Uj Kelet, 1950. december (33. évfolyam, 670-695. szám)
1950-12-01 / 670. (700.) szám
1 Péntek, 1980 december 1. UJ K ElüT ELUTAZOTT A SVÉD LABDARUGÓCSAPAT Kedden reggel utazott el az AJK •véd labdarugó csapat Izraelből A háború utáni évek sok vendégcsapátot hoztak Izraelbe de egyiknek sem sikerült olyan osztatlan szimpátiát szereznie, mind a közönség, mind a sportemberek körében, mint az AJK-nak. A svéd csapat nemcsak labdarúgásban adott leckét az izraeli játékosok• *ak, hanem megjelenésben, sportszerű viselkedésben és ״ fair playben. A svédek játéktechnikájából a mai labdarugóink a következőket tanulhatták: 1. A játékos első feladata, hogy annyi erőt használjon fel amennyit az előtte álló művelet megkövetel. Ezáltal er ót takarít meg és az erőgazdálkodás teszi képessé arra, hogy a 90 percet végigjátssza. Ezzel szemben a mi játékosaink össze-vissza szaladgálnak a pályán és a második félidőben elvesztik az átütőképességüket־. 2. A 16-os közeléből a csatárnak a kapura kell lőni. A mi csatárőrünk a labdát be akarja vinni a kapuba. A svédek mind a 16 góljukat (5 mérkőzésükön) a 16-os vonala körül rúgták. 3. A svédek bemutatták a fejjáték nagy szerepét a labdarúgásban 4. Mielőtt a játékos átadná a labdát, villámgyorsan át kell, hogy tekintse a helyzetet és határoznia kell, kinek és milyen formában passzoljon. Ezek voltak a legszembetűnőbb tulajdonságok a svédeknél, amelyek a mi csapatainknál hiányoznak. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a svédek nyugodtan játszanak és bírói ítélet ellen, még ha az igazságtalan is a szemükben, nem tiltakoznak, vagy lamentálnak. AZ IZRAELI VÁLOGATOTT TÖRÖKORSZÁGBAN Izrael válogatott csapata csütörtökön Törökországba repült és vasárnap Isztambulban szembekerül a török válogatottal reváns mérkőzésre. (Mint emlékezetes, a török válogatott Tel-Avivban 5:1 arányban vereséget szenvedett egy hónappal ezelőtt.) Ez a mérkőzés kemény próba elé fogja állítani válogatottunkat, mert a törökök minden erejük megfeszítésével fognak küzdeni, hogy kiköszörüljék a csorbát. A török futballszövetség vezetői a közvélemény nyomása alatt lemondtak állásukról az izraeli veszteség miatt. Az izraeli csapatnak jó alkalom volt a svédek vendégjátéka arra, hogy megtanulja tőlük a játékmodorukat és ez talán segíteni fog Isztambulban a válogatottnak. KOSÁRLABDA A jugoszláv kosárlabda csapat ״Zelenica’“ hétfőn érkezik Izraelbe és az első három mérkőzésük Haifán, a Gálilban és Jeruzsálemben lesz a Hapoél csapatai ellen. MEZEI MOTORBICIKLIVERSENY December 7-ikén, csütörtökön rendezi ״ Suálé Simson” (kommandó-csapat) mezei motorbicikliversenyét Givát-Ajinban. Benevezéseket elfogadnak Juda Anánná, Tel- Aviv, Bugrasov u. 47. (—SPORT—ן ) Anglia kategorikusan Izrael álláspontját támogatja az arab menekültek kérdésében MacDonald angol delegátus a menekülteknek az arab államokban való letelepítését követelte. — Sharet külügyminiszter felszólalása. A׳/ T1VO nnlitikeí ail.K1ub Lake Success (LMM és STA). A politikai ad hoc bizottság megkezdte az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Törökország által közösen benyújtott javaslat tárgyalását a Palesztina-kérdésben. A vita elején az angol küldöttség indítványozta, hogy a javaslattal egyidejűleg tárgyalják le az arab államoknak a menekültek visszatérésével és kártalanításával kapcsolatos követeléseit, valamint a Békéltető Bizottság jelentését is. Az arab küldöttségek erélyesen követelték, hogy a négyhatalmi javaslat két szakaszát, vagyis az Izraellel való békekötés és a menekültek kérdését külön-külön tárgyalják le. Ebben a procedurális vitában Shárez külügyminiszter is felszólalt és hangoztatta, hogy az egyszerű logika is megkívánja, hogy erről a témáról egyszerre tárgyaljanak. Ha elméletileg külön is lehetne választani ezeket a