁND EMLÉKESTJE Kegyeletes ünnepi estét szentel a ma­gyar színház a daliás nótás kapitány Fráter Lóránd emlékének. Hogy a közönség minden rétege részt vehessen ezen az emlékünnepen, a szin­­­ház azt vasárnap este fogja megtartani Fráter Lóránd emlékét fogják idézni a bevezető előadás szavai, azután a leg­­szebb Fráter-nótákat fogják eljátszani a kolozsvári egyesített cigányzenekarok a Puskás Béla, Körösi Dudás és Hor­váth Poldi vezetésével. Fráter-dalokat fog énekelni Solthy György, végül pe­dig új betanulással, elsőrangú szerep­­osztásban fogják előadni Fráter Lóránd 3 felvonásos magyar operettesét, az „Akácfavirág“-ot. Az ünnepi estét vasárnap este 9 óra­kor rendes helyárakkal tartják meg. Jegyekről tanácsos erre az estére jó előre gondoskodni. TAPOSÓ MALOM Bárd Oszkár 4 felvonásos uj darabja A magyar színház legközelebbi uj­donsága Bárd Oszkár 4 felvonásos új komédiája, a „Taposó malom“ lesz. A színpadi próbák serényen folynak már ebből a rendkívül érdekes, Budapesten is nagy sikert aratott újdonságból amelynek a jövő hét közepén lesz a premiereje. Szombaton este „Húzd rá cigány“ Tizenegyedik előadása lesz szombaton este Farkas Imre példátlanul népszerű új operettejének, a „Húzd rá cigány“­­nak FEHÉR ÁRNYAK ÉS A LEGHÍRE­SEBB JAZZ-BAND Hatalmas beszélő, zenélő, éneklő film­­műsor 10, 20, 30 és 40 lejes helyárakkal Délutánonkint feketéllenek a magyar színház felé vezető utcák. Egész Kolozs­vár látni és hallanai akarja azt a cso­dát, amit a magyar színház nyújt pél­dátlanul olcsón a közönségnek. Amerika legragyogóbb, legtökélete­sebb zenélő, hangos filmjét, a „Fehér árnyak“-at mutatják be s előtte New­­york leghíresebb jazz-zenekara, a Jan Garber jazz-bandja látható és hallható olyan tökéletes élethűséggel, mintha az amerikai főváros legelőkelőbb bárhelyi­ségében ülne az ember. Nincs a világon mozgófényképszín­­ház, amely ilyen hatalmas nagy attrak­ciót olyan olcsó helyárakkal adna, mint a magyar színház. A legdrágább jegy mindössze 40 lej, a többi jegyek ára 30, 20 és 10 lej. A „Fehér árnyak“ és a „Jan Garber jazz-bandja“ látható a magyar színház­ban: Szerdán 3, 5 és 7 órakor. Csütörtökön 3, 5 és 7 órakor Pénteken 3, 5 és 7 órakor. Szombaton 3, 5 és 7 órakor Vasárnap (utoljára) csak 5 és 7 óra­kor. A MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA: Szerdán este háromnegyed 9-kor: Ta­kács Alice. (Újdonság 2-odszor: Na­pi bérlet 32. szám, C. Sorozatszám: 255.) Csütörtökön este háromnegyed 9-kor: Takács Alice. (3-adszor: Napi bérlet 33. szám, A. Sorozatszám: 256.) Pénteken este háromnegyed 9-kor: Ta­káts Alice. (4-edszer: Napi bérlet 33. szám, B. Sorozatszám 257.) Szombaton délután 3, 5 és 7 órakor: Fehér árnyak és Jan Garber jazz­­zenekara. Helyárak: 10, 20, 30 és 4­] lej. Szombaton este 9-kor: Húzd rá cigány Operette-újdonság. Bérletszünetben Sorozatszám: 259.) Vasárnap fél 3-kor: A babatündér. (Dr Radnay és neje Fényes Janka tánc­tanárok személyes rendezésében és babanövendékeinek fölléptével.) — Utána: Nagy cipőben kis fiú. (Új­donság: Marsi Gizivel. Nagyon ol­csó mozi-helyárakkal: 50, 40, 30, 20 és 10 lejes helyárakkal. Sorozat­szám: 260.) Vasárnap este 9-kor: Fráter Lóránd emlék-előadás: I. A kolozsvári ös­­­szesített cigányzenekarok Fráter­nótái. II. Megemlékezés Fráter Lo­­rándról. III. Fráter-dalok. IV. Akác virág. (Fráter Lóránd 3 felvonásos operettje. Rendes helyárakkal. Napi bérlet 33. szám, C. Sorozatszám: 261) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI­ MŰSORA: Szerdán, március 26-án. Hangos, zenélő film-előadás. 10, 20, 30 és 40 lejes árakkal. „A fehér árnyak.“ (Ame­rika legtökéletesebb hangos, zenélő filmcsodája.) Előtte: „Jan Garber jazz-bandája. (A világ leghíresebb jazz-zenekara. Hangos, zenélő film­­újdonság. Helyárak: 10, 20, 30 és 40 lej. Előadások: 3, 5 és 7 órakor.) Csütörtökön, március 27-én 3, 5 és 7 órakor: „A fehér árnyak“ és „Jar Gerber jazz-bandája“. (Helyárak: 10, 20, 30 és 40 lej.) Pénteken, március 28-án 3, 5 és 7 óra­kor: „A fehér árnyak“ és Jan Gar­ber jazz-bandája. (Helyárak: 10, 20 30 és 40 lej.) Szombaton délután 3, 5 és 7 órakor: Fehér árnyak és Jan Garber jazz zenekara. Hangos filmattrakció. Vasárnap, március 30-án 5 és 7 órakor Kolozsvárott utoljára: „A fehér ár­nyak“ és Jan Garber jazz-bandája (Hangos, zenélő amerikai film-at­trakció. Helyárak: 10, 20, 30, 40 lej.) Vasárnap délelőtt 11 órakor: „Newyors éjjel.“ (Izgalmas kalandor történet Helyárak: 10, 15 és 20 lej.) UORSO FILMSZÍNHÁZ műsora Szerda: 5, 7 és 9 órakor. A Bosszú: Do­lores del Rio legújabb szenzációs filmje. Előjáték: Burleszk és a leg­újabb UFA világhiradó. SELECT-MOZGO: Szerda: Az Ítélet, mélyen megható tár­sadalmi dráma, főszerepben: Olga Tscheehowa, Malcolm Tod, War­wick Ward. URANIA-MOZGO: Szerda: Hogyan kell ma férjet fogni nagyszerű szalon vígjáték, főszerep­ben: Niels Asther és Marion Da­vies és Lángol az ég dráma, fősze­repben: Helene Costello és James Murray. Jön Don Douglas közkedvelt lovas leg­újabb filme: A halál tánca Rádió műsor Idő! Középeurópai Szerda, március 26 Bukarest. 16: Rádiózenekar. 17: Felol­vasás. 17.15: Időjárásjelentés, hírek. 17 óra 25: Rádiózenekar. 18: Felolvasás. 19: Gramofon. 20: Hárfaszóló. 20.30: Felol­vasás. 20.15: Rabega énekes dalestje. 21 óra 15: Hertz zongoraművész játéka. Mendelssohn: Rondo. Schubert: Alle­gretto. Brahms: Scherzo. Chopin: Ke­ringő. Didia: Román néptáncok. Sauer: Bécsi visszhang. 21.45: Hírek. Budapest. 9.15: A m. kir. 1. honvéd­gyalogezred zenekarának hangverse­nye. Dr. Schemmel Emilné: Magyar honban — induló. Waldteufel: Század vége. Gounod: Romeo és Julia — nyi­tány. Donizetti: Lukrézia Borgia — áb­ránd. Grünfeld: Kis szerenád. Liszt: Ha álmom mély. Szárnykürt-szóló. Hangszerelte: Fricsay Richard. Grieg: Solvejg dala. Eisler: Részletek az „Ara­nyos mesterné“ c. operettből. Transla­­teur: Liliputi nászinduló. 9.30: Hírek, 12: Déli harangszó az Egyetemi temp­lomból, időjárásjelentés. 