Uj Kelet, 1965. július (45. évfolyam, 5151-5176. szám)

1965-07-04 / 5153. szám

*REGÉNY* u1=111=n1=111=111=m=ll=111H 111=M1=m=111: A DÍJ IRVING WALLACE:­­ DIEIN­=lll=m=IIISIN­=lll=lll=mHf 64. Céltalanul, érdeklődés nélkül csatangolta végig Skansea környékét, időnként meg-megállt, elnézte a játszadozó gyermekeket és egyszer megpihent egy pohár limonádéra egy kioszk előtt. Nem nézte merre megy, csak ment egyre tovább, gondolatok kerge­­tőztek az agyában, eszébe jutott, mennyi új ember­­rel találkozott mostanában, akik merőben mások, mint eddigi környezete. A kisvárosra gondolt, ahon­­nan a hosszú stockholmi útra indult, eszébe jutott a háza, otthon Millers Damben, barátja, Mack Lucius és .. . igen, Harriett is eszébe jutott. Harriett a föld­­ben, messze . . . messze, egy más időben. Jó félóra is beletelt, mikor visszatért az autóhoz. Mindenki ott ült már a kocsiban, Manker úr a közel­­ben jött-ment, őt keresgélte. Meggyorsította lépteit, sietve beszállt, elfoglalta helyét a pótülésen. A tár­­saságtól bocsánatot kért a késedelemért, de ha az élete függött volna tőle, akkor sem tudott válaszolni Lea kérdéseire, hogy merre járt és mit csinált. A háta mögött Emily számolt be nagybátyjának a látottakról. Utána ő kérdezte Stratmant, mivel töl­­tötte az időt a kocsiban. — Mr. Craiggel volt egy nagyon-nagyon hosszú beszélgetésem. — Miről? — Üzleti dolgok, mein Liebchen. Mr. Craig tőzs­­dei tanácsokat adott arra vonatkozólag, milyen pa­­pírokba fektessem a pénzemet, én pedig azt ajánlot­­tam, hogy alkalmazzon napenergiát az írógépébe. Ez­­után elszundikáltam. — Hogy érzed magad ? — Felfissülten és újra kirándulókedvben. Gróf úr, mi a legközelebbi programja valamennyiük megtérí­­tése érdekében? — A lehető legjobb, amit ajánlhatunk. Manker úr az óvárosba kocsizik velünk, ott is a Tortogetre, a Főtérre, ahol a hét évszázad előtti svéd főváros állt. A hosszabbik úton hajtottak végig a város körül, átsuhantak a Norrbro-hídon, elkanyarodtak a kirá­­lyi palota mellett, lelassítottak a Storkyrkan székes­­egyház előtt, mely 1260-ban épült, továbbaladtak egy keskeny, ősrégi sikátoron, mely tágas térségre nyílt és leálltak a Berssalen előtt, melyről Manker úr el­­árulta, hogy nem más, mint a svéd tőzsde. Kiszálltak az autóból, és Manker úr vezetése alatt átvonultak a Stortorgeten, a tér régi, hepehupás idő­­rágta macskakövein az óriási méretű, kerek forrás­­medencéhez. A medence körül felállított padok a si­­mogató napsütésben öreg emberekkel teltek meg. Újságokkal a kezükben, és bevásárló táskákkal kö­­zépkorú hölgyek pihentek a forrás körül és plety­­kálkodtak. Végigjárták a komoly külsejű, négy-ötemeletes házakkal szegett hatalmas térséget, aztán tovább­­mentek a térről kivezető mellékutcák egyikén, mely mintha a középkorból maradt volna itt, ódon, Grimm­­mesék illusztrációihoz hasonló házsoraival, melyek kanyargós, zeg-zugos sötétségbe vesztek. — Divatba jött az Óváros, manapság mindenki itt akar lakni — magyarázta Mr. Manker. — Ez az előkelőség jelképe. A házak külsőleg pontosan úgy maradtak, ahogy annak idején építették őket és nem is lehet alakítani rajtuk. Az idő bizony alaposan megtépázta egyik-másikat, omlanak és bomlanak, de ez a varázsuk, bájuk. Belülről azonban legtöbbje makulátlan és modern a technika és kényelem leg­­utolsó vívmányaival felszerelve, beleértve a központi, olajfűtésű berendezést is a hosszú, hideg téli na­­pokra. A társaság a régi fal melletti úton tért vissza a Stortoget központjába. — Ez itten megszentelt hely — mutogatott körbe Manker úr és a padokon üldö­­gélő stockholmiak érdeklődéssel emelték fel a fejü­­ket a csoportosulás láttán.