Uj Kelet, 1965. július (45. évfolyam, 5151-5176. szám)
1965-07-01 / 5151. szám
Lázas törvényhozási tevékenység a fneszetben Elutasították a javaslatot a náciüldözöttek juttatásának emelésére . Emelik a behívott tartalékosok járandóságát Jeruzsálem. (Az Új Kelet tudósítójától). A Kneszet tegnap nagyütemű törvényhozási munkát folytatott. Az ülésszak befejezése közeledik és így a bizottságok erőfeszítést tesznek, hogy átfogó jellegű törvényeket második olvasásban is a Ház elé hozzanak. Ugyanekkor a Kneszet egyes tagjai is szorgalmazzák az általuk beterjesztett egyéni törvényjavaslatoknak a plénum előtti tárgyalását. Tegnap mindkétféle törvényhozási aktusra sor került. A város és építéstervezési törvényjavaslatot második olvasásban bizottság terjesztette a Ház elé. A javaslat célja az ország fizikai fejlődése építkezési formában való megnyilvánulását szabályozni és az ellenőrzést biztosítani. A törvényjavaslat az elavult érvényben lévő mandatárius törvényt fogja végre kiküszöbölni. A bizottság nevében Jákov Rittin képviselő terjesztette elő a javaslatot. A képviselő rámutatott arra, hogy a javaslat egyik jelentős újítása országos építésügyi tanács létesítése. Az egyéni törvényjavaslatok keretében Zimmerman képviselő (Chérut-liberális) a náciüldözöttek juttatását emelő törvényjavaslatot terjesztett be. A távollévő Zimmermann helyett Sneur Kálmán Abrámov képviselő indokolta meg a javaslatot. Pinchász Szápir pénzügyminiszter, aki a javaslat elutasítását kérte, elmondta, hogy a náciüldözöttek bizonyos kategóriái most azonos juttatásban részesülnek, mint a leszerelt rokkant katonák. Hogyha Zimmermann javaslatát elfogadnánk — mondotta — akkor milliárdokra kitevő kiadásokra kellene magát a kincstárnak köteleznie. Jelenleg ennek a kategóriának anyagi ellátása évenként 285 millió fontba kerül. Ugyancsak elutasította a Kneszet azt az egyéni törvényjavaslatot is, amely a felszabadító háború polgári sérültjeinek akart volna nyugdíjat biztosítani. René Kohen független liberális és Viktor Semtov terjesztették be ezt a javaslatot. A törvényjavaslat értelmében a két képviselő olyan juttatást kívánt volna megszavaztatni a felszabadító háború polgári sérültjeinek, mint amilyet a határmenti területek sérültjei kapnak ellenséges akciók után. Szapir pénzügyminiszter ebben az esetben is fiskális okokra hivatkozott és kijelentette, hogy a felszabadító háború polgári sérültjeinek nagy része már megfelelő támogatásban részesült. A koalíció leszavazta mindkét javaslatot. Az ülésnek egy kis ünnepi jellege is volt, amikor megjelent az ülésteremben a ceyloni szenátus és a képviselőház elnöke, akik a Kneszet vendégeiként Izraelben tartózkodnak. Kádis Luz házelnök üdvözlőbeszédében rámutatott arra, hogy hosszú idő után ennek a küldöttségnek Izraelbe érkezése az első jele annak, hogy Ceylon a régi jó kapcsolatokat fel akarja újítani. A plénumon kívül a munkaügyi bizottság is ülésezett, amely Jigál Áron munkaügyi miniszter javaslatát elfogadva felemelte a tartalékos szolgálatra behívottak díjazását. Eddig legfeljebb 520 font havi ujazást kaphatott a tartalékos szolgálatot teljesítő katona, amit most Áron miniszter javaslatára 650 fontra emeltek fel. A 240 fontos eddigi minimum helyett a legalacsonyabb öszszeg most 260 fontot tesz ki. Sevach Weisz