Uj Kelet, 1949. május (32. évfolyam, 217-242. szám)

1949-05-27 / 239. szám

Az alábbi megemlékezést Beregi Ármin mérnök, a magyarországi cionizmus egyik legelső harcosa és vezetője mondotta el a dr. Káhán Niszon emlékezetére Tel-Avivban tartott gyászünnepélyen. Amikor Káhán Niszon Budapestre került, ott még alig néhány ember tudta, hogy cionizmus is van a világon, ő hozta magával az ifjúkorában magába szívott Cionigondolatot. Néhány barátot is talált, akikkel 1903-ban megalapította a cionista egyetemi hallgatók Makkabea körét. Akkor már négyéves cionista diákmúlt volt mögötte. Azóta, 1949-ig, majdnem 50 éven át szüntelenül és szakadatlanul Cion gondolatának élt. Cion, volt az álma, a gondja, félelme, fájdalma, öröme, reménysége és beteljesedése. Halálával nem egy ember, hanem a cionizmus történelmének egy darabja múlt el. Káhán Niszon teremtette meg a magyarországi cionizmust. A mozgalom székhelye 1904-ben még Pozsonyban volt. Akkor az ifjú Káhán Niszon elhatározta, hogy a mozgalom súlypontját Budapestre helyezi át. Egyetlen akcióval hajtotta ezt végre. A fiatal jogász az ország maroknyi cionistáját értekezletre hívta össze és kierőszakolta a döntést. Csakhamar 1905-bentartottuk meg az első nyilvános nagygyűlést Budapesten, ami akkor is és ma is hihetetlen: az egymilliós székes főváros városházának díszes tanácsi érmében. Magam előtt látom a 21 éves kipirult fiút. A fővárosi teremszolgák díszruhás sora közt volt egy öreg legény, azt mondta: „Uram, én már sok fiatalembert láttam ebben az életben ágálni, de azoknak legtöbbje letűnt. Ez a fiú az őszinte szemeivel, valamikor naggyá fogja tenni a pártját.” Az ő fiatalsága volt az oka annak, hogy amikor már mérnökök, ügyvédek, tanárok, orvosok és a cionista szervezet vezetői voltunk, az asszimiláns egyenlőség még mindig „ifjú diákok társaságának” nevezett minket. Káhán a megtestesült fiatalság volt. Nem csoda, hogy a dacosnézésű, fényesszemű, dél megtartású, mindig ápolt külsejű fiatalember lett az ifjúság hivatott vezére. Egyéniségének varázsához tartozott, hogy sugárzott róla a szeretet és a feltétlen, diákos tisztelet, amit Herzl, Nordau, Wolfsohn és Szokolov iránt érzett. Szavaik szentségek voltak, amelyekhez nem engedett hozzányúlni. És megkövetelte, hogy mindenki épen olyan feltétlen híve legyen a cionista világszervezet megteremtőinek, mint a. Szinte tragikus csapásként hatott rá, amikor Zangvill, a híres angol író és teorista mozgalma szembehelyzekedett a Cioné.Cion felfogással. Feledhetetlenül áll előttem arca abból az időből. „Borzasztó dolog — mondotta — ilyen nagy ember, mint Zangvill, Herzl barátja, szembenáll velünk.” Akkor, bizony még nem volt kilátás Erec Jiszráél meghódítására. Nem létezett Tel Aviv, az új Haifa, vagy az új Jeruzsálem, csak néhány kis és szegény kolónia tengődött itt és küzdött a rablók ellen. Káhán Niszon a cionista vezetők tiszteletére tanította az ifjúságot, minden más irányú politikai tendencia nélkül. Az ideális „Klal”,cionista volt. Ám gerincesen állt ki minden jogsérelemmel szemben, bárhonnan is jött volna ez. Amikor a cionista szövetség alapszabályainak ügyében gróf Andrássy Gyula miniszterrel tárgyaltunk, aki kifogást emelt a Keren Kajjemet és sékelpénzek külföldre való átutalása ellen, Káhán rögtön oda vágta, hogy a Péter fillérek épen úgy mennek Rómába, mint a Chanuka pénzek Jeruzsálembe, csak a mi szimbolikus filléreink kiküldése veszélyes a gazdag Magyarország számára? Amikor gróf Tisza István miniszterelnökkel tárgyaltunk a magyar parlamentben, Káhán a cionista szervezet által kiadott emlékiratot nyújtotta át neki. Az emlékirat báró Eötvös József: „A zsidók emancipációja” c. művéből több részletet idézett és