Uj Kelet, 1958. február (39. évfolyam, 2893-2916. szám)
1958-02-07 / 2898. szám
Dr. Max Nordau emlékezete Írta: GABOS MIRA A zsiloa Halálának 35-ik évfordulóján Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1923 január 22-én, Párisban meghalt dr. Max Nordau író, a politikai cionizmus élharcosa, a zsidó jövő zseniális megálmodója. Südfeld Szimchá — a későbbi Max Nordau — publicista és szépirodalmi író, a modern cionizmus vezéregyénisége. Budapesten született 1849 július 29-én, az izzó magyar forradalom kellős közepén, abban a házban, mely a jelenlegi Wesselényi- és Síp-utcák sarkán állott. A Lüdfeldék ősi családfa- Ja Don Izsák Abrábánel-ig, a középkori Spanyolország pénzügyminiszteréig, sőt azon is túl a babiloni időkig onnan pedig tovább, egészen Dávid királyig vezethető vissza. A Südfeld-ivadékok soha nem feledkeztek meg előkelő „szefárd” nemesi származásukról és a családban az érintkezési nyelven kívül a magukkal hozott spanyol nyelvet is beszélik. A szülői ház kétségkívül nagy hatással volt a kis Szimchára, akit csak akkor szólítottak Maxnak, ha vendég fordult meg a házban. Szigorú tradicionális nevelésben részesült Apjával, aki héber tanító volt szorgalmasan lárogatott a templomba. Szüleitől sokat hallott a keleti zsidókról, azok szenvedéseiről és ez mély nyomot hagyott ifjú lelkében. A gyermek alaposan ismerte a Tórát. Abban az időben a népi öntudat távol állott a magyar zsidóságtól. A 19. századbeli aszszimiláció és az ezzel járó emancipáció valósággal egyengette a kikeresztelkedés felé vezető utat. Nordau is átélt egy komoly asszimilációs periódust, melyből — mint ő maga bevallja — csak nagy erőfeszítések árán tudott szabadulni. Már kora ifjúságában megmutatkoztak írói hajlamai. Mint középiskolás diák több folyóirat számára dolgozott. Közvetlenül az érettségi vizsga előtt Rákoskeresztúron nevelősködött, hogy a kenyérből kiesett apja helyett, — aki az akkor elrendelt magyar nyelvű oktatás nehézségeivel megbirkózni nem tudott, — megkeresse a család részére a legszükségesebbeket. Innen küldte írásait a pesti lapoknak. Egy évvel később abbahagyta az instruktorkodást megszerezte az érettségi bizonyítványt és beiratkozott a budapesti egyetem orvosi fakultására. Ez idő tájt már a Pester Lloyd c. lap állandó cikkírója. ,A lap megbízásából mint orvostanhallgató 24 éves korában Bécsbe került a világkiállítás tudósítójaként. A zsidók egyenjogúsításával kapcsolatos törvény előszele az egyetemen érte, ahol 26 éves korában orvosi oklevelet szerzett és mint nőgyógyász kezdte meg rendelését Budapesten, a Nagykorona utcában. Nordau 31 éves volt, mikor végleg búcsút mondott a magyar fővárosnak. Lapjának képviseletében Berlinbe, onnan Szentpétervárra, Stockholmba és egyéb európai metropolisba utazott. A tekintélyes lap munkatársát mindenütt nagy tisztességadással fogadták. Játszva tanulta meg annak az országnak a nyelvét, ahol éppen tartózkodott. Nem kevesebb, mint 14 nyelven beszélt kifogástalanul. Végü is Parisban telepedett le, ahol mint pszichiáter folytatott orvosi működést azonban idejét főleg a Pester Lloyd és a Neue Freie Presse számára küldött cikkeinek megírásával és egyéb irodalmi művek alkotásával töltötte el. Később állandó munkatársa lett a