Új Kelet, 1931. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1931-01-15 / 11. szám

_ _____________________________ O­J­K­K­L­S ? ________________________ Csütörtök, 1931. január 15 A Turul cipőgyár kis­részvé­nyesei feljelentést tettek a gyár volt igazgatósága ellen, amely az elmúlt évi mérlegben váratlanul huszonnégymillió lej veszteséget mutatott ki Timisoara-Temesvár, január 14. (Az Új Kelet tudósítójától.) A bán­ság gazdasági köreit izgalomban tart­ja az a feljelentés, amelyet a Turul cipőgyár részvényesei adtak be a te­mesvári törvényszéken a gyár volt igazgatója ellen. A feljelentés négy sűrű gépírásos oldalon foglalkozik a Turul-cipőgyár egész múltjával. A feljelentés előad­ja, hogy a gyár körülbelül 30 évvel ezelőtt létesült és folytonosan fejlőd­ve, alaptőkéjét több ízben felemelve annyira felvirágzott, hogy már a há­ború előtt a monarchia egyik legna­gyobb gyárvállalata közé tartozott. A gyárnak nemcsak Budapesten, Bécsben, Prágában, hanem a monar­chia többi nagyobb városaiban is fióküzletei voltak, amelyek szép jöve­delmet hajtottak. A háborúban óriási méretű hadiszállítások révén a válla­lat folyton kibővítette üzemét úgy, hogy az államuralom megváltozása után a Turul-cipőgyár kétségtelenül legna­gyobb cipőgyára volt Nagyromániá­­nak. A külföldi fiókokat be kellett ugyan szüntetni, de helyettük a régi király­ságban és az ország más részeiben nyitott fióküzleteket, amelyeknek száma 55-re vagy 60-ra rúgott. A vá­­lalat vagyona tekintélyes összeget képviselt. A gyár épületeinek és a hozzátartozó hatalmas beépítetlen te­rületnek az értéke meghaladja az 50 millió lejt, a gépek és felszerelések értéke 30 millióra becsülhető, a fió­kok értéke 20 millió és ugyanannyi volt a nyersanyagkészlet és a félig kész vagy készáru értéke. A Turul-cipőgyár összes vagyona tehát hozzávetőleges számítással leg­alább­is 130 millió lejt ért. Nem sza­bad megfeledkezni arról, hogy a vál­lalat ingatlanai az évi mérlegben mindenkor egy lej értékkel szerepel­tek, pedig ezek valódi értéke körülbe­lül 26 millió lej, tehát a gyár tulaj­donképpen ilyen hatalmas összegű tartalékalappal is rendelkezett. Harminc éves fennállása óta a gyár állandóan nyereséget mutatott ki, az 1930 május 7-én megtartott közgyű­lést kivéve, amikor az igazgatóság váratlanul 24 millió lejes veszteséget jelentett be. A­ közgyűlésen megjelent részvényesek megdöbbenésének dr. Braun Zsigmond adott kifejezést, aki a maga és társai nevében felvilágosí­tást kért a váratlan és horribilis vesz­teség eredetére vonatkozólag. A rész­vényeseket röviddel ezután újabb meg­lepetés érte. Az igazgatóság tagjai eladták részvényeiket a kolozsvári Renner bőrgyárnak. A részvények el­adása után pár nappal az összes ok­iratokat, üzleti könyveket, levelezése­ket, sőt a berendezés egy részét is el­szállították Kolozsvárra. A Turul-cipőgyár részvényeit 1930 áprilisáig 200 lej körül jegyezték a tőzsdén. A változás következtében azonban a kisrészvényesek még 30 lejt sem tudnak kapni részvényeikért. A feljelentés a következő két eshető­ségre vezeti vissza a Turul-cipőgyár 24 milliós veszteségét és a részvények árf­oly­amzuhanását: 1. vagy a régi igazgatóság volt tag­jai adták el részvényeiket jóval az értékükön felül, 2. vagy pedig az igazgatóság tagjai éveken át sorozatos szabálytlanságo­­kat követtek el, a tényleges vesztesé­geket elhallgatták és hamis mérlege­ket készítettek, amelyek