súlyos sebesülése Egy közlekedési baleset során tegnap súlyosan megsebesült Sevach Weisz, aki azzal lett ismeretes az ifjúság körében, hogy rendszeresen tart találóskérdés versenyt. Weisz a Haifai Tel-Aviv országúton vezette autóját, amikor déli 12 órakor Megadim szövetkezeti faluval szemben összeütközött egy szembejövő Lark tipusu autóval, amelyet Élijáhu Báchár 50 éves tel-avivi lakos vezetett. Weisz BMW típusú kocsija teljesen összeroncsolódott és a fiatalembert súlyos állapotban vitték a haifai Rambam kórházba. 2 Ej Kelet 1965 VIII Nyári munkaidő a mezőgazdaságban Egyes ipari üzemekben is be akarják vezetni Tel Aviv. (Az Új Kelet tudósítójától). A szakszervezeti központ tegnap jóváhagyta azt a javaslatot, hogy a mezőgazdasági bérmunkások a három legmelegebb nyári hónapban szintén rövidített munkaidőt dolgozzanak. A szakszervezeti központ felhatalmazta a mezőgazdasági munkások érdekképviseletét, hogy erre vonatkozóan tárgyalásokat kezdjen a munkaadók érdekképviseletével. Ugyancsak megfontolás tárgyává teszik azt, hogy a gyáriparban foglalkoztatott munkások is kevesebb munkaórát dolgozzanak a nyári hónapokban. Mindenekelőtt azok számára akarja a szakszervezeti központ ezt kivívni, akik hegesztésben, vagy más hasonló munkálatoknál dolgoznak, amelyek hőfejlesztéssel járnak. UNOKÁK NAPJA A LUDDI REPÜLŐTÉREN 75 izraeli gyermek jött nyaralni a nagyszülőkhöz Amerikából A luddi repülőtér alkalmazottai tegnap „A gyerekek repülőgépe” néven emlegették az El-Al járatát, amely 153 utassal fedélzetén érkezett New Yorkból. A becenév már azért is megfelel a valóságnak, mert az utasok között 60 kisgyerek 12 éven aluli, míg további 15 gyerek 16 éven aluli volt. A legtöbb gyerek Izraelből elszármazott és jelenleg a׳. Egyesült Államokban élő édesanyjuk kíséretében érkezett. a lelátót valósággal ellepték a nagyszülők százai, akik érthető türelmetlenséggel igyekeztek minél előbb karjaikba ölelni kis unokáikat. A helyzet odáig fajult, hogy a nagyszülők behatoltak a vámhivatalba, ahol zavarták a tisztviselők munkáját. Ekkor elhatározták, hogy az utasokat egy mellékbejáraton engedik távozni, de az élelmes nagyszillők ezt a helyet is hamarosan felfedezték és így tovább zavarták a vámőrök munkáját. A repülőtér várótermeit és IhVdszpálogs «»sek kék 1901 ésj 55 88S5־ 17011511 ia19־ isá58ssa. Elrendelték ellene a vizsgálati fogságot Többrendbeli szélhámoság miatt a tel-avivi bíróág 7 napi vizsgálati fogágba helyezte Lujza Kornblüth brazíliai turistanőt. Az asszony tavaly októberben érkezett Izraelbe is azóta különböző hetekben szállt meg, ahol felezőtlen csekkekkel fizetett. Letartóztatásakor azt is bevallotta, hogy három bankban nyitott számlát és az itt kapott csekkekt ־ azután különböző üzletekben bevásárolt. A szélhámosnő igyekezett mindenütt nagyobb összegről kiállított csekkel fizetni és a különbözetet készpénzben vette fel. A rendőrségen eddig már hét károsult tett feljelentést Lujza Kornbluth ellen, de a rendőrség további panaszosok jelentkezésével számol. A rendőrség képviselője azt is elmondota a bíróságon, hogy a brazil turistanő tartózkodási engedélye még februárban lejárt. A .,SZIVÉ,, DIMOYA” 191 csukás Hir Zsáfiásra készül A vezérigazgató lesújtó véleménye munkásairól Jichák Levanter, a „Szív és Dimona” textilüzem