Uj Kelet, 1963. február (44. évfolyam, 4417-4440. szám)
1963-02-01 / 4417. szám
Aba Berdicsev emléke E héten volt 19 éve Aba Berdicsev, a hős ejtőernyős mártírhalálának. A romániai Noár Hádom soraiból kikerült Aba Berdicsev 1943 végén indult el társaival, hogy a romániai front mögött az ellenséges területen leereszkedjen. 1944 január végén valószínűleg a szlovák-magyar határ mentén garázdálkodó nácialakulatok kezébe került. A Csehszlovákiában most néhány náci ellen beindított perben néhány olyan Szlovákiában működött náci tiszt is szerepel, akik pontosan abban az időben a szlovák-magyar határon a menekülő zsidókra vadásztak. Aba Berdicsev barátai remélik, hogy ebben a perben az elveszett Berdicsev halálának rejtélyére is világosság derül. A hős ejtőernyősről Bát Jám városa nemrég utcát nevezett el, ugyancsak utcát készül elnevezni Berdicsevről Natalija városa is. r■ ' •»יי־ '•־ *.׳. ‘ ׳־ ;v' '■ -'יי ״ 'f -if ־*־־"' ־י י ־־ -. ־ Bizonyos, hogy a tel-avivi nyomortanyák lakói egy lépsel közelebb jutottak a kiűzött célhoz. . A ״ lakást lakás ellenében” jelszó, amelynek jegyében hétfői tüntetésüket megtartották, megfogant az izraeli közvéleményben. S amint Agránát felsőbíró emlékezetes előadásában megállapította, ebben az országban a bírák sem vonhatják ki magukat a közvélemény hatása alól. Hát még a Kneszet, a parlament, ennek a közvéleménynek választott testű-a, mely elé nemsokára ídakerül az a törvényjavaslat, amely a nyomortanyák lebontásának és lakók kártalanításának módja lesz hivatva rendezni. Az írás, a szó és a gyülekezés szabadsága, az izraeli demokrácia áldásos szabadságjogai álltak oda a Mans , Szumeil, Machlul, Noraja és ki tudja felsorolni, hogy hányféle barakk- vagy romnegyed lakói mellé. Ezt láttuk a Szumeil egykori arab faluban rekedt 28 csa- lád ellen folyó kilakoltatási akciónál. A felsőbíróság engedélyezte egy filmhíradó vetítését, amelyben rendőröket láttunk „munka közben”, amint egy pert vesztett családot kilakoltatnak. Csúnya jelenet volt, ennél rombolóbb hatásút rég nem láttunk. Rombolta a rendőrség tekintélyét, a polgárnak a bíráskodásba és a végrehajtó hatalomba vet■tt hitét. ג, polgár s valószínüleg a hatóság is igy vélekedik : nem, ez nem lehet a módja. Még akkor sem, ha mint mondják, a szumeili esetben a polgár volt a bűnös, mert teljesíthetetlen feltételek elé állította a telektulajdonos vállalatot. Ez akkor sem lehet a rendezés módja, ha a polgárnak nincs igaza. Mindamellett, tartózkodni kell a sietős véleménynyilvánítástól. Ebben a kérdésben túl sok tényező akar halászni a zavarosban. Politikai pártok, amelyek nem mernek az áramlattal szembefordulni és kis nyerészkedők, akik a városfejlesztési munkálatokat kitűnő alkalomnak találják arra, hogy meggazdagodjanak, vagy legalább is komoly anyagi előnyöket csikarjanak ki belőlük. Ilyen tünetek akadályozzák például a tel-avivi Dizengoff és King George utca sarkán a Nordija negyed átépítését. Olyan esetről is tudunk, hogy egy barakklakó nem egy, hanem két lakást követel magának, mert lánya közben férjhez ment és együtt lakik vele a crifben. S mert a családnak „üzeme” is van a barakkban (cipészet vagy kárpitos műhely) — üzlethelyiséget is követelnek jelenlegi lakásuk fejében. Két lakást és egy üzlethelyiséget a Dizengoff—King George sarkán — egy barakk fejében, melynek telke sohasem volt birtokukban. Ez a szélsőséges példa bizonyítja, hogy nem mindig vezeti tiszta szándék a nyomortanyák minden lakóját. A „lakást lakás ellenében” jelszó igen szép és teljesíthető. Csakhogy egyegy községi tanács, vagy magánvállalkozó ezt meg is próbálta és nem mindig tudja keresztülvinni. A Szochnutnak sem sikerült, amely még mindig hiábapróbálja meggyőzni Bét Lid máábárá lakót, hogy költözzenek ki düledező barakkjaikból. Pedig ott meg van a lakás a lakás ellenében. S ez a helyzet, mint nemrég olvastuk a chederai Agrobank-máábárákban