csak nyeresé­geket tüntettek fel azért, hogy az igaz­gatóság tagjai hatalmas tant­emeket vehessenek fel, másrészt mint részvé­nyesek a busás osztalékból is kive­gyék részüket. A feljelentés a fentiek alapján kéri a vezető ügyészt, hogy rendeljen el vizsgálatot ebben az ügyben, elsősor­ban Benedikt Norbert volt vezérigaz­gató ellen, annak megállapítására, hogy a gyár vezetése körül csakugyan történtek-e szabálytalanságok. A fel­jelentés nagy feltűnést keltett gazda­sági körökben is és azt a bukaresti sajtó is élénken kommentálja. David Golder a szegény zsidófiúból lett nagystílű bankár életének regénye fölemelkedé­sétől bukásáig. Irene Nemirovszky regénye egyike az utóbbi évek legna­gyobb sikerű könyveinek Ára fűzve 136 lej, Ára kötve 204 lej. Kapható az UJ KELET könyvosztá­lyaban. Rehabilitálták a külügyminiszté­rium Chiffre osztályának főnökét Bucuresti-Bukarest, január 14. (Az Új Kelet tudósítójától.) A Dimineata megállapítja, hogy a Lahovári kül­ügyminiszteri vezérigazgató ellen fel­hozott vádak alaptalanoknak bizo­nyultak és korrektségét sikerült tel­jes mértékben bebizonyítania. Ennek következtében Filalitit, a külügymi­nisztérium államtitkárát, aki ellene a vádakat emelte, valószínűleg elmozdít­ják eddigi beosztásától és áthelyezik. A lap információi szerint egyébként az egész külügyminisztériumot reor­ganizálni fogják Mironescu minisz­terelnök hazaérkezése után. Európa háborús adósságainak csökkenté­sét követeli egy amerikai nagybank elnöke Az Angol Bank egyik igazgatója szerint a leszállítás lényegesen lendítene Amerika exportján Newyork, január 14. Az amerikai közvéleményben egyre mélyebb gyö­keret ver az a meggyőződés, hogy Amerika háborús követeléseinek csök­kentése nélkül nem remélhető a nem­zetközi gazdasági válság enyhülése. Miután számos vezető amerikai ban­kár foglalt állást Amerika követelé­sének jelentős csökkentése mellett, most az Egyesült Államok egyik leg­nagyobb pénzintézetének, a Chase Na­tional Banknak elnöke, Wiggins igen nyomatékosan követeli az európai ál­lamok háborús adósságának leszállí­­tását. Jó üzlet volna Amerika részére mondja Wiggin a bank évi jelenté­sében , ha háborús követeléseit az európai államokkal szemben erőtelje­sen leszállítaná. Ennek a leszállítás­nak sokkal nagyobb volna a jelentő­sége, mint a dollár értékének megszi­lárdulása. Wiggins szerint az európai államok képtelenek arra, hogy egy­­időben megfizessék Amerikával szem­ben fennálló tartozásaik kamatait és tőketörlesztését, ugyanakkor pedig kellő mennyiségű aranyat gyűjtsenek amerikai iparcikkek vásárlására. A gazdasági világválság Wiggins szerint az Egyesült Államokban már elérte a mélypontot és ezért remélni lehet, hogy a helyzet rövid időn belül enyhülni fog. Wiggins kijelentéseinek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak és azt hi­szik, hogy ezek a kijelentések nem maradnak hatás nélkül washingtoni hivatalos körökben sem. Londoni jelentés szerint Wiggins nyilatkozatához elsőnek sir Josuah Stamp, a kiváló bankember és az An­gol Bank egyik igazgatója foglalt ál­lást. Stamp szerint rendkívül kívána­tos volna, ha Wiggins szavait meg­szívlelnék és újból rendeznék az álla­mok közötti adósságok kérdését első­sorban azért, mert az arany értékének ingadozása folytán az európai álla­mok m­a lényegesen többet fizetnek Amerikának, mint közvetlenül a há­ború után. Különösen áll ez Németor­szágra, amelynek