Uj Kelet, 1940. május (23. évfolyam, 99-123. szám)

1940-05-23 / 116. szám

Jácokacszát. Több, mint száz esztendeje úgy mondták, hogy Törökország Európa nagy betege. Az ozmán birodalom azóta, hogy a török csapa­­tok kiszorultak Magyarország területéről, ál­­landósul veszített erejéből és szinte sorozato­­san veszítette el a donam­enti és balkáni álla­mok feletti hatalmat. A török birodalom azonban még leromlottságában és belső gyzín­­gi**égei okozta züllöttségében is európai nagyhatalom volt, amellyel az európai nagy politika állandóan számolt. A beteg ember gazdag kincsek tulajdonosa volt és úgy Anglia, mint Oroszország arra törekedett, hogy megkaparintsa ezeket a kincseket. Az orosz ן Klinikának mindig törökellenes volt a vonala és ennek nemcsak az volt az oka, hogy már Rettenetes Iván óta a Bizánc meg­­szerzése, Konstantinápoly meghódítása volt az orosz­­Kritikának a célja, hanem az is, hogy a Dardanellák megkaparintása a Fe­­kete-tenger kapuját megnyitotta volna Oroszország előtt a világtengerek felé és Tö­­r­ök­ország ázsiai birtokain keresztül meg­­adta volna a lehetőségeket az India felé való előnyomulásra, így kényszerítette bele az ál­­landó orosz nyomás által angol szövetségbe és bizonyos Angliával szemben való függő­­ségbe a régi török birodalmat. A világháború előtti török politikának majdnem száz esz­­tendőn keresztül az angol protekció adta meg az alapjait és ennek az angol támogatásnak, helyesebben az angol barátság keresésének az oka az orosztól való, már beidegzett féle­­kim volt. Az angol diplomácia egyik súlyos tévedése volt, mikor a N­ém­e­tország elleni, második front megteremtése kedvéért, egy titkos szer­­ződésben a cári Oroszországnak odaígérte a Dardanellájá, és így a világháborúban Tö­­rökország a régi szövetséges ellen harcolt. Ebben nemcsak ennek az angol-orosz titkos megegyezésnek volt része­, hanem annak a vilmos császári politikának is, amely I. Abdul Hamid szultánt teljesen megnyerte a köz­­ponti hatalmaknak. Európa beteg embere a világháborúban sokkal jobban tudta megállni a helyét, mint ahogy várták. Gallipolinál az angol hadsereget szinte katasztrófáit, vere­­ség érte és hiába lázította fel Anglia az arab törzseket Ázsiában a török uralom ellen, a nagyon rosszul felszerelt, igen gyenge török erők egészen végig meg tudták állni a helyü­­ket. Ez azután következett a nagy meglepe­­tés. Európa beteg embere volt az egyetlen a legyőzött országok között, amely nem enge­­delmeskedett a Párizs környéki békéknek. Kem­ál pasa, a későbbi Kemál Atatürk, kive­­rek­ed­te, szó szerint kiverek­ed­te már akkor Törökországnak egyenjogúságát, mikor a sokkal erősebb német köztársaság még nem is gondolhatott az egyenjogúságra. Azóta nem lehet Törökországot Európa beteg embe­­rének mondani. Már nem is európai hatalom Törökország. Kemál Ankarát tette meg Törökország fővá­­rosává. Ebből az elhanyagolt ázsiai nagyfa- Iuból modern nagyvárost teremtett, hogy tá­­volabb legyen az európai befolyásoktól. Csal­ a politikai befolyásoktól, mert Kemál ugyan­­akkor, amikor visszatért a törökség ősi föld­­jére, Elő-Ázsiába, teljesen európaivá tette a tör­ök­­sé­get. A Kalif­á­tus megszüntetése, a val­­iáns szabályok visszaszorítása az élet szabá­­lyaiból, az iparosítás, a hadseregnek moder­­nizálása, a korrupciónak teljes kiirtása mo­­dern és erős országot teremtett. A Kemál­­féle diplomácia pedig ügyesen