is, amelynek lakóit szintén nem csábítja a felépített, komoly lakás. Jobb a máábára, ahol nem kell adót fizetni... Még a legtisztább és legbecsületesebb rendezési szándék is megbukik, ha az egyik tárgyalófélnek nincsenek tiszta és becsületes szándékai. ★ Annak a tömegmozgalomnak, amely a nyomortanyák lebontásra ítélt házaiban lakó polgárok igazságos kártalanítására megindult, olyan vezetőkkel kell rendelkeznie, akik meg tudják különböztetni a jogot a túlkapástól. Ezért látszik logikusnak Mordecháj Námir polgármesternek az az ígérete,, hogy befolyással lesz a készülő törvény megfogalmazására: olyan szakaszt is kell tartalmaznia, amely kötelezi a feleket választott döntőbíróságra, ha a „lakást lakás ellenében” elvének keresztülvitelének nézeteltérések merülnek fel. Tel-Aviv városa általában sikeresnek nevezhető módon oldja meg ezeket a kérdéseket, ha a hatáskörében maradnak. Így történik ez a tengerparti Machlul negyedben és a jaffai Szádine nyomortanyán, ahol komoly anyagi áldozattal gondoskodik a kitelepítetteknek a város más helyén való emberi elhelyezéséről. S éppen azért kívánatos volna, ha ez a megoldás több pénzbe is kerül az adófizetőnek , hogy ne bízzák magánvállalatokra az ilyen fejlesztési munkákat. A magánvállalatoknak olcsón kell átadni az olyan telkeket, amelyeken romházak, vagy régi barakkok állanak, mert hiszen a telkeknek csak akkor lesz értéke, ha a lakóik elköltöznek onnan. S még ha sikerül is a magánvállalatnak megállapodást kötnie a lakókkal —, velük szemben könnyebb érvényesíteni az olcsó jelszavakat. Egyszerű azt mondani, hogy a vállalat nyerészkedni akar —, fizessen tehát többet a lakónak, mint amennyi jár nekik. A jelenlegi viszály azt mutatja, hogy ez a jelszó sikeresen hat. S ezzel szemben hiába hangoztatja a befektető, hogy a vállalkozás rentabilitását kétségessé teszik a túlzott követelések. A szumeili eset is bizonyítja, hogy ez az érv nem meggyőző. Mert ha kilakoltatásra kerül a sor, a közvélemény minden körülmények között a vállalkozó ellen fordul. A törvénynek gondoskodnia kell arról, hogy a nyomortanyák lebontásánál minden fél érdekeit tiszteletben tartsák. Ha ez meglesz, — s nem kételkedünk benne, hogy a történtek után ez be is következik — még talán ebben az évtizedben megéljük, hogy Tel Aviv és más városaink nyomortanyái helyén szép, új negyedek keletkeznek. És létrejönnek a nagyszabású létesítmények, amelyeknek tervei már készen állanak és annyi reményt fűznek hozzájuk. Még csak vallásosnak sem kell lennievalakinek ahhoz, hogy az idegeire menjen az, amit a különböző missziók csinálnak Izraelben. Hiszen ez elsőrangú nemzeti probléma. Tényleg, mit akarnak tőlünk ezek a sokpénzű egyházak és sokpénzű papok? Zsidókat téríteni? Hát mik vagyunk mi? Bálványimádók, emberevők, ijesztő babonákban tévelygők? Nincsenek-e még mindig elég számú „vadak” szerte a világon, rejtett és kevésbé rejtett dzsungelekben, akiket érdemes téríteni? Mi mindenen ment keresztül népünk az utolsó évtizedekben. Tűzön-vizen, gázon ... fis mekkora nehézségek, mennyi külső ellenség gyűlölködésének közepette, mennyi probléma kereszttüzében kell építenünk ezt az országot és ezt a népet. Mis akkor, mintha mindez nem volna nekünk elég, jönnek még misszionáriusok. Nem is jönnek, itt élnek bent az országban, közöttünk. És ájtatos dalokkal áténekelnek néhány száz zsidó gyereket a másik táborba. ★ Még csak azt sem mondom, hogy a missziónak, a keresztény missziónak nem volt valamikor fontos történelmi szerepe. Megszállott papok nem egész eredménytelenül civilizáltak ittott igazán vad törzseket. Az erdőkben meztelenül járó embereket, kannibálokat, emberevőket, olyanokat, akik az özvegyeket megégették férjük holtteste mellett, vagy olyanokat, akik fiatal szűzlányokat dobtak egy rettentő Moloch tüzes szájába. Eszkimókat, akik foghíjas öregasszonyokat, mert már nem tudták megrágni a fókabőrt, kitettek