­­ Pontosan ezen a he­­lyen zajlott le 1520-ban a tömegmészárlás, vagy vér­­fürdő. Akkoriban egy dán király uralkodott egész Skandinávia felett, aki amnesztiát ígért nyolcvan lá­­zadó svéd arisztokratának és erre a térre hívta meg őket ünnepséget ülni. De becsapta őket, egytől-egyig mind a nyolcvanat lefejeztette. Most pedig tovább­­megyünk és valami sokkal kellemesebb, vidámabb látnivalót mutatok — mondta és kezével más irány­­ba intett. A társaság tagjai alaposan megszemlélték a ro­­kokó stílusú tőzsdeépületet, melynek homlokzati kapuja előtt az automobil leállt.­­ A palota 1773- ban épült, a tőzsde a földszinten kapott helyet és az emeleti helyiségekben a svéd akadémia irodái és könyvtára talált otthonra. Ezekben az emeleti helyi­­ségekben szavazták meg André Gide, T. S. Eliot és Andrew Craig számára az irodalmi Nobel-díjat, — összegezte a tudnivalókat Mr. Manker. Lea lelkesen súgta Craig fülébe és megérintette a karját. — Nem érdekes, Andrew? — mire Andrew gúnyosan elhúzta a száját, de — mert nem szerette volna megbántani Manker urat, sietve kedves mosolyt varázsolt arcára a grimaszból. — Nem Alfred Nobel az ön egyedüli jótevője — folytatta előadását vezetőjük. — Van itt még valaki más is. III. Gustafus király, aki 1771-ben foglalta el a svéd trónt és tizenöt évvel később megalapította a Svéd Akadémiát. Minden hibája ellenére­­— mert az is volt neki szép számmal, a szegények iránti rész­­vétlenségtől a saját személyével kapcsolatos tékoz­­lásig, — III. Gustafus kiérdemelte legmagasabb elis­­merésünket és nagyrabecsülésünket. Sokat tett a svéd kultúra megalapozása érdekében. 1792-ben halt meg egy álarcos bálon elkövetett gyilkos merénylet következményeképpen. Neki köszönhetjük a svéd operaházat is. A világ minden tájáról szerzett mű­­alkotásokkal gyarapította országunk kincseit és francia példa nyomán megalapította a Svéd Tudomá­­nyos Akadémiát az irodalom támogatására. És, mert babonásan ragaszkodott a tizennyolcas számhoz, az akadémiát tizennyolc taggal alapította meg, akiket Svédország legkiválóbb, legelismertebb írói és tudó­­sai közül válogatott ki. III. Gustafus tizennyolcas száma mind a mai napig érvényben van. Az ön szá­­mára, Mr. Craig, tizennyolcan szavazták meg a No­­bel irodalmi díjat. — Talán volna kedve megtekinteni azt a helyet, ahol megválasztották? — kérdezte gróf Jacobsson és egy lépést tett Craig felé. — Boldogan, — mondta az író őszintén. — Csak attól tartok, a többieket untatni fogja. Talán egyik nap eljövök egyedül. — Badarság — avatkozott a vitába Stratman­­— valamennyien látni akarjuk a Svéd Akadémia bel­­sejét. Tehát valamennyien megindultak gróf Jacobsson nyomában, átvágtak a tágas téren, a sarkon befor­­dultak egy mellékutcába, azon végighaladtak és meg­­álltak a Källargrand 2. számú ház előtt két