Uj Kelet, 1960. február (41. évfolyam, 3502-3526. szám)

1960-02-01 / 3502. szám

A VILÁG TÜKRE Japán megismeri a békés atomot Japán örökre beírta ne­­vét a világtörténelembe az­­zal a tragikus szerepével, hogy szenvedő hőse volt az atomkorszak megnyitásá­­nak. A japán nép mai nap­­ig sem felejtette el a Hiro­­simára ledobott első atom­­bomba és a Nagaszakira le­­dobott második atombomba szörnyű pusztításait, ame­­lyek hatása még másfél év­­tized elmúltával is tömeges­sen szedi az áldozatait Ilyen körülmények között érthető, ha a tokiói kor­­mm­ány két évig ingadozott a hamleti kérdés felett hogy merjen-e kísérletet tenni az atomrobbantás békés célú eljárásának bevezetésére. De a szükség törvényének kényszerítő hatása alatt most végre mégis elhatá­­rozta magát és aláírta az angol General Electric és Simon Carves atomenergia­­ipari csoporttal a szerző­­dést egy több mint 30 millió fontsterlingbe kerülő atom­­erőtelep építésére, amely 150.000 kilowatt villanyára­­mot fog előállítani évente. Az atomerőre berendezett villanytelep terve már 1957 ben kijegecesedett a japán kormány körében és akkor egy szakértői bizottság in­­dult el a világba, hogy meg­nézze ezeknek az áramfej­­lesztő üzemeknek a műkö­­dését és előzetes tárgyalá­­sokat folytasson egy hason­­ló telep megépítéséről. A küldöttség járt Angliában és az Egyesült Államokban is, de érdekes módon az ame­­rikaiak — talán az atom­­bombás múlt lelkiismereti gátlásai miatt — valaho­­gyan nem lelkesedtek túlsá­­gosan a tekintélyes üzleti lehetőségért, így történt, hogy a japánok Angliával állapodtak meg. Csak utó­­lag történt, hogy az angol Simon Carves cég, amely nem akarta egyedül vállal­­ni a szerződéssel járó hatal­­mas pénzügyi kötelezettsé­­geket és a különleges tech­­nikai nehézségeket, társas viszonyba lépett az ameri­­kai General Electric kon­­szernnél s együtt fogják fel­­építeni Ázsia első nagy atom­energiájú villanyüzemét. Tulajdonképpen a telep épí­­tését már 1958 októberében tervezték megkezdeni, de a japánok csak 1959 február­jában szánták rá magukat a dologra. A hosszas habozás azt je­­lenti, hogy a Tokiótól mint­­egy száz kilométerre fekvő japán atomkísérleti város­­ban, Tokaiban tervezett vil­­lanyüzem csak 1964 közepé­­re fog elkészülni. A tervek szerint ugyanis az építkezés 54 hónapot vesz majd igény­be. És nem is lesz olyan egyszerű feladat. A villany­­telep megtervezésénél egyik legfőbb probléma az volt, hogy miképpen lehet az üzemmel járó atomsugárzá­si veszélyeket teljes bizton­­sággal kiküszöbölni egy olyan országban, ahol rend­­kívül gyakoriak a pusztító földrengések. El lehet kép­­zelni, mit jelentene az atom­bomba rémségeire emlékező japán lakosság számára, ha egy komolyabb földrengés következtében a tervezett villanyüzem atomreaktorai­­ból kiszabadulna az állandó láncolatrobbanásban levő uránium. Ezért az egész te­­repet különleges mérnöki és építészeti módszerekkel kell felépíteni, amelyek biztosít­­ják, hogy még akkor is, ha földrengés következtében az atomreaktor negyven fokos szögben eldől, automatiku­­­­san leállítsa a működését,­­ nehogy a radioaktív kisu­­gárzás elszabaduljon. A­ tárgyalások pénzügyi és más nehézségek miatt is elhúzódtak. Az építkezési, illetve berendezési költsé­­gek nagy részét­­ ugyanis a japánoknak fontsterling­­ben kell fizetniük. Végül is írta: Diamant Elemér úgy állapodtak meg, hogy a 30 millió fontsterlinget (ha nem fog többe kerülni az atomreaktor) Japán kilenc és fél éven keresztül havi részletekben fogja törlesz­­teni, amire még nem volt példa az ilyen természetű tranzakciók történetében. Az angolok csak azért mentek bele ebbe a szokatlan felté­­telbe, mert