Uj Kelet, 1958. február (39. évfolyam, 2893-2916. szám)

1958-02-07 / 2898. szám

légitremp a nagyvilágba (6) C’dCji'hit'író Fogadás volt dr. Emanuel Pálnál, Izráel new-yorki főkonzuljánál. Sokféle italt szolgáltak fel, közöttük a kanadai pezsgő volt a legnépszerűbb. Jelen volt a New-Yorkban élő izraeli kolónia minden valamire való tagja, és néhány üzleti úton lévő izraeli polgár. A konzulátus tisztviselői kara, az UNO küldöttség néhány fiatal tagja, a kilenc trempete újságíró és néhány Shách, közöttük jóbarátunk, Jichák Hecit a feleségével. A háziasszony szellemesen humuszt és thhinát szolgált fel, azaz odarakta a nagy tálakat, tele a finom keleti dolgokkal, magunk vettünk belőlük a tányérunkra és arab pitával mártogattuk. Csak a falaiét hiányzott, egyébként tökéletes volt az izraeli menü. Több embert megkérdeztem. Hol van a híres izraeli bár, a Szábrá, sokat hallottam róla, a rádió is közvetített egy szalagra vett estét a Szábra programjából. Azt is javasoltam, hogy a fogadás után vonuljon oda a társaságnak legalább egy része. Süket fülekre találtam. Egyesek megjegyezték, nem érdemes a Szobrába elmenni, különösen nem azoknak, kik már látták ezt a műsort, vagy az ezt megelőzőt, mindig egyforma. Igaz, nem lehet azt mondani, hogy rosszak ezek a művészek, sőt, jók, talán kitűnőknek is lehet nevezni őket. — Miért ne mennénk akkor a Szábrába? — makacskodom. Érzem a kelletlenséget a „new - yorki” izraelieknél, úgy látszik a Szábrá bár nem sikk, kiment a divatból, vagy talán nem jött divatba soha. Így aztán tizenegy óra felé magam maradtam a Szábrá bár programjával, s mikor a társaság oszladozni kezdett, csurgó, ólmos esőben kerestem taxit magamnak, egyedül és makacsul, én nem megyek el New Yorkból, amíg nem látom az izraeli bárt... 253 West 72 str., Westower Hotel, olvasom jegyzetfüzetemből, asoffőr megértően bólint. ״ Szábrá bár” — mondja, örülök neki, hogy mégis vannak látogatói ennek a lokálnak, a sofför kivőlről tudja. Hamarosan odaérkeztünk, a sofför „gut jantevot” mondott búcsúzásul, ez is zsidó, az ünnepi köszönés pedig a hanukának szólt. A ruhatárban fényes-fekete képű, mosolygós és kö-vér néger asszony veszi el a kabátomat és fordulok a terem felé, beleütközöm Leo Fouldbe, a híres énekesbe, aki Izraelben sok-sok teltházat hozott barátjának, az impresszárió Mose Walinnak. ״ Látom” — mondom neki, mi már találkoztunk Tel-Avivban, Mose Walin Irodájában.” Úgy tesz, mintha megismerne, jól nevelt fiú ez a Fould. ״ Mindjárt bemutatom Mose Walin volt feleségének, ő az egyik sztárunk” — mondja. A bemutatás fölösleges volt, legalább is számomra, íme itt van Szárá Osznát Hálévi, a jemenita énekesnő, akit utoljára Erdélyben írta: Barzilay István láttam, ahová Palesztinából jött vendégszerepelni, huszonhárom évvel ezelőtt. Az olvasó ne legyen kiváncsi, művésznők kora iránt nem illik érdeklődni. Ez kérem két ismeretlen és egyenlet. Amikor a művésznő kora X év volt. X + 230 Y, ha az egyik ismeretlen nincs megadva, az egyenlet megoldhatatlan. Szára most is fiatal, hiába keresnek ősz szálat a hajában és az arcbőre is sima, tudja az ördög, hogy a nők ezt hogyan csinálják. Szára emlékszik arra, hogy