Uj Kelet, 1960. augusztus (41. évfolyam, 3653-3679. szám)

1960-08-01 / 3653. szám

A VILÁG­ TÜKRE Az amerikai négerek és Afrika Amióta az­­ afrikai kon­­tinensen szinte hónapról­­hónapra egy-egy újabb né­­ger ország válik függet­­lenné és az ottani esemé­­nyek a világpolitikai ér­­deklődés és cselekvések középpontjába kerültek, azt az érdekes megfigye­­lést teszik az Egyesült Államokban, hogy az otta­­ni néger lakosság maga­­tartása is lényegileg meg­­változott Afrikával és ot­­tani faj rokonaival szem­­ben. Az amerikai négerek, akik az utóbbi évek során mind szívósabb harcot folytatnak a saját teljes polgári egyenjogúsításuk­­ért, ugyanakkor egyre in­­kább úgy kezdik érezni, hogy ugyanabba a család­­ba tartoznak, mint a dél­­afrikai, kongói, vagy rho­­désiai fajtestvéreik. Az amerikai néger öntudata fokozatosan arra kezd éb­­redni, hogy az afrikai ese­­mények és fejlemények rá is tartoznak, mert vérbeli, érzelmi és morális kapcso­­latok fűzik őseik eredeti hazájához. Régebben, ha például híre jött, hogy a faji elkülönítés politikájá­ra beállított Délafrikában diszkriminálják, kiuzso­­rázzák, vagy tettleg bán­­talmazzák a néger lakos­­ságot ,az amerikai négerek körében legfeljebb felhábo­­rodást váltottak ki ezek a visszaélések, de semmi töb­­bet. Ma azonban még a legszerényebb iskolai mű­­veltséggel rendelkező ame­­rikai négerek is politikai és társadalmi szempontok­­ból kezdik megítélni az ilyen eseményeket és éppen­­úgy tekintenek Afrika fe­­lé, mint például az ameri­­kai ír lakosság Írország fe­­lé, vagy az olaszok Olasz­­ország felé. Különböző tudományos és társadalmi kutatóinté­­zetek figyelemmel kísérik, hogy mit olvasnak manap­­ság az amerikai négerek. Mint ismeretes, több ame­­rikai városban, így a new­­yorki Harlem - negyedben, Csikágóban, Detroitban, Bostonban és Pittsburg­­ban nagy példányszámban fogyó néger lapok jelennek meg. Ezeket az újságokat eredetileg arra a célra ala­­pították, hogy az amerikai négerek társadalmi igazsá­­gáért harcoljanak, a hiva­­talokban, az iskolákban, éttermekben, szállodákban és más nyilvános helyeken tapasztalható faji különvá­­lasztás, az úgynevezett szegregáció megszüntetésé­­re, valamint az erre vonat­­kozó törvények és felsőbí­­rósági ítéletek betartásáért a fehér lakosság és a dél­­vidéki hatóságok részéről. Újabban azonban a néger lapok sokkal inkább az Amerikán kívül élő nége­­rek bajainak, sikereinek, problémáinak és harcainak szentelik a figyelmüket, el­­sősorban az afrikai esemé­­nyeknek, az új államok ke­­letkezésének és fejlődésé­­nek. Az anyagilag jobb helyzetben levő amerikai néger magazinok, köztük a kitűnően szerkesztett és rendkívül szép nyomdai ki­­vitelben megjelenő ,,Ebony'׳ című folyóirat és a hason­­ló képeslapok saját tudósí­­tókat küldenek ki állandó­­an ,hogy kielégíthessék az olvasóik körében egyre fo­­kozódó érdeklődést az afri­­kai hírek iránt. Harlem könyvkereskedéseiben egy­­re jobban keresik az Afri­­káról, a gyarmatosítás tör­­ténetéről és afrikai problé­­mákról szóló könyveket. Amikor valamelyik afrikai nacionalista vezér, vagy politikus az Egyesült Álla­­mokba érkezik — mint pél­­dául most Tom Mboya, a mérsékelt kenyai munkás­­vezér, vagy nemrég dr. írta: Diamant Elemér Nkruma gánai államelnök és Szeku Taré, a kommu­­fiizmussal kacérkodó gui­­neai elnök. a különböző néger szervezetek, egyete­­mek és egyházak valóság­­gal elárasztják őket meg­­hívásokkal, hogy tartsanak előadásokat vagy beszéde­­ket országaik viszonyairól, célkitűzéseikről és problé­­máikról. És ezeknek az elő­­adásoknak mindenkor óri­­ási közönségük van, ami még az afrikai országok