Frankfurter Zeitungnak és a berlini Vossische Zeitungnak is. • összesen 25 könyve jelent meg nyomtatásban, melyek közül a ״ Die konventionellen Lügen der Kulturmentschheit” c. mfs- jével világsikert aratott. A Dr. ENGELBERG DEZSŐ könyvet, mely 1884-ben jelent meg, 12 nyelvre fordították le és 70 kiadást ért el, több országból kitiltották és a még megmaradt példányokat nyilvánosan elégették. Ebben a könyvében Nordau annak a megfellebbezhetetlen meggyőződésének adott kifejezést, hogya leleplezett hazugságok igen rövid ideig játszhatnak már szerepet a kultúrvilágban. Minden korhadt intézmény, minden halott hagyomány, minden értelmetlen előítélet, minden szokványos csalás egyszer végleg el fog tűnni a kötelező igazság érvényesülése és az elismert értelem megváltó szava elől, mint éjjeli kísértetjárás a hajnali kakasszó elől.” Nordau neve ekkor már a nemzetközi irodalom előterében állott. Szavára felfigyeltek a világlapok és keresték vele az érintkezést. Magas kitüntetésekben részesítették és Görögországban utcát neveztek el róla. A Herzllel 1892-ben Parisban történt találkozás fordulópontot jelentett Nordau életében. Mindketten Budapesten születtek, magyar iskolában nevelkedtek, fiatal korukban azonos kultúrközösségben éltek. Herzl éppúgy számontartja spanyol származását és őseinek nemesi történetét, mint Nordau. Azonban Nordau már kiemelkedő nagyság a világirodalom magaslatain és tekintélye a legsúlyosabb akkor, midőn Herzllel szövetségre lépett, hogy közösen vívják meg harcukat a zsidó népért. A Dreyfus-per végleg megpecsételte a kettőjük barátságát. Ettől kezdve együtt dolgoztak azon, hogy Dreyfus ártatlanságát bebizonyítsák és a zsidók ellen felizgatott kedélyeket lecsillapítsák. Erre az időre esik —egyes Nordau-kutatók szerint nem egészen szerencsés — házassága, melyből csakhamar megszületik egyetlen leánygyermeke: Maxa. Döntő hatást Nordaura a Herzl 1896-ban megjelent Judenstaatja gyakorolt . Most már minden fenntartás nélkül csatlakozott a cionista mozgalomhoz. Az 1897 évi első bázeli cionista kongresszuson Nordau világhírének és nemzetközi tekintélyének egész súlyával Herzl mellé állott Óriási arányokat öltött a zsidó nép képviselőinek özönlése erre a történeti megmozdulásra, ahol megalkották a ״ bázeli program"-ot, mely Nordau megfogalmazásában a zsidó népnek közjogilag biztosított otthont akar teremteni Palesztinában. Herzl és Nordau ezen a kongresszuson mutatták meg igazán fejedelmi nagyságukat és prófétai küldetésüket Nordau ezért a Herzl melletti feltételnélküli kiállásért majdnem az életével fizetett Ugyanis 1903-ban Herzl Uganda-terve került a cionista poltikai érdeklődés homlokterébe, mely tudvalevőleg ideiglenesen Ugandát jelölte ki a zsidók átvonulási országának. Amíg Herzlt ezért a tervért a zsidó nép árulójának nevezték, Nordau ellen, aki a tervet pártolta, egy fanatikus orosz zsidó diák fegyveres merényletet követett el. Egy párisi chanuka-bál alkalmával három lövést adott le revolveréből, miközben ezt kiáltotta: ״ Halál az árulókra! Le Nordauval! Pusztuljon az afrikai zsidó állam!" A történelmi nevezetességű bázeli, hágai, brüsszeli, londoni és az ezeket sorban követő cionista világkong■resszusokon szóban és írásban, hírlapi cikkekben