Uj Kelet, 1958. július (39. évfolyam, 3017-3043. szám)
1958-07-07 / 3022. szám
A ״ fekete szombat” víg emléke Írta: Lauber-Mihajlovics Sándor Ez idén június 29-ike hétfőre esett. Pedig ez a nap a felszabadító háború történelmében, mint ״ fekete szombat” van feljegyezve. Tizenkét évvel ezelőtt, 1946-ban, június 29-ikén szombat volt, amikor az angolok a Szochnut vezetőségi tagjait és közel 300 jisuvi és kibuci vezetőt letartóztattak és a latruni, valamint más koncentrációs táborba csukták. Abban az időben az angolok uralkodtak az országban, azon a jogcímen, mert magukra vállalták, hogy itt „nemzeti otthont” létesítenek a zsidó nép számára. Már 1921-ben a zsidóbarátnak feltüntetett Churchill leszakította az ország testéről Transzjordániát és megalapította az arab légiót, amelynek lelkiismeretét sok ártatlanul kiontott zsidó vér terheli. Később az angolok a hírhedt Fehér Könyvben bevezették az alijta korlátozását és megtiltották, hogy a zsidók arablakta vidéken földet vásároljanak, így próbálták megfojtani az önálló zsidó állam létrehozásának lehetőségét. HARC A ״ FEHÉR KÖNYV״ ELLEN A második világháború befejezése után százezerszámra maradtak hontalanul a Hitler-pusztításból megmenekült testvéreink, akik hiába döngették az ország kapuit. A kegyetlen angolok páncélhajókra felszerelt ágyúkkal ügyeltek arra, hogy a zsidók ne térhessenek vissza hazájukba. Az alistakérdés körül tört ki a nyílt harc az angolokkal. A háború után a Szochnut százezer zsidó számára kért certifikátot, vagyis beutazási engedélyt (most már elárulhatjuk, hogy ötvenezerrel is ki tudtak volna egyezni), de az angolok nem voltak hajlandók az úgynevezett Fehér Könyv politikáján változtatni. 1946-ban a Hágáná néhány erélyes angol-ellenes katonai akciót bonyolított le — egyeseket a két másik földalatti mozgalommal karöltve — és ezért Evelyn Barker tábornok, az ország katonai főparancsnoka, súlyos retorziót akart foganatosítani. Ez a Barker nyílt antiszemita volt. Híressé vált az a mondása, hogy a zsidóknak zsebükre kell ütni, mert azon a helyen a legérzékenyebbek.” Meg is próbálta tönkretenni a zsidók gazdasági életét, de nem sikerült. Amikor Barker látta, hogy az összes zsidók összefogtak az angol elnyomás ellen, a Szochnut vezetőinek letartóztatását határozta el és az akció keresztülvitelét szombati napra állapítota meg. Megparancsolta, hogy ezen a napon erőszakkal vigyék még a szombatőrző Szochnut-tagokat is a latruni táborba. Ezért kapta a június 29- ike a ״ fekete szombat” elnevezést. LATRUN TÖRTÉNETE A HONFOGLALÁSTÓL NAPJAINKIG A ״ Szomorú vasárnap” című dal fehér virágokat és ünneplő ruhákat juttat eszünkbe. A ״ fekete szombat” pedig Látrunt. Ez a Látrun már a Biblia korában is híres hely volt. Ott a körülötte elterülő Ajálan völgyében vívta az országalapító Josua súlyos harcát a kánaániakkal és leállította a napot, hogy kicsikarhassa a győzelmet. Erről a jelenetről írja a Biblia, hogy sem azelőtt, sem azután nem történt meg, hogy az Úr egy halandó parancsát teljesítse. 106 évvel Krisztus előtt, ugyanazon a helyen vívott dicsőséges harcot Jehuda Mákkábi, 638-ban, ott verekedtek az arabok a keresztes vitézekkel, 1917-ben az angolok ott verték meg a törököket és azon az úton vonultak be Jeruzsálembe. Az 1948-as felszabadító háború idején az arab légió a latruni harcban győzte le a zsidó hadsereg gyenge csapatát. Ebben a harcban néhány száz magyar fiú esett el a dicsősség mezején, akiket a kikötőből egyenesen bevetettek a küzdelembe, így sikerült az araboknak elvágniuk a Jeruzsálem felé vezető utat és a zsidók csak a híres „burmai” (kerülő) út megkerülésével menthették meg Jeruzsálem lakosságát az éhhaláltól. Latrunban van a híres trappista kolostor. Ezt a rendet 1664-ben