diplomatáit is meglepte. Eleinte azt hitték, hogy ez a kivételes érdeklődés ki­­zárólag a néger ember ki­­váncsiságából ered, vagy az Amerikában általános szokásnak a megnyilatko­­zása, hogy mindenki szen­­vedélyesen szeret tömeg­­összejövetelekre menni, de alaposabb utánjárás azt derítette ki, hogy a nége­­reknek nagyfokú érdeklő­­dése Afrika és Afrika ügyei iránt mélyebb forrá­­sokból fakad. Az amerikai néger lakosság látköre foly­ton szélesedik és nem kell elfelejteni, hogy ma már komoly intellektuális és szellemi elitje is van az amerikai fekete lakosság­­nak: írók, művészek, zené­­szek, tudósok, nagy üzlet­­emberek, köztisztviselők, egyetemi tanárok, sporto­­lók és állandóan növekedő diáksereg, amely tanítja, felvilágosítja, civilizálja az egykori ültetvényes rab­­szolgák utódait, egyben pe­­dig a faji öntudatát is fék ébreszti és erősíti. Ennek tudható be az amerikai négerek belpoliti­­kai súlyának rohamos nö­­vekedése is. Kell-e jobb bi­­zonyíték erre, mint a de­­mokrata és a republikánus párt elnökjelölő kongresz­­szusain elfogadott progra­­mok, amelyek egyik leg­­központibb problémája a négerkérdés megoldása. A demokrata párt ezt az em­­beri jogok teljes megadásá­­nak nevezi, míg a republi­­kánusok valamivel óvato­­sabban ígérik a négerek politikai jogainak biztosí­­tását. Jellemző módon a republikánusok választási programjának erre vonat­­kozó pontjait sem Richard Nixon alelnök, akit Eisen­­hower utódjának tekinte­­nek, sem pedig a vele riva­­lizáló Nelson Rockefeller newyorki republikánus kor­­mányzó nem találta elég­­nek és a csikágói kongresz­­szusnak át kellett szöve­­geznie a négereknek szóló pártigéreteket, nehogy e­­lőnyt adjon a demokraták­­nak. Mert mindkét párt ko­­molyan számít a novembe­­ri választásokon a néger szavazatokra. Az 1956 évi elnökválasztásokon úgy számítottak, hogy egyedül az északi államokban kö­­rülbelül hárommillió néger bírt szavazati joggal és a kongresszus negyedévi fo­­lyóirata szerint 61 kerület­­ben a néger választók ké­­pezték a mérleget a man­­dátumokért folyt küzde­­lemben és azután is. Most, hogy az amerikai négerek­­ nemzeti öntudata egyre­­ erősödik, a politikai pár­­ן­koknak és az elkövetkező­­ kormányzatnak sokkal na­­­­gyobb mértékben kell majd figyelemmel lenniök az af­­rikai problémák és szük­­s­égletek iránt, ha igényt tartanak a néger választó­­tömegek támogatására, ez pedig kétségtelen kihatás­­sal lesz az Egyesült Álla­­mok külpolitikai magatar­­tására az afrikai kérdé­­sekben. Egy új betegség: magnéziumhiány A modern orvostudomány minden óriási méretű hala­­dása és szenzációs felfe­­dezései ellenére ma is sok titokzatos, sőt ismeretlen betegség problémája előtt áll tanácstalanul és tehe­­tetlenül. Hogy csak néhány közhelyet említsünk, itt van például a rákbetegség, vagy a migrénes fejfájás, hogy a sokféle exotikus virusz­betegségekről ne is beszéljünk, amelyekre sem az orvosi, sem a gyógysze­­részeti tudomány nem tud még megnyugtató választ és orvoslást adni. Ezekhez a megoldatlan problémák­­hoz újabban egy további betegség csatlakozott, a­­melynek létezéséről eddig egyáltalán nem tudott az orvostudomány. A beteg­­séget az okozza, hogy ha valakinek a testében nincs elegendő magnézium. Az nem volt titok eddig sem, hogy az emberi test egy rendkívül bonyolult kémiai laboratórium, amelyben kü­­­lönböző ásványi sók és egyéb anyagok hajszálfi­­nom egyensúlyban vannak és ha ez az egyensúly meg­­bomlik, annak sokszor rendkívül komoly, sőt néha katasztrofális következmé­­nyei lehetnek az emberi életre. De a magnéziumhi­­ány eddig nem szerepelt a betegségokozó tényezők