Erdélyben járt, csak a személyekre nem, engem nem ismert meg, hiába sorolom fel az Új Kelet munkatársainak nevét, minden kiment a fejéből. Még a városok nevét is újra kell megtanulnia, Timisoara, Cluj, törik bele a nyelve. — Azóta sok minden történni, 21 éve élek Amerikában, rengeteg körúton voltam, három évet töltöttem Dél-Amerikában, ki tud minden apróságra visszaemlékezni? Benn ülünk a teremben, amelynek falaira izráel és bibliai tárgyú freskókat festettek. Az óra tizenkettő felé jár, a teremben nem gyűl a közönség, Szára ideges. — Nem megy, nem megy, kiadjuk a lelkünket, de a közönség távolmarad. Magam is benne vagyok ebben az üzletben, elég nagy öszszeget adtam kölcsön Leonak, aki a fővállakozó Sokezer dollár van benne és a köznöség nem jön. Pedig meglátod, milyen műsort adunk, versenyzünk minden new-yorki „night-club” - bal. Zsidó műsort adunk, izraeli specialitást, ennek csak pótolná kellene a hat félmeztelen görlt? A new-yorki törvények amúgy is tiltják a teljes meztelenséget, mit akarnak a melltartóra vetkőzött tündérektől, ezt a csodát minden zsidó megkaphatja otthon is... De ezt az izraeli hangulatot nem, azt hittük, hogy az, amit mi nyújtunk, több, mint az olcsó bári szórakozás... Szárá őszintén el van keseredve. — Pedig itt van velünk Sáj Ofir, óriási sikere van New-Yorkban és úgyszólván hazafiságból leszerződött hozzánk, olcsón, heti 350 dollárért. Ő többet kapna másutt, de nekünk ez is sok, szegény Leo, őrül meg a gondoktól. Már túladna az egész üzleten, ha a pénzének egy részét vissza tudná kapni belőle. Sáj Ofir is hozzánk telepszik, fiatal és vidám, elmondja, hogy a Broadwayon futott be a pantonimjaival, már valamennyi televíziós állomás műsorában részt vett és hónapok óta itt ״ dolgozik” Leo Foulddal. — Mikor térsz haza Izraelbe? Sáj Ofir elárulja, hogy nagyszabású tervei vannak, sok-sok dollárt akar összegyűjteni és aztán haza- megy Izraelbe és megteremti az ország nagy vidám színházát, operetteket akar előadni és valódi, igazi, nagyvárosi revüt. Megdöbbenéssel hallja tőlem, hogy George Wahl operettszínháza megbukott. ״ Kár érte, volt érzéke a nagyvárosi produkcióhoz.” A program ideje elértkezik. — Kár, hogy nem jöttél egy nappal később, azaz hogy legyen holnap is szerencsénk, harminc asztalt rendeltek meg. Most, karácsony és újév között halott az üzlet, egyébként is, most nem megy jól semmi Amerikában, nagy árzuhanás volt a tőzsdén.. — mondja Száva. Egyedül maradok a konyakammal, a szereplők öltözőikbe vonulnak. Leo Fould jelenik meg a dobogón, keserű akasztófahumorral jegyzi meg, hogy zártkörű estét rendezünk, összesen hét vendég van jelen, egy asztalnál négytagú társaság, az egyiknél egy házaspár, a harmadiknál én búslakodom egyedül, átérezve Szára Osznát Hálévi érthető gondjait és bánatát. Leo Fould barátságosan megkérdezi mindenkinek a nevét és származási helyét, a házaspárról kiderül, hogy izraeli, a férfi héber tanár valahol egy Ohio állambeli hitközség college-ában, a négytagú társaságból ketten Chicagóból jöttek át New Yorkba karácsony hetére. Meg kel mondanunk nevünket és foglalkozásunkat, amikor kiderül, hogy az Új Keletnél dolgozom, Fould kiszélesíti a