kihasználta azt a helyzeti és geográfiai előnyt, amelyet a Dardanellák birtoka adott Törökországnak. Kemál szakított az oroszellenes politikával, megegyezett a Szovjettel és ugyanakkor fel­­újította a tradicionális angol barátságot. A török köztársaság, amely a világháború rom­­jaiban született meg, húsz esztendővel a vi­­lágháború befejezése után már erősebb volt, mint a török császárság a világháború előtt. Ma a világpolitikának legsúlyosabb kérdé­­sei bonyolódnak össze Törökország poli­tiká­­j­­ával. A török politikának a legnagyobb vál­­­­tozása Kemál halála óta az volt, hogy Török­­ország megmaradt Oroszországgal szemben a korrektnél is barátibb viszonyban, de telje­­sen eltávolodott a többi diktatórikus be­rende­­zésk­ ab­m­tól. Németországgal szemben a török politika kimondottan hűvös magatar­­tást tanúsít már hosszú idő óta. Olaszország- rü­ssersfr­­ í vesett ־״•■ \t I '*^!•POSTA ZSIDÓ NAPILAP | Ara 5 tej | Inn r.rn/t Kl­• ■_______________________ Jan Ernő. Ke- ------------­ doctor responsabil-Felelős szeri­tő: Jámbor Ferenc. Adrab­lu artír delelni st girant responsabU-feleli• Igazgató: Schwartz Endre. I'ropi“־ tar-tulajdonos: Fraternit as 8. A. — de Editură. Registrul publicaţiunilor periodice No. 4S. Des. 889. 19». Tribunalul Cluj, Secţia III. ('MÜiortök, május 23. 1940—070«. I­­ar 15. XXIII. évfolyam, 116. szám. Arras és Amiens vissza­­foglalásái jelentik a franciák A Somme és 02 Alsóé part­jain meg­szi­lárdult a szövetséges arc­vonal. Ellentámadásba mentek át az angolok ás a franciák LONDON, május 22. (Radar). A német képesített osztagok kedden estefelé újból előrenyomultak Amiensnél. A franciák ellen támadásba mentek át és Douay-nál vissza­­verték a támadást. Cambrainál az angolok te­rülen­ támadásba mentek át és visszaverték az erős német támadást. LONDON, május 22. A Reuter távirati iroda jelenti, hogy a francia csapatok meg­­közelítették Amienst, sőt lehet, hogy már be is vonultak a városba. Weygand új védelmi vonalat épít ki ROMA, május 22. (Rador). A Popolo d­‘Italia úgy értesül, hogy Weygand tábornok elrendelte a szövetséges hadak átcsoportosítását s hogy ezzel új területre, tehesse­ át a védelmi vonalat. Az uj védelmi vonal a Somme, Aisne-csatorna és a Maas vonalán ha­­ladna. Hír szerint Petain marsall helyeselte a tervet. Párizs hivatalosan cáfolja Abbeville és Treport elestét Berlin, május 22. (Rador). A DNR rész­­leteket közöl Giraud tábornok elfogatásáról. Eszerint a 9. francia hadsereg főparancsno­­ka, aki úgy látszik, nem volt tisztában az általános front­helyzettel, elhatározta, hogy egy tank fedélzetén a csata színhelyére siet, hogy felderítő szemlét tartson. Felderítő út­­ján egy német páncélos formációval találko­­zott, amely támadásra indult és foglyul ej­­tette a tábornokot. Rheimst kiürítik Párizs, május 22. (Rador). Rheims kiürítése szakadatlanul folyik, a hatóságok értesítet­­ték a város lakosságát, hogy semmi körül­­mények között nem szabad visszatérniök a városba. Újabb csapatok érkeztek Kanadából London, május 22. (Rador). A mai nap fo­­lyamán két új katonai szállítmány érkezett Anglia nyugati partjaira, Kanadából. Párizs, május 22. (Rador). Hivatalos hadi­­­­jelentés május 22-én: Az ellenség tovább­­ folytatja nyomását a part irányában kisebb gépesített különíb­ények támadásai formájá­­ban. Arras jelenleg kezeinkben van. Lotha­­ringiában az ellenség három front mögötti