között, amíg az amerikai Harvard egyetem és a bos­­toni Brigham-kórház kuta­­tói fel nem fedezték, hogy amikor a test nem kap ele­­gendő mennyiségű magné­­ziumot, ez erős fájdalma­­kat idéz elő az izmokban és sokszor görcsös össze­­húzódásokat és hasonló je­­lenségeket okoz. A kutatások során meg­­állapították, hogy az ilyen betegek vérében csak fele­­annyi a magnézium, mint az egészséges embernél. Normális körülmények kö­­zött minden köbcentiméter vérben 4.8 milligram mag­­néziumnak kell lennie, míg a magnéziumhiányban szen­­vedő betegek vérében csak 2,4 milligramot találtak. Hogy mi okozza a magné­­ziumhiányt, még nem tud­­ták megállapítani, de az orvosok azzal vigasztalnak, hogy ez nagyon ritka be­­tegség, mert általában az emberi táplálkozásra alkal­­mas élelmiszerek (elsősor­­ban a só) elegendő magné­­ziumot tartalmaznak, a­­mennyire a szervezetnek szüksége van. ,Kuyanamik" — köszönöm szépen Amikor az eszkimó azt mondja, hogy ״ kuyanamik" — azt érti alatta, hogy ״ köszönöm szépen”, de a kifejezés betűszerinti for­­dítása azt jelenti, hogy ״ ez igazán ok a hálára”. Ezzel a megállapítással vezeti be Alvin Hamilton ,a kanadai kormány északi ügyeinek minisztere a legújabb és tulajdonképen legelső ala­­pos eszkimó - nyelvtanhoz írt előszavát. Amelyben még azt is elárulja, hogy a ״ kuyanamik” még a leg­­egyszerűbb fogalmi kifeje­­zések közé tartozik a sark­­vidék világában élő eszki­­mók nyelvében. A könyvet, amelynek címe: ״ A Hud­­son-öböl keleti és nyugati partvidékének nyelvtana tizenkét éven keresztül ír­­ta Alex E. Spalding, a win­­nipegi egyetem lexikográ­­fiai hallgatója, akit a ka­­nadai kormány által heten­­ként kiadott tájékoztatási közlöny úgy ír le, hogy egyike a kanadai eszkimók által beszélt nyelv szakte­­kintélyeinek. Ez az első angol nyelvű könyv, amely nyelvtani alapon és megfe­­lelő formában ismerteti a középső és keleti sarkvidé­­ken beszélt eszkimó nyelv­­járásokat. Már a múltban is megjelentek eszkimó nyelvkönyvek dán és né­­met nyelven, de ezek a Grönlandban és a Labra­­dor - félszigeten beszélt nyelvjárásokon alapulnak, amelyek erősen eltérnek a Hudson-öböl mentén be­­szélt eszkimó nyelvjárás­­tól. Újabban kiadtak egy eszkimó-angol és eszkimó­­francia szótárt, de ez a két segédkönyv nem ad képet az eszkimó nyelv szerke­­zetéről és nyelvi szabályai­­ról. Spalding műve mind a két tulajdonsággal rendel­­kezik, habár ő maga sem mondja tökéletesnek és ki-­­ mentőnek a könyvét, a- a­melyben jellegzetes beszél­­getéseket, fogalomképeket­­ és megfelelő magyarázato­­i­kat is közöl a nyelvtani­­ szabályok illusztrálására.­­ Ugyanakkor lábjegyzetek­­ben közreadja az egyes sza-­­ vaknak és kifejezéseknek a keleti eszkimó dialektus­ok szerinti formáját is. 1! A kormány által kiadott 1 250 oldalas könyv elősza- Ja vában Alvin miniszter így !1 indokolja meg az eszkimó !' nyelvtan előállításának és '! terjesztésének szükséges­ '­­ ségét. ״ Amint az észak­i ` egyre inkább megnyílik, a­­ nyelv ismerete nemcsak a ׳' közigazgatás és az üzleti élet számára fontos, hanem­­ azért is, hogy hidat képez­­zen Kanada déli részének i­s a kultúrája és eszkimó pol­­­­­gártársaink között."