Uj Kelet, 1960. augusztus (41. évfolyam, 3653-3679. szám)
1960-08-01 / 3653. szám
A VILÁG TÜKRE Az amerikai négerek és Afrika Amióta az afrikai kontinensen szinte hónaprólhónapra egy-egy újabb néger ország válik függetlenné és az ottani események a világpolitikai érdeklődés és cselekvések középpontjába kerültek, azt az érdekes megfigyelést teszik az Egyesült Államokban, hogy az ottani néger lakosság magatartása is lényegileg megváltozott Afrikával és ottani faj rokonaival szemben. Az amerikai négerek, akik az utóbbi évek során mind szívósabb harcot folytatnak a saját teljes polgári egyenjogúsításukért, ugyanakkor egyre inkább úgy kezdik érezni, hogy ugyanabba a családba tartoznak, mint a délafrikai, kongói, vagy rhodésiai fajtestvéreik. Az amerikai néger öntudata fokozatosan arra kezd ébredni, hogy az afrikai események és fejlemények rá is tartoznak, mert vérbeli, érzelmi és morális kapcsolatok fűzik őseik eredeti hazájához. Régebben, ha például híre jött, hogy a faji elkülönítés politikájára beállított Délafrikában diszkriminálják, kiuzsorázzák, vagy tettleg bántalmazzák a néger lakosságot ,az amerikai négerek körében legfeljebb felháborodást váltottak ki ezek a visszaélések, de semmi többet. Ma azonban még a legszerényebb iskolai műveltséggel rendelkező amerikai négerek is politikai és társadalmi szempontokból kezdik megítélni az ilyen eseményeket és éppenúgy tekintenek Afrika felé, mint például az amerikai ír lakosság Írország felé, vagy az olaszok Olaszország felé. Különböző tudományos és társadalmi kutatóintézetek figyelemmel kísérik, hogy mit olvasnak manapság az amerikai négerek. Mint ismeretes, több amerikai városban, így a newyorki Harlem - negyedben, Csikágóban, Detroitban, Bostonban és Pittsburgban nagy példányszámban fogyó néger lapok jelennek meg. Ezeket az újságokat eredetileg arra a célra alapították, hogy az amerikai négerek társadalmi igazságáért harcoljanak, a hivatalokban, az iskolákban, éttermekben, szállodákban és más nyilvános helyeken tapasztalható faji különválasztás, az úgynevezett szegregáció megszüntetésére, valamint az erre vonatkozó törvények és felsőbírósági ítéletek betartásáért a fehér lakosság és a délvidéki hatóságok részéről. Újabban azonban a néger lapok sokkal inkább az Amerikán kívül élő négerek bajainak, sikereinek, problémáinak és harcainak szentelik a figyelmüket, elsősorban az afrikai eseményeknek, az új államok keletkezésének és fejlődésének. Az anyagilag jobb helyzetben levő amerikai néger magazinok, köztük a kitűnően szerkesztett és rendkívül szép nyomdai kivitelben megjelenő ,,Ebony'׳ című folyóirat és a hasonló képeslapok saját tudósítókat küldenek ki állandóan ,hogy kielégíthessék az olvasóik körében egyre fokozódó érdeklődést az afrikai hírek iránt. Harlem könyvkereskedéseiben egyre jobban keresik az Afrikáról, a gyarmatosítás történetéről és afrikai problémákról szóló könyveket. Amikor valamelyik afrikai nacionalista vezér, vagy politikus az Egyesült Államokba érkezik — mint például most Tom Mboya, a mérsékelt kenyai munkásvezér, vagy nemrég dr. írta: Diamant Elemér Nkruma gánai államelnök és Szeku Taré, a kommufiizmussal kacérkodó guineai elnök. a különböző néger szervezetek, egyetemek és egyházak valósággal elárasztják őket meghívásokkal, hogy tartsanak előadásokat vagy beszédeket országaik viszonyairól, célkitűzéseikről és problémáikról. És ezeknek az előadásoknak mindenkor óriási közönségük van, ami még az afrikai országok diplomatáit