alapították a franciák, a hegyoldalon a kolostort pedig 1890-ben építették. Az ott élő szerzetesek nagyszerű bort termeltek s likőrjeik híresek voltak. Különösen a fodormenta likőr, amely Georges páter specialitása volt. A kolostor lakói, mint a trappisták általában, néma rendet képeznek. Nem igen beszélnek, de annál többet isznak. A kolostorral szemben az angolok hatalmas koncentrációs tábort építettek, ahová a háború kitörése után öszszegyűjtötték az összes gyanús elemeket. Később a német és olasz foglyokon kívül a zsidó földalatti mozgalom tagjait is ott „helyezték biztonságba”. Külön fejezetet képez a latruni szökések története. A földalatti mozgalom tagjai a barakkokból zseniális módon, puszta kézzel, valósággal a tíz ujjukkal alagutat ástak és így szöktek meg a fogságból. MAJMON RABBIT ERŐSZAKKAL AUTÓBA ÜLTETTÉK SZOMBATON Azon a fekete szombaton az angolok többek között letartóztatták az öreg Majmon rabbit is. Amikor jeruzsálemi lakásáról lekísérték és felszólították, hogy autóba szálljon, nem volt hajlandó a parancs teljesítésére. Megkapaszkodott az udvar kerítésének drótjába, mondván, hogy ő hajlandó gyalog elmenni bárhová, de semmi körülmények között sem akarja vénségére a szombat szentségét megszegni. Az angolok erőszakkal cipelték el a kerítéstől és beráncigálták a rá várakozó tenderbe. Az angoloknak Majmon rabbival szemben tanusított brutális magatartása élénk visszatetszésre talált a kultúrvilágban. Emiatt meg is interpellálták Bevin akkori külügyminisztert, aki a közvélemény nyomására, kénytelen volt rövid idő múlva Majmon rabbi szabadlábraihelyezését elrendelni. TIZENKÉT ÉV ELTELTÉVEL Tizenkét évvel az eset után, az elmúlt hétfőn, június hó 29-én, ott ültünk néhányan az Aszuta-kórház egyik külön szobájában, Májmon rabbi társaságában és az akkori idők történetét elevenítettük fel. Az agg rabbi, aki élénk részt vett a beszélgetésben, hirtelen a következőket mondotta: — Most pedig el akarok nektek valamit mondani a fekete szombattal kapcsolatban, amit el sem hittem volna, ha szem- és fültanúja nem vagyok... — Latruni kiszabadulásom után — Párisba repültem, hogy Ben Gurionnal megbeszéljem a további terveket. Tisztában voltunk azzal, hogy erélyesen kell követelnünk országunk önállóságát és függetlenségét. Ilyen értelemben határozott is a Szochnut. Parisból Londonba utaztam, ahol Bevinnel akartam találkozni. Érkezésem hírét a londoni lapok nagy tálalásban közölték, mert utóvégre nem mindennapi esemény, hogy egy 70 éven felüli rabbit politikai tevékenységért letartóztatnak és a vallás megszegésére kényszerítenek. VÁRATLAN LÁTOGATÓ A LONDONI SZÁLLODÁBAN — Két-három nappal Londonba érkezésem után, a kora reggeli órákban megszólal a telefon szállodai szobámban. A vonal túlsó végén angolos kiejtéssel, héberül egy férfihang arra kért, ha lehet, azonnal fogadjam. Bár nem volt nagy kedvem a vendégfogadásra, nem tudtam az ismeretlen kérésének ellentállni Alig tíz perc múlva belép szobámba egy jóképű angol férfi. Ahogy meglát, hozzám lép, s amikor kezet fogunk, letérdel és könnyezve arra kér hogy bocsássák meg neki. Alig jutottam szóhoz a meglepetésről. Arra kértem az idegent, hogy nyugodjék meg, foglaljon helyet, mondja el, mi a kívánsága és előre biztosítottam, hogy nem haragszom rá. Nem is haragudtam rá, hiszen nem is tudtam, kicsoda. — A daliás legény mellém ült és elmondotta, hogy 1946 június 29-én, ő volt annak a harminc tagú ejtőernyős csapatnak a parancsnoka, amely engem letartóztatott. — Az akció előtt — mesélte az angol — Barker generális tiszti tanácskozást hívott egybe. Előadta, hogy csak szigorú eszközökkel törhetik le a zsidók terrorját. E célból le kell tartóztatni a Szochnut vezetőit, ami természetesen nagy felháborodást