­­ [ r ״ יי• j h T I S A B O A V ,Vespasianus már ott fodott csapataival a vá­­rs körül. Egyelőre várt,­­׳ árt, Jeruzsálem érett gyű­­,nőiesként hulljon az ölébe. A római események is le­­foglalták. Ezek az esemé­­nyek közben mindjobban torlódnak. Vespasianus, Je­­ruzsálem ostromlója, sok fondorlat útján, valamint Berenike, a szépséges zsidó királylány hathatós segít­­ségével, a császári trónra került. Lett volna hát ideje a zsi­­dóknak a bástyákat meg­­erősíteni, tartós háborúra felkészülni, a sereget harc­képessé tenni és élelmet fel­­halmozni Mit tettek azon­­ban a valóságban ? Pártok-­ ra szakadoztak, akik ádáz ellenségként tekintettek egymásra. Hat párt viaskodott a ha­­talomért. A jeruzsálemiek pártja, élén Elázár ben Si­­m­on, a guschálávi Jochá­­nán pártja a Gálilból, Si­­mon Bár-Gijora csapata, a szélsőséges szikárikim kü­­lönítménye, az Edomiták serege, Jákov ben Susa és Simon ben Kád­á parancs­­noksága alatt és végül a mérsékeltek csoportja. Ezek, ha összefognak, csodákat tudtak volna mi­­velni, de ehelyett egymást marták, a nemzet testét gyengítették, csak siettették a katasztrófát. A falakon kívül eső Judát az ellenség pusztította, odabennt meg, a szent városban, város­­negyedek lettek a testvér­­irigység, az uralom után va­­ló vágy martalékai és ele­­ségtárak szálltak, az ellen­­ség legnagyobb örömére, füstbe. Az új császár a fiát, Ti­­tuszt, küldte Judába. Most már nem volt kimélet, a császár becsülete függött az ország mielőbbi elfogla­­lásától, amely már olyan sok idő óta húzódott 80,000 római állott 24,000 pártos­­kodó zsidóval szemben. Há­­rom renegát zsidó is szegő­­dött csapatával a rómaiak oldalára. Agripus király, Tiberus Alexander, az egyiptomi helyta­rtó és Jo­­széf ben Mátitjáhu, a gálib­ áruló. Negyediknek ide so­­rolhatnók Berenikét is, aki szépségének fegyverével hód­stott, harcolt, valljuk be, nagyritkán a javunkra is. Az ellenség már a Scopus hegyen táborozott A veszély láttán a ellenséges pártok is kibékültek. Titusz még most sem mert támadni, először békés megadásra szólította fel a zsidókat. A zsidók büszkén visszautasí­­tották a kapituláció gondo­­latát. Megindult az ostrom. Jeruzsálem környékének minden fáját az ellenség töltések építésére használta fel. A zsidók nem rettentek meg. Amidőn a légió az Olajfák Hegyén akarta fel­­ütni sátrait, könnyűszerrel elriasztották őket. Egy­­ előbbi kirohanásuk alkalmá­ A V É­G írta: Löwenkopf Kálmán­ nal meg Titus majdnem fogságukba esett. Lázasan készültek a tös­­tések, működtek a faltörő kosok repültek a nyilak, a parittyakövek, fa és szikla­­darabok a falakat védő zsi­­dókra. De a zsidók sem maradtak adósok, rombol­­ták, pusztították az ellenük emelt töltéseket és megfu­­tamították a római munká­­sokat. Most már nemcsak a kibékült zeloták, hanem minden fegyver hordozható, köztük a nők is, bátran ve­­tették magukat a harcba. Ij pár hónapban elesett a külső fal, néhány napra rá az új fal is, amelyet a harc hevében húztak és vele együtt Jeruzsáelem kü­lvá­­rosa, Bezetta. Mintha a földből nőttek volna ki a római töltések, de hirtelen titkos alagúton megjelent a guschálávi Jo­­chánán, lerombolta és tűz­­be vetette őket. De Bár Gi­­jóra csapatai is hősiesen ki­­vették a támadásból részü­­ket, Titus újra elküldte béke­­követeit, éppen az áruló Josefust, de hiába. Győze­­lem, vagy halál, volt a zsi­­dók válasza, más út nincs számunkra. De most újabb szövetsé­­ges csatlakozott a rómaiak­­hoz, az éhség, amely százá­­val szedte áldozatait. Az éhségtől való félelem az el­­lenség táborába kezdte űzni a lakosság egy részét. Bár Giora halállal büntet­­te azokat, akiket elfogtak, még katonái és egykori pártfogóit sem kímélte. Ezután már gyorsan pe­­regtek az események. Tá­­muz elsején Antonia fala elesett, 17-én barmok hiá­­nyában megszűntek az áldo­­zatok. Josefus újra megje­­lent Titus küldetésében, a válasz újra csak tagadó volt. Tombolt az éhség, áldoza­­tai napról-napra szaporod­­tak. A pénz elvesztette ér­­tékét. Az emberi érzés el­­vadult, egy asszony felfalta saját gyermekeit. A teme­­tetlen hullák