kérdéseket, gyakorlatilag azonban azok szorosan összetartoznak. A két kérdésnek különválasztása — mondotta Sháret külügyminiszter — csak kárt okozhat az ügynek. A gyakorlat már bebizonyította, hogy ezt a kérdést nem lehet megoldani a menekültek egyéni igényeinek tisztázásával, mert a kérdés sokkal általánosabb jellegű. Ha az egyes kérdéseket — kiszakítva az egész kérdéskorplexumból — külön tárgyalnák, ezzel csak kárt okoznánk az ügynek és ezért szigorúan fenn kell tartani a kérdés-komplexum organikus egységét. Az arab államok magatartása nemegyszer tette lehetetlenné, hogy konstruktív módon oldjuk meg a problémát Lord MacDonald angol delegátus felszólalása során a következő feltünést keltő kijelentést tette: A probléma nem az, hogy a menekülteknek jogukban van-e visszatérni, de elsősorban az, vajjon előnyös lenne-e maguknak a menekülteknek, ha tömegesen térnének vissza Izraelbe. Erősen kételkedem benne. Sok érdemleges és pszichológiai nehézség áll fenn. Vajjon tudják-e ezek a menekültek, hogy mint Izrael békés polgárainak kell visszatérniük és hogy magukra kell vállalniuk az ezzel járó összes kötelezettségeket. • Nem áll-e fenn az a veszély, hogy az elmúlt két év keserűsége és félreértései rendkívül módon meg fogják nehezíteni a különböző fajtájú polgárok békés együttélését? Hogyan helyezkedhetnek el az arabok Izrael rendkívül fejlett gazdasági rendszerében? Magukra merik-e vállani majd a takarékossági programot, amelyet a zsidó lakosság magára vállalt? Az angol küldöttség jól megfontolt véleménye az — folytatta MacDonald —, hogy az arab menekültek boldogabbak lesznek, helyzetük lényegesen jobb lesz és a jövőjüket is jobban fogják biztosítani akkor, ha nagy többségüket testvéreik között, az arab államokban telepítik le. Hiszen azok a menekültek, akik nem térnek vissza, azonnal kártalanítást fognak kapni Izraelben maradt vagyonaikért. A továbbiakban lord MacDonald rámutatott arra, mennyire konstruktív Izraelnek az a javaslata, hogy a kártalanítási összegeket a menekültek segélyalapjára fizesse be. Nincs arra szükség, hogy az egyiptomi javaslat szellemében külön hivatalt állítsanak fel, amely az arab menekültek visszatérését és kártalanítását irányítaná. Lord MacDonald felhívta a figyelmet arra, hogy az UNO tagállamai a jövőben már nem fognak résztvenni a menekültek támogatási alapjában csak abban az esetben, ha gondoskodni fognak a menekültek végső letelepítéséről. A vita végén a politikai ad-hoc bizottság elhatározta, hogy a menekültkérdés tárgyalását együtt tárgyalja a Békéltető Bizottság jelentésének a menekültproblémával foglalkozó fejezeteivel. Lake Success (AP): — Az arab álamok továbbra is azt az álláspontot képviselik, hogy az Izraellel való békekötés és az arab menekültek visszatelepítése között nincsen összefüggés. Az arabok változatlanul azt követelik a közgyűléstől, igyekezzék nyomást gyakorolni Izraelre, engedje meg a sokszázezer arab menekült visszatérését, akik most a szomszédos arab államokban élnek. A. V. Dadzsani, Szaudia megbízottja, kifejtette, hogy a menekültek kérdése nem érint semmiféle más vitás problémát, amely Izrael és az arab államok között fennáll. Sajnálatos — mondotta, hogy Izrael az arab menekültek súlyos helyzetét alku céljaira használta fel a Békéltető Bizottsággal folytatott tárgyalásai során. Hasonló értelemben szólalt fel Fadhil Jamali iraki, Abdul Munesz Musztafa egyiptomi és T. Ali pakisztáni delegátus is. Az arab delegátusok beszédeikben élesen támadták Izraelt és azzal vádolták, hogy megszegte az emberi jogokra vonatkozó UNO-határozatokat. Azt is állították, hogy Izrael terroreszközökkel él az arabok ellen. Jamali szerint ezek a terror eszközök ,,Izrael támadójellell terjeszkedő szándékait bizonyítják”. Négy embert temetett maga alá Jehudián egy beömlő ház Jehudián a