fog kiváltani az országban. A zsidók nyílt támadásba mennek át, melyet tűzzel-vassal kell letörni és ha legalább 25 ezer zsidót megölnek, elmegy a kedvük a terrorakciók folytatásától. A LEGVESZÉLYESEBB TERRORISTÁK EGYIKE — A tanácskozás folyamán — folytatja a tiszt — szóbakerült Majmon rabbi neve is és egyesek megjegyezték, hogy nincs értelme egy hetven éven felüli embert letartóztatni. Barker azt válaszolta, hogy Májmon rabbi egyike a legveszélyesebb terroristáknak. Szavainak alátámasztására bírósági jegyzőkönyveket húzott elő fiókjából, amelyekből felolvasta Májmon rabbinak a hadbíróságnál folyó terrorista pereknél védőtanúként elmondott szavait. Amikor a bíróság megkérdezte véleményét az ifjak fegyverviseléséről, akik ezáltal megszegik az állam törvényeit,amelyek, mint köztudomású, a zsidó vallási előírások szerint is kötelező erővel bírnak), Májmon azt válaszolta, hogy a Bibliában világosan meg van írva: "Oktassátok ki Izrael fiait a fegyverforgatásra." Ha pedig a kormány a Tórával ellentétben lévő rendeleteket hoz, azok nem bírnak kötelező erővel. Ha én fiatalabb volnék, — fűzte hozzá Májmon rabbi a bíróság előtt — én is az ifjak közé állnék, mert az a véleményem, hogy szégyen ránk nézve, hogy angol anyák gyermekeit kell elhozni ide a rend fenntartására. Az angolok vigyázzanak Londonra, mi majd gondoskodunk a közbiztonságról Jeruzsálemben." A bíró ama megjegyzésére, hogy ha a rabbi a török időkben így merészelt volna beszélni és nyilatkozni, kétségtelenül száműzték volna, Mojmon rabbi azt válaszolta a hadbíróság elnökének, hogy ő az angolok előtt a Szentföldön élt és reméli, hogy az angolok már rég nem lesznek itt, amikor ő még mindig ott fog élni. — Barker beszéde után én is veszélyes terroristát véltem a rabbiban — mesélte az angol —, de amióta a letartóztatási parancsot végrehajtottam, nincs nyugalmam, se éjjel, sem nappal Boldog vagyok, hogy alkalmam van bocsánatot kérni cselekedeteimért és remélem, hogy a rabbi úr meg is bocsát. — Mondanom sem kell, — fejezte be történetét Májmon rabbi, — hogy megbocsátottam az ártatlan angol tisztnek, aki csak a parancsot teljesítette. Az angolok nem akarták a zsidókat beengedni országukba, ezért a Mindenható, aki egyenlő mértékkel mér, gondoskodott róla, hogy az angolok kerüljenek ki innen és kétezer év után, a régi ígéret megvalósuljon... Bizonyítvány osztás után.« (Felsőbb osztályba léphet ?) Befejeződött az újságíróalpán. Néhány nappal ezelőtt bizonyára találkozot az olvasó ezzel a hírrel az Új Keletben, úgy gondoljuk azonban, érdemes visszatérnünk egy rövid cikk keretében a hír hátterére. Az elmúlt esztendő nagy alistája több, mint negyven újságírót hozott Izraelbe. A legtöbben Lengyelországból érkeztek, de szép számban jöttünk Magyarországról is, továbbá — inkább csak mutatóba —, Olaszországból és Egyiptomból is jött egy-egy kolléga. A borochovi gála egyéni megfordítására talán senki sem gondolt közöttünk, s az olé-törvény első paragrafusa értelmében minden újságíró megpróbált a sajtó berkei felé orientálódni. Amikor az izraeli újságírószövetség felmérte a helyzetet, arra a megállapításra jutott, hogy az utóbbi kétezer esztendő legnagyobb újságróalistája kér bebocsátást a céh keretei közé. Minden józan szemlélő számára nyilvánvaló, hogy egy kis ország sajtója képtelen magába olvasztani egyszerre ennyi új embert. Jól tudta ezt az újságírószervezet is, kapuit mégis szélesre tárta. Miért? •Arra az álláspontra helyezkedett, hogy lehetőséget kell biztosítani az olő-újságírók körében a minőségi kiválasztódás folyamatának megindulására: a szabad verseny döntse el, hogy az újak közül kik válnak állandó munkásaivá az izraeli sajtónak. Végtelenül emberséges elgondolás, utólag elmondhatjuk, nem is