várost lőtt, viszonzásképpen a német harc­­vonal mögötti három városra tüzeltünk. Párizs, május 22. (Rador). A Havas táv- Irat! Iroda jelenti a szerdai francia hivatalos közlemény kiegészítéseként: Az elmúlt éjszaka során nem változott a helyzet, amely kedd este a következő képet mutatta: Belgium északi részén Escaut kör­­nyékén folytatódnak a harcok a szövetsége­­sek és a német csapatok között. A szerdai napot Arras visszafoglalása jellemzi Somme­­tól északra a helyzet továbbra is zavaros, a környéken felsorakozó könnyű német külö­­nítmények következtében. A Somme-i vona­­lat erősen tartják a francia csapatok, hason­­lóképpen az A­­sme vonalat, valamint az Alánétól, Sedántól délkeletre, a Maginot-vo­­nalon keresztül egészen a svájci határig terjedő területet. Ezeken a vonalakon sehol nem történt említésre méltó esemény. Párizs, május 22. (Rador). Hivatalos he­­lyen cáfolják azt a hírt, amely szerint Abbé­­ville és Treport városokat elfoglalták volna a németek. Hasonlóképen cáfolják Giraud tábornok elfogatását is. Ezzel szemben német részről azt állítják, hogy a tábornokot ezúttal másodszor ejtet­­ték foglyul. Első ízben a világháború alatt, midőn Giraud tábornok, akkor még kaps­­tény, német fogságba esett. gal szemben pedig alig titkolt gyanakvást tanúsít és habár az angol-török katonai egyezménynek van egy olyan pontja, amely a szerződést tulajdonképpen értéktelenné tehetné, mert az mondja, hogy ez a szerződés nem kötelező Törökországra nézve, ha a má­­sik szerződő fél a Szovjettel hadiállapotba kerül, mégis a valóság az, hogy Törökor­­szág, amely a Közel-Keletnek legerősebb ka­­tonai állama és amelynek hadserege jóval nagyobb, mint az angol-francia közelkeleti szárazföldi haderő együttvéve, tulajdonkép­­pen a szövetségesek oldalán áll. E pillanatban talán a világ nagy Szerencsé­­jére ez a melléállás még épp olyan ideális értékű, mint a sokat emlegetett angol-török katonai megegyezés. A török politika a reá­­litásoknak a politikája és a törökökben is van annyi józanság, hogy tudnak tanulni a derék Macchiavelli mestertől, ők az angolok­­hoz húznak, de az nem jelenti semmiképpen sem, hogy az angolok szép szemei kedvéért feláldozzák magukat. Mindenesetre azonban azt jelenti, hogy ha úgy látják, hogy az ér­­dekaikét össze tudják egyeztetni rokonszen­­vükkel, akkor érvényesülni fognak a rokon­­szen­vek. Ankarában az angol katonai szakértők, az 311110! gazdasági szakértők és a francia poli­­tiki tanácsadók igen jelentős munkát vé­­gezne­k, de Ankarában még ma is töretlen a befolyása az orosz politikai tanácsadóknak. Ankara a régi szultánok politikájának örö­­köse, ahogy Moszkva a régi cárok politiká­­ját folytatja. Itt tulajdonképpen nincs barát­­ság, itt tulajdonképpen közös érdekek van­­nak, mélyen rejtett ellenséges érzések, ame­­lyekre igazi keleti ügyességgel ráhúzták a barátság álarcát. Ankara a maga elhatáro­­zásait a moszkvai döntésekhez fogja szabni. És ezért a világpolitika egy rejtélye­s perc­­ben Ankara. ANGOL RÉSZRŐL ELOSZLATTÁK SPANYOLORSZÁG AGGODALMAIT Madrid, május 22. (Rador). A Reuter je­­lenti: Az asszonyoknak és gyermekeknek Gibraltárból való eltávolítása Spanyolország­­ban azt az impressziót keltette, hogy a há­­ború lehetősége igen közel érkezett Spanyol­­országhoz. Ez az első impresszió azonban ma már elmúlt, miután Anglia biztosította a spanyol kormányt, hogy semmi aggodalomra nincs oka