Uj Kelet, 1965. december (47. évfolyam, 5276-5302. szám)
1965-12-22 / 5294. szám
11. Az anya szótlan felkelt az asztaltól, megágyalt és a maga kis szobájába ment. Karmella levetkőzött, lasssan kényelmesen, elgondolkodva. Hirtelen elhatározással a paplan alá bujt, hogy álmot erőltessen szemeire, de az álom elkerülte. Képek, emlékek, események vibráltak előtte. És eddig csak lappangó, ismeretlen harag, egy furcsa, ütött-kopott nő iránt, aki maga a a gyűrte.— Minket nem gyűrűk kötnek a férfiakhoz, mi az ilyesmire egyből fütyülünk! Ez a mondat csengett fülében, ahogy utánozhatatlan természetességgel ejtette ki az a kis bukott lány. Igyekezett elhessegetni a tárgytól gondolatait, de azok minduntalan visszatértek. Végül fel kell vetni önmagában a döntő kérdést, addig úgy sem jön álom szemeire, amíg szívében nem tisztázta őszintén: szerette-e Frédit? Lecsukta pilláit, hogy ekként könnyebben maga elé idézte volt kedvese arcát, de ez sem sikerült. Szavakra igyekezett emlékezni, de azok is elmosódtak. Nem, nem szerette! Ezt most már biztos érzi. Más a vonzalom és más a szerelem. Ami bántja, az legyőzetése! Ez az! Kis szürke egérke diadalmaskodott felette, karikás szemeivel, tarka, ízléstelen ruházatában, alvilági nyelvezetével! A megbántott női hiúság érzete lett úrrá rajta, nem a szomorúság. Az anya ezt nem értheti. Nála elsődleges kérdés a Steinmetz. Mai körülmények között megfelelő házasság, mert viszonylag magas fizetése van. És ezen felül párttag. Amíg egy szép napon kirepítik, ahogy ez zsidóknál mindennapos. Amikor majd az anya előtt is felére csökkenne értéke. Azonkívül, ha valami többségi vet szemet állására, a Steinmetz haladéktalanul repül. Az anya számára elveszne az érték második fele is. Maradna egymagában a Steinmetz, mint Steinmetz, minden nélkül. Nem, erről tehát szó sem lehet. Tervek? Jövő? Álmok? Ezek mind elhamvadtak a régi lányok szobáiban, alkórjaiban, selyem- vagy daróchuzatú ágyain... te XVIII. A Népzenészek utcája a várostérképen is messze esett az olcsó csókok utcájától, de nem különbözött semmiben attól. Szenny, mocsok, sikátorok, festett lányok és olcsó csókok. Mintha iker utcában lennének. Rendőrhatóságilag más beosztás, nem mintha a közegek itt emberségesebbek lennének, de más hatósugárú irányítás szabályozza a köz- és állambiztonságot. Hideg, csípős szél sivított keresztül a huzatos utcán, kísértetiesen rázogatta a viskók tetejének bádoglemezeit. Fázós emberek, feltűrt kabátgallérral igyekeztek odvaikba. Ugyanígy kerültek elő sötét kapualjakból siető léptű férfiak, hónuk alatt hegedűtokot szorongatva, hogy valamelyik tócsát okádó kivilágított korcsmavagy vendéglőajtóban eltűnjenek. Valahol össze kell cincogni a kenyérrevalót, a rajkók éhesek és mindig akad kesergő, aki bánatát olcsó italba és még olcsóbb zenébe fullasztja. Az öreg cigányzenész most surran be az „Édenkert” elnevezésű, vagy annak csúfolt lármás helyiségbe. Gyakorlott szemei kis hunyorgás után megszokják a fényt és legott megfelelő alanyt keres a rajkók kenyeréhez. Lám, amott a sarokban ül az új lány, aki mostanában bukkant elő. Vele szemben igen jól öltözött frájer. És vermutot kortyolnak. Nem rossz! Sőt, a legjobb előjel! E helyiségben légióként olcsó vinkót, maró seprőt isznak, akinek vermutra van pénze, az... Nem kell sok teketória. Némi hangolás, a húrok kis pengetése, az ábrázatra erőszakolt bátorító vigyor, szinte láthatatlan kacsintás a