nagyon értettük az okát, hiszen a néhány évvel előbb érkezett kollégák azt mondották nekünk, hogy a “szakmai klsta” nem ismert szervezett formákat, mikor ők az országba jöttek... A szövetség első lépéseként egy fogadó bizottság alakult, amely meghívta az új kollégákat és hosszas egyéni beszélgetés után segítséget nyújtott a legsürgősebb nap-napi problémák megoldásában. A bizottság tagjai — valamennyien vezető izraeli újságírók — több ״ pitkát" írtak ebben az időben, mint vezéreli► két... A címzett legtöbbször a Szochnut volt, ée a lapok főszerkesztői. Rövidesen kiderült azonban, hogy csak felületes s► gítségről lehet szó, a liéber nyelvtudás hiánya kizárja az új kollégák bekapcsoló dását a szerkesztőségeit munkájába. Helyeslő viss► hangra talált ezért Danzig Hillel, a Dávár főmunka*társának javaslata az ujság■ íróaspán megszervezésér•. Széleskörű előkészítőmunk• előzte meg• az első tanítási napot Közel negyvenezer fontnyi költségvetést kellett biztosítani, másfelől hív► tett nyelvtanárokat és •ük adókat Január első napjaiban kezdődtek meg az előadások. Hetenként ötször volt tanítás, délután fél 5-től, fél 9-ig. Az első három órában a nyelvvel foglalkoztunk, az utolsó óra keretében pe■ dig egy-egy előadás hang► zött el, az állam iniézm► nyeiröl, a pártok tevékenj► ségéről, a cionista mozgalom és az állam történet► ről. Az előadói asztaltest(► ről estére közéleti férfiak, az egyes minisztériumok főtisztviselői, az izraeli polit► kai pártok szószólói és a héber sajtó vezető munk«► társai foglalták el. De az újságírószövetség vezetői ezzel sem elégedtek meg: ösztöndíjaknak teremtették meg az anyagi alapját, s az alpán résztvevő► nek 70 százaléka — az ösztöndíj birtokában —, öt hónapon át héber napilapok szerkesztőségeiben dolgozott Ideiglenes munkaviszony volt ez, de nagyon sok esetben álladóvá alakult, s végleges exisztencia forrása lett. Nagyon is indokolt tehát Namir, a munkaügyi miniszter megállapítása, amelyet az alpán záróünnepségén tett. A kormány nevében üdvözölte az ulpán életrehívóit, tanárait és hallgatóit, s megállapította, hogy az izraeli vátik újságírók a szakmai féltékenység csíráit is kiirtották és felmérhetetlen segítséget nyújtottak az új kollégáknak. Folyamatban van — mint erről ugyancsak beszámoltunk olvasóinknak — az 12■raeli újságírószövetség átszervezése. Az új szervezetnek már teljes jogú tagjai lesznek az olé-ujságírók is, akiknek nagy része másfél évvel az alijja után ismét tollával keresi meg a kenyérre és a bankrészleteki־•valót. Ha más országokhoz hasonlóan az izraeli szkkmai szervezet is körülbástyázta volna magát — ez aligha lehetne így. A bölcsek kövét — vagy legyünk szerfényebbek: egy piciny kavirnát — adta kezünkbe az utcán, s szellemi begyökervítsünk alapvető feltételeit biztosította. dr. Benedek Pál A magyar zsidóság élete az Új Élet tükrében A magyar izraeliták lapja június elsejei számának nagy része a magyar zsidóság mártírjaival foglalkozik. Sós Endre „Auschwitz” cím alatt történelmi visszaemlékezést ír a nácik emberírtásáról és az auschwitzi haláltábor működését Höss-nek, a tábor parancsnokának a nürnbergi vallomása alapján ismerteti. Az 1941 nyarán a Führer által kiadott parancs után, amely a zsidókérdés „végleges rendezését” helyezte kilátásba a háború folyamán Auschitzban két és félmillió embert végeztek ki. „Hétszázezer mártír” címmel. dr. Katona József főrabbi ugyanerről ír. A magyar zsidóság tragédiáját méltatja a Szíván hónapi emléknapok alkalmából dr. Fisch Henrik főrabbi is „Ember vigyázz” című vezető cikkében. A lap további részében többek között a karcagi vallásos zsidóság életéről, az OMIKE művészakció mártírjainak emléktábla felavatásáról és a magyar zsidóság lelkes részvételéről a