Uj Kelet, 1969. augusztus (50. évfolyam, 6394-6419. szám)
1969-08-01 / 6394. szám
ESZKALÁCIÓ, VAGY JÁTÉK A TŰZZEL Szemfől-szembe az új Németországgal (V) A LÁZADÓ IDIÁKOK ÉS AZ APÁK BŰNEI Irta ARAD GIDEON A héber sajtó új fogalommal gazdagodott. Alig van olyan nap, hogy ne találkoznánk ezzel a szóval: hásziámá. Azt akarja érzékeltetni, hogy az események láncreakcióban dagadnak. Olyan ütemben és olyan elemi erővel, hogy végülis egyik fél sem ura már a történéseknek. A Szuezi-csatorna övezetében egymást követő harci eseményekre vonatkoztatják ezt a kifejezést. Annak ellenére, hogy nem eredeti megjelölés. Fordítás az angol nyelvből. Az amerikaiak a bábái ennek a szónak. Ők honosították meg a politikai zsargonban, Vietnammal kapcsolatban. Eszkaláció néven jelölték meg azt a folyamatot, amely a laza katonaitanácsadásból és a korlátolt jellegű segélynyújtásból néhány év alatt a véres vietnami háborúvá fejlődött ki. Eszkaláció alatt azt értik szerte a világon, hogy az amerikaiak már nem urai saját akaratuknak sem... Az események sodmrilíltakof Olyan proval hnny Inhh mint félmillió amerikai katona harcol már Dél- Vietnam dzsungeljeiben a tehetetlen szaigoni kormányzat megmentéséért. Pedig való igaz, hogy sem a Pentagon, sem az amerikai nép nem akarta azt a szerencsétlen háborút. De képtelenek megtalálni a kivezető utat. Az észak-vietnamiak lépésére természetszerűleg reagálni kell. És azt újabb, — az előzőnél nagyobb méretű — visszavágás követi. A Vietkong közreműködésével. Válasz: — még nagyobb erejű amerikai lecsapás. A levegőből és a szárazföldön. Mint egy fogaskerék, mint egy megállíthatatlan mozgólépcső, úgy kapcsolódnak egymásba az események. Úgy hajszolják egymást. Ezt nevezik eszkalációnak. Az eredetileg mozgólépcsőt jelentő escalator szóból kiindulva. Ma már szerte a világon bevett szókép. A tehetetlenséget is érzékelteti. A viszályba belekeveredett mindkét félnél egyaránt. Hiszen aligha kétséges, hogy Amerika hoszszú évekkel ezelőtt hajlandó lett volna meszszemenő engedményekre, ha presztízs szempontból valamennyire is kielégítő módon távozhatott volna Vietnamból. Az északiaknál sem különbözik sokban a helyzet. Hanoi számára is levegőként kell a béke. Mert azegész vietnami küzdőtér már amúgyis majdnem érett gyümölcsként fekszik Ho Csi Min diktatúrájának politikai kosarában. Felesleges tehát a további vérontás. Célszerűtlen a háború folytatása, amelyben katonailag egyetlen fél sem győzhet... Vietnamból azonban mégis naponta jönnek a harctéri jelentések. Mint egy sakkjátékban, mint egy dacos gyermekcsatározásban egyetlen fél sem hagyja válasz nélkül az ellenfél lépését. Neki kell az utolsó szót kimondania. Az utolsó és a riválisénál nagyobb ütést a másik felére mérni, így harapódznak el az események. Anélkül, hogy talán szánt szándékkal erre törekednének egyik, vagy másik vezérkarnál. Ez az eszkaláció. A sokatmondó és keserű képzettársításokat kiváltó fogalom, amely az utóbbi hónapokban helyet kapott a közelkeleti események beszámolóiban is. Főként a Szuezi-csatorna övezetében. Az egyiptomi — izraeli csapatok vi■zonyában. Felvetődik a kérdés: indokolt-e a mi esetünkben az eszkaláció, a helyzet fokozatos elmérgesedésének a hasonlatát alkalmazni. Nemrégiben cikksorozat jelent meg a libanoni El Náhár című lapban. Az írásmű címe ez volt: ״ Mikor támad Egyiptom?