csütörtökre virradó éjszaka összedőlt egy elhagyott ház és az összeomló épület maga alá temetett négy embert, akik el akartak távolítani néhány részt a házból. A romoktól Piténetett emberek kiáltozásaira Jehudia lakói a helyszínre siettek, azohan akkorra már egyik meghalt, három pedig olyan súlyosan megsebesült, hogy kórházba kellett őket szállítani. A romház az elhagyott javak közé tartozott és az Apotroposz kezelésében állott. Ugyancsak csütörtök éjjel csodával határos módon menekült meg a haláltól J. Glücksmann, telavivi lakos, akinek lakásában az egyik fal beomlott az esőzések következtében. Szerencsére a lakás bérlői még idejében felfigyeltek a roskadozó épületre és az összeomlás előtt elhagyták a lakást. A rendőrség megbízottjának adott el 5000 dollárt • A bíróság háromnapi elzárásra ítélte az üzlet közvetítőjét A tel-avivi uzsorabíróságon tegnap háromnapi elzárásra és 300 font bírságra ítélték Jirehák Kohén tel avivi valutaközvetítőt, akit azzal vádoltak, hogy 5000 dollárt adott el Nathan Perl tel avivi lakosnak. Perlt az uzsorabíróság 50 font birságra ítélte. Az elitélt védője azt hozta fel mentőkörülményként, hogy Kohen rendőrségi provokáció áldozata. A rendőrség megbízta Nathan Perlt, hogy dollárt vegyen a piacon és rendelkezésére bocsátotta a megfelelő összeget is. Kohén, aki beteges ember, felesége pedig léna, átmeneti üzletekből tengeti életét és igy engedett a kísértésnek. A bíróság enyhítő körülménynek tudta be ezeket az érveket és a háromnapos büntetésbe betudta a két napot, amelyet Kohén letartóztatásban eltöltött és így szombatra hazamehessen. BODNER UZIEL és Tsa. értesítik ismerőseiket és t.vevőiket, hogy TEL AVIVHAN, KING GEORGE U. 01. szám alatt (Dtóengoff sarok) bútorüzletüket megnyitották Európai és belföldi bútor, vétel, eladás, csere. 6035 BAR MARCEL az éneklő pincér PÁRISIEN HERBERT a bárpultnál Georg Panchito magyarországi zongorista Jeruzsálem! mozik műsora REMNADAR: Szombat, vasárnap, hétfő: SAN ANTONIO. Errol Flynn Kedd, szerda, csütörtök: VÍG TÁRSASÁG. (Abott és Costella.) EDISON: Magyarul beszélő világfilm. VALAHOl EURÓPÁBAN Rendező: Radványi Géza. STÚDIÓ: A TEST ÖRDÖGE. (Micheline Presle. II.-ik hét.) Három nyelven folyik a tárgyalás a King George utcai rablótámadás ügyében Lebel Jacques visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallomását A tel-avivi törvényszék tegnap folytatta annak a bűnpernek a tárgyalását, amelynek egyik fővádlottja Moshe Varsavski színész a LI-LA-LO egykori tagja. Varsavski ezelőtt hat hónappal J. Lebel és L. Fischl társaságában megtámadta King George utcai lakásában Marina Lissner magányos nőt, akitől nagyobb pénzösszeget akartak elrabolni. A sikertelen rablótámadás után a tetteseket a rendőrség letartóztatta és a támadás áldozata a szembesítésnél felismerte őket. A törvényszék előtt Varsavski és Fischl beismerte tettét. Az egyedüli, aki tagadott Lebel volt, aki keresztény francia. Azt állította, hogy a rendőrség erős erkölcsi nyomásának hatása alatt tett beismerő vallomást, mert a kihallgatását végző rendőrtiszt azt álította, hogy beismerés esetén megússza néhány évvel, míg ha tagad, legalább 15 évet fog kapni. Az ügyész keresztkérdéseire Lehel kijelentette, hogy a rendőrségen nem kínozták meg és nincs semmi panasza a rendőrségi bánásmód ellen, ellenkezőleg, ha összehasonlítja az izraeli rendőrséget a franciával, meg kell állapítania, hogy itt tiszteségesebben bánnak a foglyokkal. A három vádlott három nyelven tette meg vallomását. Varsavski héberül, Fischl angolul és Lebel franciául vallott. KEPECS orr és neje (Hajdúnánás) — Tol-Chanan, ezúton értesítik rokonaikat, barátaikat és ismerőseiket, hogy 1950. december 9-ikén ünneplik boldog házasságuk 25־ ik évfordulóját, ezüstlakodalmukat. 