Uj Kelet, 1960. november (41. évfolyam, 3728-3753. szám)
1960-11-01 / 3728. szám
ÚJ ERŐK !A VÁLOGATOTTBAN A Szöulból visszaérkezett Válogatott csapat néhány tagja még nem heverte ki Ott szerzett sérülését 3104, a Náhári lábán gipszkötéssel szállt ki a repülőgépből. Elmondotta, hogy a mérkőzés második félidejének legelső 1erceiben sérült meg, de folytatta a játékot és csak a befejezés után megtartott orvosi vizsgálat állapította meg, hogy törést szenvedett Glaser sincs még rendben, Ezzel mák is óvatosan játszott, minthogy sérült térdét féltette. Chodorov ugyancsak gátlást érzett sérült lábizmai miatt. Mándi Gyula úgy véli, hogy a Ciprus elleni csapatba 2—3 új játékost kell majd beállítania. Egyébként játékosatok közöst néhányan Nicosiában végignézték a ciprusi csapatok bajnoki mérkőzését Mándinak gondot okoz a Ciprusi futballpályák rossz talaja 88 kénytelen lesz a válogatott csapatot itt is ha- Bonban nehéz pályán gyakoroltatni, hogy némileg megszokják az olyan talajt is, amelyen a Ciprus elleni első mérkőzésen fogadja majd őket Az első világba.Ahoki selejtezőig már csak két hét ál rendelkezésre és ezt intenziven kéri kihasa■ Bálás. Éles kiesen a kosarasok I. osztályába■ A kosárlabda nemzeti bajnokságban az elsőség kérdésse már úgyszólván eldőlt a Hapoél Tel-Aviv javára. Még négy forduló van hátra a befejezésig és a Hapoél két ponttal vezet a Makkabi Tel Aviv előtt.Ez olyan előny, amelyet reális körülmények között behozni már nem lehet . De annál éresebb küzdelem folyik a kosárlabdabajnokság első osztályában, ahol a tét igen nagy, minthogy a bajnok feljut az NB csapatai közé. A táblázat felső szektorában a helyzet így alakult: Hápoél Givát- Brenner 17 játékból 33 pont, Hápoél Kirját Chájim 18 játékből 32 pont, Makkábi Petádh-Tikva 16 játékból 31 pont. A táblázat azt mutatja, hogy legtöbb esélye a továbbiakban a Makkábi Petách- Tikvának és a Hápoél Givát Brennenneik van, minthogy 18 játék után 35 pontot érhet el mindkét csapat, míg a Hápoél Kirját Cirájimnnak egy ponttal kevesebbje van.. A bajnokság befejezéséig még a legtöbb csapatnak hét játéka van hátra, csak a Kirját Chájimnak és a Sáár Hánegevnek lesz hat mérkőzése a bajnokság végéig־ Costarica a Makkabi Tel-Avival játszik holnap két győzelemmel végződött mérkőzés után, holnap harmadik izraeli játékát láthatjuk a Costarica válogatott csapatnak. Az eddigi mérkőzéseken a Hapoél Petáhh-Tikvát 4:1, a Makkábi Haifát 4:0 arányban győzte le a vendégcsapat. Eredményei arra mutatnak, hogy csatársora gólképes, védelme szilárd. A Makkábi Tel- Aviv abban a kedvező helyzetben van a másik két izraeli csapattal szemben, amelyik már játszott Costaricaval, hogy válogatottjai is rendelkezésre állnak. Glazer aligha tud majd szerepet vállalni ezen a mérkőzésen, de a többiek valószínűleg beállnak a kezdők sorába A mérkőzés 3.15 órakor kezdődik a tel avivi Makkabia-stadionban. A KÜLFÖLD SPORTJA A magyar válogatott Brüszszelben elszenvedett veresége 12:1 a belgák javára, annál fájdalmasabb volt, minthogy ugyanakkor a B-csapatok mérkőzését a budapesti Népstadionban ugyancsak a belgák nyerték meg 1:0 arány * Új Kelet 1960 XII JORDÁNIA SEGÉLYT KAP AJKÁTÓL és segélyt nyújt az algériai lázadóknak Ammm (IM). Az amerikai kormány tegnap 3 milló 500 ezer dollár segélyt utalt ki Jordániának rendes költségvetési kiadásainak a fedezésére. Ezzel 22 millió 650 ezer dollárra emelkedett az Egyesült Államok által a pénzügyi év kezdete óta folyósított költségvetési segély. Amman (Reuter IM). — Az algériai, lázadó kormány ammani megbízottja tegnap közölte, hogy Jordánia kormánya az állami