Uj Kelet, 1936. október (19. évfolyam, 227-249. szám)

1936-10-01 / 227. szám

JJ 2. OLDAL lásra. Husszein, Hedzsaf királya, az arabok királyának nevezte magát és tárgyalásokat folytatott az angol kormány egyiptomi megbízottjával egy nagy ázsiai birodalom létesítésére. De ez a terv sem valósult meg. Először is, mert magáik a különböző arab országok nem mutattak különösebb lelkesedést egy arab impériummal szemben. A lelkesedés az „arab egységnek“ szól, de nem az egységes arab államnak, melynek keretében tartozandó államok távol esnek egymástól földrajzilag, társadamilag és kulturálisan is különböznek, óriási küönbség van a tengerparti területeken lakó arab népek és a sivatagi arabok között. Ez a különbség az évszázadok folyamán mindjobban kidomborodott. Döntő jelentőségű, dinasztiális érdekek sem teszik lehetővé az egységes állam megvalósítását. (A különböző sejkek, a jemeni imám, Ibn i Szaud és a Hasan dinasztia egymással ellentétes érdekei.) Husszeini tervét nem az angolok és nem a franciák hiúyították meg. Maga Ibn Szaud és az arab félsziget sejkjei és dinasztiái fejtettek ki éles ellenállást a terv megvalósításával szemben és azt már csírájában elfojtották. A terv megbuktatásában segítségükre voltak a szíriai és iraki arab nacionalisták, de Anglia és Franciaország is igyekezett a tervet holtvágányra juttatni. Anglia és Franciaország érdekében állott a terv megbuktatása. Mert hogyan képzelhető el az arab politikai egység, ha Szíria és a Libanon francia mandátum alatt és a több országok angol mandátum, vagy csak angol befolyás alatt is állanak? Ilyen feltételek mellett legfeljebb közös megegyezésekről, részleges egységről, de semmiesetre sem lehet szó egységes állami keretről. Azokon a területeken, melyeknek lakosságára és politikájára Anglia befolyással bír, az angol politika nem mutatott hajlandóságot az önálló arab államok konföderációjára. Azonban Anglia támogatta Ibn JSzaudot, Husszeinivel, Adrisszi Emirrel és Ibn Rasiddal szemben, hogy elfoglalhassa országukat. Ez a segítség a pánarab mozgalomnak szólt; minél kevesebb arab uralkodó létezik, annál közelebb van az egység eszméjében fogant pánarab eszme a megvalósuláshoz. Anglia persze sietett Ibn JSzaud távoli céljainak ׳־ mérésére szűk határokat állítani. Husszeini fiai Irakban jutottak uralomhoz, Abdullah Emir Transzjordániában. A perzsa parton is fennmaradtak Ibni Szaudtól független emírek, akik hűségesen szolgálták az angol érdekeket. Jemen önállósága sincs az angolok ellenére és Palesztinának speciális nemzetközjogi helyzete a zsidó nemzeti otthon felépítését biztosítja. Az olasz-abesszin háború következtében az Anglia és Olaszország közti viszony odáig élesedett, hogy Anglia befolyása a Földközi tenger partján elterülő országokban (Egyiptom, Palesztina és az arab országok) veszélyeztetve volt. Ez arra indította az angolokat, hogy újra felszítsák a pánarab mozgalmat. Katonai szövetséget létesített Anglia ,landia és Irak, tehát ama két állam között, amelyek halálosan gyűlölik egymást. Vannak arabok, akik ebben a szövetségben az arab konföderáció kezdeti megvalósulását látják, holott semmilyen közös állami alap eddig nem létesült. Ez a szövetség egy része a brit impérium megvédésére kidolgozott kedeti programnak. A második világháborútól való félelem, mely úrrá lett az angolokon, magára ragadta az arab államférfiakat is. A brit impériumok egy világháborúban való összeomlásától eredő félelem közel hozta az arabokat egymáshoz, önmaguk megvédésében. Nagy jelentősége van ennek a szövetségnek a pánarab eszme jövőjében. A szövetség békét jelent az arab országok között és közel hozza, az arab népeket egymáshoz. Ha nem is lehet szó egyelőre egy állami keretről, de létezik az arab politikai szellem egysége. Az arab közvélemény szemében a pánarab eszme a megvalósulás felé közeledik. Nem így vélekedik azonban Franciaország, mely ellene van a pánarab eszmének. Megvalósulása a szemében brit győzelemnek számít és veszélyezteti