ez az első ko­­moly üzletük ezen a téren, miután Olaszország kivéte­­lével — amely ugyancsak Angliától rendelt egy atom­­erőre berendezett kisebb vil­lanytelepet — az európai or­­szágok nem mutatnak nagy­ érdeklődést az egyébként­­ igen fejlett angol nukleá­­ris technika vívmányai iránt, amelyek értékesítésé­­hez pedig Anglia nagy re­­ményeket fűzött. Francia­­ország és Németország, a­­mely elegendő ipari felké­­szültséggel rendelkezik, sa­­ját maga akarja megépíteni az atomreaktorait. Svájc és Svédország határozottan el­­lene van az atomerővel va­­ló áramfejlesztésnek, amely jóval olcsóbb villanyt állít elő, mint a náluk elterjedt vízierővel termelt villany­­áram. A többi európai, ázsi­­ai és afrikai országnak vi­­szont vagy nincs kellő ipari képzettségük és iparuk, vagy nincs meg a pénzügyi lehetőségük sem atomerőre berendezett áramfejlesztő telepek létesítéséhez. A hangya védekezik a hideg ellen Amikor az időjárás kezd a zéró felé közeledni, a gon­dos autótulajdonos fagy el­­leni vegyszert tesz a radiá­­torba és nem elégszik meg azzal, hogy letakarja a mo­­tort A mindenféle kísérte­­tekkel bíbelődő tudósok most kiderítették, hogy ez az elővigyázatosság nem jo­­gosítja fel különösebb elis­­merésre és büszkeségre az embert, mert egyes rovarok pontosan ugyanígy védekez­­nek a tél viszontagságai el­­len. Az északamerikai Min­­nesota állam egyetemén több biokémikus megfigye­­lés alá vette egyes rovarok áttelelési viszonyait és rá­jött, hogy ezek a bölcs te­­remtmények a fagy ellen gü­cerint használnak, amely közeli rokona a különféle fagyelhárító vegyszerek a­­lapjául használt ethylén g­ycol nevű anyagnak. A fák kérge alá rágódó bogár lárvájának tanulmányozása során a tudósok külön akar­ták választani azokat az en­­zymeket, melyek a bogár ál­­tal megrágott cellulózeanya­got megemésztik és táplá­­lékká alakítják át. Amikor a lárvából kiszedett nedvet analízis alá vették, a tudó­״______________________________ ■1__ hogy tekintélyes mennyisé­­gű glycerolt (glycerint) tar­­talmaz. Tekintettel arra, hogy ugyanennek a fabo­­gárnak a nyári lárvájában nincs glycerol, jogosnak lát­­szott a feltevés, hogy a lár­­vának valamilyen mechaniz­­musa van, amely úgy reagál a hidegre, hogy glycerolt választ ki és az megvédi a szervezet szöveteit a meg­­fagyástól. Ennek a feltevésnek az ellenőrzésére a kutatásokat vezető Fred Smith profesz­­szor a fekete ács-hangyák­­ka■ kezdett kísérleteket vé­­gezni. A téli álomba merülő felnőtt hangyák testében tíz százalék glycerolt ta- fált, de amint az idő felme­­legedett és a hangyák újjá­­éledtek, az egész glycerol eltűnt belőlük. Azután né­­hány napra a fagyponthoz közeli hőmérsékletre hűtöt­­ték le a hangyákat, mire a glycerol újra megjelent a testükben. Ugyanakkor a melegebb éghajlatú Mary­­land­ államból összeszedett hangyákban egyáltalán nem találtak télen glycerolt. De amikor ezeket a hangyákat átvitték Minnesotába, azon­­nal megkezdték a fagy ellen védő glycerol kiválasztását. Új könyv a Szinaj-hadjáratról Majdnem egyidejűleg Sir Anthony Eden volt angol miniszterelnöknek a szuezi hadjáratról szóló emlékirat­­szemelvényeivel, melyek az angliai, amerikai és izraeli sajtóban látnak napvilágot. Londonban egy újabb könyv jelent meg a Szináj hadjá­­ratról Edgar O’Ballance ez­­redes tollából. Míg a volt miniszterelnök 1956 októbe­­rének a novemberének ese­­ményeit politikai és diplo­­máciai szempontokból tár­­gyalja, O’Ballance könyve azzal a kérdéssel foglalkozik hogy a szuezi angol-francia beavatkozás milyen hatás­­sal volt Izrael fényes kato­­nai győzelmére. Minden igye­­kezete ellenére, hogy tár­­gyilagos szakvéleménynek tüntesse fel a