Uj Kelet, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)

1934-02-01 / 24. szám

2. OLDAL szinte korlátlan befogadó képességét és kritika alá veszi a Palesztinai kor­mány politikáját, amelynek teljes reví­zióját követeli. „A legöregebb és legszerencsétlenebb nép — így végződik a petíció —, an­nak teljes tudatában, hogy nem érdem­telenül járult hozzá a világ szellemi gazdaságához, a maga számára nem követel többet, csak normális kollek­tív egzisztenciájának puszta lehetősé­gét, amelyet államiságnak hívnak és amelynek birtokában van a földkerek­ség minden nemzete. Ezért kell sza­baddá tenni a Palesztinai bevándor­lást, annak szabályozását és kontroll­ját pedig a felelős zsidó tényezőkre bízni. A Palesztinai kormány legfőbb feladataivá viszont azt kell tenni, hogy a bevándorlás buzdítását és biztonsá­gát minden vonalon támogassa. Mi ezt a petíciót azzal a mély meg­győződéssel írtuk alá, hogy annak cél­ja egész Palesztina érdekeivel meggyő­zik, a mandatárius hatalom méltósá­gának megfelel és éppen ezért meg fog­ja kapni a brit parlament döntő támo­gatását.“­­ A másik két petíció, amely ama or­szágok kormányaihoz, illetve parla­mentjeihez van intézve, amelynek ál­lampolgárai a petíció egyes aláírói, hosszasan vázolja azokat a nemzetközi kötelezettségeket, amelyeket Anglia a Népszövetséggel szemben vállalt, ami­kor a Palesztina-mandátumot megkap­ta. Majd részletesen ismerteti a petí­ció, hogy a gyakorlatban hogyan nem tartotta be a mandatárius hatalom a vállalt kötelezettséget és végül a peti­­ció aláírója országa kormányát és par­lam­en­tjét, mint a Népszövetség tagját, amelynek a mandátum rendelkezései­nek betartását ellenőrizni jogában van, tiszteletteljesen felkéri, hogy az ország k­ülpolitikai irányvonalainak megfele­lően minden nemzetközi fórumnál has­son oda a mandátum rendelkezései­nek tiszteletben tartása érdekében. A revizionista unió által, prok­amált mozgalom kapcsán a londoni cionista exekutivé újabb kommünikét tett közzé, amelyben az exekutivé roeszólását fejezi­­ a párt eme lépése fölött és azt ká­rosnak minősíti a cionista mozgalomra és a Palesztinai országépítésre nézve. Az exekutive hangsúlyozza, hogy a mandátum alapján a Jewish Agency az egyetlen jogilag elismert testület a Pa­lesztinai Zsidó Nemzeti Otthon felépí­tésével kapcsolatos zsidó­ érdekek kép­­v­iseletére. Egyedül a Jewish Agency felelős a mandatárius hatalommal szem­beni zsidó politika­ vezetéséért és ellen­őrzéséért. Nincs más testület, mely jogot formálhat arra, hogy a­­zsidó nép nevé­ben ebben az irányban bármilyen poli­tikai tevékenységet fejtsen ki. A revi­zionista unió semmilyen körülmények között nem vindikálhatja magának e­zt a jogot és az exekutive nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a petíció-mozgalom a felelős cionista tényezők támogatása­­és jóváhagyása nélkül indult meg. Egy ilyen különakció ellenkezik a legutóbbi kongresszus határozataival és­ ellenke­zik a Cionista Világszervezet alkotmá­nyával. A kommüniké rámutat arra, hogy a revizionisták petíciója arra irányul hogy aláássa a Jewish Agency politiká­ját. Távolról sem jelent politikai érté­ket, hanem elenkezőleg, veszélyezteti a Zsidó Nemzeti Otthon érdekeit. Az exe­kutive minden lépése és tevékenysége arra koncentrálódik, hogy a zsidó be­­vándorlá­st, minél nagyobb mértékben növelje, de egyedül a legalitás szem­pontjából, val­amint a tapasztalatok is­merete folytán egyedül a Jewish Agency sohasem mulasztotta el és a jövőben nem fogja elmulasztani a jogos és szük­séges kritikát a kormány politikája tél­lett, valahányszor ezt a körülmények megkövetelik. A kommüniké felszólítja a zsidó tömegeket, hogy csak a konstruk­tív cionis­a törekvéseket támogassák és tartsák távol magukat minden politikai kalandtól. Edidg szól az exekutive kommünikéje. A revizionisták elő­reláthatólag folytat­ni­­­ogják akciójukat, kérdés azonban, hogy s­­kerü’-e annyi aláírást összegyűj­­­­tet­iek és olyan súlyt kölcsönözni akció­juknak ismerv a legkisebb eredményhez is szükséges. Leong­e leltári potom-vásár febutár 1—10. Könyv kotta diszmfl, irodafelsze­rd­ás­ontom áron! ÚJ KELET Select K­ozsó Rendkívül érdekes filmet mutat be: Select Mozgó ALATTUNK A POKOL grandiózus