“ A beirúti újság sok helyes megállapítást tett az arab zsurnalisztikára jellemző feltengős szóvirágok között. Az El Náhár nyíltan megírta, hogy tulajdonképpen nem a területek problémája akadályozza a békét. Nincs olyan kérdés, amit — ha valóban akarnák — nem tudnának rendezni arab kormányférfiak az izraeliekkel. A libanoni cikkíró szerint ugyanis Izrael egyik óriási előnye az arab világgal szemben, hogy szilárdan áll a valóság ta- táján. Ésszel és logikával mérlegeli a változó helyzetet. Nem lehet tehát különösebb probléma közös nevezőre jutni a zsidókkal, ha egyszer sor kerül a tárgyalásra. Az El Náhár azonban nemcsak az érem izraeli oldalát mutatja be. Rámutat arra is, hony fulkantlanul F rvuintum Ac■ az* nunV, vilón igazi érdekeitől, Nasszernek előbb-utóbb ki kell adnia a parancsot a támadásra. A kérdés csak az — mikor? Mert az arab világ képtelen bármilyen elrendezésre megsebzett, betegesen érzékeny nemzeti önérzetének a kigyógyítása nélkül. Az arab vereség pszichológiai kihatása olyan erős az Izraelt körülvevő országok tömegére, hogy hiába is adná vissza Izrael az összes elfoglalt területeket, az arabok akkor sem nyugodnának. Akkor is bosszút és kegyetlen háborús vérfürdőt követelnének vezetőiktől. Hogy kiköszörüljék a kollektív büszkeségükön és ״ férfiasságukon esett csorbát. A hatnapos ,־״ bém szégyenét. Ameddig erre nem kerül sor, hiába minden. Nasszer akkor sem állíthatja le akcióra éhes hadseregét, ha történetesen a négy nagyhatalom az UNO statisztériájával Izraelt maradéktalan visszavonulásra kényszerítené. Az egyiptomi diktátor kénytelen kielégíteni a saját propagandája által éveken át uszított és gyűlöletre nevelt hadsereget. És a minden belső vonatkozásban csak kudarccal szembenéző egyiptomi népet. Egyszerű szavakkal tehát, — Nasszernek csak egyetlen útja van. A katonai összecsapás. A beiruti újság ebből az okfejtésből kiindulva jelölte meg sorozatát a ״ Mikor támad Nasszer?“ címszóval. E három szóban figyelemreméltó igazság rejtőzik. Ha nem igazság, de látszatigazság. Az arab világ ugyanis ma abban a hitben él, hogy a következő fordulót már az arabok fogják megindítani. Más szavakkal: a kezdeményezés nincs többé Izrael kezében. A meglepetés, a katonai rajtaütés tényezője nem képezi többé Izrael kizárólagos jogát és lehetőségét. Nasszer, aki a két év előtti csúfos vereség ellenére is az arab világ törekvéseinek legmarkánsabb megtestesítője, nem titkolja, hogy háborúra készül. Ezt a készülődést azonban szakaszokra osztja be. A napokban megtartott beszéde szerint Egyiptom belépett a terőzetek ״ felszabadításának“ fázisába. Idő kérdése csupán, mikor valósítja meg az arab világ régi vágyát. Ez a lényege a Nílus-völgyi diktátor beszédének, amelyet Farikr elűzésének 17־ ik évfordulóján tartott. Nasszer nem mondta ugyan, de más megnyilatkozásaiból kicsendült, hogy három tényezőre építi az Izráel ellen folyó ״ kimerítési háborús taktikáját. ■fa Erős egyiptomi légihaderő, amely számban és minőségben felülmúlja az izraeliekét; ־ A־ A ״ keleti parancsnokság” felállításának meggyorsítása és tevékenységének összehangolása. Ebben akeleti parancsnokságban Irak, Szíria és Jordánia vesz részt. Nasszer azt kívánja, hogy hozzák teljes mértékben egyetlen közös parancsnokság alá a három ország hadseregét, hogy a megfelelő időben együttesen csapjanak le Izraelre és ezáltal haderejének megosztására kényszerítsék Izraelt, hogy Móse Dáján ne tudja az egyiptomi fronton felsorakoztatni az izraeli katonai potenciál élét. ־ Á" Fokozni és még problematikusabbá változtatni