és tanulmányokban, konferenciákon és népgyűléseken példátlan szónoki dialektikával és kiváló szellemének ragyogó fegyverzetével harcolt Nordan Herzl mellett a bázeli program maradéktalan megvalósításáért. És mikor egy évvel Herzl halála után - 1905-ben - a cionista kongresszus Bázelben összesült, annak elnöki székében Nordau lépett Herzl örökébe. Az első világháború kitöréséig ő volt a cionista mozgalom szellemi vezére bár nem volt a cionista világszervezet elnöke. A háború kezdetén — 1914 őszén — miután minden vagyonától megfosztották, mint ellenséges alattvalót elűzték Párisból. Nordau emigrálni kényszerült, a semleges Spanyolországba menekült־ és Madridból tartott fenn érintkezést a cionista világvezetőséggel. Itt kereste fel őt Vladimir Jabotinsky, aki e zsidó légió felállításának tervére nézve kérte ki tanácsát. Itt találkozott Chájim Weizmannal, akivel fontos aktuális kérdésekben tanácskozott Ennek ellenére Nordau színte teljes tétlenségre volt kárhoztatva. Túlsok szabad idejét főleg spanyol ősei történetének helyszíni tanulmányozására fordította. Itt vette hírét 1917 november 2-án a Balfour-deklarációnak és kétségbeesve gondolt arra, hogy éppen most van olyan távol a mozgalomtól, amikor pedig nagy szüksége lehet rá a mozgalomnak. A háború befejezése után — 1919-ben — Nordau elhagyta Spanyolországot és visszatért Parisba, ahol mindössze egy éjszakán át maradhatott. A hatóságok ismét kiutasították. Nordau Londonba utazott, ahol részt vett a kongresszust helyettesítő háború utáni első világkonferencián. A zsidó ifjúság teste reneszánszának látható szimbólumaként ezen a konferencián vonultak fel elsősorban a Nordau által meghirdetett „Muskeljudentum” tornászcsapatai. Egy évvel később Venizelosz, későbbi görög miniszterelnök, segítségével sikerült Nordaunak Párisban újból, most már végleges letelepedési engedélyt szereznie s folytatnia írói és publicisztikai tevékenységét. Fájdalom, csak rövid ideig, mert 1920 végén agyvérzést kapott. Agynak dőlt és ettől kezdve már nem tudott dolgozni. A kongresszusi évek folyamán szerzett szívbaja annyira elővette, hogy további élete kínos vergődés, célnélküli vegetálás volt csupán. Hosszú szenvedéseitől 74 éves korában váltotta meg a halál. Az egész világ meggyászolta Noirdaut. Mindenki érezte, hogy nemeslelkű, nagy szellem, kiváló polihisztor dőlt ki az élők sorából. Párisban elhantolt holttestét három évvel később — 1925-ben — Tel-Aviv városa hazaszállíttatta és a Trumpeldor utcai temetőben helyezte örök nyugalomra. Körülötte vannak eltemetve népünk nagy fiai: Abhád Háám, — egykori politikai ellenfele. — Bialik, Csernichovszky, Arlosoroff és Dlzengoff. Max Nordau sohasem vállalt hivatalt, vagy tisztséget a cionista mozgalomban, de a kongresszusokon ő volt az, akin keresztül az egyetemes zsidóság a szavát hallatta. Beszédei, írásai, kongreszszusi referátumai a zsidó nép gáláti helyzetének tarthatatlanságáról és az asszimiláció reménytelenségéről, megrendítő alkotások voltak. Herzl halála után többizben felajánlották neki a Cionista Világszervezet elnöki tisztjét. Mindannyiszor ,visszauta׳ sította, mert ugyanaz a közkatona akart maradni, aki volt Herzl vezetése alatt. Mindig tökéletes alávetettséggel teljesítette