Franciaország keletarábiai pozícióit. Ezért igyekezett Francaország az évek során át élénk propagandát kifejteni az arab országokban az arab államok függetlenségéért. A francia politika Szíriát kis, autonóm egységekre osztotta, (Damaszkusz, Chaleb vidéke, a drúz hegyek, Alexandreta, Libanon). A pánarab eszme megvalósítása helyett a szíriai arabok a kis, szétforgácsolt államok önállóságára törekszenek. De ha a valóságban a maximalista pánarab mozgalom távol van a megvalósulástól, az arab kultúrában él és virágzik az eszme. Az összes arab országoknak egy a nyelve, lényegtelen kiejtésbeli eltéréssel. A kairói rádióállomás az összes ázsiai és afrikai arab országokat szolgálja. Az egyiptomi sajtót az összes arab államokban olvassák. Közös költőik és íróik vannak és az összes arab államoknak központja Kairó. Beyruth ugyan komoly versenytársa Kairónak és kitűnő egyeteme felülmúlja az egyiptomi egyetemet. De Bejruthban az arabok fiai״ főleg szakképzettséget nyernek, míg Kairóban általános arab kultúrát szívnak magukba és hazafias szellemet plántálnak beléjük. A kairói egyetemen tanuló arab diákok száma jóval túlhaladja a bejrúthi diákokét. Egyiptom mintaképe az összes arab országoknak. Az egyiptomi tankönyvek és tanítók eljutnak Irakba, Jemenbe és Palesztinába. Az egyiptomi színház és énekkórusok az összes arab országokat szolgálják. . Egyiptom központja az arab filmeknek is. Kiállításai és szervezeti döntő befolyással bírnak .-Az öszszes arab országokra és kulturális egységbe fogja őket. Mindezek ellenére azonban a pánarab eszme politikailag egyetlen lépést sem haladt előre. Az ״ Isikla( Jönállóság) pártján kívül egyetlen pánarab párt sem létezik. A fz összes arab államok el vannak foglalva az önmaguk függetlenségének kivívásáért folytatandó harccal. A szíriai és palesztinai arabok voltak az egyedüliek, akik ezt a mozgalmat életben tartották. Most Szíria is el van foglalva a függetlenségi harcával és kénytelen háttérbe szorítani a pánarab törekvéseket, melyek sehogy sincsenek ínyére Franciaországnak. Egyedül a palesztinai arabok szítják ezt a mozgalmat, de hatásuk és erejük túl gyenge ahhoz, hogy az arab világot szervezkedésre bírhassák. ÚJKELET Weizmann nagyszabású expozét tartott Amszterdamban a palesztinai helyzetről . A zsidó nép nem járulhat hozzá, hogy Palesztinában kisebbséget alkosson. Sem angol rendőrök, sem arab terroristák nem zárhatják el a palesztinai zsidó bevándorlás útját Amszterdam, szeptember 30. A Konzertgebouw hatalmas termét az utolsó helyig betöltötték az amszterdami és Hollandia többi városaiból egybesereglő zsidók, hogy dr Weizmann Chaim, a Jewish Agency elnökének nagyszabású politikai expozéját meghallgatsák. A hollandiai cionista szervezet nevében Abel Herzberg üdvözölte a cionista vezért, míg a Keren Hajjeszed nevében, dr B. Kahn köszöntötte Weizmannt, rámutatva arra, hogy a zsidó nép a végsőkig kész őt követni a cionista ideálokért folytatott harcban. Ezután dr Weizmann Chaim emelkedett, a terem viharos ünneplése közepette, szólásra és többek között a következőket mondotta:A Balfour-deklaráció alapjai — Még nem érkezett el az ideje annak, hogy megrajzoljuk a profilját a ma átélt súlyos eseményeknek. Minthogy azonban egyesek vita tárgyává teszik az egész cionista munka történelmi és politikai megalapozottságát, szükségesnek tartom, hogy ennek előzményeit a valóságok tükrében ismertessem. Két momentum játszott közre 1917-ben a Balfour-deklaráció meghirdetésénél. Az egyik az angol államférfiak és az angol nép ama felismerése, hogy Palesztina és a zsidó nép sorsa között mély összefüggés áll fenn. A másik, hogy a zsidókérdés zavarosan és igazságtalanul kezelt probléma, amelynek megoldását meg kell kísérelni. Magától értetődően ezt a két momentumot igyekeztek összekapcsolni. Olyan világot vártak akkor, amelyben az igazságosság és béke fog uralkodni és minden nép hozzájut ahhoz, ami őt megilleti. E népek közé tartoztunk mi is. Taktikai és önző egyéni érdekek