a terrorszervezetek tevékenységét. A szabotázs-akciókat nem csak a megszállt területeken, de a ״ zöld vonalon“ túl, tehát az 1967 június 4-e előtti határokon belül is mindennapos eseményekké kell tenni. Ez a három elv irányítja ma Egyiptom taktikáját. Nasszer azt hiszi, hogy ennek a három általa megszabott követelménynek a megvalósulása esetén Egyiptom abba a helyzetbe jut, hogy megkockáztathatja kétesztendős álmának realizálását, a Szuezi-csatorna átszelését. Az izraeliek visszavetését a Csatorna keleti oldaláról. Egyiptomi hídfő létesítését a használaton kívüli mesterséges viziót elvesztett oldalán. Hogy legalább egy éket verjenek a ,,Bár Lév-vonal“ falába. A további behatolás reményében. Ez ma az ellenség célja. Ezt a tervet kivánja előbbre vinni a Csatorna-övezetében folyó állandó egyiptomi provokáció. A tüzérségi harcok kirobbantása. A kommandó-egységek támadása. A feszültség mesterséges növelése. A ״ forró nyári fenyegetésének bekövetkezése. És mindezt úgy szeretné Gamal Abdul Nasszer, hogy Egyiptomnak mindig megmaradjon a kezdeményezés előnye. Hogy ők válasszák meg az időt, a frontszakaszt és a fegyvernemek, az erők összetételét, amelyek az összecsapásokban résztvesznek. Izrael ráébresztette Kairót arra, hogy még ebben a Szuezi-csatorna mentén folyó „statikus háborúban“ is messze elmarad Izrael ereje mögött. Mert igaz ugyan, hogy hadseregünk az elmúlt két évtizedben sajátságos villámháborúkra volt felkészülve és beállítva, mégis megtanultuk már az új helyzetből eredő leckét. Az ״ álló háborúk előnyeit és veszélyeit. Az ellenség gyengéit. Bizonyítéka ennek, hogy a hatnapos háború óta először támadásra bevetettük a Csatorna övezetében légihaderőnket is. Az ellenséges hadállások ellen. A szovjet gyártmányú rakéta-támaszpontok és nehéz tüzérségi ütegek megbénítására. Kiderült, hogy légihaderőnk minőségi fölénye ma is megfellebbezhetetlen tény. Hiába kapott Egyiptom több mint háromszáz harcirepülőgépet a moszkvai ״ békeharcosoktól“, az izraeli ״ agresszorok“ ellen, Nasszer pilótái még mindig alulmaradnak az Úrik, az Ámoszok, a Chájimok nemzedékével szemben ... A levegőben — bármennyire is nehezen hihető — végső fokon az ember a döntő. Ezért vagyunk jobbak és hatékonyabbak. Az ellenség azonban nem hagyja magát befolyásoltatni a tényektől. Nasszernek minden áron ״ győzelmeket“ kell produkálnia. Még akkor is, ha ezek a győzelmek történetesen csakis a dús fantáziájú jelentés-megszövegezők agyában léteznek. Mert a cionista ellenségre mért ״ csapások” — belső szükséglet. Nasszer uralmának egyik lélektani tartóoszlopa. Ezért provokálnak. Ezért hajtanak végre kilátástalan támadásokat. Ezért vállalják a súlyos izraeli visszaütések kockázatát. Ezért van az, hogy — bármennyire is ügyefogyott az ellenség — szinte naponta tesszük gyászkeretbe egyik, vagy másik drága fiatalunk nevét. Pedig a túloldalon is jól tudják, hogy Izrael többszörösen behajtja a kiontott vér ámát. Amit soha és semmivel nem lehet kárpótolni. Ezért fenyeget eszkaláció a Szuezi-csatornánál. Ez az oka annak, hogy tüzérségi párbajok, kommandó-akciók, légitámadások egymást követik a több mint száz kilométer hosszúságú szuezi frontvonalon. Változó sikerrel és eltérő veszteségekkel. Egyiptom számára úgy látszik legolcsóbb az emberélet. Nemrégiben mondotta cinikus nyíltsággal egy kairói vezetőember, hogy ha megmarad az 1:10 arány Izrael és Egyiptom vesztesége között, Nasszernek nincs oka aggodalomra. Más