megállapítá­­sait, a könyv szerzője ha­­marosan elárulja magát, hogy az események beállítá­­sa és kiértékelése révén, ha nem is akarja Izrael sike­­rét lekicsinyleni, de minden esetre igazolást igyekszik szolgáltatni Egyiptom vere­­ségének. O’Ballance ezredes krono­­logikus időrendben ismerte­­ti ez eseményeket. A hadjá­­rat, amely nyolc nap alatt zajlott le, október 29-ikén kezdődött, mikor három iz­­raeli hadoszlop betört a Szí­­nái félszigetre és ugyanak­­kor a félsziget mélyében fekvő Mitla hágónál egy ej­­tőernyős különítmény is le­­szállt. Másnap azonban — írja a szerző — a Mitla há­­gónál visszaverték az izrae­­lieket, Abu Agellánál pedig feltartóztatták őket, miköz-­­ben Nasszer további jelen­­tős megerősítéseket indított­ el Egyiptomból. Ekkor tör­­tént, hogy Eden angol mi­­niszterelnök október 31-ikén délután hat órakor ultimá­­tumot intézett Násszerhez a kisajátított Szuezi csator­­na visszaszolgáltatására, il­­letve internacionalizálására és ״ minthogy Násszer az ul­­timátumot nem fogadhatta el, a helyzet teljesen meg­­változott”. Az ultimátum másnap reggel hat órakor járt le és november elsejére virradó éjjel az angol-fran­­cia légihaderő súlyos bom­­batámadásokat indított az egyiptomi repülőterek ellen. Ezért november elsején reg­­gel Nasszer kénytelen volt visszarendelni a Szináj felé elindított csapatokat és a gázai sávban állomásozó haderőket is Egyiptom vé­­delmére, ahol közben az an­­gol és francia csapatok part­­raszállást hajtottak végre. Násszer a repülőgépeit is visszarendelte a Szináj fél­­szigetről és így — állapítja meg O’Ballance ezredes — az izraeli csapatok számára sokkal könnyebbé vált a félsziget megszállása. No­­vember ötödikén az izraeli csapatok azzal fejezték be a szerző szerint is "ragyogó" hadjáratot, hogy elfoglalták Sarm el Sejd­et és megnyi­­tották az akabai öblöt. De ha az egyiptomi csapatok­­nak nem adtak volna elfo­­gadható magyarázatot ásd.­náji visszavonulás szüksé­­gességére — folytatja a szer­­ző — és Násszer harcba veti az odavezényelt megerősíté­­seket, azonkívül pedig ha a nyugati szövetségesek nem verik tönkre az egyiptomi légi haderőt, egészen biztos. F ÍNYEK ÉS ÁRNYAK az amerikai zsidóság életében Richard Nixon, az Egye­­sült Államok alelnöke me­­leg szavakkal méltatta az Amerikai Zsidó Bizottság tevékenységét, amelyet ez az elmúlt évtized folyamán a polgári­jogok tiszteletben tartásának érvényre juttatá­sáért kifejtett. Eisenhower helyettese azt mondotta a bizottság jelentését átnyújtó küldöttség előtt, hogy a vi­­lág nem értékeli eléggé azo­kat az eredményeket, ame­­lyeket Amerika ezen a té­­ren elért FELVILÁGOSÍTJÁK A RENDŐRÖKET A new-yorki rendőrség fő­­nöke, Stephen Kenedy kö­­zölte ugyanezen bizottság vezetőjével, valamint a Bne Brit küldöttségével, hogy az oktatási osztály külön súlyt helyez az újoncok ki­­képzésénél az előítéletekről való felvilágosításra. Az ok­­tatók felhívják az új rend­­őrök figyelmét arra, hogy ״ a jó rendőr nem ismer sem faji, sem vallási különb­séget, amikor feladatát tel­­jesíti.” New­ York állam törvény­­hozó házának a tagja, Al­­fred Lerner javaslatot nyúj­tott be, amelynek elfogadá-­sa esetén az imaházak falai­nak vagy tartozékainak a bemocskolása bűntettet fog képezni. Több képviselő ja­­vaslatára bizottság alakult, amelynek az lesz a felada­­ta, hogy megvizsgálja a fennálló törvényeket: vajon azok elég védelmet nyújta­­nak-e ״ vallás ellen elköve­­tett vandalizmus meggátlá­­sára?” ״ NÁLUNK TÖRVÉNYEK VÉDIK A FAJI USZÍTÁST” Az igazságügyi miniszté­rium h. főállamügyésze azt válaszolta Adolf Heldnek, az amerikai zsidó munkás­­tanács elnökének — amikor ez Georg Rokwell, az új nácipárt