ugyancsak közrejátszhattak az angol politikának ebben az állásfoglalásában, de egy mélyebb, morális alapzat nélkül a Balaár-diklaráció nem született volna meg. Balfour maga deklarációjának megtételénél azt a feltételt állította: a zsidók ne kérjék azt, hogy Anglia vegye át a palesztinai mandátumot. Évekig tartó vita után sikerült csupán Angliát erre rávenni. Weizmann és Feisal király találkozása — 1918 tavaszán és nyarán Palesztinában tartózkodtam. Júliusban Orsmby Gore, a jelenlegi gyarmatügyi miniszter társaságában Jeruzsálemből Transzjordániába, Amanba utaztam. Amanban állomásozott az arab hadsereg és ottartózkodott az az ember, aki egyedül beszélhetett az arabság nevében: Fejsal király. Neki mondottuk el, hogy mik a terveink és mik a törekvéseink. 1919-ben a vele folytatott tárgyalásaink szerződés megkötéséhez vezettek. Azóta azonban megváltozott a vitág. A nagy álmok, amelyek egy jobb világ keletkezését ígérték, összeomlottak. Nem igaz az, amit arab ellenfeleink állítanak, hogy a mandátumban figyelmen kívül hagyták az arab érdekeket. A mandátumot három éven keresztül tanulmányozták és ha jól emlékszem vagy tizenötször is átdolgozták és a zsidó és arab klauzulák hosszú, gondterves munka eredményei. Palesztina és Argentina — A mandátum meghatározta, hogy a zsidó népnek jogaiban áll Palesztinában nemzeti otthont felépíteni, összes egyébb jogaink ebből az alapvető mondatból következnek. Nehéz dolog egy olyan vitággal, amely a realizmus legmagasabb kifejezését ágyukban, hadseregben, lőporban és mérgesgázokban látja, szembeállítani a mi realizmusunkat. A mi realizmusunnk egy elpusztíthatatlan emlékezésben fejeződik ki. A zsidók egyszerűen nem felejtették el Palesztinát. Ez az emlékezés dinamikus erővé alakult. Kolonizációs célokra sokkal jobb földek is vannak a világon. Báró Hirsch Argentínában ötven évvel ezelőtt olyan területen kezdett kolonizálni, ahol nem voltak arabok, vagy törökök, ahol minden bőségesen adva volt ahhoz, hogy a föld hatalmas embertömeget fogadjon be. És tízmillió fonttal kezdte el a telepítést. Ez a tízmillió font több volt, mint a mi egész Keren Hajjeszadunk, Keren Kaj©metünk és összes többi alapjaink eddigi gyűjtése és az, amit még a legközelebbi tíz évb©n gyűjteni fogunk. Mi Palesztinába mentünk, egy kis országba, amely Argentínának a mellényzsebébe fér el. Víz nem volt, de annál több homok és kő. És tapasztalatlan emberek mentek ki Vilnából és, Minszkből, ahol pénz nincs, legfeljebb csak zsidó érzés, ötven év telt el azóta. Ma hatezer zsidó familia él Argentínában. Spanyolul beszélnek és argentin módra élnek. A gyermekek Buenos Airesbe igyekeznek. Legtöbbje nem is tud már zsidóságáról. Azt hiszem felesleges ezzel szembeállítani azt, amit mi Palesztinában teremtettük, ahol ma már 400.000 zsidó lakik. A kettő közötti különb-ég az: az egyiknek pénze volt, a másiknak érzése és az elpusztíthatatlan emlékezés. — A zsidó nép ragaszkodik ahhoz, hogy abevándorlást egy percre sem szakítsák meg. Elemi jogunk ez nekünk. Minden zsidónak jogában áll otthonába visszatérni és ezt az utat sem angol rendőrök, sem arab terroristák nem zárhatják el. Ha le is ülünk a tárgyalóasztalhoz arab ellenfeleinkkel, ez a felismerés világos kell hogy legyen számunkra. A jisuv magatartása bizonyítja, hogy az élet nem állott meg Palesztinában. Ha az arab terroristák egy napon bombát dobtak az iskolára, másnap egyetlen zsidó anya sem akadályozta meg a gyermekét abban, hogy az iskolába menjen. Az élet megy tovább. Weizmann ezután konkrét számokkal mutatta ki, hogy milyen nagymértékben hasz■ nált a zsidó munka a palesztinai arabságnak. Nemcsak hogy nem szorítottuk ki Palesztina nemzsidó lakosságát, de ellenkezőleg, az utolsó 18 év alatt a palesztinai a rabság 40 százalékkal szaporodott és pedig főleg azokon a ־ részeken, amelyekre a zsidó munka koncentrálódak. A pusztákon, ahol — egy angol tikus kijelentése szerint — öt évvel ez még egy macska, sem élhetett meg־, amunka folytán ma gyökeret