Anglia szándékait illetőleg, amely tudatában van Spanyolország teljes semle­­gességének. VILÁG TÜKRE Mit üzen Svájcból a Szentgotthárd? Andermatt, május hó Ahol most állok — furcsa, szédítő érafe — Európa közepe. A Schölenen komor, ha­­talmas sziklafalai között süketítő robajjal rohan a Reuss s ennek örvénylő vízeséseit íveli át karcsún és elegáns könnyedséggel az „ördögök hídja“, amely még ma is a rómaiak hódító és építő lángelméjét ma­­gasztalja. A nyugalmazott híd keskeny úttestét benőtte a moha. Ma már az új ״ ördögök hídján" keresztül vezet — vad­regényes szakadékok fölött _, az északot és délt összekötő híres Szentgotthárd út. Az ördögök két hídját kétszáz méter vá­­lasztja el egymástól és kétezer esztendő. Ennek a kétezer esztendőnek mélyen szán­­tó történelmi emlékei és tanulságai úgy kergetőznek most előttem, mint a szikla­­falakat ostromló Reuss viharos hullámai. Innen — a Szentgotthárd hegységből — ágaznak szét az Alpok megejtő szépségű láncolatai. Itt erednek s innen futnak északkelet, dél és nyugat felé, mint Szent­­gotthárd üzenetei a források, patakok, fo­­lyóvizek, amelyek egész Európát behálóz­­zák, majd folyammá dagadva, ömlenek az Északi, a Földközi, az Adriai és a Fekete - tengerbe. Itt ütközött meg — svájci föl­­dön — a diadalmasan előrenyomuló római civilizáció, a fiatal, nyers népek barbár erejével és ebből a találkozásból pattant ki az új, az európai kultúra szikrája. Ger­­mán, francia, olasz és rheto-román népcso­­portokat itt kovácsolt össze és edzett egy­­séges nemzetté a szabadság és a humaniz­­mus eszméje, amely a 15. században, Mor­­gartennél és Lenpachnál elsöpörte a zsar­­nokságot. A szabadságszerető paraszt csa­­patok hősies győzelme véget vetett a lo­­vagkornak és megteremtette a katonai fejlődés útját a nagy nemzeti hadseregek kibontakozása felé. Itt, ahol most állok, évszázadokon keresztül kemény harcosok meneteltek és gyilkolták egymást, keres­­kedők közlekedtek megrakott szekereik­­kel, haramiák fosztogattak, hatalmas bi­­rodalm­ak birkóztak, iparosok baktattak, éhezők és üldözöttek kerestek új hazát, eszmék ütköztek össze, vadul lüktetett és egymásba keveredett az Európa köze­­pén­ összetorlódó népek kalandos vére. A történelmi emlékek és a tajtékzó víz­esések féktelen kavargása után valóságos oázisa a békének, a csendnek és a szel­d nyugalomnak: a nyájas üdülőhely, Ander­­matt. Festői völgyben sorakozó kedves, vendégszerető alpesi házak, ábrándozásba ringató táj, de minden időszerűtlen káprá­­zatnak hamar vég­eszakad: köröskörül 3d־ goru betonerődítmények, géppuska-fész­­kek őrzik a Szentgotthárd hágó kapuját. Tilalomtáblák figyelmeztetik a gyanútlan járókelőket, erre meg arra, tilos az út, ti­­los a fényképezés, tilos egy pillanatra is elfelejteni, hogy visszavonhatatlanul a má­­ban élünk és ez a ma riasztóan más, mint a mit sem sejtő tegnap, a messze és boldog tegnapelőtt. A stratégiai fontosságának teljes tuda­­tában élő Andermatt minden rendű és ran­­gú lakosával hosszasan beszélgettem. Mind­abból, ami érdekeset és tanulságosat hal­­lottam, a nemzeti és világnézeti egység­­nek, a hazafias helytállásnak szilárd ön­­tudata és elszántsága sugárzott. Ander­­matt egyik tekintélyes polgára ezeket mon­dotta: — Ezek a mi büszke hegyeink, ezek a mi minden égtáj fate új világokat, pazar lehetőségeket nyitó hágóink és szorosaink mindig nagy katonai, gazdasági és kultu-

Next