terhei a Young-tör­­vény alapján ma sokkal nagyobbak, mint ahogy eredetileg tervezték, így a nemzetközi adósságok leszállítása elsősorban Németország terheit kön­­­nyítené meg és­­ Németországon ke­resztül fellendítené Közép-Európa gazdasági életét is. A világválság egyik legfőbb oka az a súlyos adósságteher, amely az euró­pai államokra nehezedik. Helyes gon­dolat Stamp szerint eze­ken a terheken könnyíteni s ez a könnyítés Ameriká­nak is javára válna, mert nagy mér­tékben fellendítené Amerika export­ját : ' ■ ■ A máramarosszigeti hitközségi háború békés epilógusa A hitközségi tagok ezreinek kívánságára megszüntették a vidéki húsra kibocsátott iszurt Sighet-Máramarossziget, január 14. (Az Uj Kelet tudósítójától.) Valahány­szor sor került rá, büszke önérzettel ál­lapítottuk meg, hogy Máramarosban hosszú évek óta szünetelnek a hitköz­ségi pártharcok és belvillongások. A má­­ramarosi zsidóság erői nem forgácsolód­­tak szét hitközségi kérdésekben s ez tet­te lehetővé, hogy a válság szörnyű nap­jaiban a vállvetett munka és a szolidari­tás megmenti azt, ami még megment­hető. De legutóbb úgy látszott, hogy a má­­ramarosszigeti hitközségnél ez a béke is feborul. A harca egy jelentéktelennek látszó ügy adott alkalmat. A hitközség vezetőségének utasítására a rabbinátus tréfának nyilvánította a vidékről beho­zott húst. A hitközség tagjainak nagy­­része tiltakozott e korlátozás ellen, tün­tető népgyüléseket rendeztek s amikor már úgy látszott, hogy egy következmé­nyeiben súlyos és áldatlan pártharc ve­szi kezdetét, — a vezetőség által egybe­hivatott közgyűlés egyhangúlag lesza­vazta a kérdést és igy az ügy véglege­sen lekerült a napirendről. Súlyos büntetés a tiltakozásért A szigeti iszur-kérdés lekerült a napi­rendről. S hogy mi elvből nem avatko­zunk bele hitközségeink belügyeibe, a békés elintézés után szükségesnek tart­juk a történtek regisztrálását. Az ügy előzményei még 1928-ra nyúl­nak vissza. A szigeti orthodox hitközség új vezetőséget választott, Szmuk Mihály elnökkel az élén. Miután a hitközség anyagi viszonyai meglehetősen zilált ál­lapotban voltak, az új vezetőség első po­zitív ténykedése az a határozat volt, mellyel utasították a rabbinátust, hogy mondjon ki iszurt a vidékről behozott húsra. Határozatában az új vezetőség hivat­kozott arra, hogy a vidékről behozott hús elsősorban nem felel meg a kástusz követelményeinek. Előfordult már az is, hogy falusi parasztokkal csempésztették be a húst a városba. A hús azonkívül rendszerint zsákokba jött, úgy, hogy egészségi szempontból is sok kivának­a­­­lót hagyott maga után.­­ Az iszur fő oka természetesen az volt, hogy a hitközség bevételei fokozódjanak. S amikor a vezetőség ezt az újabb ter­het rótta a közönségre, nem vitte a kér­dést közgyűlés elé, ami később kiváltotta a tagok elkeseredését és tiltakozását. Az akciót Weisz Izrael, a Chevra Kadisa elnöke indította meg. Szóban és írásban támadta a vezetőséget és köve­telte, hogy hívjon össze közgyűlést és ott döntsék el, hogy maradjon-e továbbra is az iszár, vagy helyezzék hatályon kívül. A hitközség vezetősége nem hívott ös­­sze közgyűlést, hanem a tagok legna­gyobb megrökönyödésére Weisz Izraelt kritikája miatt pénzbüntetésre ítélte és öt esztendőre megfosztotta hitközségi jo­gainak a gyakorlásától. Az ítéletet ki­­nyomatták és kiragasztották az összes zsinagógákban és ezzel az aktussal meg­bomlott a máramarosszigeti