friss ismerősök körét, bemutatja a zongoristát, — Magyar Györgynek hívják, jól megtermett, kövér pesti fiú és jó humora van. Most aztán Leo Fould bevezetheti a műsort a híressé vált dalaival, úgy látszik azonban a zártkörűség nem használ sem a hangnak, sem az előadóképességnek, ha a művész egyben a roszszul menő bár tulajdonosa is. Ez a Leo Fould nem a régi, nem az a nagy sztár, akit úgy ünnepeltünk Izraelben, amikor saját angol fordításában énekelte a „Beárvot Hánegev”-et, öt kis izráeli táncosnő követi, aki ügyesen rejt el keleti táncokat, fiatal, csinos és még tanulnia kell, később megtudom, hogy éppen ezt teszi egy jónevű new-yorki táncmesternél. Szára Osznát Hálévi elegáns fekete estélyi ruhában vonul be, a közönség lelkesen tapsol és megtelik a várakozás izgalmas atmoszférájával. Szárának kellemes althangja van, mint izraeli kolleganőinek, Sosáná Dámárinak, Bráchá Csirának és Chává Aháronnak és szépen énekli a bánatos, meleg izraeli dalokat. Egy-egy szám közben angolul diskurál a közönséggel, magyarul nem tud, engem szóra sem méltat, elég neki a másik hat néző. Aztán jön Sáj Ofir, az est valódi szenzációja, mert ez a fiú igazi, vérbeli és ritka tehetség. Egyik száma, a ״ jiddis ־,owboy” egyenesen szenzáció. Betrappol a lován, az állatot odaköti a korcsma tornácához, odaáll a korcsma pultja mellé, előkapja két coltját és ráordít a másik, láthatatlan szegénylegényre: ״ Herojsz, di gáner.” A másik gyáván elvonul, Sáj Ofir diadalmasan megpödíti bajuszát. Pókerpartira hívják, a jiddis cowboy adja a bankot, kioszt, „meggusztálja” a lapot, vesz kettőt, megmutatja a három ászt, de így is veszít, a másiknak több van. Még két partin keresztül van remek lapja, mégis alulmarad. A jiddis cowboy átlát a szitán, lecsapja a kártyát az asztalra, a boltok a kezébe repülnek. ״ Di kurten zenen falsifikirt” — suttogja és szeme szikrákat szór..., a két Colt pedig nekiszegződik a partnerek hasának. A hamiskártyások visszacsörgetik a pénzt az asztalra, Sáj Ofir visszateszi az egyik Coltot a zsebébe és besöpri a dolárokat, majd nagyot lélegzik és a zsebében megcsavar egy cigarettát. Olyan tehetséges ez a Sáj Ofir, hogy ez a jelenet élt a nevetéstől düledező hét néző előtt, pedig csak ő egyedül ágált a dobogón, azt csak ő tudná megmondani, hogy kell ilyesmit csinálni. Nagy szám ez. Utána hiába jön megint Leo Fould és a kis izraeli táncosnő, aki viharos horát produkál, legfeljebb Szára Osznát Hálévi jöhet, mert ő kellemes jelenség. — Befejeztük zártkörű műsorunkat — jelenti be Leo Fould és köszönetet mond nekünk, a hét nézőnek, akik nélkül meg sem lehetett volna tartani az előadást. A közönség két tagja, az ohioi héberek, távoznak, én meg tovább hallgatom Szára Osznát Hálévi panaszait. — Holnapra bekérettem az egyik new-yorki Hadaszsza-asszonyt, majd adok én neki, így kell támogatni zsidó művészetet? Nézd ezt a termet, rendelkezésre állhana minden célra, de ők csak a Waldorf Astoriában adnak bankettet, tegnap kétszáz vendéget hívtak oda. Miért nem jönnek ide? Kis esténként? Nem elég szép talán a műsorunk, te most láttad mondd meg magad. Én 21 éve élek ebben az országban és csak héber dalokat énekelek ezt