Uj Kelet, 1969. augusztus (50. évfolyam, 6394-6419. szám)

1969-08-01 / 6394. szám

ESZKALÁCIÓ, VAGY JÁTÉK A TŰZZEL Szemfől-szembe az új Németországgal (V) A LÁZADÓ IDIÁKOK ÉS AZ APÁK BŰNEI Irta ARAD GIDEON A héber sajtó új fogalommal gazdagodott. Alig van olyan nap, hogy ne találkoznánk ezzel a szóval: hásziámá. Azt akarja érzékeltetni, hogy az események láncreakcióban dagadnak. Olyan ütemben és olyan elemi erővel, hogy végülis egyik fél sem ura már a történéseknek. A Szuezi-csatorna övezetében egymást kö­­vető harci eseményekre vonatkoztatják ezt a kifejezést. Annak ellenére, hogy nem eredeti megjelölés. Fordítás az angol nyelvből. Az amerikaiak a bábái ennek a szónak. Ők ho­­nosították meg a politikai zsargonban, Viet­­nammal kapcsolatban. Eszkaláció néven jelölték meg azt a fo­­lyamatot, amely a laza katonai­­tanácsadás­­ból­ és a korlátolt jellegű segélynyújtásból néhány év alatt a véres vietnami háborúvá fejlődött ki. Eszkaláció alatt azt értik szerte a világon, hogy az amerikaiak már nem urai saját akaratuknak sem... Az események so­dmrilílt­ak­of Olyan proval hnny Inhh mint félmillió amerikai katona harcol már Dél- Vietnam dzsungeljeiben a tehetetlen szaigoni kormányzat megmentéséért. Pedig való igaz, hogy sem a Pentagon, sem az amerikai nép nem akarta azt a szerencsét­­len háborút. De képtelenek megtalálni a ki­­vezető utat. Az észak-vietnamiak lépésére ter­­mészetszerűleg reagálni kell. És azt újabb, — az előzőnél nagyobb méretű — visszavágás követi. A Vietkong közreműködésével. Válasz: — még nagyobb erejű amerikai le­­csapás. A levegőből és a szárazföldön. Mint egy fogaskerék, mint egy megállít­­hatatlan mozgólépcső, úgy kapcsolódnak egy­­másba az események. Úgy hajszolják egymást. Ezt nevezik eszkalációnak. Az eredetileg mozgólépcsőt jelentő escalator szóból kiindul­­va. Ma már szerte a világon bevett szókép. A tehetetlenséget is érzékelteti. A viszályba belekeveredett mindkét félnél egyaránt. Hiszen aligha kétséges, hogy Amerika hosz­­szú évekkel ezelőtt hajlandó lett volna mesz­­szemenő engedményekre, ha presztízs szem­­pontból valamennyire is kielégítő módon tá­­vozhatott volna Vietnamból. Az északiaknál sem különbözik sokban a helyzet. Hanoi számára is levegőként kell a béke. Mert az­­egész vietnami küzdőtér már amúgyis majdnem érett gyümölcsként fekszik Ho Csi Min diktatúrájának politikai kosará­­ban. Felesleges tehát a további vérontás. Célszerűtlen a háború folytatása, amelyben katonailag egyetlen fél sem győzhet... Vietnamból azonban mégis naponta jön­­nek a harctéri jelentések. Mint egy sakkjá­­tékban, mint egy dacos gyermek­csatározásban egyetlen fél sem hagyja válasz nélkül az el­­lenfél lépését. Neki kell az utolsó szót kimon­­dania. Az utolsó és a riválisénál nagyobb ütést a másik felére mérni, így harapódznak el az események. Anélkül, hogy talán szánt­ szándékkal erre törekedné­­nek egyik, vagy másik vezérkarnál. Ez az eszkaláció. A sokatmondó és keserű képzettársításokat kiváltó fogalom, amely az utóbbi hónapok­­ban helyet kapott a közelkeleti események be­­számolóiban is. Főként a Szuezi-csatorna öve­­zetében. Az egyiptomi — izraeli csapatok vi­­■zonyában. Felvetődik a kérdés: indokolt-e a mi ese­­tünkben az eszkaláció, a helyzet fokozatos el­­mérgesedésének a hasonlatát alkalmazni. Nemrégiben cikksorozat jelent meg a li­­banoni El Náhár című lapban. Az írásmű címe ez volt: ״ Mikor támad Egyiptom?