Káhán ezeket a részleteket olvasta fel gróf Tisza Istvánnak az emlékiratból. Idézem a felolvasott részleteket: ......látni népet legyőzve, de élve vég csatája után, egy nemzetet haza nélkül, melynek központja nincs, ami körül egyesülni lehetne s mely mégis a világ minden egyéb lakóitól különvált; mely fegyvereit elvesztő s mégis ellenségként üldöztetik... ez ezerszerte szomorúbb mindennél, mit e világon láthatunk. És ilyen nép a zsidó!” Majd azt mondja Eötvös báni, igazán prófétai ihlettel 1867-ben: „...Minden uj erő, mely a civilizáció nagy munkájában résztvesz, nyerésiig az egész emberiségre . . . Feladatunk tehát az, hogy minden egyesnek szabad kifejlődését biztosítsuk s amennyiben az kivántatnék, hogy bizonyos nemzetiségek, amelyeket eddig csak elnyomva ismertünk, új államot alkotva, mint a nagy népcsalád független tagjai vegyenek részt a közös haladásban, mi a törekvéseken, amik erre céloznak, csak örvendhetünk.” Tisza István érdeklődve nézte a kipirult fiatal íróvédet és megkérdezte: „Mi a maga foglalkozása?” és jól megnézte Káhánt. Biztos vagyok benne, ha nem jön közbe a világháború, Tisza szerepet juttatott volna Káhánnak Magyarország közéletében. Amikor 1919-ben Kun Bélával arról tárgyaltunk, hogyan lehetne kiszabadítani a XX. század első koncentrációs táborában sínylődő lengyel zsidókat, Káhán vetette fel az eszmét, hogy a megszálló olasz csapatok parancsnokságát kérjük fel az intervencióra. A közbelépés sikerre is vezetett. Káhánnal együtt 1920-ban Kánya külügyminiszterrel tárgyaltunk és vállalkoztunk arra, hogy a Magyarország ellen meghirdetett európai bojkott idején kiutazunk a londoni cionista konferenciára, hogy hangulatot keltsünk Magyarország érdekében. Küldetésünket ahhoz a feltételhez kötöttük, hogy engedjék ki börtönéből Löw szegedi főrabbit. Megtörtént. Töretlen szárnyalást, tiszta és bizodalmas cionizmusa akkor kapta az első ellenlökést, amikor Brecben különböző politikai pártok befolyása kezdett érvényesülni. Már a pártok puszta létét is a herzli hagyományos cionizmussal való szembehelyezkedésnek tekintette. Később már szinte veszedelemként fogta fel a pártok megerősödését, amelyektől Brec jövőjét féltette. Csak akkor békélt meg, amikor itt az országban látta és felismerte a pártok konstruktív munkáját is. Hivatalos vezetői főtisztséget, elnökséget soha sem vállalt, a huszas évek végén vissza is vonult a látható és külső cionista tevékenységtől és csak mint a szervezet külügyi összekötő tisztje dolgozott a világszervezet és a Szochnut vezetőségével való kapcsolatokban. Ebben az időben vitte sikerre a cionista szövetség alapszabályainak ügyét. 23 évig dolgoztunk alapszabály nélkül, 23 évig alapszabállyal és szegény Kábán még megérte, hogy a mai magyar kormány az alapszabályok ellenére betiltotta a cionista szövetséget. A súlyos hitleri idők a pesti izraelita hitközség magas pozíciójában találták. Mint elöljáró a zsidó tanács tagja lett és naponként az életével játszott, amint a kegyetlen rendeletek és a magyar zsidóság védelmi munkája között lavírozott. Átélte a bizonytalan, a megvásárolt menekvést a vérszagú Németország felé. Bergen,Belsent. A gyilkosok fenyegetését, a felszabadulást, az angol kormány ellenállását a Svájcba érkezett menekütök befogadásával szemben. Akkor már siíuan leveleztem vele és leveleinkben beszéltük meg a tennivalókat, amelyek későn bár, de sikerre vezettek. Átélte az ideérkezés szivettépő örömét. Megérte és meglátta Herzl álmának megvalósulását, a független zsidó állam, Izráel proklamálását. Az új zsidó hadsereg, amelyről a fiatal jogászgyerek 46 évvel ezelőtt álmodott, kialakult, harcolt és győzött. Káhán Niszon ezekben az izgalmas napokban lelkében