önmaga, kinevezett führere ügyének a kivizsgá­­lását sürgette — hogy ép­­pen a demokrácia törvényei azok, amelyek lehetővé te­­szik demokráciaellenes párt vagy mozgalom alakítását és a faji uszítást. A szólás és a sajtószabadság azok az eszközök — folytatta a h. államügyész — amelyeknek a segítségével a fasiszta elemek terjeszteni tudják a mételyt Walter Jagley a továbbiakban azt hangsú­lyozta, hogy csak a federá­­lis törvények bizonyos vál­­toztatása esetén tudna el­­járni Rokwell ellen és aka­­dályozhatná meg antiszemi­­ta anyag további publiká­­­lását RABBI-SZÓN­OKOK VASÁRNAPI ISTENTISZTELETEKEN New England methodista egyházának püspöke, John Wessely bejelentette, hogy hogy az izraeli hadjárat hosszabb időt vett volna igénybe, sőt a kimenetele is kétségessé válik. Mert ha Násszer még néhány napig helyt tud állani a Szináj­­félszigeten, majdnem biztos­­ra vehető, hogy Szíria, Jor­­dánia és Irak is beleavat­­kozott volna a háborúba Iz­­rael ellen, amely talán ele­­gendő emberanyaggal ren­­delkezett a közös arab tá­­madás felfogására, de had­­felszerelés és szállítási esz­­közök tekintetében ״ kétség­­beejtő módon” deficitben volt. A szerző szerint Izrael hadművelete versenyfutás volt az időért és ennek iga­zolására megemlíti a szue­­zi akció sorsát, ahol a túl­­hamar jött ״ külső nyomás megfosztotta az angol-fran­­cia haderőket attól, hogy ki­aknázzák sikeres partra­­szállásukat." a fennhatósága alá tartozó­­ egyházi kerület összes temp­­­lomaiba meghívott rabbikai­­ prédikációra,­­ a vasárna­­­­pi istentiszteleten. A püs­­­­pök közölte, hogy más ke­­­­rületeknek is ajánlotta a 1. módszer követését, mert azt­­ szeretné, ha az amerika׳­­ methodista egyház ezúton נ tüntetne az utóbbi időben­­ történt antiszemita meg­­­nyilvánulások ellen s igy fe­­­jezné ki a zsidó vallás iránt­­ érzett nagyrabecsülését ★ Az Amerikai Zsidó Bizott­ság, amely a napokban ün­­־ nepelte fennállásának 54-ik­­ évfordulóját nyolcemeletes­­ székházat avatott, amely­­­ nek „Az emberek közötti jó­­ viszony intézete” nevet ad­­­ ta. Az ünnepség után több­­ napig tartó konferenciát­­ tartottak, amelynek egyik­­ legfontosabb tárgysorozati­­ pontja az Egyesült Államok­­­ban tapasztalható faji meg­­­különböztetések probléma­­­ja volt ־ BEVÁLT MÓDSZER, AMELYNÉL A­־ ÓNBAN VAN JOBB IS A Zsidó Nők Országos­­ Tanácsa az Egyesült Álla­­­­mok területén lévő 240 fiók ן egyesületéhez küldött körle­­t velében arra hívja fel tag­­­­jai figyelmét, hogy az anti­­­­szemita tüntetések által okozott lelki megrázkódta­­­­tások elviselésére a legjobb­­ ״ módszer” a zsidó történe­­­­lem és a T’nach tanulmá­­­­nyozása. (Ez kétségtelenül­­ megdönthetetlen érv, amely­­ a galati élet évszázadai alatt sokszor nyert igazo­­lást, de mindamellett az alijja sem rossz módszer.) ★ Adam Paul, a harlemi ke­­rület kongresszusi képvise­­­­lője, aki egyben a baptista­­ négerek egyházának a pap­­­­ja, kijelentette vasárnap­­ tartott templomi beszédé­­ben, hogy a városnegyed szerencsejátékainak teljes hálózata zsidó, és olasz kéz­ben van. A Bné Brit megkülönböz­­­tetések ellen küzdő osztálya­­ most megjelent füzetében a­­ biztosítási szakmával kap­­csolatban azt a megállapí­­tást teszi, hogy az utóbbi időben — ugyanakkor, ami­­­­kor a zsidó biztosítási üzlet­szerzők száma különösen az­­ életbiztosítási ágban növe­kedett — az intézetek veze­­tésében határozott tenden­­cia mutatkozik a zsidó igaz­­gatók számának a csökken­­tésére. A JÓZANOK״. Az S. T. A. távirati iroda jelenti, hogy abban a tenisz klubban, amely vonakodott Ralph Bunch fiát felvenni, mai napig sem található néger, vagy zsidó tag. ...