szavakkal: az egyiptomi hadvezetőség arra az álláspontra helyezkedik, hogy még akkor is érdemes megakadályozni a békét és a fegyvernyugvást, ha minden izraeli katona életéért tíz egyiptomival kell ״ fizetni“. A néprajzi tényezőket figyelembevéve (30 millió egyiptomi) az izraeliek nehezen fogják kibirni ezt az állandó tizedelést, hosszú távon, így okoskodik az egyiptomi ügy. Nem kívánjuk e cikk keretében részletesen kifejteni, miért téves az egész egyiptomi koncepció. Nem akarjuk ez alkalommal részletesen megindokolni miért van igaza a New York Times katonai hírmagyarázójának, amikor a héten ismét leszögezi, hogy ha újabb háborúra kerülne sor, ismét Izrael győzne. Az amerikai újság szerint három hét alatt, nagyobb véráldozatokkal, de győzne. Izrael minden erejével a háború kirobbanásának a megakadályozását kívánja. Ez magyarázza azt is, hogy sok esetben nem válaszolunk az ellenséges kihívásokra. Vannak türelmetlen „sólymok“ közöttünk, akik értetlenül nézik az egyiptomi bűnlista dagadását. Azonnali reakciók nélkül. Ezek azonban elfelejtik, hogy Izráelnek erős idegzetről kell tanuságot tenni. Főként a mai időkben. Amikor valóban fenyeget az eszkaláció veszélye, Izráel nem akar eszkalációt, mert a helyzet ura akar maradni. Az események alakulása azonban nemcsak tőlünk függ. Nasszernél az igazi veszély az, hogy téved a valódi erőviszonyok kiértékelésében. Erre utalnak az egyiptomiak visszatérő támadásai a Csatornánál. Az idei nyár nagy kérdése tehát, milyen mértékben sikerül fékentartani a tűzzel játszó diktátort. A válasz elsősorban attól függ, milyen hatékonyan tudjuk demonstrálni elrettentő erőnket. A Phantom-gépek közeli, programszerűen megállapított ideérkezése minden szónoklatnál és hangzatos frázisnál jobban erősíti a béke ügyét. Az SDS hosszú hajú, nyitott ingfi örökös forradalmárai és a bonni diákegyesület csendes, hagyományos öltözékei tagjai között van még egy összekötőkapocs, azonfelül, hogy valamennyien egyetemi hallgatók: nem akarják vállalni a felelősséget apáik bűneiért, megtagadják a közösséget a múlttal, szakítanak a hagyományokkal és botladozva, bizonytalan lépésekkel, vagy pedig vad ugrásokkal keresik az utat egy jobb, szebb, emberibb jövő felé. Az évek óta állandó átépítés, modernizálás alatt álló Bonn néhány régi házán furcsa zászlókat lenget a szél. Mindegyik valamilyen diákegyesület, egy Burschenschaft zászlaja. Ezek az egyesületek jórészt már csak vitakörök, társadalmi összejövetelekre szolgálnak és a régi hagyományokból legfeljebb a sörözés maradt meg, az is mérséklettel. De vannak mások ide: néhány hét előtt még szenvedélyes vita folyt a ״ Mensur“ — a kötelező párbaj eltörléséről. A szélsőjobboldal nyilván azokból a diákegyletekből meríti ifjú gárdáját, amelyeknek tagjai a Kulczsapkában, nemzeti színű vállszalaggal a német nép újbóli egyesítéséről szóló dalokat énekelnek. Ezek ápolják a régi hagyományokat, főleg a múlt századbelieket. A Hitlerkorszakot mint olyat nem emlegetik, de megcsodálják a német katonák hősiességét a második világháborúban. Persze csak a katonákét. Az SS-ről nem esik szó . . . Egészen más jellege van annak a diákklubnak, amelybe meghívtak — nyilván azért, mert a német ifjúságot rendkívül érdekli Izrael. Még azokat is, akik imperialistának nevezik és ócsárolják. Ezeket a bonni fiúkat is, akik valamikor közel álltak a keresztény szocialista párthoz. Nem ők az egyetlenek, akik elvesztették a kapcsolatot egykori