a felsőbb helyről jött parancsot. Az ötéves emigráció nyomorúságától megtört fizikummal vett részt utolsó ízben a londoni konferencián, szakaidatlanul és önzetlenül dolgozott, míg végleg ki nem dőlt ez a nemeshajtású törzs. Emléke követendő példaként áll előttünk és szelleme tovább ragyog az új életre pezsdült őshazában. Az alábbi elbeszélés Gabos Mira, az Erdélyből nemrég alistázott írónő munkája. A szerző, akinek írásai a romániai magyar irodalmi sajtóban rendszeresen jelentek meg, Gabos Sándor az erdélyi cionista élet egykori kitűnő munkásának özvegye. Férjét cionista tevékenységéért börtönbe vetették és ott tragikus körülmények között fejezte be életét. A beözönlő napfény sárgára festette a kecses nyári bútorokat és a vidám tarka szőnyegeket. A nyitott erkélyajtón beömlött a balzsamos meleg. Az ágyon ébredezett az asszony nyújtózott és felült. Az éjjeliszekrényen bőrkeretben állt a férje és két kislánya fényképe. Alkozva nézegette arcukat, miközben a reggeliért csengetett Az erkély korlátjára könyökölt és lenézett a nyári tájra. A tópart fövenyén hemzsegtek a napozók. Lankás hegyek között feküdt a kék tó. Olyan zefírkéken, hogyha festő ilyennek lefestené, kontármunkának vélnék. Egy hete üdült itt, de mindennap újra meghatottá a fürdőhely szépsége. — Ilyen szépet még nem láttam — gondolta. Fent, a világos, opálosan kék égen kis bárányfelhőt fodroz az enyhe szél. Alatta a völgyben a tó, mintha ezer sugár szikrázna kék üveglapon. A hegyoldalon dúslombú smaragdzöld erdők és mindezt aranyragyogással önti le a júliusi nap. Feküdt a homokon, még lihegett az úszástól. Mellette hevert a férfi is felkönyökölve nézte az éretten gömbölyű asszonytestet, melyről gyöngyökben pergett lá a víz. Tekintete arcátlanul éhes férfivággyal siklott végig karcsú bokáján, finom, lágy arcán, dús, sötét haján, amely bizarr kis fürtökben hullott a karjára. Az asszony átadta magát a napsugaraknak, a testére tapadó fürdőruha átforrósodott Időnként hunyorogva pillantott a zafirkék tóra, a smaragd lankákra és fel, az opálkék égre. A nap rózsásra szívta a vállát. Bágyadtan hunyta le szemét. A férfi könyöke megsajdult felült. — Elég lesz a napozásból. Jöjjön, ússzunk át a szigetre. Az asszony meglátta a merész, égő szemét. Egyszerre úgy érezte, hogy túlságosan meztelenül hempereg és elrestellte magát. Megalázónak, bántónak találta a férfi levetkőztető tekintetét és bosszantotta, miért érez kellemes női diadalt״ ahelyett, hogy megsértődne. Elnézett a tóra és hideg-közömbösen felelt: — Most nem úszom. Le akarok sülni. — Kár ezért a habfehérségért Egyenesen izgatóan hat a sok barna bőrű nő között — Le akarok bámulni és jól érzem magamat a napon. Vegye tudomásul, nem akarok izgatóan hatni senkire. Legkevésbé magára — csattant fel az asszony. — Maga kis álszent. Még azt is letagadja, hogy tétszeni akar. — Nem tagadom, mert akarok. A férjemnek. Semmiesetre sem magának. A férfi harsányan felnevetett: — Gyáva kis nyárspolgár. Hiába titkárnő, ,hiába öntudatos dolgozó, belül nyá polgár maradt. Még saját magának sem meri bevallani az igazságot. — Mit? Mi az igazság? — úgy nézett a férfire, mint a macska, amikor felborzolja a szőrét. — Az, hogy a gyönyörök forró asszonyának született, és nem