Hazafias Népfront és az Országos Béketanács munkájában olvashatunk tudósításokat. Dr. Katona József főrabbi javaslata alapján a Dohány utcai templom a közeljövőben megörökíti az „Ismereten Munkaszolgálatos” emlékét. A lap éretsülése szerint a Claims Conference segítségével feldolgozásra kerülő magyar-zsidó dokumentumok között lényegesen jelentősebb kihangsúlyozást kapnak a munkaszolgálatosok. A lapban közölt hírek szerint a budapesti Szeretetkórház rövidesen szélesebb mederben folytatja munkásságát, a budapesti izraelita hitközség közgyűlése csatlakozott a varsói békefelhíváshoz és a magyar - zsidó küldöttség dr. Dér István rabbival az élén részt vett a mauthauseni mártírok emlékünnepségén. Restaurálni fogják a karcagi és a kazinczbarcikai zsinagógákat A magyar izraeliták országos képviseletének intéző bizottsági ülésén dr. Geyer Artur, az országos képviseletnek, a vidéket látogató rabbija, vidéki tapasztalatairól számolt be. Szerinte ״ a Síp-utca 12-es számú ház új, demokratikus szelleme érezteti hatását az egész magyar zsidóság körében” A lapból még a zsidó gimnáziumok érettségizőinek búcsú-istentiszteletéről, Gál György hírlapíró haláláról, Boros Ödön a magyar úszószövetség alelnökének temetéséről, és a keszthelyi izraelita hitközség katúrdélutánjáról értesülünk. A népköztársaság elnöki tanácsa Beke Ödönnek, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának a Munka Vörös Zászló érdemrendjét adományozta. Kitüntetésben részesült dr. Katona József főrabbi is, aki a béketanács aranyjelvényét kapta. Június 15-iki számában a lap a magyar zsidóság vezetőinek és az alföldi hitközségek képviselőinek június 15-iki szegedi nagy találkozását harangozza be. A szegedi találkozás célja, hogy elősegtse, ״ a magyar útjának meghatározását és kialakítsa a magyar zsidóság egységes állásfoglalását az állam és egyház viszonyával kapcsolatos kérdésekben”. Sós Endre ״ Felszállott a páva” című vezércikkében a balassagyarmati szociális otthonról ír, amelyet a hajdani megyeháza hatalmas épületében rendezett be a magyar állam. Mártírünnepségek voltak Kisvárdán, Sátoraljaújhelyen, Tatán, Miskolcon, ahol az emlékünnepélyen több, mint nyolcszáz miskolci és környékbeli zsidó vett részt. A budai körzet alakuló ülésén új vezetőséget választottak Kertész Zoltán elnökkel az élén. A nyolcvan esztendős dr. Fischer Benjámin pesti főrabbi külföldön élő gyermekeihez távozott és ebből az alkalomból melegen búcsúzott Rombach utcai templomának híveitől. Tisztújítás volt az óbudai körzetben, a belvárosi körzetben. Szíván hó 20-án a Kazinczy utcai orthodox főtemplomban tartották meg a magyar orthodoxia külön mártírünnepélyét. Meghalt dr. Körmöczy Zoltán főorvos 82 éves korában. Baumhorn Lipótné temetése nagy részvét mellett folyt le, a 84 éves Baumhornnét férje síjában temették el, aki tudvalevőleg a szegedi zsinagóga építője volt. A budapesti orthodox tagozat Spiegel Menyhért, néhai elnöke második halálozási évfordulója alkalmából bensőséges emlékünnepélyt rendezett. s. m. Pontos tudósítás. .. Egon Ervin Kiset fiatal korában a prágai „Bohémia” munkatársa volt. Egyszer a főszerkesztője hivatta és ezt az utasítást adta neki: — Azonnal kiutazik T. városba, ahonnan a Birodalmi Tanács pótválasztásáról kel tudósítást küldenie. Kiutasítani tizenöt forint előleget, de kérem, máris induljon. — Csak tizenöt forintott kérdezi Kisch. — Legyen szerény! Ti’en•öt forint teljesen elegendő lesz, de aztán pontos tudósítást kérek. Hát, a viszontlátásra. A választás lezajlása talán Egon Ervin Kisch ezt táviratozta a Bohemia szerkesztőségének: ״ A mai pótválasztást » rendkívüli események eg»־ rt sora tarkította és a legn► gyobb meglepetésre .. Itt di előleg kifogyott. Kisc' .” 1058 VII. Új Kelet