12.05: Hangver­seny. Közreműködik: Comensoli Mária (zongora), Csillag Erzsi (ének) és Gróh Klári (hegedű). Csajkovszki: Canzonet­­ta: Weber: Bűvös vadász — ária. Cho­pin: Szonáta. Sarasaié: Romanza. Tar­­nay: Dalok. Kubelik: Serenade. 12.25: Hirek. 1: Pontos időjelzés, időjárásje­lentés. 2.30: Hirek. 3.30: Morse-tanfo­lyam. 4.10: szalacsi Rácz Imre novel­lái: A munkácsi hősök. Letörött zászló. 4.45: Pontos időjelzés, idő­járás jelentés, hirek. 5. vitéz Berkó István alezredes felolvasása: „A szabadságharc Háry Já­nosai“. 5.30: Eugen Stepat orosz balalaj­ka zenekarának hangversenye. Stepat: Ilyen a katona — orosz induló. Szibéria — kozák dal. Csajka, — románc. Ukraj­nai melódiák. Voluzi: Divka. Gricsanski Jermák: Orosz népdal. Cigányszerelem — cigánydal. Már nincs remény — ro­mánc. Eh uhnyem Rublcki. (Zenekar, ének). 6.30: Olasz nyelvoktatás. 7.10: Gyorsirási tanfolyam. 7.45: Magyar nó­ták. Előadják Sándor Mária és Szedő Miklós, Horváth Gyula és cigányzene­­karának kiséretével. 9: Hangverseny. Purcell: Air. Schumann: Andante. Fau­ré: Elégie. Thoman: Valse­, Aveu, Pas­torale, Albumlap, Ecossaise, Valse chro­­matique. Handel: Szonáta. Chopin: Im­­promtu Etnde. Debussy: Menuett. Pop­per: Elbeszélés. Popper: Harlequin. Utána kb. 10.10: Pontos időjelzés, idő­járásjelentés, hírek. 10.30: A Magyar Külügyi Társaság alelnöke: „Petőfi éle­tének és halálának misztériuma“. Majd a Fejes szalon-zenekar, az Ostende-jazz és Horváth Gyula cigányzenekarának hangversenye az Ostende-kávéházból. Bécs. 21.10: Vígjáték, utána könnyű­zene Berlin. 19.30: Hangverseny. 21. Hang­játék. Breslau. 19.05: Egzotikus táncok gra­mofonon. Frankfurt. 21.15: Zenekari hangv. Hamburg. 20: Hangverseny. Schu­mann, Mozart, Liszt műveiből. Köln. 20: Suppé, Lecocq és Planquette művei gramofonon. 20.45: Szimfonikus hangverseny. Mozart: Jupiter szimfó­nia. Dalok és szavalatok. Schumann: Csellóhangverseny. Beethoven: VII. szimfónia. Königsberg. 20: Operettzene. Lehár, Suppé, Strauss János: Fali műveiből. München. 19.30: Szórakoztató zene. Stuttgart. 20: Filharmonikus hangv. Bach: Brandenburgi hangv. Mozart: D- dúr fuvola és zenekari hangv. Beetho­ven: B-dúr hegedűverseny. Belgrád. 21.40: Hangos film közv. Ljubljana. 20: Dalest, esetleg prágai közv. Brit nemzeti műsor. 20.45: Smetana: Az eladott menyasszony c. operája. London Regional. 21.35: Katonazene. Varsó. 19.25: Gramofon. 20.30: Fran­cia zene. Saint-Saens: C-moll trió. We­­ckerling: Pásztordalok. Vieuxtemps: Andante. Milhaud: A tavasz. Leclair: Szerenád. Massenet: A könnyek. Saint- Saens: A szive­m kinyílik. Saint-Saens: Változatok két zongorán egy Beethoven téma felett. Kattovicz, Varsó. 17.45: Szerenánok és románcok. Csajkovszkij, Drdla, Bi­zet, Svendsen, Dvorak, Saint-Saens, Re­­née, Haydn, Rocce, Bruch műveiből. Poznan. 20.30: Mandolin-zene, szoprán és baritonénekkel. Milánó, Torino. 20.30: Könnyű­zene. 22.10: Operettrészletek. 23: Tánczene. Róma. 21.02: Szimfonikus zene. La­­tuada: A kényeskedő. Haydn: G-dúr szimfónia. Dandy: Istar. Malipiero: A kávésbolt. Lalo: Spanyol szimfónia. Wagner: A Walkürök lovaglása. Nápoly. 21.30: Vonósnégeys. Prága. 