óriási, viharvert kapu tövében. A kapubejárat jobboldalán gránittömbre erősített fémlapon ott díszelgett a fel­­irat: SVENSKA AKADEMIENS NOBEL-BIBLIOTEK. Az épület belsejében gróf Jacobsson vette át a vezetést homályosan megvilágított előcsarnokon át, széles kőlépcsőn fel az első emeletre, innen egy vilá­­gossárga ajtón át kellemesen kivilágított és félelmes 6 XJj Kelet 1965 VII4 SZALAG טרסה A Z0LD קוריה A ״ Zöld Szalag” üzletekben 1965 júl. 4-től, péntekig, 1965 július 9-ig, az alanti fo­­gyasztói árakon kerülnek eladásra a felso­­rolt élelmiszerek. FRISS HÚS Eladási ár • Első részek: szegy 6.80 fontig kg. rostélyos 7.90 fontig kg. lapocka 8.30 fontig kg. 9.30 fontig kg. 7. 90 agoráig kg. 45 agoráig kg. 30 kimérve agoráig kg. • Burgonya, válogatott, nylon־.34 vagy háló-csomagolásban agoráig kg. • Chácilim 55 agoráig kg. • Zöldpaprika 80 agoráig kg. GYÜMÖLCS: 1.00 © Banán fontig kg. • Szőlő, ,,királynő fajta”, 88 A minőség agoráig kg. • Körte, ,,Genteel” fajta, 3 ’/1: — 4 nagyság 1.30 fontig kg. • Valencia, export minőség 70 (csomagolva) agoráig kg. • őszibarack ,,Babcock” fajta 1.38 5—5 Yj nagyság fontig kg. • őszibarack ,,Smith” fajta 5—5 Új nagyság 1.15 fontig kg. Másfajta zöldségek és gyümölcsfélék a zottság által ellenőrzött árakon kerülnek árusításra ezekben az üzletekben. Jesen tudományosnak látszó, hosszú folyosóra értek. Jobbkéz felől egy, pillanatnyilag gazdátlan íróasztal állt, mellette nyílt a bejárat a Nobel Könyvtárba, melynek polcai roskadoztak a csaknem minden létező nyelven összegyűjtött Nobel-díjas irodalmi termékek és a hozzátartozó anyag tömegétől. Gróf Jacobsson otthonos biztonsággal vezette a társaságot a mindkét oldalon könyvespolcokkal sze­­gélyezett hosszú folyosón egy ajtóig, mely kolosszális méretű előadóterembe nyílt. — Most érkezünk a mi Rába Kövünkhöz, arra a szent helyre, abba a titkos szobába, ahol az akadémia tagjai évente egyszer ülést tartanak, hogy megválasszák a Nobel-díjasokat — kezdett magyarázatába gróf Jacobsson. — A tit­­kos szobát tárgyalóteremnek hívják és most oda­­megyünk. Az ajtón túl széles, ragyogó, magas mennyezetű szoba tárult elébük, hatalmas ablakokkal, melyek a történelmi nevezetességű tér־ re néztek. A négyszög­­letes asztalon szikrázó kristálycsillár, mely — úgy tetszett — megtölti az egész szobát ragyogással. Az asztal körül katonás rendben tizenkét, faragással díszített, kék plüssel kárpitozott szék sorakozott. Az üvegfényes, csupasz asztalon fából faragott tolltartó készleten kívül — mely közel két évszázad előtt III. Gustafus tulajdonát képezte, — nem volt semmi. A fal mentén kék kárpitozású kerevet, a falon fénylő aranymedállion, III. Gustafus királyi címerét ábrá­­zolta, a fonott búzakalászt. Az asztalton, a főtitkár széke mögött ott állt az akadémia mindig jelenlévő lelkiismerete, III. Gustafus király, az alapító már­­vány mellszobra egy köralakú kőemelvényen. — Nos hát, ez az ...