verhet egy lád és ennek tevékenysége öt másik számára teszi lehetővé a letelepedést, fecsegés és ellenséges propaganda aztá mi, hogy nincs hely mindkét nép szán Nincs, ha nem akarják. De esem szavak, megszorító intézkedéseik nem zárhatják utat a zsidó energiák elől. Valamikor he danam jelentette a létminimumot, ma 12 napon is meg lehet élni, vagyis megölszük Palesztina területét, öt évvel ezelőtt angol szakértők bizonyítani akarták, minimálisan 40—50 dunam öntözött földséges egy család megélhetéséhez. Egy arab bakkecske még ma is jó helyet foglal el az országban, mint a zsidó haluc. Természetes dolog, ha az országot puse hagyják, úgy nem lesz egyhamar helyarabok számára sem. Ha azonban az onsc fejlesztik, úgy a következő ötven évben ,felelő hely lesz nemcsak nagyszabású bevándorlás, de az arab lakosság termes szaporodása számára is. A háború emigráltak Palesztinából az arabok, az négy-öt esztendőben 17—25 ezer arab volt be az országba. Nem akarunk majorlzálni 8< de minket se majorizáJjanak — A mi formulánk világos: senki felett akarunk uralkodni, de bennünket sem senki sem. Ma az ország mintegy 30 száz alkotó kisebbség vagyunk. Holnap képpen lesz. Mi nem akarunk senkit majorizálni, de bennünket se majom senki. Meg lehetne a nyugalmunk, ha hoz járulnánk ahhoz, hogy ne szárnyaljuk az a rabság 40 százalékát. Erre azon nem vagyunk hajlandók. Készek vagyunk viszont arra, hogy 1 százalékot is fogunk képezni, a másik sem vallásában, sem nyelvében, sem, keiben nembántani. Hasonló állásjog várunk el tőlük is és ebben az esetben az alapon megegyezhetünk. Az araboknak semmi okuk sem arra, hogy Irakban, ahol több mint két arab él, a 30 ezerfőnyi keresztény 101ségtől féljenek. Ez a 30 ezer keresztény betolakodó, évezredek óta ott élnek, azság nyelvét beszélik és mi erkölcseiket téli át. És ezeknek ma mégis el kell hágn Irakot. Az egész Népszövetség helyet a széles világon a szegény iraki asszírok mára. Ez a tapasztalat az iraki ártatlanebbség sorsát illetően megtiltja nekünk azt, hogy az államkisebbség állapotába belemenjünk. Hajlandók vagyunk azonban függetlenül lesztinai lakosság egymáshoz való arányától, politikai paritásbabelemenni. — Egyiptomban ésSzíriában nincs más, mégis Egyiptomban hét Szíriában e nappal ezelőtt a palesztinai esemény( hasonló dolgok játszódtak le. Mi nem gyünk okai, legfeljebb ürügye és a ״ pur minoris resiztentiae“־ je az eseményeknél Mindenki maradjon a 11' — Valóban hősi önmegtartóztatás ahhoz, midőn testvéreinket legyilkolták, jeinket felégették és narancsültetvénye elpusztították, passzív magatartást tiltani. Egyetlen ujjmutatás elegendő lett a polgárháború kirobbantásához. Talán néhány hét választ el attól az időpontdőn az angol királyi vizsgálóbiró Palesztinába utazik. Mi hajlandók vagy vizsgálatnak alávetni magunkat. Lásd munkánkat, lássák a teljesítményeinket, ugyanakkor keresni fogjuk a lehetőségét,] az arab nép azon részével, amely meg tudja érteni, hogy mi egymás mellé rendünk az országban, megértsük egymást, nem kétlem, hogy ezt az utat rövidesen találjuk. Ehhez azonban szükséges, de a diaszpóra zsidósága éppúgy, mint helyén maradjon és tegye meg köteles Jóvá kell tennünk azt, amit elmulasztóttagyok a mi szükségleteink és az, am hetünk, talán nem is elegendő, mert nemtunk felkészülve erre a súlyos megráztásra. De ki kell tartanunk és ki fogunk tani mindazokkal, akik a cionista mozi legelső lövészárkaiban akarnak harcol, ha legközelebb ismét találkozunk, mi amit ma átélünk, a múltié lesz már, a történelem megannyi tragikus epizó együtt és a zsidó fejlődésben ismét eljutottunk egy lépéssel. Weizmann beszédét szűnni nem akar kezdéssel fogadta a hallgatóság. CSÜTÖRTÖK, 1936. OKTÓBER A has gyakori tettsége, a rekesz er feltolódása, májtájéki fájdalmak, ems nehézségek, gyomorbélhurut és sárgasá természetes ״ Ferencz József“ keserűvizgálata által megszüntethetők és az ag szem, tüdő vagy szív felé irányuló vérzusok ellensulyozhatók. Az orvosok ajánljá