20: Cseh filharmonikusok hangversenye. Wagner: Faust nyitány. Karlovicz: Zongorahangverseny. Játsza Javorska-Uminska zongoraművésznő. Bruckner: IV. szimfónia. Pozsony. 16.30: Beethoven-est: Gyász­induló. Fidelio-nyitány. I. szimfónia. Athén romjai — nyitány. Egmont —­­nyitány. Brüvnn. 22.15: Kávéházi zene. Oslo: Rádiózenekar. Handel: D-moll vonóshangverseny. Beethoven: VI. szim­fónia. 22.45: Tengerészdalok harmoni­kával. Páris. 22: Hangverseny. Csütörtök, március 27. A móri nap kiemelkedő számai: Szimfonikus hangverseny: Bécs, Lip­cse, Torino, Brünn, Opera: Königsberg, Ljubjana. Budapest, 9.15. A m­. kir. Országos Kaszinó szalonzenekarának hangverse­nye. Césár Cui: Ünnepi induló. Billi: A kis hercegnő — gavott. Rossini: Tell Vilmos — nyitány. Két piccoló szóló. Burose: Amerikai emlék. Wetzger: Is­teni szikrák. Zenekarral előadja: Men­tes­ Sándor fuvolaművész. Puccini: Bo­hémek — fantázia 2 részben. Bird: Ke­leti jellemkép. Messager: Szenvedély. Grieg: Solvejg dala. Anitra tánca. Ber­lioz: Rákóczi induló. 9.30: Hirek. 12: Déli harangszó az Egyetemi templom­ból, időjárás jelentés. 12.05: A Bachmann szalonkvartett hangversenye. 12.25: Hi­rek. 1: Pontos időjelzés, időjárásjelentés 2.30: Hirek. 4: Rádió Szabad Egyetem. Weiner: Vonósnégyes. Előadja a Wald­­hauer vonósnégyes. „Nyirvidék“. Gár­­dos Kornélia, a Nemzeti Zenede tanára Petőfi-költeményeket szaval. — Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 5. A m. kir. Földművelésügyi Minisztérium rádióelőadássorozata. Marschall Ferenc dr. m. kir gazdasági főtanácsos, az Or­szágos Mezőgazdasági Kamara igazga­tója: „Becsüljük meg a magyar föld ter­ményeit!“ 5.25: Rigó Jancsi és cigány­­zenekarának hangversenye. 6.30: Angol nyelvoktatás. 7.10: Dr. Ernst Hackl né­met nyelvű előadása. 7.45: Gramofon hangverseny. Kéler Béla: Vígjáték-nyi­tány. Offenbach: Hoffmann meséi. Mo­zart: Szöktetés a szerályból. Taubert: Madár az erdőben. Schumann: A két gránátos. Donizetti: Lammermoori Lu­cia. Strauss: Varázskeringő. Richard Strauss: Rózsalovag, 8.20: Történetek Mikszáth Kálmánról 8.40: Orgonahang­verseny. Max Reger, Bach, Handel, Bach, Beethoven, Weber, Strauss, Wolf műveiből. Utána: Pontos időjelzés, idő­­járásjelentés, hírek. Utána a honvéd­­gyalogezred zenekarának hangversenye. Striczl, Strauss, Suppé. Wagner, Plan­­quette, Bousquet műveiből. Bukarest, 16. Rádiózenekar. Lincke: Török induló. Gomes: Salvator Rosa szimfónia. Strauss: Az élet örömei. Csaj­kovszkij: Onyegin ábránd. Delibes: Vi­rágok tánca. Rubinstein: Románc. 17: Felolvasás. 17.15: Időjárás, hírek. 17.25: Rádiózenekar. 18: Felolvasás. 19: Gra­mofon. 20: A Carmen-énekkar román dalokat énekel. Közben felolvasás. 21.15: Színházi előadás. 21.50: Hirek. Bécs. 20: Steiner Ferenc dalestje. Brahms, Marx, Strauss Richárd és Loewe-dalok. 20.45: Filharmonikus hangverseny. Mozart: Titusz nyitány. Boccherini: Cselló és zenekari hangver­seny. Esser: II. zenekari szvit. Pisk: Ének a rádióról. Rimszkij—Korszakov: Spanyol capriccio. si rí Graz. 21.10: Mandolin- és citeraver­Berlin. 