vezérigazgatója a dimonai Árnás szakiskola évzáró ünnepélye alkalmából tartott beszédében élesen bírálta a dimonai és általában az izraeli textilmunkások teljesítményét. Hangoztatta többek között, hogy üzemének 600 munkást kell foglalkoztatni az alacsony teljesítmény miatt, holott normális körülmények között 250 munkás is elegendő volna. Az igazgató szerint a Hisztadrut nagyon alacsony termelési normákat állapított meg. „Annak ellenére, hogy a textilipari munkások fizetése emelkedő tendenciát mutat az elmúlt öt évben, a termelés nem fokozódik ilyen arányban” — mondotta. A vezérigazgató hibáztatta az országos termelékenységi intézetet is, amely szerinte nem tölti be hivatását a termelékenység racionalizálása terén. Levanter szerint „az izraeli munkások a legrosszabbak a világon”. Az igazgató egyébként tegnap közölte a dimonai munkástanáccsal, hogy munkásainak mintegy felét, azaz 275-öt, szándékában van elbocsátani, mert csökkent a munka az üzemben. Azt mondotta, hogy az európai textilipari válság következtében az üzem nem kap exportrendelést és így nem tudja valamennyi munkását foglalkoztatni. A dimonai munkástanács elnöke hangoztatta, hogy ilyen tömeges elbocsátás megrendítheti a helység egész gazdasági helyzetét annál is inkább, mert főleg uj dlékról van szó. A két dimonai textilüzemben — ״ Kitán-Dimona" és ״ Szivéj- Dimona" — összesen kétezer munkás dolgozik. A tel avivi magyar kölcsönkönyvtárak új árai, július 1-től: 1 könyv — 3 SO minden ל•1 ״•«Új további könyv ----HAHASH, HARTSTEIN, _________ALRENDV, LÖBL M., TARBET 00$ ELŐFIZETÉSI DIJA HAVONTA 7.40 IL. Tel-Aviv, POB. 831. Fiókkiadóhivatalok: HAIFA, Grünberger, Shapira 13, tel. 62453 Irodai órák után: telefon: 527019. JERUZSÁLEM: Landau Erdős Javec 7. Tel. 26046. — Ceyloni küldöttség a házelnöknél. Kadis Luz házelnök kedden este vacsorát adott a jeruzsálemi Eden hotelben az Izráelben tartózkodó ceyloni küldöttség tiszteletére. A küldöttséget Thomas Amarasurya, a ceyloni szenátus elnöke vezeti, akit Albert Peries, a parlament elnöke kísért Izraelbe. Köszöntőjében a házelnök hangoztatta a küldöttség látogatásának fontosságát, tekintve, hogy első ízben jött Ceylonból Izraelbe hivatalos küldöttség és ebben a házelnök a két ország közötti kapcsolatok megjavulását látja. Hasonló szellemben nyilatkozott Amarasurya szenátor is. * Magyarországról az Ön lakására küldetjük a vicclapokat képeslapokat, rejtvényujságokat, szaklapokat. Kollekció megtekinthető ״ Hadash’'-nál, Hájárkon ötvenkilenc, tel. 59684. Még van hely július-augusztusra, a csáti és kanaáni szállodákban — Merénylet a horvát menekültek irodája ellen. Düsseldorfból jelentik: Tegnap délben fegyveres támadást követtek el a horvát menekültek szervezetének düsseldorfi irodája ellen, amely hivatalosan segélyek kiutalására szolgál. A támadás során súlyos fejlövést kapott egy aszszony, aki ebben az irodában dolgozik, két férfi pedig könnyebben sebesült meg. A nyilvánvalóan politikai jellegű támadás elkövetői elmenekültek. • NAHARIA TENGERPARTJÁN kiadók szobák tussal. A. I apo, Naharia, Jabotinsky u. 40., tel. 921921-173 ,158־. — A felsőbíróság csökkentette egy átszivárgó büntetését. A felsőbíróság hármas tanácsa egy évre csökkentette Amin Haszán Antár 36 éves izraeli állampolgár büntetését, aki átszökött az egyik