hitközség békéje. Bonyolódnak az ügyek Weisz Izráel megbüntetése után az iszár tengeri kígyóvá nőtte ki magát. A hitközség tagjai 165 aláírással ellátott kérvényt nyújtottak be, melyben kérték, hogy Weisz Izráel ügyét vigyék közgyű­lés elé. A kérvényt nem honorálták, a nyomor közben egyre nagyobb mérete­ket öltött és Weisz Izrael tábora egyre nőtt A dési konferencia alkalmával azután döntő fázisához jutott a harc. Weisz Iz­­raelt óriási szavazattöbbséggel delegá­tusnak választották, de egyes vezető ta­gok kabinetkérdést csináltak Weisz Iz­­rael megválasztásából és lemondással fenyegetőztek. Weisz Izrael beszdin elé citálta a hitközséget, a beszdin választó­­bíróság elé utalta az ügyet. A dési kon­ferencia közben lezajlott és a két párt most már nyílt sisakkal kiállott a frontra. Az elnök megmenti a helyzetet Weisz Izrael pártja tiltakozó népgyű­léseket rendezett. Hatalmas tömegek tün­tettek az iszur ellen s fenyegető maga­tartásukkal követelték, hogy a beszdin helyezze azonnal hatályon kívül az iszurt. A tiltakozó gyűléseknek az lett az eredménye, hogy a hitközség vezetősége január 11-re közgyűlést hívott egybe. Vasárnap délután zajlott le az izgal­mas kögyülés a Polgári-kör nagytermé­ben. 3 órára lett hirdetve a közgyűlés, de már 1 óra után feketéllett a nagytem­plom udvara a tömegtől, mely előzőleg ott gyülekezett. A Polgári-körnél hatal­mas rendőrkordon igyekezett a rendet fenntartani. A hitközség vezetősége je­gyeket bocsátott ki, de a tömegnek egy része, mely nem volt jeggyel ellátva, kö­vetelte, hogy kivétel nélkül engedjenek be mindenkit. A hangulat roppant feszé­lyezett volt s minden pillanatban attól kellett tartani, hogy a tömeg áttöri a rendőrségi kordont és kitör a botrány. Sznják Mihály elnök ekkor elrendelte, hogy mindenkit engedjenek be. A köz­gyűlést határozatképesnek nyilvánította és rövid beszédben rámutatott arra, hogy mi kényszerítette a vezetőséget az iszur kibocsátására. Utána Frenkel Salamon főtitkár fel­olvasta az akkori jegyzőkönyveket, ame­lyekből kitűnt, hogy a hitközség volt ve­zetősége, melynek élén Joszovits Lipót állott, elvből szintén kimondta az iszur bevezetését.­­ Rottenberg József, az ellenzék szóno­ka kimutatta, hogy az iszur nem érte el célját. A közönség egy része nem törődik az iszurral s így tréfa húst eszik. Sok évvel ezelőtt, amikor már felvetették egy iszur kérdését, a nagyhírű szigeti rabbik vonakodtak ezt kibocsátani, ép­pen azért, mert tartani kellett tőle, hogy a tagok egy része így tudatosan tréfá­­húst fog enni. Rottenberg Józsefnek többször kellett kérni a közönséget, hogy hallgassa meg a vezetőség szónokait. Szmuk Mihály elnök ekkor szavazás alá bocsátotta a kérdést s az ezer főre rugó tömeg egy­hangúlag, viharos jelenetek közepette el­vetette az iszurt. Különös szerencsének tudható be, hogy Szmuk Mihály vezette a közgyű­lést. Erélyes volt és tapintatos. Amikor látta, hogy a tömeg ellene van az iszur­­­nak, minden teketória nélkül konstatálta és kihirdette az eredményt. Kikerülte a már szinte kikerülhetetlennek látszó bot­rányt és pontot tett a harcra. Megmentette a helyzetet. Az iszárt elvetették. A kérdés leke­rült a napirendről. Megmentették a szi­geti hitközség békéjét és a máramarosi zsidóság szolidaritását, amelyre ezekben a rettenetes napokban olyan nagy szük­ség van... (sch. d.) A KÖNYVPIAC ÚJDONSÁGAI ÁL­LANDÓAN KAPHATÓK AZ ÚJ KV LIST KÖNYVOSZT­ALT ASS­AN.

Next