pártjukkal. Kiderült, hogy valamennyi diákcsoporttal, vagy helyesebben mondva minden német párttal ugyanaz történt: a diákok balra haladtak, a pártok egy helyben topogtak, vagy talán maradibbá váltak , és a kapcsolat megszakadt A szociáldemokrata párt diáktagozata önállósította magát, ezután természetesen két ágra szakadt. Az egyik radikális , a másik még radikálisabb. Ezután új diákcsoportot szerveztek a pártban. Az is elveszett. Most kísérleteznek a harmadikkal. PRICCS A DIÁKSZERVEZETBEN Gerhardhoz fordulunk, a vendéglátó diákcsoport vezetőjéhez. Nyurga, okos szemű fiatalember, csak félhosszúra növesztett haját és amolyan ״ kompromisszumos“ pofaszakállt visel, öltözéke hagyományos, udvariasan felajánlja a klub ezüstkupakos serlegébe töltött sört, ő maga apró söröspalackot helyez széke mellé a földre, úgy mint azon társai, akik nem — limonádét isznak. A szoba bútorzata szegényes, egy szekrényen és székeken kívül alig van benne valami. — Hogyan történhetett az, hogy az SDS magához ragadta az általános diákszövetség, az ASTA vezetését? — Puccsszerűen hajtották végre. Hirtelen, minden feltűnés nélkül, de alapszabályszerűen összehívtak egy közgyűlést, arra elhozták vagy 200 hívüket és megválasztották az új vezetőséget, amely teljesen az ő kezükben van. — Miért tűritek ezt? Miért nem hívtok egybe új közgyűlést, miért nem csapjátok el a vezetőséget? A csendes szavú Jürgen válaszol. A politikai tudományok hallgatója, szavait óvatosan fogalmazza meg. ״ A választás demokratikus szabályok szerint folyt le, nehéz érvényteleníteni. És vannak más megfontolások is... “ Hamarosan kiderül, miről van szó. Az országos jellegű diákszövetség jelentős állami támogatásban részesült. Amikor a vezetés az SDS kezébe került és a szövetséget kormányellenes tüntetések rendezésére, lázításra használták fel, a kormány beszüntette a pénz folyósítását. Ez újabb tüntetéseket váltott ki és ekkor a diákok jó része már rokonszenvezett az új vezetőséggel, mert helytelennek tartotta a szankciókat. így aztán sikerült az, amit az SDS kivánt: konfliktust létrehozni a diákság és az „establishment“ között. NINCS IDŐ LÁZADÁSRA Tovább faggatjuk őket, ha nem azonosítjátok magatokat a szélső baloldallal, miért nem veszitek ki kezéből a vezetést? Annelies, a fekete nadrágos, szőke jogászlány szólal meg. A baloldalnak sokban igaza van. Az egyetemek vezetősége maradt. Kevés a hely, nevetségesen kicsi a költségvetés. Az ablakon keresztül mutat Bonn új húszemeletes toronypalotájára, amely a parlamenti képviselők számára épült. Ludwig Gerstenmaier volt parlamenti elnök kezdeményezte, azért emlegetik a bonniak ״ Der lange Ludwig“ néven. Ennek a palotának az áráért kétszeresére lehetett volna bővíteni a bonni egyetemet. Százéves szűk tantermekbe vagyunk zsúfolva. Kevés a laboratórium. Rossz a diákmenza. Nincs elég stipendium... — Ha ez így van, miért nem lázadtok fel ti is? Miért nem álltok ki nyíltan a felelősök ellen? A válasz — mély csend. Zavart mosolyok, vállvonogatások. Végre valaki megszólal: ... Kérem, nincs nekünk időnk a politizálásra. Be akarjuk fejezni a tanulmányainkat. A karrierre kell gondolni... Szóval ez az. A karrier. Nem szabad elrontani a viszonyt a hatóságokkal, főleg itt Bonnban, ahol a minisztériumok székelnek, ahol az állásokért vetekedő fiataloknak jó Beschreibungra van szükségük. — Hogyan képzelitek a jövőt, ha megint átengeditek a vezetést másoknak? Jobboldali diktatúra után baloldali