egy jégtáblára, hadd fagyjanak holtra, vagy hadd falja fel őket egy jegesmedve. Vagy olyan afrikai törzseket, melyek krokodilnak dobták oda a munkaképtelenné vált öregeket, vagy egyszerűen agyonverték őket, hogy ne fogyasszanak azután, hogy termelni már nem tudnak semmit. Varázslókat, szellemidézőket, vajákosokat, szörnyű babonásokat biztos nem volt haszontalan dolog megtéríteni, erkölcseiket valamelyes módon megszelidíteni. Némely misszionáriusok igen derék módon csinálták ezt a munkát, holott nemegyszer a frissen megtértek nemcsak ellenségeiket, hanem barátjukat, a kegyes misszionárius papot, is felfalták. Kis, hogy kellett törjék fejüket a misszionáriusok például azon, hogy a legfontosabb keresztény imádságot, a mindennapi Miatyánkot le tudják fordítani az eszkimók nyelvére. Ugyanis mit tehettek volna ezek az eszkimók azzal a mondattal (amely egyébként zsidó forrásokból került a keresztény imádságba) , .a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Hiszen az eszkimók életükben nem láttak kenyeret, míg csak a misszionáriusok fel nem keresték őket, így hát az imádság erre való mondatát így kellett eszkimóra fordítani: ״... a mi mindennapi halunkat add meg nekünk ma.” ★ Bár minden éremnek két oldala van. Ama bizonyos egykori misszió sem volt csak jószándékú és csak igaz célokat követő. Igaz, volt sok derék, naiv miszszionárius, de voltak közöttük ravaszok is, akik valami egyebet is akartak, mint megtanítani a „vadakat” a Miatyánkra. A dolog úgy volt, hogy az angol írta: Jámbor Ferenc imperializmusnak jó szolgálatot tett a misszió. Egyébként — például Grönlandban, Izlandban — az angolnál sokkal enyhébb skandináv imperializmusnak sem jött rosszul az eszkimók megtérítése. Angol gyarmatokon a legtöbb misszionárius előfutára volt a brit gyarmati politikának, az angol terjeszkedésnek. Ezt már az angol örökösödési törvény hozta így magával. Angliában csak az elsőszülött fiú örökölt, neki jutott a cím, a birtok, a gyár. A középső fiú gyarmati katonatiszt lett, a harmadik pedig pap, esetleg misszionárius. A munkaközösség azután úgy volt, hogy a középső katona fiú karddal meghódította a gyarmatot, a harmadik, a misszionárius pap rábeszélte a bennszülötteket, ne járjanak meztelenül, mert ez Istennek nem tetsző dolog, hanem öltözzenek az első fiúnak manchesteri gyárából való szövetbe. Akkor volt ez a „munkamegosztás” angol testvérek között, amikor az angol imperializmus még virult és hozzászoktatta az angol dzsentimeneket ahhoz, — amint ezt egy helyen Jonathan Swift vitriolba mártott tollával megírta, — hogy 18 országból való termékekből állítsák össze hétköznapi reggelijüket: dán vajból, norvég füstölt halból, már nem tudom melyik országból való szalonnából, gyarmati tojásokból, délszaki eskolitból, abesszin kávéból, ázsiai búzából és így tovább. Azóta úgy az imperializmus, mint az angol reggeli roppant összeszűkült és megenyhült és kormányzókkal, meg rendőrparancsnokokkal együtt a misszionáriusok is visszaszivárogtak az anyaországba. Talán, mert napjainkban oly sok „vad” ország lett önálló, azért megy most olyan aktívan éppen nálunk a misszió. Főleg a protestáns misszió: skót egyházaké, angol egyházaké, amerikai protestánsoké, finnországiaké és egyéb északi és nyugati országokból valóké. Katolikusok is csinálnak missziót, de igen enyhe módon. Volt ugyan egy próbálkozás, ami nem sikerült. A Dániel atya esete, a Rufeisen fiúé. Aki perelte ízןráel államát, hogy ismerjék el őt katolikus vallású zsidónak, zsidó nemzetiségűnek. Nem volt ez Dániel atya önálló vállalkozása, nem is lehetett. Honnan van egy szerzetesnek pénze perelni, hiszen örök szegénységi fogadalmat tett? Azonfelül hogyan indíthat egy szerzetes pert, pláne ideológiai pert, fölöttes egyházi hatóságainak beleegyezése, vagy egyenesen utasítása nélkül? A katolikus egyház miszszió-osztálya próbált itt valamit. A missziót Izraelben