is meglepte. Eleinte azt hitték, hogy ez a kivételes érdeklődés kizárólag a néger ember kiváncsiságából ered, vagy az Amerikában általános szokásnak a megnyilatkozása, hogy mindenki szenvedélyesen szeret tömegösszejövetelekre menni, de alaposabb utánjárás azt derítette ki, hogy a négereknek nagyfokú érdeklődése Afrika és Afrika ügyei iránt mélyebb forrásokból fakad. Az amerikai néger lakosság látköre folyton szélesedik és nem kell elfelejteni, hogy ma már komoly intellektuális és szellemi elitje is van az amerikai fekete lakosságnak: írók, művészek, zenészek, tudósok, nagy üzletemberek, köztisztviselők, egyetemi tanárok, sportolók és állandóan növekedő diáksereg, amely tanítja, felvilágosítja, civilizálja az egykori ültetvényes rabszolgák utódait, egyben pedig a faji öntudatát is fék ébreszti és erősíti. Ennek tudható be az amerikai négerek belpolitikai súlyának rohamos növekedése is. Kell-e jobb bizonyíték erre, mint a demokrata és a republikánus párt elnökjelölő kongreszszusain elfogadott programok, amelyek egyik legközpontibb problémája a négerkérdés megoldása. A demokrata párt ezt az emberi jogok teljes megadásának nevezi, míg a republikánusok valamivel óvatosabban ígérik a négerek politikai jogainak biztosítását. Jellemző módon a republikánusok választási programjának erre vonatkozó pontjait sem Richard Nixon alelnök, akit Eisenhower utódjának tekintenek, sem pedig a vele rivalizáló Nelson Rockefeller newyorki republikánus kormányzó nem találta elégnek és a csikágói kongreszszusnak át kellett szövegeznie a négereknek szóló pártigéreteket, nehogy előnyt adjon a demokratáknak. Mert mindkét párt komolyan számít a novemberi választásokon a néger szavazatokra. Az 1956 évi elnökválasztásokon úgy számítottak, hogy egyedül az északi államokban körülbelül hárommillió néger bírt szavazati joggal és a kongresszus negyedévi folyóirata szerint 61 kerületben a néger választók képezték a mérleget a mandátumokért folyt küzdelemben és azután is. Most, hogy az amerikai négerek nemzeti öntudata egyre erősödik, a politikai párןkoknak és az elkövetkező kormányzatnak sokkal nagyobb mértékben kell majd figyelemmel lenniök az afrikai problémák és szükségletek iránt, ha igényt tartanak a néger választótömegek támogatására, ez pedig kétségtelen kihatással lesz az Egyesült Államok külpolitikai magatartására az afrikai kérdésekben. Egy új betegség: magnéziumhiány A modern orvostudomány minden óriási méretű haladása és szenzációs felfedezései ellenére ma is sok titokzatos, sőt ismeretlen betegség problémája előtt áll tanácstalanul és tehetetlenül. Hogy csak néhány közhelyet említsünk, itt van például a rákbetegség, vagy a migrénes fejfájás, hogy a sokféle exotikus viruszbetegségekről ne is beszéljünk, amelyekre sem az orvosi, sem a gyógyszerészeti tudomány nem tud még megnyugtató választ és orvoslást adni. Ezekhez a megoldatlan problémákhoz újabban egy további betegség csatlakozott, amelynek létezéséről eddig egyáltalán nem tudott az orvostudomány. A betegséget az okozza, hogy ha valakinek a testében nincs elegendő magnézium. Az nem volt titok eddig sem, hogy az emberi test egy rendkívül bonyolult kémiai laboratórium, amelyben különböző ásványi sók és egyéb anyagok hajszálfinom egyensúlyban vannak és ha ez az egyensúly megbomlik, annak sokszor rendkívül komoly, sőt néha katasztrofális következményei lehetnek az emberi életre. De a magnéziumhiány eddig nem szerepelt a betegségokozó tényezők között, amíg az