megfertőzték a levegőt, hullottak az em­­berek, mint a legyek. Csak a harcolókon nem fogott semmi, a hazaszeretet ne­­mes érzése tartotta bennük a lelket. A római katoná­­kat csodálatba ejtette az éhes zsidó katonák hősies­­sége, legyőzhetetleneknek hitték őket, átszöktek az ostromlott városba és át­­tértek a zsidó hitre. Ez csak fokozta a zsidó katonák büszkeségét, elszántságát és megosztották utolsó falat­­jukat a prozelitákkal. A faltörö kosok már a Szentély falait döngették. A római vezérek tanácsko­­zásra ültek össze, mi tör­­ténjék a Szentéllyel. Egy részük azon a véleményen volt, hogy szét kell rombol­­ni, nehogy a lázadók állan­­dó fölészke maradjon, má­­­sok viszont úgy vélték, hogy nem szabad a zsidók vallásos érzését sérteni. Ti­­tus, úgy látszik Berenika befolyására, az utóbbi ta­­nácsot fogadta el. Még a renegát Tiberius Alexander­­ben is megmozdulhattak a régi emlékek, avagy talán őbelőle is Berenike varázsa szólott. A sors könyvében azon­­ban másképen volt megírva. Egy római katona égő fák­­lyát dobott az egyik abla­­kon keresztül a Szentélybe és Izráel féltett kincse lángba borult. Titus paran­­csa hogy oltsák el a tüzet, most már hiábavaló volt. Lobogott a tűz, a lángok az eget nyaldosták, mintha­­csak perbe akartak volna szállni az Istennel. Titus­­nak annyi ideje mégis ma­­radt, hogy a Szentek Szent­­jébe behatoljon, ez majd­­nem az életébe került, a füst már a torkát fojtogat­­ta. A papok belevetették ma­gukat a lángokba, mintha az elmaradt áldozatokat a saját testükkel akarták vol­­na pótolni. Másnap új áldo­­zatot mutattak be a Szen­­tély helyén, ezt a római lé­­giók áldozták. Jupiternek szól­ott. Aztán jött a vég. A vég majdnem 2000 évig tartott. Jeruzsálemben már hite­­hamva sem volt a rómaiak­­nak, sőt az egész világon sem. De Izrael élt, szétszór­­va, porig alázva, megritkul­­va, de élt. Aztán a halott­­nak hitt nép feltámadt, le­­rázta magáról az igát. És Izrael gyermekei újra meg­­indultak a világ négy sar­­kából haza. A hegyek és a dombok ujjongásra fakad­­tak, a mezőnek fái össze­­csapták tenyerüket. A föld is megrázkódott dermedt­­ségéből, tüskebokor helyett újra ciprus terem, a csalán helyett mirtus nő. Mert így, mondta, így akarta az Úr, az­­örökkévaló, Izrael el­­szórtjainak összegyűjtője. 1■ 1■ ■■■■■——1 וזי—-——B Felmentettek két nácit Ausztriában Bécs, (IFP).­­ A bécsi bíróság felmentette Her­­bert Mank, 38 éves osztrák polgárt, aki ellen azt a vádat emelték, hogy a „Wegwarthe” című náci lapban közzétett cikkében bűnözőnek nevezte a nácik ellen küzdő partizánokat, védelmébe vette a náci ide­­ológiát és kijelentette, hogy a nürnbergi nemzetközi bí­­róság csupán a bosszú esz­­köze volt. Ugyancsak felmentette a bíróság Johann Wagnert, a nácilap kiadóját. Mind a két vádlott tagadta bűnös­­ségét és Mank azt is állí­­totta, hogy az osztrák szo­­ciáldemokrata párt tagja. Tanácsot kérnek az izraeli turistáktól Teddy Kollek miniszter­­elnökségi államtitkár, aki európai körúton volt, hogy tanulmányozza a turisták­­kal való foglalkozás módo­­zatait, pénteken visszatért az országba. Elmondotta, hogy a közeljövőben kör­­kérdést fognak intézni az ebben az évben külföldön járt izraeliekhez azzal a céllal, hogy ezen az úton ötleteket kapjanak az ide­­genforgalom fellendítésé­­hez, illetve az idegenekkel való foglalkozás tökél­etesí­­téséhez. Azért határoztuk el magunkat erre a lépésre, — mondta Kollek, — mert az izraeli turisták az euró­­pai nyári idegenforgalom jelentős részét képezik ma Svájcban, például az ame­­rikaiak után a második he­­lyet töltik be számuk sze­­rint. 1960.VII.1. Uj Kelet .

Next