alkotása az amerikai tengeralattjárók csatáinak fenséges­­látványa, hadihajók elpusztítása, gázharcok, stb. láthatók e filmben, egy amerikai tengerésztiszt idilljének keretében. Főszerepekben : Madge Evans és Robert Montgomery Műsoron kívül hangos híradó: Monopol Metro-Goldwyn. Február másodikén Belgrádban fogják parafálni a Balkán­­egyezményt Szófiában Tevfik Rüzsdi­bei megkísérli Bulgáriát is csatlakozásra bírni Belgrád, január 31. Február 2 á1: a Balkán-egyezmény szignatórius orszá­gainak külügyminiszterei a jugoszláv fővárosban eszmecserét fognak folytat­ni s megállapodást kísérelnek meg az egyezmény aláírása­ ügyében. Jugoszláv politikai körökben ezzel kapcsolatban a legnyomatékosabban kijelentik, hogy ezúttal Belgrádban csak parafálni fogják a Balkán egyez­ményt. A belgrádi tanácskozás után a szöveget Tevfik Rüzsdy bey török külügyminiszter magával fogja vinni Szófiá­ba s megkísérli­­a bolgár kor­mány csatlakozásának megnyerését. Március 11-én népszavazás dönt a svájci új rendtörvény életbe­léptetése, vagy elvetése felett . A szociáldemokraták és kommunisták vétója miatt kellett elrendelni a népszavazást •1*- - Bern, január 31. Március 11-én nép­szavazás lesz Svájcban, amelynek arról kell döntenie, helyes­-e a nép többsége az új rendtörvényt, amelyet a szövetség­­tan­ács a genfi barrikádharcok határa alatt léptetett életbe. A rendtörvény, mint ismeretes, az eddiginél sokkal szi­gorúbb büntetéseket ír elő minden olyan bűncselekménnyel szemben, amely a közrend ellen irányul. Szigorúan bün­teti a katonai szolgálat megtagadására irányuló nyilvános felbujtást az esetle­ges gyülekezési és felvonulási tilalom megszegését, a külföldi államok érdeké­ben folytatott politikai tevékenységet, az engedélyezett gyűlések megzavará­sát, az államhatalom gyakorlásának megakadályozását, fegyverek beraktá­rozását és azok szétosztását, katonai személyek és intézmények rágalmazását és becsmérlését, a sajtószabadsággal való visszaéléseket, stb. Mivel a szociáldemokrata és a kom­munista pár­tok vétót jelentettek be a rendtörvény ellen s 173 ezer aláírást gyűjtöttek össze népszavazást kérő ívek­re, el kellett rendelni a népszavazást. A visszaélések kíméletlen megtorlását, pénzügyi reformot és a rend helyreállítását ígéri az ujj francia miniszterelnök Daladier kormánya megtartotta első minisztertanácsát Párizs, január 31. Az új kormány meg­tartotta első minisztertanácsát. Elhatá­rozták, hogy a kromány a jövő kedden mutatkozik be a törvényhozásnak. Hétfőn kormánynyilatkozatot szövegező minisz­tertanács lesz, majd kedden Lebrun elnök jelenlétében államtanács. A Temps szerint Daladier kormányá­nak megalakításánál kénytelen volt en­gedni a radikális párt pressziójának s ez­ért ki kellett hagynia néhány igazán te­kintélyes politikust. A lap hangoztatja, hogy ezúttal helyesebben lett volna a megszokott módszereket mellőzni. Mind­amellett sajnálatos lenne — írja a Temps — ha Daladier új kormánya öt elődje sor­sára jutna. Párizs, január 31. Daladier miniszter­­elnök a sajtó munkatársai előtt tett nyi­latkozatában közölte, hogy kormánya kí­méletlenül és gyorsan igyekszik véget vetni a közleményt izgalomban tartó visz­szaéléseknek. Tanulmányozón­ és­­ keresztülviszik a pénzügyi rendszer re­formját , ennek keretében könnyíteni fognak a francia termelésre súlyosodó ter­heken. A kormány feltett «zsi^dése a rend és nyugalom helyreállí tá«** mert külpolitikai sikerek is attól füiggsek, hogy mennyiben sikerül a belső rendet visszaállítani. Egyébként a jobboldal sajtója tartózko­dással fogadja Daladier kormányát. Saj­nálatuknak adnak kifejezést, hogy a mi­niszterelnök nem alakította meg a tekin­télyek kormányát. Tegnap Tardien párt­ja Fabryt az új kormány hadügyminisz­terét kizárta a párttagok sorából mert tárcát vállalt egy radikális szocialista kormányban. Barna Könyv. Ha a világesemények?! meg akarja érteni, el kell olvasnia ezt a könyvet, amely magyar nyelven mi t tetem­ meg. Ára 40 lej, plus 10 lej porta­­költség. Topható az Uj K*let könyvok­­tá­yában. Egyházi és epületi fel­szerelést vállalok .Tény ezüst hímzés. Előnyomda. Ke- Pomít! nemzeti ruhakészités. Dezsőiné fehérnemű és kézimunka •Flór Regele Ferdinand 40 (Bejárat a Q r