amerikai Harvard egyetem és a bostoni Brigham-kórház kutatói fel nem fedezték, hogy amikor a test nem kap elegendő mennyiségű magnéziumot, ez erős fájdalmakat idéz elő az izmokban és sokszor görcsös összehúzódásokat és hasonló jelenségeket okoz. A kutatások során megállapították, hogy az ilyen betegek vérében csak feleannyi a magnézium, mint az egészséges embernél. Normális körülmények között minden köbcentiméter vérben 4.8 milligram magnéziumnak kell lennie, míg a magnéziumhiányban szenvedő betegek vérében csak 2,4 milligramot találtak. Hogy mi okozza a magnéziumhiányt, még nem tudták megállapítani, de az orvosok azzal vigasztalnak, hogy ez nagyon ritka betegség, mert általában az emberi táplálkozásra alkalmas élelmiszerek (elsősorban a só) elegendő magnéziumot tartalmaznak, amennyire a szervezetnek szüksége van. ,Kuyanamik" — köszönöm szépen Amikor az eszkimó azt mondja, hogy ״ kuyanamik" — azt érti alatta, hogy ״ köszönöm szépen”, de a kifejezés betűszerinti fordítása azt jelenti, hogy ״ ez igazán ok a hálára”. Ezzel a megállapítással vezeti be Alvin Hamilton ,a kanadai kormány északi ügyeinek minisztere a legújabb és tulajdonképen legelső alapos eszkimó - nyelvtanhoz írt előszavát. Amelyben még azt is elárulja, hogy a ״ kuyanamik” még a legegyszerűbb fogalmi kifejezések közé tartozik a sarkvidék világában élő eszkimók nyelvében. A könyvet, amelynek címe: ״ A Hudson-öböl keleti és nyugati partvidékének nyelvtana tizenkét éven keresztül írta Alex E. Spalding, a winnipegi egyetem lexikográfiai hallgatója, akit a kanadai kormány által hetenként kiadott tájékoztatási közlöny úgy ír le, hogy egyike a kanadai eszkimók által beszélt nyelv szaktekintélyeinek. Ez az első angol nyelvű könyv, amely nyelvtani alapon és megfelelő formában ismerteti a középső és keleti sarkvidéken beszélt eszkimó nyelvjárásokat. Már a múltban is megjelentek eszkimó nyelvkönyvek dán és német nyelven, de ezek a Grönlandban és a Labrador - félszigeten beszélt nyelvjárásokon alapulnak, amelyek erősen eltérnek a Hudson-öböl mentén beszélt eszkimó nyelvjárástól. Újabban kiadtak egy eszkimó-angol és eszkimófrancia szótárt, de ez a két segédkönyv nem ad képet az eszkimó nyelv szerkezetéről és nyelvi szabályairól. Spalding műve mind a két tulajdonsággal rendelkezik, habár ő maga sem mondja tökéletesnek és ki- mentőnek a könyvét, a- amelyben jellegzetes beszélgetéseket, fogalomképeket és megfelelő magyarázatoikat is közöl a nyelvtani szabályok illusztrálására. Ugyanakkor lábjegyzetekben közreadja az egyes sza- vaknak és kifejezéseknek a keleti eszkimó dialektusok szerinti formáját is. 1! A kormány által kiadott 1 250 oldalas könyv elősza- Ja vában Alvin miniszter így !1 indokolja meg az eszkimó !' nyelvtan előállításának és '! terjesztésének szükséges ' ségét. ״ Amint az északi ` egyre inkább megnyílik, a nyelv ismerete nemcsak a ׳' közigazgatás és az üzleti élet számára fontos, hanem azért is, hogy hidat képezzen Kanada déli részének is a kultúrája és eszkimó polgártársaink között." [ r ״ יי• j h T I S A B O A V ,Vespasianus már ott fodott csapataival a várs körül. Egyelőre várt,׳ árt, Jeruzsálem érett gyű,nőiesként hulljon az ölébe. A római események is lefoglalták. Ezek az események közben mindjobban torlódnak. Vespasianus, Jeruzsálem ostromlója, sok fondorlat útján, valamint Berenike, a szépséges zsidó királylány hathatós segítségével, a császári trónra került. Lett volna hát ideje a zsidóknak a bástyákat megerősíteni, tartós