költségvetésből 30 ezer dinár segélyt utalt ki az algériai „ideiglenes kormánynak”, az augusztusban lefolyt gyűjtő akción befolyt 50 ezer dináron felül. A múlt évben a kormány ugyancsak 30 ezer dinárt, utalt ki költségvetése terhére az algériai lázadóknak. A megbízott szerint eddig 2500 önkéntes jelentkezett Jordániában, hogy csatlakozzék a lázadók hadseregéhez és most folynak az előkészületek elszállításukra Algériába. Kétévi elzárásra ítéltek egy gázai átszivárgót A 16 éves nő azt állította, hogy ellenségei összekötözték és bosszúból tették át a határon A jeruzsálemi törvényszék két évi fogházra ítélte Szolimán Abu Szela 18 éves gázai fiatalembert, aki izraeli területre szivárgott át s a hadsereg járőre fogta el Mefalszim közelében. A fiatalember azt mesélte a katonáknak, hogy ellenségei összekötözték és boszszúból tették át a határon, majd, miután sikerült kötelékeitől megszabadulni, elindult izraeli területre. A járőr vezető tiszt azonban nem talált a környéken sem kötelet, sem más nyomot. A fiatalember később azt vallotta a rendőrségen, hogy unokafivérei udvarolnak a nővérének, aki az ő védelmét kérte a férfiak molesztálása ellen. A két unokafivér erre megtámadta és miután megkötözték, elhurcolták és áttették izraeli területre Az átszivárgó azonban nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért hozott magával meleg ruhát. A valószínűség az, hogy szándékosan jött izraeli területre és felkészült a hűvös éjszakára. REPÜLÉSÜGYI KÜLDÖTTSÉG INDULT NYUGAT-AFRIKAI KÖRÚTRA Légiforgalmi kapcsolatok lehetőségét tanulmányozza Izrael és az új afrikai államok között Tegnap háromtagú izraeli repülésügyi küldöttség indult négyhetes nyugat-afrikai körútra. A küldöttség vezetője Mose Karmel, volt közlekedésügyi miniszter, az El-Al igazgatótanácsának elnöke, tagjai pedig Jóéi Pálgi, a polgári repülési osztály főnöke és Joszéf Kapellner, az El-Al kereskedelem fejlesztési osztályának igazgatója. A küldöttség Gánába, 13- Kénába, Nigériába, Maliba és Szenegálba utazik azzal a céllal, hogy megvizsgálja a légiforgalmi kapcsolatok , létrehozásának lehetőségét ezekkel az országokkal. Iz-Irád technikai segély nyújtását is javasolni fogja az országoknak olyan formában, hogy izraeli repülésügyi szakértők mennének oda, míg ottani szakértők tovább képezhetnék magukat Izraelben és izraeli vállalatok elvállalnának mezőgazdasági és szanitáris permetezési munkálatokat Afrikában. Jelenleg nincs gyakorlati lehetőség komoly légiforgalmi kapcsolatokra Izrael és a nyugat-afrikai országok között, mert ezeknek az országoknak légiközlekedése még egészen kezdeti stádiumban van. Morombor fiikán Ítélet Noách Poron perében Szélhámos áldozata lett, vagy maga szélhámos a tékozló haifai fiú? Haifa (Az Új Kelet tudósítójától). A haifai tör- J vényszéken tegnap döntő stádiumába jutott Noách Doron bűnperének tárgyalása, aki ellen az a vád, hogy az 1957 és 59 évben fondorlatos úton mintegy negyedmillió fontot csalt ki üzletfeleitől. Mint emlékezetes, a múlt év novemberében Doron szülei öngyilkosságot kíséreltek meg, miután képtelenek voltak eleget tenni a fiúk által hamis váltók útján és más formában vállalt kötelezettségeknek. Doront 1959 decemberében tartóztatták le, röviddel azután hogy hazaérkezett Németországból. Az ügyészség szerint Doron mintegy negyedmillió fontot csalt ki Poszách Neeman és Mordecháj Schwartz haifai kereskedőktől, akiket betársított egy nemlétező németországi vegyianyag és gyógyszer tranzakcióba, amelyet egy bizonyos Herbert Mayer nevű nyugatnémet üzletember közvetíté- 3 ével kellett volna lebonyolítaniuk. Ugyancsak