kapott egy percnyi mámort sem. A teste érett asszonyé, de a szeme árulkodva hirdeti a vágyakozó várakozást. A lázadó, kíváncsi várakozást. Igen, a szeme elárulja, hogy még nem igazi asszony. — Hogy merészel velem így .. . Nekem két gyermekem van! El meri mondani, hogy nem vagyok igazi aszszony! Ostobaság! — arca égőpiros lett a haragtól. A férfi gonoszkodó mosollyal nézte. — Tíz gyermeke is lehetne, mégsem tudja mi a gyönyör. Mit szólna hozzá ha egy igazi férfi megtanítaná rá? Próbálja meg. El lesz képedve, ha megtudja mit mulasztott eddig. A szava úgy érte az aszszony önérzetét, szemérmességét, mint az ostorcsapás. Felháborodottan hebegett. — Önhitt... szemtelen . . Kikérem magamnak ... Nem töröm ezt a hangot! Ha egy kis tisztesség lenne magában... — Tisztesség?! — legyintett a férfi. — Bocsásson meg, de a tisztességről különbözők a fogalmaink. De tudja-e, hogy így haragosan még szebb? Gyújtogató láng villog a szeméből... Erkölcsös, haragos kicsi aszszony... Gyáva kis nyárspolgár... szürke hétköznapok, szürke érzések morzsollója... — Hallgasson! Ilyeneket mer mondani, amikor... — Amikor így van — szólt a férfi gyöngéden. — örüljön a nyárnak és ne törődjön a társadalmi béklyókkal. Élje végre a saját külön életét, legalább most, itt. Elszalad ez a néhány nap is, mint az évek és mint az egész élet Egyszerre csak öregasszony lesz. Ül unokái között és elmereng: óh, az a szép, fekete, karcsú férfi azon a nyáron... milyen jól és tüzesen csókolt... Az asszony elkapta a kezét szemrehányóan pillantott fel és látta, hogy a férfi kalózszeme most vidáman sunyit. Akarata ellenére elmosolyodott. — Elég volt! Nem hallgagatom tovább ezt az ízléstelenséget és többé soha nem akarom hallani. — Magáért még néma levente is leszek. Séta és tánc szöveg nélkül. Jó? — Nem jó. Nem megyek magával sehová — Kilenckor jöhetek? — Nem. Ne jöjjön. Nem megyek — duzzogva sarkon fordult, felvette fürdőköpenyét és elsietett. — Kezét csókolom. A viszontlátásra kilenckor, — szólt utána a férfi. Az asszony nem nézett vissza, de érezte, hogy tekintete az üdülő kapujáig kíséri. ... Amikor az asszony a fürdőhelyre érkezett, nem akadt ismerősre. Esténként az előcsarnokban unatkozva üldögélt. Az üdülő tulajdonosnője — figyelmes háziasszony módjára, — beírattatta a férfit. Nem rokonszenvezett vele, de szórakoztatta. Mindenhova elkísérte, előzékenyen viselkedett, de az asszonyban mindig ólálkodott az az érzés, hogy a férfi lebecsüli a nőket. Szája szögletében cinikus mosoly ült. Hetyke nemtörődömséggel beszélt mindarról, ami az asszony elveit, — életének bástyafalát, — képezte: a családi élet tisztaságáról, hűségéről, jó hírnevéről. Az a fajta volt, akinek vakmerő tekintete hivalkodja: minden asszony az enyém, ez természetes jogom. Az udvariassága is alattomos eszköz, fütyül mindenre és mindenkire. Bókjait az asszony harciasan utasította vissza. Sokszor kiállhatatlannak és neveletlennek találta, de nem volt olyan szilárd jellem, hogy elküldte volna. Hogyan mondja meg, hogy ne csatlakozzék többet hozzá. Vallja be ezzel, hogy fél? Hisz nem fél... nincs is mitől, mert szereti a férjét, tisztességes, ha feleség, jó anya. Igazán veszélytelen ez az elbizakodott férfi... asszonyfaló kalóz... De nagyszerűen