5997 Végleg•« villanyos hajeltávolítás, pattanásos, & *•* dl zsíros bőr kezelése HERMINA HEILBRUN, 11 ' TEL-AVIV, HASDEVA PASSAGE 12 SZ. Allenby út 36 mögött. (5685) A Hitachdut Ofej Hungária közeményei: NATANJA A natanjai HOH december 8-én, szombaton este 7 órai kezdettel a Bét Háezráchban (a Kupát Ch07 jlim Amámi mellett) műsorral és I tánccal egybekötött Chanukaes tét rendez. Az előkészítő bizottság nívós, rövid műsort állított össze, hogy a kitűnő zenekar muzsikájára elég idő maradjon még a táncra is. Haifai krónika Dr. L. H., aki a Náhária környékén lévő Ejn Sára mosávon volt orvos, tegnap hajnalban a náhárijai vonat elé vetette magát. Bár a mozdony hirtelen lefékezett, a szerencsétlenséget mégsem sikerült megakadályozni Az orvost súlyos sérülésekkel a náharijai kórházba szállították, ahol az esti órákban meghalt. A szerencsétlen orvos öngyilkossága tragikus okokra vezethető vissza. Tel-Chánán községem, amely Haifa közelében van, egy 3 éves kisfiú, Weisz Ezra leesett a ház lépcsőjéről és súlyosan megsérült. A gyermeket a belgálimi kórházba szállították • A haifai rendőrség szerda éjfélkor meglepetésszerű razziát tartott a Herzl utcai Metropol kávéházban, ahol egy négytagú társaságot talált, amint éppen hazárd kártyajátékot játszottak. A kávéház tulajdonosát és a 4 férfit, őrizetbe vették. * A kikötői rendőrség letartóztatott egy férfit, akinél 100 kiló ólmot találtak, amint azt a kikötő területéről ki akarta csempészni. A vámőrök fedezték fel tettét. A tegnap délutáni órákban érkezett be a haifai kikötőbe a Galila, amely 733 lengyelországi élőt hozott fedélzetén. A hajóról a rádió közvetítést adott, amely a külföld részére szól^ A Mizráchi magyarajkú tagozatának női tábora jól sikerült ismerkedési estélyt rendezett az elmúlt szombaton este a tel-avivi nagytemplom Szináj-dísztermében, ahol meleg baráti hangulatban találkoztak a jisuv régebben érkezett Mizráchi asszonyai újonnan jött asszonytársaikkal. Schweitzer Oszkárné a vezetőség nevében meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket. Utána dr. Herschkovits Fábián volt budapesti főrabbi vallásos asszonyok feladatairól szólott és minden szavát átélve, mutatott rá az ujolé kezdeti nehézségeire. Megfestette hallgatói előtt a jisuv kettős arcát a régi és az utol képében és felhívta a régebben itt élő asszonyok figyelmét arra, hogy az ő kötelességük az első nehézségeken átsegíteni a hiányt szenvedő asszonytársaikat. Salamon Mihály beszédében a Mizráchi-táborhoz való csatlakozásra hívta fel a nagy számban megjelent asszonyokat, mert csak közös erővel tudnak — úgy a párton belül, mint az országos politikában befolyáshoz jutni, örömmel állapította meg, hogy a magyarajkú Mizráchi nagyfontosságu, példamutató szervezkedése követőkre talált és úgyszólván minden ereci párt vetélkedik egymással a magyar tömegek megnyerésében. — Szarek Jakab héber és jiddis dalokkal szórakoztatta a közönséget. Az ismerkedési est Fischerné Duschinszky Ráchel zárószavaival a késő esti órákban ért véget. — Hasonlóan jól sikerült összejövetelt rendezett a Mizráchi asszonytábora Jeruzsálemben özv. dr. Klein Sámuelné, Popper Gézáné és dr. Tomasonné vezetésével. Az összejövetel sikerén felbuzdulva a Mizráchi magyarajkú asszonytábora hasonló összejövetelek sorozatos megrendezését határozta el az ország több helységében. BÉCSBEN és BUDAPESTEK K éven át működött Kozmetikai szalon tökéletes arcápolás, szempillafestés, végleges szöreltávolítás, diatermia LA BELLA Dr. Kovács Elemérné TEL-AVIV, CREMIEUX 23. 15-ös Habimah előtti megálló• »» Alice“ Kozmetika TEL AVIV, ALLEN BY Bejárat: Becálel u. 2. Dipl.: WIEN, NEW YORK 41 Masszázs 400 mi. Tisztátalan bőr kezelése 400 mH. — Új kurzus kezdődik: 8642 FELVESZÜNK ' ־ Kárpitos-munkást és fizetéses tanulót. ״Rihiit Trumpeldor** TEL-AVIV, Rector Trumpeldor 32. szám. 1. 6022