elhitette velük, hogy ötmillió dolláros megrendelést, kapott üzemolaj szállítására a NATO törökországi hadseregétől. Míg a vádlott ügyvédje azzal érvelt, hogy Boron jóhiszeműleg járt el és maga is Herbert Mayer áldozata volt a tranzakcióban , J. Gruber ügyész arra a megállapításra jutott, hogy aza bizonyos Herbert Mayer egyáltalán nem is létezik, ítélethozatalra november hó 8-ikán kerül sor. ban. Az olimpián a dánoktól, most a belgáktól kapott ki a magyar labdarúgó válogatott. Nem sikerült még a négy év előtti vérveszteséget pótolni. Nápolyban három válogatott női atlétacsapat versenye folyt le, a román, magyar és olasz atlétanők mérték össze tudásukat. A magyarok mindkét riválisukat legyőzték. A románok ellen 53:50, az olaszok ellen 59:44 volt a pontarány a magyarok javára, míg a románok az olaszokat 87,5:36,5 pontaránynyal győzték le. Borára divatszakértő érkezett Svájcból Milo Legnazzi svájci borára divatszakértő az országba érkezett, hogy tanácsokat adjon az izraeli divattanács bőr- és cipőosztályának. A vendég a Modepress hírszolgálati iroda egyik tulajdonosa, amely 12 országban 240 újságot lát el divattal kapcsolatos hírekkel. Ugyancsak ő az „Euromode” divatszervezet tanácsadója is. Legnazzi az itteni bőrárukészítőknek fel akarja vetni azt a javaslatot, hogy létesítsenek központi testületet, amely tanácsokat ad minden aktuális divatügyi kérdésben. A testület — mondotta Legnazzi — megakadályozhatná például azt hogy a cipőgyárosok nem divatos színű és formájú cipőket készítsenek és ezáltal felesleges árut termeljenek. AZ UJ KELET ELŐFIZETÉSI DÍJA HAVONTA IS 4.800 — Hivatalba lépett az uj munkaügyi államtitkár. — Dr. Giora Lotán, az uj munkaügyi államtitkár tegnap elfoglalta hivatalát. A lelépő Joszéf Avidár tábornok, államtitkárt, aki mint ismeretes, Izráel új argentinai követe lesz, Giora Joszéftál munkaügyi miniszter búcsúztatta. A miniszter ugyanekkor üdvözölte az új államtitkárt majd ismertette a minisztérium által a közeljövőben végrehajtandó feladatokat. * Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen drágánk, GROSS DAVID árkáráját jelenlétükkel megtisztelték, özv. Gross Dávidné, felesége, Dror fia, Gross Zvi és neje, szülei a Tűz a tel-avivi posta raktárában. Tegnap délután öt órakor tűz ütött ki az abu-kabiri postaépület raktárhelyiségében. A három kocsival kivonult tűzoltóknak rövid időn belül sikerült eloltaniuk a lángokat, amelyek kisebb károkat okoztak a raktárban lévő telefonpóznákban. A minden nyugdíjból kizárt jeruzsálemi és környékbel öregek feltétlen jelentkezzenek szerdán, november 2-án délelőtt 11-kor. Jeruzsálem, Jaffa-út 38. sz. a. az Izraeli öregek Szövetsége helyiségében. Ülősztrájkolnak az ásdodi zöldségkereskedők. Hat ásdodi zöldségkereskedő tegnap ülősztrájkot kezdett a községi tanács épületében, tiltakozásul az utcai árusok elszaporodása ellen. A sztrájkolókat délután fogadta Langszter községi tanácselnök, aki megígérte, hogy foglalkozni fog követelésükkel. A sztrájkolók elmondották, hogy valamennyien szociális esetek, akik ezért kaptak engedélyt, az utóbbi időben elszaporodtak az engedély nélküli árusok, akik elveszik a kenyerüket. BODOR ORTOPÉDIA T. A., Ben Jehuda 48/a. — Fürök, sérvkütök, mellprotízia, plasztikbetétek, mértékre, romi harisnyák. PEDIKÜR. - Délben is nyit». Telefon: 37490. — A jaffai Jeruzsálemsugárút befejezését sürgetik. Bát-Jám városa azzal a követeléssel fordult Tel- Aviv városvezetőségéhez, hogy fejezze be a Jaffát Bát Jámmal összekötő Jeruzsálem - sugárút építésének második részét. Tel- Aviv előző városvezetősége megépítette az útszakaszt Jaffától a bátjámi határig és azt az ígéretet tette, hogy egy éven belül befejezi a második részt is. Azóta négy év telt el, új városvezetőség került hivatalba és a munkálatokat még mindig nem fejezték be. TANUKATORKARK, akiket vetem együtt vittek IMA ápriliemájusában Budapestről 3 Kistarcsára és 1945 január-februárba» Gross־ ros*», február végitől május 11* £1 eustdt-Steveb®■ (bői Raven»brück» vetem voltak. Braun Lívia (Tiszafüred), most: Pucuto Atto, GM. 117.