érdemlem én meg tőlük? Kis Sáj Ofir nem elég nagy művész?... — Az izraeliek ha jönnek meghúzódnak egy sarokban és isznak egy konyakot... Nincs szegényeknek dőlárjuk • • • ICHITD HAARCI SEL CHUGÉ CHATÁM SZOFÉR Ez évben is, őrléstől kezdődőleg, saját rabbijaink felügyelete mellett készítünk maceszt tagjaink részére. Előjegyzéseket, a Chug Chátán Szofér helyi csoportok útján fogadunk el, legkésőbb február 13-ig. Előjegyzések a Chug Chátám Szofér imaházaiban, az esti órákban. Helyi csoportok: Jeruzsálem, Tel-Aviv, Bné-Brak, Zlobron Meir, Cifta, Natanja, Petsch-Tifova, Káánáná. A VEZETŐSÉG. szenzációs! árleszállítások ■1 Egy tétel FLANELPIZSAMA , kétoldalt bolyhozva, szépen csíkozva A QE 12 most csak 91W״ » Egy tét« ZOKNI színes, mintás, garantált, I. minőség CQC most csak 0 .795 "■VvV A I X MOT.r.VK.KNF.K. 1 ״ fc '------------------------------------1 1 « Egy tétel Egy tétel g NYLON vagy KRISTÁLY- GYAPJÚPULLOVERI «HARISNYA minden modern színben, kü-O fül különböző fazonokban, kiválasz- ־ 1-650 •״־ “ “S 5.950, ■o __________________.1 A FÉRFIAKNAK: I g — fia egy kávétis fogyasztottam — mentegetőztem. — Nem mindenki ilyen gazdag — nevet Száva és remek fogsora ragyog —, de hát nem izraeli közönségnek adjuk mi ezt a műsort, hanem a híres amerikai cionistáknak, miért mentsek inkább a Broadway-re. Esküszöm, ilyet nem kapnak, legfeljebb a félmeztelenséget... Ezt már hallottam, azt is, hogy a tőzsdén árzuhanás volt és az embereknek nincs kedvük mulatozásra, sokat vesztettek. — fin magam is — vallja be Száva — aggódom a részvényeim miatt, hát persze, hogy van pénzem, és papí árokba fektettem, ennyi ét alatt gyűjtöttem magamat. Holnap megyek a „brockerem”-hez, tanácskozni, mit csináljak a papírjaimmal, 15 —25 százalékot estek. Búcsúzásul azzal vígasztalom, hogy a részvények bizonyára fel fognak menni a régi árfolyamra, hiszen Amerika nagy és gazdag ország, ez a tőzsdei zuhana átmeneti, a Szputnik következménye. Nem tudom, mennyire találta gondolataimat eredetinek. Búcsúzott, kikisért az utcáig és üdvözölte mindazo»■ kat, akik emlékeznek rá, de sajnos már elfelejtette őket. Huszonhárom év, nem csoda ok, elsuhant ifjúság... * Aztán megkérdeztem még■ tékádé köröktől, miért kell ennek a jóindulatú és tehetséges produkciónak megbujenia. — Azért, mert az izraeli könnyű műfaj, nem attrakció New Yorkban. Más produkció sem nagyon. Volt itt a Filharmonikus Zenekar, a Habima, voltak az összes kiváló művészek, — amellett nincs Night Club a városban, ahol ne adnának zsidó számot, hiszen New-York lakosságának 25 százaléka zsidó. Nem, Izrael már nem exotikum, állandó jellegűzraeli bárnak nincs helye ét talaja... , — Na, hát a Szábrá — csóválja fejét egy másik szakavatott. — szerencsétlen dolog a 72-ik utcában Night Clubot berendezni. Ennek az iparnak törvényei vannak, a Broadway-n, vagy környékén kell ilyesmit csinálni, vagy a Greenwich Villageben, ahol a többi bárok vannak. Lehet benne izraeli szám, a közönség örülne neki, de a műsor legyen olyan, amilyennek a közönség a bárok programját megszokta. Nem izraeli exotikum, hanem rendes bár, 75 — 25 arányi elosztással a rendez bárműsor és az izraeli specialitások