szomszédos arab államba, ahonnan visszatoloncolták. Antárt elsőfokon a törvényszék kétévi fegyházra ítélte. Az átszivárgó úgy a törvényszéken, mint a felsőbíróságon beismerő vallomást tett és a felsőbíróság enyhítő körülménynek vette, hogy az ügyészség állítása szerint sem adott át az állam biztonságát veszélyeztető adatokat az arab kémelhárító tiszteknek. • MOST VÉGYEN PERZSASZŐNYEGET. Savan, Tel Aviv, Ken Jehudu 208. Plasztikredőnyök készítése ablakra, ajtóra, balkonra. TEL-AVIV. Hasfélű-U. 4., (Petách Tikva-út 40., sarok Levelezőlap hívásra házhoz jövök. SZARAI. 498 kórházi ággyal több. Tavaly 498 ággyal szaporodott a különböző kórházak állománya. Ezek közül 256 ágyat az állami kórházakban, elsősorban a chederai Hillel Jaffe kórházban állítottak fel, míg a Kupát Cholim kórházaiban 112 új betegágyat állítottak be. Ezek közül 80 ágy a kfár-szábái Méri kórházban van. Tavaly a betegágyak foglaltsága megközelítette a 97 százalékot és az illetékesek szerint hasonló arányszámra várnak az idén is. __ Ben Arci tábornok hazaérkezett. A. Ben Arci tábornok, az El-Al vezérigazgatója hazajött Rómából, ahol részt vett az ŐRT világszervezet kongresszusán. Mint ismeretes, Ben Arci tábornok tagja az ŐRT világszervezet végrehajtó bizottságának. — Megvesztegetés vádja a beér-sévai soföroktatók ellen. Megvesztegetés elfogadása miatt tegnap letartóztatták a beér-sévai járműengedélyhivatal egyik vizsgáztatóját és két helybeli soföroktatót. Azzal vádolják őket, hogy a megfelelő összeg lefizetése ellenében hajtási engedélyhez juttattak olyan személyeket, akik nem tették le a sofőrvizsgát. A rendőrség folytatja a nyomozást. WIZO ־ NATANJA Hétfőn, július 5-én este 8 órakor az új mondonban Zoltán Dezső Nordau-djjas kritikus előadása 1.— font Vendégeket szívesen látunk! — Pórul járt szélhámos. A haifai rendőrség letartóztatott egy szélhámost, aki becsapta az izraeli Haifa hajó egyik olasz matrózát. A férfi a kikötőben megszólította a tengerészt, akinek felajánlotta, hogy 20 dollárját feketepiaci áron beváltja. A tengerésszel a Karmelit végállomásához utazott, ahol kihasználva a nagy forgalmat, megszökött. A rendőrség megindította a nyomozást és egy rendőr elfogta a szélhámost, amikor a Mexikó kávéház előtt két turistanőt molesztált. A kéretlen udvarlót bekísérték az őrszobára és miután a matróz által adott személyazonossági adatok egyeztek a férfi külsejével, szembesítették a matrózzal, aki felismerte. Magyarországi Aviva-Ilsirisszia találkozó is. csütörtök d. u. fél hatkor a Savoyban, T.A., Geula 5. — A páncélosok szobrot ajándékoztak az Izráel Múzeumnak. A jeruzsálemi Izráel Múzeum keleti bejáratánál a napokban kezdték meg acéllapokból, lemezekből és csövekből egy hatalmas szobor összeszerelését. A majd betontalpon álló szobrot Jigál Tomarkin tervezte. A hipermodern szobor a hadsereg páncélos egységeinek ajándéka és először az egyik katonai tábor területén állították fel. — Elkerített fürdőhely nők és férfiak részére a bátjámi strandon. A bátjámi tengerparton megnyílt egy elkerített fürdőhely, ahol a hét bizonyos napjain külön fürdenek a a férfiak és a nők. Az elkerített partrészen öltözőt építettek és reggel 8 órától este 6 óráig életmentő vigyáz a fürdőzők testi épségére. A bátjámi külön tengeri fürdőhelyen a férfiak vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken, a nők pedig hétfőn és szerdán fürödhetnek. • • • A román kommunista párt központi bizottsága hétfőn jóváhagyta Románia új alkotmánytervezetét, amelyet végső megszavazás végett a párt nagygyűlése elé terjesztenek. WIZO ־ NATANJA Július 4 és 5-én, vasárnap és hétfő délelőtt 9—12 és délután 4—6-ig a régi mondonban (Smilansky utca 1.) használt amerikai ruhák kiárusítása. Igyon Ütötte a dal Megdöbbentő munkabaleset áldozata lett tegnap Cholonban Gerson Sonnenschein 45 éves garázstulajdonos. Sonnenschein egy darukra emelt autót javított, amikor a daru eddig ismeretlen oknál fogva elromlott és a jármű a szerencsétlen szerelőre zuhant, akit a helyszínen megölt. Egy munkás, aki szemtanúja volt a balesetnek, sokkot kapott és kórházi ápolásra szorul. Prostitúcióra akarta rávenni anyját Az erkölcsrendészeti ügyekben alaposan jártas názáreti rendőröket is megdöbbentette egy feljelentés, amelyet egy 35 éves férjezett asszony, aki több gyerek anyja, tett a saját fia ellen. Az asszony azzal vádolja 19 éves fiát, hogy prostitúcióra akarta rávenni. Éliás Kátili bíró tegnap foglalkozott az üggyel és elegendő bizonyítékot talált arra, hogy a fiatalembert 10 napi vizsgálati fogságba helyezze. A bíróság és a rendőrség megtiltottákaz anyját prostitúcióra rávenni akaró fiatalember nevének közlését. Valószínűnek tartják, hogy a fiút pszichiátriai vizsgálatra küldik, mert attól tartanak, hogy nemi elferdülésben szenved. GAZDAG MULTU BŰNÖZŐ A tel-avivi bíróság másfél évre börtönbe küldte Mose Szapozsnyik 25 éves sokszorosan rovott multu tel-avivi lakost, akinél január 14-én nagymennyiségű hasist találtak. Szapozsnyik 13 éves korában került először szembe a törvénnyel és a különböző fokú bíróságok azóta többször kísérletet tettek a fiatalember jóútra térítésére. Tegnapi ítéletében Szegál vezető járásbíró leszögezte, hogy nem látja helyét a további kísérleteknek, mert Szapozsnyiknak elegendő alkalmat adtak a megjavulásra, így például 1963-ban ötévi börtönre ítélték, de a törvényszék másfélévi elzárásra csökkentette ezt a büntetést. Ezt követően kétszer került gondozótiszt felügyelete alá, de ez idő alatt is többször szembekerült a törvénnyel. összeütközött két földalatti Berlinben Berlin. (Reuter). — Több mint száz ember sebesült meg, amikor a nyugat-berlini földalatti vasút két vonata összeütközött a földalatti alagútban, az állatkerti állomás közelében. A sebesültek közül 25-nek az állapota súlyos. Úgy látszik, hogy az automatikus jelzőfények nem működtek és ezért egy vonat belerohant az eddig ismeretlen okokból a pályán rekedt másik vonatba. Az egyik mozdony fülkéjét hegesztővel kellett szétvágni, hogy kiszabadítsák a mozdonyvezetőt. A Titán-rakéta háborús próbája Vandenberg bázis, California (UPI). — A légihaderő egyik kansasi bázisáról tegnap ״ háborús feltételek mellett” lőtték ki a Titan— 2 interkontinentális rakétát, amely 8 ezer kilométeres utat tett meg a Csendesóceáni célterepig. A 35 méter hosszú, 15 tonna súlyú kétfázisú rakétát egy földalatti szívóból lőtték ki percekkel azután, hogy minden előzetes bejelentés nélkül megadták erre a parancsot. Ebben az évben ez volt már a hatodik ilyen kísérlet, amellyel próbára teszik a rakétabázisok hálózatának két év óta tartó állandó készültségét.