Mepoasa felől.) CSÜTÖRTÖK, 19.14. FEBRUÁR 1 Dachau és Oranienburg Prága, január 31. A napokban Prágáta érkezett Gerhart Seger a Német B­. egyesület volt főtitkára, aki egy német koncentrációs táborból menekült és a fő­­leg internáltakból álló tábor borzalmai­­ról mondott el szomorúan érdekes dolgo­ka. Dachauban történtek az első gyilkosá­gok „menekülők“ ellen. Akikre ráfogták hogy szökni akartak, túlnyomó részben zsidók voltak. Itt szervezték meg először az úgynevezett ,,zsidó századokat“, akik­nek a legközönségesebb munkát kellett vé­gezniök. Nemcsak efféle megalázó foglal­­kozással kínozták őket, hanem ők voltak azok, akiket a legtöbbször ok nélkül bru­tálisan bántalmaztak és szidalmaztak. Az első időben valóságos pokol volt a zsidó­ élete, meg lehet, hogy ketten-hárman­­ kést is kíséreltek meg és szökés közben lőtték le őket, de később, a szerencsétle­nek példáján okulva, a többiek visszama­radtak, várva jobb idők fordulását. Ha azonban egyik, vagy másik a méltatlan bánásmód miatt indulatosan panaszkodó ugyanaz volt a sorsa. Menekülés neik­ is valami ürüggyel­­ ezel­ tették. Gerhardt Seger hosszú időn át Dessai város szociáldemokrata képviselője volt egy ideig Dachauban, aztán Oranienburg­ban töltötte internáltságát, ahol a leg­gyalázatosabb módon bántak el vele , pedig azért, mert sejtették róla hogy v­lamilyen után az emigrációban élő ném­­tek­hez tudósításokat juttat el a táborok rémségeiről. Seger magához kérette a prágai sajt képviselőit, akiknek elmondotta, hogy­­ napokban a koncentrációs táborokra könyvet fog megjelentetni. Ez a köny alapos munka lesz, megbízható adata alapján fogja feltárni azt a szégyenleti barbárságot, amit a kampóskeresztes uralma honosított meg Németországba A könyvet a birodalmi igazságügyi m­niszternek és a birodalmi főügyészül fogja ajánlani. A sok kegyetlenségül csak néhány jellemző adatát fogja lús­tatni, de ezek olyanok lesznek, hogy kulturvilágnak meg kell borzadnia azt, amit Németországban Hitlerék a Politik bosszú körül elkövettek. Az történt vele, hogy a hitleri kormán megalakulása után letartóztatták. Min hogy nem volt elég hely a sok politik letartóztatot számára a börtönben, a főj­ogok egy részét különböző elhagyató épületekben helyezték el. Segert egy ró sörfőzdének pincéibe vetették, ahol, am­kor még üzemben volt a gyár, az üveg­két rakták le. Többedmagával csukták a keskeny földalatti kazamataszerü­ke­re, ahol alig három négyzetméter helyt kellett gubbasztania. Az élelmezés gy­lázatos volt és aki nem tudott kívüli kosztot hozatni magának, az egyszerűj ében pusztult. A foglyokat állandó nyu­talanságban tartották, éjjel felzaklatt őket, verték és ijesztgették a szerencsi leneket. Az elbánás következtében sok belepusztultak. Ő maga szemtanúja i­ annak, amikor két fogoly az ütlegelt kínzások következtében meghalt. Egyi­k mártíroknak Seger karjaiban lehelte lelkét. Oranienburgban is szerveztek egy úg­ynevezett „zsidó századot“. Borzalmas­­ nézni, hogy az S. A. terroristák mily bestiális kegyetlenséggel tombolták magukat ezeken a zsidókon. Azon­ nemcsak velük történtek efféle vandal­­usok, hanem minden olyan internált, aki a Hitler előtti rezsimben politii vagy irodalmi szerepet játszott. Ide h­ták be Fritz Ebert volt képviselőt, az ó­kori birodalmi elnök fiát, továbbá a­­ diáldemokrata poroszországi Landl frakciónak az elnökét Ernst Heilman Gieseckét és Alfred Braunt. Mindezek jelentős szerepük volt az elmúlt név közéletben. Amikor behozták őket tűrni kellett, hogy az udvar közepén le­het ki tették mindnyájukat és a legrongyos tetves ruhákat kellett magukra ölteni Különösen Heilmannra a „vörös­­ disznóra“ fájt a foguk. A parancsnok adta a terroristáknak az utasítást, ha ezt az embert külön ,,kezelés“ alá vegi Érdekes, hogy Göbbels a propagan­ügyi miniszter már előre meg akarja folni Segernek a könyvét és esre úgy s­zett „Antibraunbuch“ című­ könyvet szül kiadni sokezer példányban, * Angliában, Amerikában és Európ­a más más országában is terjeszteni * A Pronter Presse, akinek szemelveny* ajánlottak fel ebből a megtévesztő köx ből, a leghatározottabban elutasított* nek a kiadó cégnek — Heinz Newstad — az ajánlatát amely nyilván a bit kormány szolgálatában áll.

Next