ÉS A RESZEG A brooklyni „Tiferet Jisz­­ráél” templomba egy Joe Róz nevű 22 éves részeg benzinkútkezelő tört be. Több tóratekercset szétszag­gatott és néhány bútordara­­bot összetört. Amikor a rendőrség letartóztatta, az­­zal védekezett, hogy ittas állapotában összetévesztette az imaház ajtaját a lakása bejáratával. A szórakozott huligán u. 1. ugyanazon házban lakik, amelyben a templom van. Az izraeli ünnepségekkel egyidőben tartotta jubiláris gyűlését az Egyesült Álla­­mokban a „Habonim”, a cionista ifjúsági munkás mozgalom, alapításának 25- ik évfordulója alkalmából ★ A Massachusetts állam­­ban lévő Brandeis-egyetem katedrát létesített Truman volt elnök nevére. Az új tan­széket az amerikai civilizá­­ció történetének a kutatá­sára alapította a zsidó fő­­iskola vezetősége. ★ A ״ Szochnut Hajehudíz" amerikai irodájának a kez­deményezésére a nyár folya­mán az Egyesült Államok Zsidósága körében megren­­dezik az első T’nach ver­­senyt. A verseny iránt­i hitközségek körében máris igen nagy érdeklődés nyil­­vánul meg. Mirjam és Georg Lewis, New­ Jersey államban élő házaspár felajánlotta, hogy finanszírozza a Jeruzsálem­ héber egyetem új fizikai tanszéke hajlékának a fel­­építését. Az épületet OS ajándékozókról nevezik «S HAWAI ZSIDÓSÁGA NEM SZIGETEI­ EL MAGATTM Hawai szigetén — ame­lyet egyébként a Csendes óceán Éden-kertjének ne­­veznek , amely mindössze néhány hónappal ezelőtt csatlakozott az Amerikai Egyesült Államokhoz, mint annak 50-ik tagállama — az ott élő zsidóság körében rendkívül nagy méreteket ölt a vegyesházasságok ará­nya. Az 1200 lelket kitevő zsidóság egyharmada más vallású házastárssal él. A honolului zsinagógában ha״ wai, japán, kínai, portugál és más származású imádko­­zókat lehet találni. Ugyan־ ekkor keresztény, buddhista és más vallású templomok־ ban, pagodákban találhatók zsidók, akiknek házastársa ahhoz a valláshoz tartozik. A szigeten élő zsidók a 19-ik század első felében vándoroltak oda. (A. KaddarV ★ ■ ★ Egy tanoncotthon jubileumára Húsz évvel ezelőtt nyílt meg Budapesten az OM3SA és a Pártfogó Iroda első or­­todox fiútanoncotthona a Ki­­rály utca 26 alatt bérelt tá­­gas helyiségben. Ezt követ­­te később a József körút 41/b alatt létesült leányott­­hon. Mindkét intézményt a változott körülmények tet­­ték szükségessé. A zsidó törvények a visz­­szacsatolt Erdélyben és Kár­­pátalján, az iparmegvonások máról holnapra kétségbe­­esett helyzetet teremtettek a zsidó ifjúság körében. Az idősebbek ipari átképzéssel próbálkoztak, a fiatalabbak tanoncként helyezkedtek el a fővárosban és nagyobb vi­­déki városokban. Megél­he­­tésükről, lakásukról azon­­ban a zsidó közösség kellett, hogy gondoskodjon, mert a tanoncok fizetése csak jel­­képes volt. A változás, az Intellektu­­ális és kereskedelmi pályák­ról az iparra való átállás az egész magyarországi mMG ifjúságot érintette, az orto­­dox ifjúságnak azonban ■p l­ciális problémái voltak, CM• két megoldandó volt szük­­ség külön ortodox tanon•­­otthonokra. A Pártfogó ír•■ da a magyarországi őrt•■ doxia akkori hivatalos veze­­tői intervenciójára megadta az anyagi lehetőséget az in­­tézmények létrehozására, a szellemi irányításról az il­­letékes ortodox­ körök gon­­doskodtak. A két ortodox tanoncotthon közmegelége­­désre működött, kulturális és vallási szempontból min­­taszerűek voltak, előadásai­­kon a zsidó társadalom szí­­vesen vett részt. Az akkori tanoncok­ból azó­­ta komoly iparosok, szak­­emberek lettek és­­avarék­szűk az országban él. As É­­tennek a Király utca! ta­­noncotthon jubileuma alkal­­mából összejövetelt tervez­­nek, ennek előkészítését Lő­­wy Joszéf vállalta. (Jelent­­kezések clmére küldendők! Kámát Gán, pást( Hvatal.) Dr. & tr

Next