lánynak, hogy vegye pártfogó szeretetébe vonóját és ezzel éhező gyermekeit. Gonosz egy teremtés lehet — gondolja az öreg színész —, mert szemével „nem”-et int. Pedig biztos pontnak ígérkezett első pillantásra. Körül kellene nézni, más lehetőség után kutatni, de a lokálban mindenütt: olcsó pálinka és sör. Ebből pedig nem néz ki semmi. Úgy találomra neki kezd egy hallgatónak, de a kutya sem hederít rá. Mindenütt trágár röhögés. Kétségbeesetten pillant vissza az új lányra, hátha megszánja. A cigány csökönyösségével pénzmagot sejt. A lány felfogja az esdeklő tekintetet. Valamit súg a szemben ülő gavallérnak, aki bólint, ránéz a nép- zenészre, odainti. A cigány szinte ugrik, de nincs ideje, hogy a hegedűt álla alá kapja, kis papírpénz csúszik a markába és egy biztató, kedves szó a férfi részéről: — Kotródj a fenébe! De hiszen nem a szavakon múlik. Tudja ezt a zenész. Ha finom, válogatott szavakkal elkergeti az asztaltól, az kevésbé kifizetődő tranzakció. Ugyanezt vallja a szurtos pincér is, akit a vendég az asztallapon aprópénzzel kocogva, magához rendel. — Két rostonsült... literes vermut... négy kenyér ... szóda ... összesen ... Még nem mondta ki az összeget, máris kapja a pénzt. A pincér jól megnézi a csodabogár arcát, mert ritka KISREGÉNY írta: PLESZ ARTÚR példány manapság, aki ilyen gavalléros borravalót ad. Tiszta szívből hálálkodik. A válasz sztereotip rövidség■ gél ugyanaz: — Kotródj a fenébe! Azután szedelőzködnek. A lány vékony, szélelbélelt kabátját ölti fel, a férfin jószabású bőrkabát. Elmennek. A cigány szíve mélyéből felsóhajt: ״ Hej, ha ez mulatós legény, mi pénzt téphettem volna ...” A szobában ugyanaz a kép, mint az olcsó csókok utcabeli tanya. Művészi tervező sem képes tökéletesebb hasonlatosságot teremteni és ilyen zűrzavaros összhangot alkotni. Színpadi rendezők is csupán halványan érzékeltetik ennek a hitvány szerelemnek légkörét, ha történetesen Brechtet rendeznek ... Amikor a vendég kényelembe helyezkedett, megkérdezte: — Hogyan mondtad, hogyan is hívnak? — Ahogy akarod. — Igazad van. Neked mindegy. Hát akkor Sutyukának nevezlek. Jó? — Szebb nevet nem találtál? — Nem. Szeretem ezt a nevet. Van egy ilyen nevű kiskutyám is. Azután meg neked mindegy. Hát úgy tud meg, kiskutyám, hogy itt alszom! A lány csendesen felkelt ültéből, kinyitotta az ajtót és minden lobbanó harag nélkül mondta: — Takarodj innen! *WIC— A férfi felugrott. — Hogyan mondtad? — Kotródj a fenébe! Látom, te így szoktad. Hát pusztulj végre! — Megkergültél ?— Lehet. Hanem idehalgass, hapsi! Hármat számolok. És ha a harmadiknál nem vagy kívül, tőlem olyan ruhát szakítsz, hogy az anyád és a kiskutyád csak a feltámadás napján ismernek rád. Tehát: egy... Magára maradt. Csend lett. Valahol távol a városban gyárkürtő bőgött fel, jelezve a második váltás végét. A búgást, mint légós szirénák, azután átvették a többi gyárak jelzései is. Lilla arra gondolt, hogy most emberek igyekeznek haza, meleg otthonba, övéikhez. Milyen lehet az otthon? Az asszony felmelegíti a délről visszamaradt főzeléket, maga is és minden a lakásban főzelékszagú. De a falak meghittsége, a kőszéngázt fejlesztő kiskályha izzása, a légypiszkos régi családi fényképek, az egy ágyba zsúfolt, szuszkáló gyerekek, minden, minden, a békés otthon. A szegények sivár, de biztonságos szigete a külső viharzó tengerek, zátonyok, hullámverések áradatában. Neki nem volt soha otthona. Úgy került az utcára, hogy talán észre sem vette. Ha valaha lett volna valakije, aki hozzája tartozik, aki... Csendes, békés ember, napi gondjaival, bánataival, örömeivel. Mennyi értelem 6 Új Kelet 1965 Xll 22 LEVELEK ^sZSMKESZTQHÖZ V־ V .