diktatúra? Rémülten tiltakoznak. Nem, ők demokráciát, komoly, őszinte, valódi és teljes demokráciát kívánnak. — De hogyan lehet ezt politizálás nélkül megvalósítani? — erre nem tudják a választ. A TUDATLANOK ORSZÁGA Újabb kérdést teszünk fel: a hivatalos kimutatás szerint a nyugatnémet lakosság 77 százalékának csupán elemi, vagy polgári iskolai képzettsége van. Csak 23 százalék végez középiskolát. Ennek is csak kis része jut el az egyetemekre. Nem láttok ebben súlyos veszélyt a demokrácia számára? Nem lesz-e könnyű egy új, vörös, vagy sárga Führer számára a tudatlan tömegek félrevezetése? — Manapság egy gyári munkás gyakran többet keres, mint a kormányhivatalnok — magyarázza Heinz, hátratolva a szemébe omló göndör barna hajfürtöket. A parasztok, a munkások azt akarják, hogy gyerekeik minél előbb keressenek, segítsenek a család eltartásában, ahelyett, hogy iskolába járnának. — Hogyan lehet ezt orvosolni? — A kormánynak kellene támogatnia azokat a családokat, amelyeknek gyerekei középiskolába, vagy egyetemre járnak — szólal meg a tömzsi Gustav. Társai helyeslően bólogatnak... Tehát ismét ez az. A kormány támogasson, a hatóságok intézzék, nekünk nincs időnk, tanulni kell, hogy mielőbb eljussunk a társadalmi gazdasági sikerhez vezető magánutunkra... Soha sem kaptuk ennél jobb magyarázatát annak, hogy a maroknyi szélsőbaloldal úgy tehet, mintha negyedmillió német diák nevében beszélne. MEGSZABADULNI A BŰNÖS NEMZEDÉKTŐL Hogyan képzelik el a jövőt a német nem radikális diákok? Kissé ködös elképzeléseik vannak egységes Európáról, amelybe beleolvad Németország. Lemondanak a német nacionalizmusról, európai polgárok akarnak lenni. Nem kívánnak német hazafiak lenni, nem akarnak semi־, ami a múltra emlékezteti őket, amely súlyos teherként nehezedik rájuk. Nem vállalnak semmiféle közösséget a múlttal, meg akarnak szabadulni tőle. Ha szüleik iránt érdeklődünk, mindegyik azzal kezdi: az én apám csak egyszerű katona volt, az én apám azt mondja, hogy senki sem tudta, mi történik a táborokban, az én apám elesett a háborúban ... Ezek jó fiúk. Rendes, nyugodt, szolid demokratikus társadalmat kívánnak, jóravaló államot minden külpolitikai konfliktus nélkül. Gyűlölik a hadsereget. Minden második szavuk: kevesebb pénzt fegyverekre, többet az oktatásra. Rettegnek attól, hogy valaki antiszemitáknak tarthatná őket. Náluk szorgos tanulásban nyilvánul meg az a tudatalatti kívánság, hogy mielőbb átvegyék a hivatalokat, a minisztériumot és nyugdíjba, vagy a pokolba küldjék azt a nemzedéket, amely minden idők legnagyobb ocsmányságait követte el az ő népük nevében. Meg akarnak szabadulni a múlttól , amiben az SDS antiimperialista örök forradalmának jelszavai mögött is a múlttal való szakítás kívánsága rejlik. Ők talán maguk sem tudják, hogy ezért azonosítják magukat tudat alatt a hangos, lázadozó, de komoly lázadásra képtelen szélső baloldallal. (Folytatjuk) Írta: DÁN OFRY ^göőSsőöőőőőőí^őgíSí; 5őöő55050^5ö55öü555n j;^ í^5őőx^ö55őoőü5őő^OT5raSüő0M00ŐTO^ Kit érdekel GZ? A hisztadrutí választások — kit érdekel ez? Mi nem tudjuk. De azt tudjuk, kit kell, hogy érdekeljen, önt! A hisztadrutí választások az ön számára fontos dolgok egész sorát fogják eldönteni. A választások fogják eldönteni: lesz-e százszázalékos foglalkoztatottság az országban, lesznek-e kilátásai arra, hogy munkájában előrehaladjon, hogy emelkedni fog-e bére, stabilak lesznek-e az árak, kap-e majd jó szolgáltatást a Kupát