* CMft. — Az utazási adó miatt visszaesett a hajójegyek eladása. Cvi Herman, a CIM hajózási vállalat igazgatósági tagja, aki tegnap tért vissza Nápolyból, ahol részt vett a cég által rendezett „utaskongresszuson”, elmondotta, hogy a vállalat statisztikája szerint az utasok összlétszáma nem csökkent azután sem, hogy az izraeli fontért Izraelben eladott jegyek utazási adóját 40 százalékról 55 százalékra emelték. Ugyanakkor azonban jelentős mértékben csökkent az Izraelben eladott jegyek mennyisége és ez veszteséget okozott a pénzügyminisztériumnak, amely az adóemeléssel bevételét akarta emelni . Lezuhant az épületállványról. Súlyos munkabaleset érte Ezra Chájot beérsévai építőmunkást Dimonán, aki munkája közben egy építőállványról, nagy magasságból lezuhant Chajót több csonttöréssel, súlyos állapotban szállították a beér-sévai kórházba. Állapota súlyos. A körzeti munkaellenőr kiszállt a helyszínre, hogy megállapítsa a baleset körülményeit. — Új munkaszerződés az akkői acélműveknél. Az akkői „Acélváros” üzemi bizottsága, a munkástanács megbízottai és az üzem vezetősége megállapodtak az új munkaszerződésben. Az acélüzem 700 munkása szombaton közgyűlést tart a megállapodás jóváhagyá-sára. A szerződés megváltoztatja az eddigi fizetési rendszert és csaknem valamennyi alkalmazottnak fizetésemelést biztosít. Bekötőutakat építenek a megnagyobbított Bét Semesben. Bét Semes községi tanács municipális hatóságának területét ezer dunámmal kibővítették. A helység új határai magaikban foglalják a bét-semesi régiségek negyedét, a bányaterületet és további építésre alkalmas területeket. Az új határokat a belügyminisztérium már jóváhagyta. A helységben 50 ezer font befektetéssel bekötő utakat építenek a különböző középületekhez, aminél számos munkásnak biztosítanak foglalkoztatást. — Rendőrségi akelő a dolon feketevágások ellen. A déli kerület rendőrsége akciót indított a feketevágások megszüntetésére a volt doloni máábáró területén, a szamaritánus sikánek közelében. A városi ellenőrök is fokozták az ellenőrzést és utasítást kaptak, hogy foglaljanak le a henteseknél minden olyan húsmennyiséget, amely nem hivatalos vágás útján került birtokukba. Jolm-re ZOI OSeGCKET ol,»4n átadó: Frenkel Sania, Jemsárem, Smnól Hánávi 8. — Befejezték a vizsgálatot a choloni városházán történt visszaélések ügyében. A Cholon városi tanácsa által kinevezett közéleti bizottság, amelynek az volt a feladata, hogy a városházán történt sikkasztással kapcsolatban felülvizsgálja a számvevőség könyveit, befejezte munkáját A bizottság elnöke, Dávid Cádok városi tanácsos a közeli napokban benyújtja jelentését a tanácsnak. Bankbélyegzők hamisításával csalt a pénzt. A tel-avivi járásbíróság 15 napi vizsgálati fogságot rendelt el egy Moreno nevű férfi ellen, akit 15 ezer fontos szélhámossággal, valamint bélyegző- és váltóhamisítással gyanúsítanak. Moreno 1959/1960-ban meghamisította a Bank Hápoálim és a Mizráchi Bank bevégzőit, aláírásokat hamisított néhány váltóra és ezen az után a Kupát Ambankból 6 ezer, különböző magánszemélyektől pedig 9 ezer fontot csalt ki. A vádlott kérésére a bíróság nem közölte