megnehezíti a zsidók nemzeti érzülete. Ilyen probléma nem volt sem afrikai négerek, sem sarkvidéki eszkimók között. Ha a legfelsőbb bíróság eleget tett volna Dániel atya kérésének, akkor a misszionárius katolikus papok azt mondhatták volna: „Nem tagadod te meg a zsidó nemzetét azzal, ha katolikus vallásra térsz át. Csak vallást változtatsz, de nem nemzetét. Látod, Dániel atya is katolikus és zsidó nemzetiségű.” Ami a görögkatolikus egyházat és pláne a görögkeletit illeti, őket alig-alig érdekli a misszió. Vagy száz évvel ezelőtt áttérítettek némi arabokat, azóta megszűntek missziót kifejteni zsidók és arabok között. Azt talán csak mondani sem kell, hogy egyetlen egyház van Izraelben, amely nem akar zsidókat téríteni: a mohamedán egyház. Megesik ugyan, hogy egy-két zsidó áttér mohamedánnak, az azonban nem mohamedán misszionáriusok munkájának következménye, hanem valamely csinosabb arab leányé, akinek családja átcsábít néhány zsidó fiút a mohamedán egyházba. ★ Meg kell itt azt is mondani, hogy a zsidók sohasem foglalkoztak misszióival. Legalábbis nagymértékben nem. Itt-ott szórványosan valószínűleg igen, Ezra és Necemiás idejében is történtek efféle kísérletek és később is, de mindig csak egyes esetekben, vagy kisebb csoportokra terjedt. Kollektív térítésre egyetlen egy példa van a zsidó őstörténelemben. Igaz, arról jobb nem beszélni. Történt ez akkor, amikor Jákob leányát, Dinát — ahogy azt Károli Gáspár bibliai ordítása kifejezi — Söchera hercege ״ megszeplősítette”. Erőszakkal persze, Dina akarata ellenére. Akkor ״ missziót” csinált a söcherniek között Jákob két fia, Simon és Lévi. Kézzel — sőt késselfogható ״ miszsziót” De nem azért, hogy tényleg héberré tegye őket, hanem, hogy ״ misszió” utáni fájdalmukban könnyen tudják őket kardélre hányni. Egyébként a zsidó felfogástól távol állt a térítés. A zsidók magukat kiválasztott népnek tartották. Menynyi bajuk volt a történelem során ezért a hitért. Menynyire gyűlölték, üldözték, mennyire irtották a zsidóságot, hogy letörjék ebbeli gőgjüket. A kiválasztott nép gőgjét. Holott ez nem volt gőg, nem volt büszkeség, hanem valami egészen más dolog. Mert mire tartották magukat az ősi zsidók kiválasztottaknak ? Nem arra, hogy uralkodjanak a világon, ilyen gondolat a német kiválasztottság. A zsidó kiválasztottság gondolata tulajdonképpen nem gőg, hanem szerénység volt. Egy nép magára vállalta, hogy megtartja egy erkölcsi élet öszszes parancsolatait. Hogy igyekszik becsületes, egye(Folyt, a 6. oldalon) ^WVAA/WWVWWV Irta: Barzilay István Emberséges törvényt a nyomortanyák lakóinak Csak a misszió hiszik meg nekünk... ABNÉ HEBZL KÖZLEMÉNYEI Egyesületünk kultúr-est sorozata keretében Danzig Hillel újságíró, a ״ DAVAR” belső munkatársa ״ A BÉKE ÚTJA” cílen tart előadást 1963 február 4-én, hétfőn este 9 órai kezdettel a Savoy szálló nagytermében. Tel- Avív, Geula 5., melyre szeretettel várjuk tagjainkat és barátainkat. Felkérjük a hölgybizottság tagjait, hogy ugyanaznap d. u. 6-ra fontos megbeszélésre a Savoy kistermében megjelenni szíveskedjenek. . A vezetőség. Pilot A holdba egyelőre nem jut p A τ־ד־דד־ T\\T hat el, de a SATURNUST ,S/4 1 / / [X\t könnyen elérheti, ha megx x x vz v veszi a PILOT RADIO SATURN modeljét, a rádiókészülékek csillagát 1963-as modell 8 lámpa, S dupla ★ 6 hullámhossz, 4 rövid ★ HI-FI •k 2 hangszórók belső, forgó antenna ★ Ragyogó szekrény S A T U R N Pilot 43 éve az USA-ban és Angliában 32 éve Izraelben PilotPadio טאוחולקנואטחת!*ráéregx pkikcbe? -------------------------- NÉZZE MEG KIRAKATOMAT! HESIL SCHWaRTZ KALAPSZAKÜZLET. TEL-AVIV. NÁCHLÁT BENJÁMIN-U. 40. TISZTÍTÁS TELEFON: 65309 JAVUAP A vasárnapi Új Keletben. Részletes beszámoló a hétvégi sporteseményekről Erjedés az izraeli pártokban Színes interjúk az ״ Emberek, akikről beszélnek” rovatban Tudományos-technikai rovat ! — Kommentárok, keresztrejtvény! — S 1962 II1 Ej Kelet