háborúra felkészülni, a sereget harcképessé tenni és élelmet felhalmozni Mit tettek azonban a valóságban ? Pártok- ra szakadoztak, akik ádáz ellenségként tekintettek egymásra. Hat párt viaskodott a hatalomért. A jeruzsálemiek pártja, élén Elázár ben Simon, a guschálávi Jochánán pártja a Gálilból, Simon Bár-Gijora csapata, a szélsőséges szikárikim különítménye, az Edomiták serege, Jákov ben Susa és Simon ben Kádá parancsnoksága alatt és végül a mérsékeltek csoportja. Ezek, ha összefognak, csodákat tudtak volna mivelni, de ehelyett egymást marták, a nemzet testét gyengítették, csak siettették a katasztrófát. A falakon kívül eső Judát az ellenség pusztította, odabennt meg, a szent városban, városnegyedek lettek a testvéririgység, az uralom után való vágy martalékai és eleségtárak szálltak, az ellenség legnagyobb örömére, füstbe. Az új császár a fiát, Tituszt, küldte Judába. Most már nem volt kimélet, a császár becsülete függött az ország mielőbbi elfoglalásától, amely már olyan sok idő óta húzódott 80,000 római állott 24,000 pártoskodó zsidóval szemben. Három renegát zsidó is szegődött csapatával a rómaiak oldalára. Agripus király, Tiberus Alexander, az egyiptomi helytartó és Joszéf ben Mátitjáhu, a gálib áruló. Negyediknek ide sorolhatnók Berenikét is, aki szépségének fegyverével hódstott, harcolt, valljuk be, nagyritkán a javunkra is. Az ellenség már a Scopus hegyen táborozott A veszély láttán a ellenséges pártok is kibékültek. Titusz még most sem mert támadni, először békés megadásra szólította fel a zsidókat. A zsidók büszkén visszautasították a kapituláció gondolatát. Megindult az ostrom. Jeruzsálem környékének minden fáját az ellenség töltések építésére használta fel. A zsidók nem rettentek meg. Amidőn a légió az Olajfák Hegyén akarta felütni sátrait, könnyűszerrel elriasztották őket. Egy előbbi kirohanásuk alkalmá A V ÉG írta: Löwenkopf Kálmán nal meg Titus majdnem fogságukba esett. Lázasan készültek a töstések, működtek a faltörő kosok repültek a nyilak, a parittyakövek, fa és szikladarabok a falakat védő zsidókra. De a zsidók sem maradtak adósok, rombolták, pusztították az ellenük emelt töltéseket és megfutamították a római munkásokat. Most már nemcsak a kibékült zeloták, hanem minden fegyver hordozható, köztük a nők is, bátran vetették magukat a harcba. Ij pár hónapban elesett a külső fal, néhány napra rá az új fal is, amelyet a harc hevében húztak és vele együtt Jeruzsáelem külvárosa, Bezetta. Mintha a földből nőttek volna ki a római töltések, de hirtelen titkos alagúton megjelent a guschálávi Jochánán, lerombolta és tűzbe vetette őket. De Bár Gijóra csapatai is hősiesen kivették a támadásból részüket, Titus újra elküldte békeköveteit, éppen az áruló Josefust, de hiába. Győzelem, vagy halál, volt a zsidók válasza, más út nincs számunkra. De most újabb szövetséges csatlakozott a rómaiakhoz, az éhség, amely százával szedte áldozatait. Az éhségtől való félelem az ellenség táborába kezdte űzni a lakosság egy részét. Bár Giora halállal büntette azokat, akiket elfogtak, még katonái és egykori pártfogóit sem kímélte. Ezután már gyorsan peregtek az események. Támuz elsején Antonia fala elesett, 17-én barmok hiányában megszűntek az áldozatok. Josefus újra megjelent Titus küldetésében, a válasz újra csak tagadó volt. Tombolt az éhség, áldozatai napról-napra szaporodtak. A pénz elvesztette értékét. Az emberi érzés elvadult, egy asszony felfalta saját gyermekeit. A temetetlen hullák