táncol. Semmi kedvet sem érzett ahhoz, hogy egyedül üljön be a Palaceba és nézze a táncosokat. Szeretett táncolni. Nem, egy cseppet sem kedvelte a férfit. De volt valami érdekes is benne... egyszerre ellenszenves és vonzó... ★ Vacsora után azon tűnő* dött: melyik ruhát vegye fel? A virágosat, vagy a zöldet? Kilenckor ott ült az előcsarnokban és várta a férfit. ★ A Palaceban a férfi erdektélén figyelemességgel vette körül. Szava nem volt meg rész, sem gúnyos. Tánc közében tiszteletteljesen tartotta karjában és nem szorította magához a szükségesnél erősebben. Az asszony gyanakodva fo gadta az uj hangot, de lassan-lassan átadta magát a tánc ritmusának. A hold bujócskát játszott a fellegek között. Szótlanul mentek a fasoron az üdülő felé. Az asszony megbotlott a kavicsos úton, a férfi karronfogta és tovább vezette. Még a fülében zengett a tangó, halkan dúdolta ... érzete karján a férfi kezét... Virágillatot szórt szét a szellő... zúgtak a fák... összesimulva mentek. Kiértek a fák alól az égi csillagos palástja alá. A férfi megállt, elengedte a karját. Vál- son fogta és lassan magához vonta. Hirtelen lecsapott az ajka és csókolta vad tűzzel és mégis lágyan, lázasan ... eszeveszetten és áhitattal... Ismeretlen érzés kábította el... vére lüktető hullámzajban száguldozott... Most már átölelte a férfit, összefonódtak, szájuk szomjas csókba tapadt. Az aszszony térde reszketett. Soha nem sejtett bizsergés — egyszerre forró és hideg — édes, édes bizsergés futkosott le-föl a hátában . . Egyszerre belevágott az ijedtség. Mit csinál?! Isten nem, csókolódzik ezzel az idegennel... jaj ... a férje, a gyermekei... Nem sza* szabad!... Kemény mozdulattal rántotta el magát és rekedten súgta. — Menjen, menjen ... A férfi halkan, de határosozottan mondta. — Siessen fel. Az ajtót hagyja nyitva. Negyedóra múlva jövök. Megvonaglott a szája. — Ne jöjjön... én ... megfeledkeztem magamról... a hangulat... mit tudom én mi... De én nem ... ne... ne jöjjön... bezárom az ajtómat... Gyűlölte a férfit, de még jobban önmagát. Csendes, megértő, de szi•lárd volt a felelet. — Tudom, mi ez. Most végre megfeledkezett a többiekről. Egy ütemre lüktet a vé rünk. Nem zárja be az aj• taját. — De. Éa nem... Ne, ne jöjjön... — megborzongott és átszaladt a gyepen a ka• puhoz. Félelem és szégyen• kezés fojtogatta. Lassan, tétovázva ért fel a szobájába. Felkattintotta a villanyt! Gyorsan bezárta az ajtót. A kulcsot kétszer is ráfordította. Levetkőzött. Bebújt a paplan alá Mindjárt, ideérkezik... már a gondolatára is érezte a bizsergést... Nem... nem szabad ... hisz szereti a férjét... Segítségkérően nézett a fényképre* A férje... szereti, igenis csak a férjét szereti... és a gyermekei ártatlan szeme... hogy csókolja meg őket, ha beengedi... nem... nem szabad ... De ezt soha nem érezte eddig... talán ... hisz annyi ezer asszony megteszi... nem tudná meg senki... és miért ne? ... Mikor már a csókjától is ilyen... már így.. mi lenne akkor... Lépteket hallott. Lélegezni sem mert, úgy figyelt. Most... most megáll az ajtó előtt... lenyomja a kilincset... vár... nem megy el... halkan kopog... vár... ide-oda járkál... vár ... Szive hevesen vert. Végig• (Folytatása a 7-i׳ k oldalon). írta ★ 6 Új Kelet 1958 II.