21: Bordalok. 21.20: Énekhang­­verseny. Gál János, Kodály Zoltán és Bartók Béla művei. Breslau. 20.30: Operettrészletek. 22.10: Hírek. Utána jazz. Frankfurt. 19.30: Gitárzene. Hamburg. 22.30: Könnyű­zene. Köln. 20: Katonazene. Königsberg. 20: Gounod: Faust c. ope­ra. Belgrád. 22.15: Rádiónégyes. Micheli: II. szvit. Cilea: Lecouvreur Adrienne ábránd. 23: Balalajka-zene. Ljubljana. 19.30: Operaközv. 22: Könnyű­zene. Zágráb. 22: Külföldi állomások közv. Bern. 20: Slágerek, operettdalok, sza­tírák. London. 22.30: Orgonajáték Bach mű­veiből. Varsó, Kattovicz. 17.45: Szólisták hangversenye. Schubert: Cselló és zon­goraszonáta. Schubert: Öt dal. Glazu­nov: Szerelmi ének. Bachmaninov: Elő­játék. Klengel: Bölcsődal. Popper: Fa­lusi ének. 10.25: Gramofon. 20.30: Kön­­­nyű­zene. Poznan. 20.30: Baritondalok Riga. 19.03: Operett, Milánó. 21.15: Vegyes hangverseny, Torino. 20.30: Hangverseny. Kamara és szimfonikus zene. Róma. 17.30: Tenor, hegedű és bari­ton hangverseny. 21.02: Operaköz v. Nápoly. 21.02: Hangverseny. Oslo. 20.30: Zongorajáték. 21: Cselló­s játék. 22.10: Régi táncok. Páris. 21.45: Gramofon. Prága. 19.05: Szórakoztató zene. 20: Hangverseny. Smetana, Wagner, Schu­bert, Schumann, Destinn műveiből. Pozsony. 16.30: Délutáni zene. Leo­pold, Brahms, Weber, Lauko, Chopin, műveiből. 18: Dal- és zongora-est. 19.05: Szórakoztató zene. Brüvin. 19.05: Rádiózenekar. Mozart: Cosi fan tutte — nyitány. Beethoven: II. szimfónia. Kassa. 17.10: Rádiózenekar. Nyomatott Fraternita a Lap ée Könyvkiadó Rt. nyomdájába», CI«1, Str. Baron L. Pap 10. Telefon 9­77. Apróhirdetésed JÉGSZEKRÉNYEK mészárosok és vendéglősök részére is min­den méretben. Sörkimérő pultok KERTÉSZ- nél Târgu-Mures, telefon 814. Kívánatra ár­jegyzék. — Képviselet Brassó és vidékére ! PAUL TITTES Brasov ABLALROLETTA ünmüködö rúddal bár­mely szélességben. — Napvédő ponyvavász­nak csíkozott és sima kivitelben. Boskovits József Cluj, Str. Reg. Maria 15. 2971 KÜLÖNB­EJÁRATO elegánsan bútorozott parkettes szoba 1 vagy 2 személyre kiadó. Fő­tér 20 Simon KIADÓ ÜZLETHE­LYISÉG void bodega Regele Ferdinand-ut 44 szám BELVÁROSBAN, vagy belvároshoz közel lehetőleg különtelkes 3-4 szoba és hozzátar­tozókból álló lakást ke­resek. Címeket a kia­dóba „Jól fizetek“ jel­igére. TELJESEN KÜLÖN­­BEJÁRATÚ szépen bú­torozott szoba zongora és fürdőszoba haszná­lattal kiadó Str. Den Berthelot. Ötvös­ u. 25. HÁZTARTÁSBAN jártas, jól főző intelli­gens, szerény igényű, nőt keresek május 1-re Laufer Vilmosné Déva ANTIK GARNITÚ­RA, ágyak, csillárok, ezüst stb. eladó. Cia a kiadóban WIRTH ZONGORa jó karban eladó. Dél­előtt 9—10-ig megte­kinthető Bolyai-utca 3. földszint 3. NAPONTA frissen fejt kóser tehén- és bi­valytej, tejszin, tejföl vaj és túró, valamint csecsemőknek és bete­geknek állandóan egy tehéntől fejt friss tej kapható Schwartz Ig­­nácnénál, str. Iuliu Ma­niu (v. Szentegyház u.] 24 szám BÉRBEADÓ egy fe­kete rövid angol me­­chanikáju zongora — (Monostori út) Coles Mother IS I. e

Next