újra átélte az ifjúság hullámzásait. Jóllehet, az országépítő munkában keresett menedéket, a dicsőséges napok, amikor országrészeket foglaltunk el és a veszteséges napok, amikor népünk virága, ifjúságunk százai és ezrei hullottak el, megremegtették megviselt szívét. E szív, amely 46. év sok viszontagságát átszenvedte, ezt az utolsó viharos eseménysorozatot nem bírta el. Mint a katona a harcmezőn, úgy esett el a nemzeti munka teljesítése közben. Emlékezés Dr. Kábán Niszonra * A legnagyobb irói honorárium Írta : Schön Dezső Valamelyik este, mielőtt kivonultunk a munkába, Cheszkel a 18-as blokkból, félrehívott: — Próbáld meg Fritznél — mondotta. A konyhán dolgozik, az üstöket könyveli. Íróember, a bécsi Pen.klubnak volt a fő.titkára. Középnémetországban történt 1945 januárjában, a dórai koncentrációs táborban. A Harz hegység sziklába vájt óriási tárnáiban 25—30.000 ember készítette a német győzelem fegyvereit, a V 1, a V 2 és a Messerschmidt motorokat. Amilyen arányban fogytak a német győzelem kilátásai, ugyanolyan arányban higult a mi levesünk és zsugorodott össze a napi kenyéradagunk. ősszel, amikor a táborba hoztak bennünket, — 300 magyar zsidó fémmunkást, — még „drei Mann, ein Brot” volt a jelszó. Később négy, majd öt és hat embernek adtak egy 160 dekás kenyeret. Hetenként egyszer, az éjszakai szünetben átlopóztam Mackóval, a fiammal, a 34.es számú tornába, ahol óriási Berkel-rendszerű mérleg állott és megmértük magunkat. A mérés után gondosan tanulmányoztam a harctéri jelentést. A szövetséges csapatok keletről, nyugatról és délről törnek Németország felé. A mi testsúlyunk naponta apad. Ilyenkor felmerül a kérdés: ebben a versenyfutásban várjon ki fog előbb célhoz érni? Cheszkel tanácsára elhatároztam, hogy élelmet szerzek. Hátha ilyen módon lehet javítani az egyik versenyző fél esélyeit és korrigálhatjuk a sorsot. A konyha a barakktábor közepén állott. Ott volt közelében a fürdő, a ruhatár, a krematórium és a többi tábori intézmény. Bunkósbotokkal felszerelt táborőrök vigyáztak arra, hogy idegen ember ne tegye be a lábát a konyhába. Ezért kivonulás előtt önként vállaltam egy üres üstöt és ezzel a passportommal beállítottam a konyha udvarába. Cheszkel leírása, alapján megismertem Fritzet. Alacsony ember, szemüveggel, karján szalag: „Kesselkommando”. Egy asztalnál ült, valami kimutatáson dolgozott. — Fritz — mondtam bizonytalanul. — Mit akarsz — kérdezte anélkül, hogy felnézett volna. — Ring küldött — mondottam — De gits rajtam, ió vagyok. , Fritz felnézett, szemügyre vett. Sok látnivalója nem lehetett, mert rögtön hozzátette: — Azt mindenki mondhatja. — De mégis az vagyok — erősködtem. Fritz gondolkozott egy pillanatig és kimondta az ítéletet: — írjál valamit, meglátjuk. Letettem az üstöt és kimentem az Appelplatzra. A kivonulás alatt és később a munkában nagyon izgatott voltam. Amikor úgy éreztem, hogy a mélyponton vagyok, váratlanul irodalmi megrendelést kaptam. * Éjszaka fél háromkor szól a gyár szirénája. Félórás szünetet tartunk. Az írásra való idő megvan. Papír is akad, a finomabb gépalkatrészeket papírba csomagolják. Valamelyik sapka, vagy nadrág szegélyből előkerül egy ceruzacsonk is. Csak azt nem tudom, miről írjak. Nem kísérletezhetek, tökéletes sikerre van szükségem. Szóba kerülhet, persze, valami aktuális téma. De a jelen — jobb, ha nem beszélünk róla. A jövő bizonytalan. A legsúlyosabb kérdésről, a háború kimeneteléről elmélkedni , vagy pláne írni, túl veszélyes játék volna. Más a helyzet a fiammal. Éjszaka szigetben eljön munkahelyemre és azt kérdi: — Apu, mi újság? Ilyenkor odahúzódikmég néhány fáradt Haeftling, akinél a hit, a lelki táperő fontosabb, mint az alvás. Ezek — még ha velem