Cholim-ban. A választások kihatással lesznek az állam helyzetére is: hogy fejlődni fog-e az államgazdaság, hogy gyakoriak lesznek-e a sztrájkok, vagy sem, hogy akcióképes lesz-e a Hisztadrut, vagy pedig a bénulás állapotában fog leledzeni. Ezért — minden más privát, vagy közérdekű problémája ellenére, érdemes, hogy olvasson, hogy gondolkozzon — és hogy döntsön. Ön képes befolyásolni a választási eredményeket, ön tud hatni abba az irányba, amely helyes az Ön és a családja számára, és helyes az állam szempontjából. Szavazzon az תמא listára ה11ו1ךרהדובעה ם״פזב/ת־לארטיה 1969 VIII. 1. Uj Kelet 3a ׳ ' , ' *י ׳י" Egy amerikai gyártmányú Phantom harcibombázó A baloldali diákok támadásainak célpontja: Axel Springer sajtópalotája Berlinben, a határfal mellett JANIKA KERESI A SZÜLEIT Ez a családi kép egy romániai magyar nyelvű napilapban jelent meg, Tihomirov Ghiorghi kérésére. Jelenleg Kisinyovban él Tihomirov, most körülbelül 30 éves és két gyermek apja. Azt írja, hogy a háború viharában szakadt el szüleitől. Minden bizonnyal erdélyi zsidó fiúról van szó. Tihomirov arra emlékszik, hogy valaha Janikénak hívták. 1044- ben, vagy 45-ben — egész pontosan már nem emlékszik a dátumra — a kolozsvári Mátyás szanatóriumban operálták. Hátgerinc-műtétet hajtottak végre rajta. Aztán — nem tudja már, milyen körülmények között — elszakadt a születés és a Szovjetunióba került. Ott egy család örökbe fogadta és felnevelte. Szeretné megtalálni a szüleit. Jelenlegi címe: Tihomirov Ghiorghi, Kisinyov, Tomszkaja 10. Az itt közölt kép a szüleit és lánytestvérét ábrázolja, valamint őt magát, ő a matrózblúzos fiúcska a szülei között. Azt kéri, hogy aki felvilágosítást tud adni a szüleiről, a családja hollétéről, az értesítse. Romániából küldték ezt a képet az Új Kelet szerkesztőségébe. Szívesen közöljük, bár segíthetnénk ezzel a szülők és az elveszett fiú közötti kapcsolat megteremtésében. EZ AZ EGÉSZ NYERESÉG, AMI NEKÜNK KELL EGY BOLDOG CSALÁD Egy boldog család, mert egy tele- ★ Fiatal házaspároknak 50% elősségteljes és megbízható Intézet redményt nyújt az első ,évben, áll mögötte, amely tagjainak tel-BlTPiT1TMTM״? MFRKAZIT * A dOlGOZÓ feleség nem fizet KUPÁT cholim MERKAZir. külön tagsági dijat. A Kupát Chólim Merkázit tagjait felveszik az összes (állami és vá- , ״״״ ross) kórházak, továbbá kezelést * «!./®nSSÍÍf * kaphatnak az ultramodern orvosi Jelképes dijat fizetnek. Intézményekben, a legjobb orvosok által, a Kupát Cholim Merkázit Jelsza-A betegsegélyzö fizeti tagjainak va: ״ Személyi kapcsolat", a táppénzt, kórházi költségeket és üdülési kiadásokat. _ , ״ . És a cél? Az ön személyi előnye. A Kupát Cholim Merkázit ugyan Ez az egész nyereség, amire szűknem a legnagyobb betegsegélyzöségünk van. pénztár, de ez az előnye, mert annál többet fáradozik tagjai érdekében.. És erre büszkék vagyunk! KUPÁT CHOLIM MERKÁZIT FIÓKOK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN ! Központ: TEL-AVIV, SPRINZÁK U. 15. J r■»־ ו ־ — — — — — ————— ——— — —————— — —־־־־ ־ ל T. KUPÁT CHOLIM MERKÁZIT I Tel-Aviv, Spinzák u. 15. Kérem megbízottjuk látogatását, kötelezettség nélkül. Megfelelő idő látogatására ........... ................................................. 1 . ............................. 1 .................................................................................... 1 I ^ Telefon.................................................................................................. I || ZIMETADV.