־. W.V.V.V.V.*, WVUWUWWl Egy példaadóan udvarias kalauz lett volna ilyennel megosztani az életet. Nem sikerült. Hát nem sikerült. Maradt az utca. De most már, úgy tűnik, ez sem megy. Lám az előbb is . .. Holott pénzes mukinak látszott... Sutyuka? Nem, ezerszer nem! A bukásnak is van határa, a mélypontnál már nincs mélyebb pont. Eddig, és nem tovább. Éjszakára? Nem! Azóta senkisem éjszakázhatott nála. Aki utoljára itt nyafogta át az éjszakát, az is mélypontra hullott. Akárcsak ő. Ott lent a mélyben egymásra találtak. Két elbukott . . . Azaz . .. dehogy is . . . A Groggyi azóta . . . Miért nem ad életjelt magáról? Vajon gondol még vele? Groggyi! Lilla leült az ágy szélére, azután a párnára hányatlott és csukló zokogással fúrta mélyen orcáját a tollpárna puhaságába... ★ Két nap telt el azóta, hogy Guttmannt bocsánatkérések között szabadon bocsátották újbóli őrizetbevételéből. Tévedni emberi dolog — mondták sűrű mosolygások közepette — Guttmannak be kell látnia, hogy a hatóság könnyen él gyanúperrel olyan egyén iránt, aki már volt huzamosabb vizsgálati fogságban. Saját jól felfogott érdeke, hogy az itt töltött napok végleg feledésbe merüljenek. Akik hivatali túlkapásból esetleg bántalmazták, azok ellen haladéktalanul eljárást indítanak. Egy szóval: mehet, de hallgatni több az aranynál, az Guttmann esetében a szabadságot jelenti. Töretlen szívvel tért haza és állt másnap munkába. Tudta, hogy a kis köpcös rövid idő múltán hozzágurul. Nem tévedett e feltevésben. Még a kora délelőtti órákban lejött a gépterembe és megállt az idős gépmester gyorssajtója előtt. — Alighanem beteg volt, Guttmannkám — kezdte az igazgató —, ne felejtse el idejében beszolgáltatni betegcéduláját, hogy hiányzása igazolva legyen. — Nincs beteg lapom, igazgató úr, nem voltam beteg. __ ? — Hivatalos, szerveink idéztek be régebbi ügyirataim tisztázása céljából. Ha szükséges, erről bizonylatot kaphatok. E nyílt bejelentésre már a savószemű segédmunkás is közöttük ólálkodott. Ott tett-vett a beszélgetők közelségében, fülei araszokkal nőttek. — Nem, kedves mester, nem kell bizonylat, ha maga állítja, a bérelszámolási osztályon személyesen fogom igazolni a hiányzó napokat. Rendben lesz így? Guttmann émelygett, komoly erőfeszítésébe került, hogy arcul ne csapja ezt a parazitát. De még idejében megemberelte magát: a cellalakás határtalan önuralomra is nevel. — Köszönöm, igazgató úr. — Magáért mindent, Guttmannkám. Maga kiváló munkaerő. El is határoztuk, hogy jobban jövedelmező beosztást kap a napokban. Részint a munka is könynyebb lesz. — Más beosztást? — Guttmann értelmében megszólaltak a vészcsengők. — Kérem, én ezt soha nem szorgalmaztam. A kis köpcös cinkos jovialitással felnevetett: — De mi, az igazgatóság szorgalmazza. Hiszen a múltban eleget.. . mondjuk úgy ... komoly megpróbáltatásokon ment keresztül. Guttmann tárgyilagossá erőszakolta a terhére levő beszélgetést. — Nem haltam bele. Itt vagyok. Bármely állampolgárral megeshet. — Na, na, mesterkém, én sem állítottam egyebet. Arról van szó, hogy leváltjuk a részeges Mazárcsukot a ,,Viktóriá”-tól. A gép régi típus, csaknem ócskavas, de még mindig remekül szuperál. Ide öntudatos, józan szakember kell. Ha maga veszi át