egykorúak, vagy nálam idősebbek is, azt mondják: Édes bátyám, mi Újság? (Ez a megszólítás a honorárium, egyebet nem adhatnak, más fizetési eszközzel nem rendelkeznek. Nagy honorárium ez ebben a környezetben, nagy erő szükséges ahhoz, hogy az ember ilyen szavakat, ennyi gyöngédséget tudjon felhozni. A fiamnak és a többinek a harctéri helyzetről beszélek. Ha nem jutott el hozzám a OKW jelentése és nincs semmi információm, elméleteket magyarázok. Az egyik például sopánkodni kezd, hogy lám, legalább egy évre való új alkatrészeket hoztak, kitűnően klappol ez a gép, ki tudja, mikor lesz vége a háborúnak, mire én azt mondom: — Olyan ez, mint a rohanó autó. Az utolsó csepp benzinig fut a kocsi. Aki a kocsit látja, annak fogalma sincs arról, mennyi benzin van a kocsi tartályában. — De a németek azt mondják, — veti közbe egy másik, — hogy ha minden elveszett, még mindig lesz annyi idejük, hogy öt perccel 12 óra előtt az utolsó zsidót is elintézzék. — Meg is tennék, — mondom — ha tudnák, melyik az utolsó öt perc. — És mi lesz a felszabadulás után? — teszi fel valamelyik fiatal fiú a kérdést. Akkor mesélni kell húsról és fehérkenyérről, csokoládéról és tejberizsről. Narancsról és fagylaltról. Pillantásom Schlesingerre, a kisváradi gépészre esik, aki rettenetesen szenved a cigarettahiány miatt. És akkor új strófát szentelek a cigarettának. Hogy micsoda remek cigarettafajták vannak Amerikában. Hogy milyen bőségben fogják osztani a felszabadító amerikai seregek. Akinek kedve lesz éjjel-nappal dohányozhat, egyik cigarettáról a másikra gyújthat. Saját bajtársaim mutatták meg az utat. Ami nekik tetszik — Fritznek is fog tetszeni. Ebben a sötétségben fényről kell írni, derűről és világosságról. Most már semmi kétség az iránt —ez fogja megnyerni a Fritz tetszését. * A szünetben elbújtam a ládák közé és írtam. Egy júniusi kirándulást írtam meg a máramarosi havasokban. Hajnali ut, keskenyvágányu vasút, csobogó hegyipatak fenyőillat, madárdal, jó három óra gyaloglás. Azután egy tisztás közepén az esztend. őt,hat kutya éktelenül csahol. Az öreg juhász ernyőt von tenyerével a szeme elé, látni akarja, ki zavarta meg a havasok csendjét. Szívélyes fogadtatás. Puliszka, túró, vaj, sajt. Rövid kép. Alig 70—80 sor. Reggel a bevonulás idején ott állott Fritz egy nagy kétliteres fedett csajkával a konyha előtt. Kiugrottam a sorból, kezébe nyomtam az írást és tovább meneteltem. Leves és mosdás után még hánykolódtam a szalmazsákon. Remegtem az írásért, határozott lámpalázam volt. Már majdnem bántam az egészet. Túlzott reményeket fűztem ehhez a munkához, nagyon letörne, a csalódás. Jelenlegi állapotom nem tűrne nagyobb megrázkódtatást. * Este kijött Fritz az Appelplatzra. Megismert, odajött hozzám és csomagot nyomott a kezembe. — Folytasd !— mondotta és elment. Kinyitottam a csomagot, burgonya volt benne. Hideg sült burgonya. Négy nagy burgonya és öt kisebb. Nyilván tetszett az írás és Fritz elhozta a honoráriumot. Az éjszakai szünetben — addig titokban tartottam a dolgot — néhány burgonyát adtam Mackónak. Váratlanul jött a dolog, alig bírt szóhoz jutni a nagy ürömtől és meglepetéstől. — Egyél — mondottam — és hagyjál magamra. Írni akarok. — Honnan van a krumpli? — kérdezte. — Egy bolond osztrák adta a konyhán. Azt mondta, ha szépet írok, még fog adni. ÚJ KELET Bilitek, 1949 május 27. Megnyílt a „VAR DA PENSIÓ” HERZLIA GIMEL (Café Gálé Jammal szemben) Tengerre néző terraszok, kényelmes szép szobák, kóser magyar konyha, előzékeny kiszolgálás, szolid árak. csavaráruk és A. Rosenberg szerszámok, part bútorvasalások, ellői épületvasalások, SZORTÍROZOTT raktára VESZEK mindennemű szerszámot és gépet. DERECH PETACH:TIKVA 6. Az Alijja sarkán.