megfertőzték a levegőt, hullottak az emberek, mint a legyek. Csak a harcolókon nem fogott semmi, a hazaszeretet nemes érzése tartotta bennük a lelket. A római katonákat csodálatba ejtette az éhes zsidó katonák hősiessége, legyőzhetetleneknek hitték őket, átszöktek az ostromlott városba és áttértek a zsidó hitre. Ez csak fokozta a zsidó katonák büszkeségét, elszántságát és megosztották utolsó falatjukat a prozelitákkal. A faltörö kosok már a Szentély falait döngették. A római vezérek tanácskozásra ültek össze, mi történjék a Szentéllyel. Egy részük azon a véleményen volt, hogy szét kell rombolni, nehogy a lázadók állandó fölészke maradjon, mások viszont úgy vélték, hogy nem szabad a zsidók vallásos érzését sérteni. Titus, úgy látszik Berenika befolyására, az utóbbi tanácsot fogadta el. Még a renegát Tiberius Alexanderben is megmozdulhattak a régi emlékek, avagy talán őbelőle is Berenike varázsa szólott. A sors könyvében azonban másképen volt megírva. Egy római katona égő fáklyát dobott az egyik ablakon keresztül a Szentélybe és Izráel féltett kincse lángba borult. Titus parancsa hogy oltsák el a tüzet, most már hiábavaló volt. Lobogott a tűz, a lángok az eget nyaldosták, minthacsak perbe akartak volna szállni az Istennel. Titusnak annyi ideje mégis maradt, hogy a Szentek Szentjébe behatoljon, ez majdnem az életébe került, a füst már a torkát fojtogatta. A papok belevetették magukat a lángokba, mintha az elmaradt áldozatokat a saját testükkel akarták volna pótolni. Másnap új áldozatot mutattak be a Szentély helyén, ezt a római légiók áldozták. Jupiternek szólott. Aztán jött a vég. A vég majdnem 2000 évig tartott. Jeruzsálemben már hitehamva sem volt a rómaiaknak, sőt az egész világon sem. De Izrael élt, szétszórva, porig alázva, megritkulva, de élt. Aztán a halottnak hitt nép feltámadt, lerázta magáról az igát. És Izrael gyermekei újra megindultak a világ négy sarkából haza. A hegyek és a dombok ujjongásra fakadtak, a mezőnek fái összecsapták tenyerüket. A föld is megrázkódott dermedtségéből, tüskebokor helyett újra ciprus terem, a csalán helyett mirtus nő. Mert így, mondta, így akarta az Úr, azörökkévaló, Izrael elszórtjainak összegyűjtője. 1■ 1■ ■■■■■——1 וזי—-——B Felmentettek két nácit Ausztriában Bécs, (IFP). A bécsi bíróság felmentette Herbert Mank, 38 éves osztrák polgárt, aki ellen azt a vádat emelték, hogy a „Wegwarthe” című náci lapban közzétett cikkében bűnözőnek nevezte a nácik ellen küzdő partizánokat, védelmébe vette a náci ideológiát és kijelentette, hogy a nürnbergi nemzetközi bíróság csupán a bosszú eszköze volt. Ugyancsak felmentette a bíróság Johann Wagnert, a nácilap kiadóját. Mind a két vádlott tagadta bűnösségét és Mank azt is állította, hogy az osztrák szociáldemokrata párt tagja. Tanácsot kérnek az izraeli turistáktól Teddy Kollek miniszterelnökségi államtitkár, aki európai körúton volt, hogy tanulmányozza a turistákkal való foglalkozás módozatait, pénteken visszatért az országba. Elmondotta, hogy a közeljövőben körkérdést fognak intézni az ebben az évben külföldön járt izraeliekhez azzal a céllal, hogy ezen az úton ötleteket kapjanak az idegenforgalom fellendítéséhez, illetve az idegenekkel való foglalkozás tökéletesítéséhez. Azért határoztuk el magunkat erre a lépésre, — mondta Kollek, — mert az izraeli turisták az európai nyári idegenforgalom jelentős részét képezik ma Svájcban, például az amerikaiak után a második helyet töltik be számuk szerint. 1960.VII.1. Uj Kelet .