a gépet, jó berakónő mellett, megduplázhatjuk a termelékenységet. — Sajnálom, igazgató úr, — mondta Guttmann mosolyogva — nem értek a ,,Viktóriához”. Ilyen gépen soha életemben nem dolgoztam. Mindenesetre köszönöm az irántam tanúsított figyelmességét. Elgondolkodva tért haza. Dóra, a szelíd lelkű aszszony, elkékült szájjal fogadta és egy idézést nyújtott át férjének. A férfi egyetlen pillantást vetett a papírra, a felső balsarokban nem az államrendőrség, hanem magas civilhatóság antétja állott. — Zolikám, megint baj van. Hász vö hálilá megint elvisznek ? Guttmann gyengéden megsimogatta felesége arcát. A kis Ráchelbe féltékenyen közéjük furakodott. Az apa magasba kapta a leánykát, megcsókolta, a földre tette s csak azután szólalt meg: — Nincs semmi baj, édesem. — De hova rendelnek? — Ole sehova. Csak a Mindenható rendelhet el valamit, de erős hittel mondom, hogy ezúttal: gám zu letová. A tanácselnök elvette Guttmanntól az idézést és hellyel kínálta. Kicsit tapogatódzva indította el a magasállású hivatalnok a beszélgetést. Olyan dolgokat kérdezett, amelyek az ügyiratokból nyilvánvalóan kiordítottak. A szabványos kérdés-felelet játék után a tanácselnök hatásos átmenettel a rendszer nagylelkűségéről beszélt. És e nagylelkűség keretén belül Guttmann ama lehetőségéről, hogy családja minden tagjával elhagyhatja az országot. Guttmann lelke ujjongott, de óvatosan fékezte magát: -Z-b: ....................... ----.... (Folytatása következik) Sok panasz hangzik el az autóbuszok alkalmazottai ellen, különösen az utasokkal szemben tanúsított nem nagyon barátságos magatartásuk miatt. Ha akad is köztük egy-egy udvariasabb ember, az utasok érdeklődésére ezek is csak felületesen, immel-ámmal adják meg a felvilágosítást. Hogy pedig valamelyik kalauz saját jószántából jelezze az állomások helyét, az a legritkább esetben fordul elő. Ezért helyénvalónak tartom, hogy megdicsérjem azt a gépkocsivezetőt, akivel a múlt héten, csütörtökön, de Egyre szépül, egyre jobban épül Natanja külvárosa: három. Most is elkészült három szép blokk, amelyeket már benépesítettek uj olékkal, aki napokkal ezelőtt érkeztek Izraelbe. Ezek az uj olék, akik persze sokat leveleznek, erősen kifogásolják, hogy az új blokkokkal beépített városnegyedben egyáltalán Natanja külvárosában, a Dórában, ahol nagy iramban folynak a sikáépítkezések, a forgalom úgyszólván naprói-napra nő. Éppen ezért hiányoljuk, hogy az Egyed még mindig nem épített odacember 16-án a 62-es autóbuszon utaztam. Az illető nemcsak az egyes megállókat, de közölte a közelben lévő utcákat is, hátha valaki ezekbe az utcákba igyekszik. Nem győztem eléggé csodálkozni az illető vezetőnek körültekintő, udvarias eljárása felett. Helyes volna, ha a Dán vállalat kioktatná a vezetőket, hogy mind olyan udvariasan tájékoztassák a közönséget, ahogy ez a Friedmann nevű 203-as gépkocsivezető cselekszi. Dömötör Jenő, Párdesz Katz, nincs levélgyűjtő postaszekrény. Egy ilyen postaláda van ugyan Dora helységben, amely messze van az új sikánokkal rendelkező háromtól. Úgy gondoljuk, hogy a posta a közönség kényelmét szolgálná, ha egy levélgyűjtő szekrényt állítana fel ebben az új városnegyedben. B. G., Natanja-Dárom egy esőmentes, védett megállót. Kérjük az Egyed vezetőségét, hogy sürgősen tegye jóvá ezt a mulasztását. Berger Gyöngyi, Natanja, Dora, blokk 59/38 Levélgyűjtő szekrényt kérnek lakosai Natanja-Darom Fedett tábánál kérünk a Dórában!