­­— mondta Jacobsson és ked­veskedőn megveregette a mellszobrot. — 1914 óta, amikor az Akadémia átvette ezt a szobát, Őfelsége a király ül itt és hallgatja a titkot, amit az egész világ szeretne tudni. Azelőtt a szavazást a főtitkár házá­­ban tartották, Skeppsbronban, később egy bérelt lak­­osztályban, majd ezt követően a régi Nobel Könyv­­tárban. De, mióta 1915-ben Romain Rollandot meg­­választották, minden irodalmi Nobel-díjas részére itt, ezen a helyen szavazták meg a kitüntetést. — Hányszor gyűlnek itt össze évente az Akadé­­mia tagjai? — érdeklődött Emily. — Elmondom, hogy működik az Akadémia —— vállalkozott Jacobsson. — Vegyük, példának okáért az idei irodalom-díj nyertes Mr. Andrew Craiget. Az idei Nobel-díjra való nevezés határideje múlt év feb­­ruár elseje után lejárt. Az írásbeli jelöléseket általá­­ban a Svéd Királyi Akadémiához intézik és a múlt évben negyvenkilenc ajánlást kaptunk. Harminc az e célra hivatalosan kijelölt helyről jött, előző évek díjnyerteseitől, minden kategóriából, a világ minden részén élő, elismert akadémikusoktól. Tizenkilenc ajánlást nem hivatalos módon kaptunk, mint például kiadóktól, Írók feleségeitől, esetleg maguktól az Írók­­tól is. Ezeket nem vettük tekintetbe. Mr. Craig ne­­vét nem idegen forrás ajánlotta, hanem hivatalos helyről a saját, Svéd Királyi Akadémiánk tagjai. Azt hiszem, a továbbiakat Mr. Flink nálam ügyesebben fogja elmagyarázni. Indent Flink úr egyenesen Craighez és Leához intézte szavait. " — Én, mint könyvkiadó vállalat — üzleti alapon foglalkozom könyvekkel. Felkutató megbízottaim New Yorkban, Párizsban és Londonban dolgoznak ré­­szemre. Mr. Craig legutóbbi könyve, melyet Skandi­­náviában valahogy nem vettek észre, nagy csomag egyéb könyvvel együtt érkezett hozzám. Tetszett a könyv, érdekes, jó történetnek találtam és ezért meg­­vásároltam a Döntő ütközet svédországi kiadásának jogát, ha jól emlékszem ötszáz dollárért. — Igen, ennyi volt az ára — mondta Lea. — Elkészíttettem a fordítást és . . . lássuk csak... négy évvel ezelőtt, szeptemberben megjelent a re­­gény. Az irodalmi bírálatok olyan elragadtatással nyilatkoztak róla, hogy —­ azt hiszem — az Akadé­­mia mind a tizennyolc tagja elolvasta, így kerültek ismeretségbe Mr. Craig irodalmi tevékenységével.­­— Pontosan így történt — vetette közbe Ja­­cobsson. —­ Nos, hogy rövid legyek — folytatta Flink úr, — ezután Mr. Craig további két könyvének kiadási jogát vásároltam meg előnyös feltételek mellett. Az irodalmi körök lelkesedése tovább fokozódott. Végül megszereztem a Tökéletes állam című regényének egy példányát és ez volt a legjobb valamennyi kö­­zött. Én magam fordítottam le svéd nyelvre és a ta­­valyi évad elején ki is adtam. Ez alkalommal aztán meg is volt az eredménye, a könyvet szétkapkodták, a kritika elragadtatással írt róla . . . nagyjából így történt a dolog. Az Andrew Craig-kultusz, mint va­­lami ragály, úgy tört rá a Svéd Akadémia tagjaira is, már nemcsak Miss Pahl, de a többiek is rajong­­tak érte és ezek után februárban hivatalosan jelöl­­ték a Nobel-díjra. Craig figyelmesen hallgatta az előadást, de tel­­jesen érzéktelenül, mintha nem is róla, hanem valaki másról lett volna szó. Akkor vette észre, hogy a te­­remben lévők mind őt nézik, de elsősorban Emily, és talán ebből találta ki, hogy Flink úr beszámoló­­jának ő a hőse. Tudta, hogy most valami nyilatko­­zatot várnak tőle. (Folytatása következik) • Hátsó rés* ZÖLDSÉGFÉLÉK: • Paradicsom A minőség agoráig kg. • Uborka A minőség­e Hagyma ־ fejes • Burgonya, válogatott

Next