között. Akkor a sznob zsidó közönség szívesen el is menne. De a 72-ik utcába, izraeli exotikumért? A gazdag zsidó inkább felül a repülőgépre, elmegy Tel- Avivba és megnézi ott, az sokkal igazibb ... Sajnos nem találkoztam többé a Szábrá bár kesergő művészeivel és így csak sokezer kilométer távolságba és magyarul közölhetem velük ezeket a véleményeket. Izrael nem exotikum többé, mert kézzelfogható való-ság. Bip és Ping írta: Kishont Feren« A mesterséges holdak jelentőségét nem szabad alábecsülni. Nemcsak, mert bizonyítékul szolgálnak arra, melyik nagyhatalom rendelkezik a megfelelő technikai készséggel a kenő számú német szakemberek leszerződtetésére, hanem azért is, mert lehetővé teszik schmánk részére Ziegler ketőmértékű felingerlését. Hogy miért olyan fontos számunkra Ziegler felingerlése? Ehhez tudni kell, hogy amióta az orosz szputnyikok megejelentek a propaganda légiterében, Ziegler, a hármas blokkból, legalább négy-öt centit megnőtt és szemeiben hisztérikusan röhög a tavasz. — Forog a kis büdös, forog, — jegyezte meg Ziegler győzelemittasan valahányszor találkoztunk a környéken, a magasságos ég felé mutatva — hogy a fetejét akárhová tegye, kénye. Ziegler kívülről tudta, hogy az izraeli kommunista párt szputnyikjának súlya 508,3 kilogram kutya nélkül, gyorsasága pedig olyan példátlanul bámulatos, hogy tegyük fel, a felszabadított, önfeledt Damaszkuszból hét másodperc alatt érne ebbe a velejéig rothadt, burzsoá Tel Avivba, hogy a Jóisten büntesse meg mind a két kezével. Ziegler dölyfös nyilatkozatai rendkívüli mértékben idegesítettek bennünket és gyakran sírtunk tehetetlen dühünkben, de nem rákiszólhattunk neki semmit, mert a Béketábor Erői Hatalmasok műholdja állandóan sugározta a pattogó cip-eket felülről, míg a mi schunánk holdacskája az Egyesült Államok szabad földjén csúszkált, mint csótány a kapcán. Nem maradt más hátra tehát a részünkre: összeszorított fogakkal vártuk a csodát. Időközben azonban Ziegler állandóan sugárzott 108 megacycle hullámhosszon, hogy aszongya: ״ Bip-Bip — az élenjáró kommunista technika száz fényévvel előzi meg a schunáét — Bip — a Mápáj mondjon le — Bip — Oren mégis kém volt — Bip — csak a Sznének volt esze — Bip-Bip...” És akkor — azon a felejthetetlen pákosztos délutánon bemondta a rádió, hogy ez alkalommal sikerült. Egyetlen szökelléssel rohantam Zieglerhez: — Forog a kis büdös. Forog — hoztam szives tudomására. — Akkor a Chruscsev mégis kopasz — Ping — éljen a Kupát Choluim — Greguss mégsem volt rendben — Ping — cuki kis nőholdunk van — Ping- Ping... . — Még mit nem? — hördült fel Ziegler — már 15 kiló is műholdnak számít? Azonban ekkor már ott állt az egész schuna a küszöbön: — A súly nem számít — szavaltuk kórusban — lényeg a magasság. A mi Alfánk 2700 kilométer magasságban kering, míg az oroszok szerencsétlen Alfája csak 1700 kilométeres magasságig tudta felkínlódni magát... így mondtuk szóról-szóra: az oroszok Alfája. Ziegler megvonaglott és rekedt Rippel nekirohant a sűrű délutánnak. Nyomában hatalmas vörös lángok csaptak ki, amelyek bevilágították az egész környéket. Kár érte. Olyan jól lehetett utálni. WW\/W%a/WWWWWWWWWV/SAAAe 1958 n 7 Uj Kelet