vezetéknevét és lakcímét — Boothby lord megérkezett. Lord Robert Boothby, az Izrael—Brit Allamszo■zvetség baráti liga meghívására az országba érkezett, hogy szerdán a Balfour-nyilatkozat évfordulóján (november 2) előadást tartson az Amerikai Genisták Házában. A lord, aki Churchill üdvözlő levelét hozta magával, ugyanaznap dr. Chájim Weizmannról is fog előadást tartani a rehovoti Emléktéren. RAKATOAN FIGIETTUBE I Grosz Eliezoc tanár nov. 1-je* délutáti 6.30 órai kezdettel tartja első ivrit kurzusát kezdőknek, az Ohöl Sém gironádiumban, Herda utca 67., sarok. — Az előzni akart motorkerékpár elütött egy bicikliző firt. A Nész-Diona és Bét Ovéd közti országúton egy motorkerékpáros elütött egy kerékpározó fiút. A baleset úgy történt, hogy a motorkerékpáros előzni akart néhány biciklistát és egyiküket, Saul Jarkont, 15 éves fiút elütötte. Jarkonit a Káplán kórházba vitték. A motorkerékpáros könnyebben sebesült meg és elsősegély után hazaengedték. Hazautazott a technológiai tanács londoni elnöke. Sir Ben Lockspeiser, a fejlesztésügyi minisztérium mellett működő technológiai tanács elnöke, izraeli látogatásának befejeztével, hétfőn délben visszautazott Londonba. A vendég, aki részt vett a tanács megbeszélésein, elmondotta, hogy annak munkamenete már kialakult, úgyhogy évente egy megbeszélés elegendő. Azt is elmondotta, hogy a tanács legutóbbi megbeszélésén főleg a foszfátok „gazdagításának” problémájával foglalkozott . Francia nyelvtanfolyam•onők kezdődnek Bát-Jámban. Franciaország Barátainak Köre Bát-Jám-i csoportja közli a város polgáraival, hogy a francia követség kulturszekciójának közreműködésével francia nyelvtanfolyamot rendez gyermekeknek és felnőtteknek, kezdők és haladók részére. A tanfolyamot az egyesület kultúrtermében, Bát-Jám, Jehov Oléj Garadom 6 sz. alatt (az udvarban), a Jeruzsálem út 43. sarkán rendezik és ugyanott folynak a beiratások is minden hétfő és csütörtöki napon d. u. 17 és 19 óra között Öröm Jeruzsálemben is Jeruzsálem! tudósítónk jelenti, hogy a sah fiúgyermekének megszületése olyan örömet váltott ki a fővárosi Seines étterem perzsa származású tulajdonosánál, hogy egy hordó bort csapra vert és ingyen osztogatta a Ben Jehuda utca járókelőinek. A vörösbor kiosztása mellett Jediezkiél Semes üzletének homlokzatára kifüggesztette az izrael és perzsa zászlót is. Az utóbbira feltűzte a sah és Farah Diba színes fényképét. A hordó körül tolongó közönség ugyanakkor melegen gratulált az „innenlő” Semesnek. Megszigorítják a közlekedési kifaágások büntetését Jeruzsálem, (Az Új Kelet tudósítójától). A Kneszet tegnap éjjel megkezdte a közlekedési kihágások elleni büntetések megszigorításáról intézkedő törvényjavaslat tárgyalását. Ennek értelmében 3 hónaptól 3 évig terjedő elzárásra fogják ítélni a nem szándékosan halálos kimenetelű balesetek előidézőit Ezenkívül kibővítik a forgalmi kihágásokkal foglalkozó bírák hatáskörét és lehetővé teszik, hogy nem végzetes kimenetelű balesetek esetül is megvonják a hajtási engedélyt. Jönnek a támlák Haifa, (Az Új Kelet tudósítójától). A forró hámszín ellenére, amely nem vett tudomást a külföldi turisták menetrendjéről, a haifai kikötőben teljes gőzzel megindult az őszi idegenforgalom. Tegnap reggel a 39 ezer tonnás Caronia angol luxushalmi 550 amerikai és kanádi turista érkezett kétnapos látogatásra, míg ma délelőttre az Atlantic gőzös érkezését jelzik, amely Fölközi-tengeri körútja során 350 turistát hoz. Az Atlanticnak ezidén ez lesz az utolsó látogatása Haifán. A téli szünet után a hajó tavasszal ismét megkezdi rendszeres járatait Haifa és New-York között.