“ A beirúti újság sok helyes megállapítást tett az arab zsurnalisztikára jellemző felten­­gős szóvirágok között. Az El Náhár nyíltan megírta, hogy tulajdonképpen nem a területek problémája akadályozza a békét. Nincs olyan kérdés, amit — ha valóban akarnák — nem tudnának rendezni arab kormányférfiak az izraeliekkel. A libanoni cikkíró szerint ugyan­­is Izrael egyik óriási előnye az arab világ­­gal szemben, hogy szilárdan áll a valóság ta- táján. Ésszel és logikával mérlegeli a változó helyzetet. Nem lehet tehát különösebb prob­­léma közös nevezőre jutni a zsidókkal, ha egyszer sor kerül a tárgyalásra. Az El Náhár azonban nemcsak az érem izraeli oldalát mutatja be. Rámutat arra is, hony fu­lkantlanu­l F rvuintum Ac■ az* nunV, vilón igazi érdekeitől, Nasszernek előbb-utóbb ki kell adnia a parancsot a támadásra. A kér­­dés csak az — mikor? Mert az arab világ képtelen bármilyen el­­rendezésre megsebzett, betegesen érzékeny nem­­zeti önérzetének a kigyógyítása nélkül. Az arab vereség pszichológiai kihatása olyan e­­rős az Izraelt körülvevő országok tömegére, hogy hiába is adná vissza Izrael az összes el­­foglalt területeket, az arabok akkor sem nyu­­godnának. Akkor is bosszút és kegyetlen há­­borús vérfürdőt követelnének vezetőiktől. Hogy kiköszörüljék a kollektív büszkeségü­­kön és ״ férfiasságukon­ esett csorbát. A hat­­napos ,־״ bém szégyenét. Ameddig erre nem kerül sor, hiába min­­den. Nasszer akkor sem állíthatja le akcióra éhes hadseregét, ha történetesen a négy nagy­­hatalom az UNO statisztériájával Izraelt ma­­radéktalan visszavonulásra kényszerítené. Az egyiptomi diktátor kénytelen kielégíteni a sa­­ját propagandája által éveken át uszított és gyűlöletre nevelt hadsereget. És a minden belső vonatkozásban csak kudarccal szembe­­néző egyiptomi népet. Egyszerű szavakkal tehát, — Nasszernek csak egyetlen útja van. A katonai össze­­csapás. A beiruti újság ebből az okfejtésből ki­­indulva jelölte meg sorozatát a ״ Mikor tá­­mad Nasszer?“ címszóval. E három szóban figyelemreméltó igazság rejtőzik. Ha nem­­ igazság, de látszat­­igazság. Az arab világ ugyanis ma abban a hitben él, hogy a következő fordulót már az arabok fogják megindítani. Más szavak­­kal: a kezdeményezés nincs többé Izrael ke­­zében. A meglepetés, a katonai rajtaütés té­­nyezője nem képezi többé Izrael kizárólagos jogát és lehetőségét. Nasszer, aki a két év előtti csúfos vereség ellenére is az arab világ törekvéseinek leg­­markánsabb megtestesítője, nem titkolja, hogy háborúra készül. Ezt a készülődést azonban szakaszokra osztja be. A napokban megtar­­tott beszéde szerint Egyiptom belépett a te­­rőzetek ״ felszabadításának“ fázisába. Idő kérdése csupán, mikor valósítja meg az arab világ régi vágyát. Ez a lényege a Nílus-völgyi diktátor beszédének, amelyet Farikr elűzésének 17־ ik évfordulóján tartott. Nasszer nem mondta ugyan, de más megnyi­­latkozásaiból kicsendült, hogy három ténye­zőre építi az Izráel ellen folyó ״ kimerítési háborús taktikáját. ■fa Erős egyiptomi légihaderő, amely szám­­ban és minőségben felülmúlja az izraeli­­ekét; ־ A־ A ״ keleti parancsnokság” felállításá­­nak meggyorsítása és tevékenységének össze­­hangolása. Ebben a­­keleti parancsnokság­­ban­ Irak, Szíria és Jordánia vesz részt. Nasszer azt kívánja, hogy hozzák teljes mértékben egyetlen közös parancsnokság alá a három ország hadseregét, hogy a megfelelő időben együttesen csapjanak le Izraelre és ezáltal haderejének megosztásá­­ra kényszerítsék Izraelt, hogy Móse Dáján ne tudja az egyiptomi fronton felsorakoz­­tatni az izraeli katonai potenciál élét. ־ Á" Fokozni és még problematikusabbá változtatni a terrorszervezetek tevékenységét. A szabotázs-akciókat nem csak a megszállt területeken, de a ״ zöld vonalon“ túl, te­hát az 1967 június 4-e előtti határokon belül is mindennapos eseményekké kell tenni. Ez a három elv irányítja ma Egyiptom taktikáját. Nasszer azt hiszi, hogy ennek a három általa megszabott követelménynek a megvalósulása esetén Egyiptom abba a hely­­zetbe jut, hogy megkockáztathatja kéteszten­­dős álmának realizálását, a Szuezi-csatorna átszelését. Az izraeliek visszavetését a Csa­­torna keleti oldaláról. Egyiptomi hídfő léte­­sítését a használaton kívüli mesterséges vi­­ziót elvesztett oldalán. Hogy legalább egy éket verjenek a ,,Bár Lév-vonal“ falába. A további behatolás reményében. Ez ma az ellenség célja. Ezt a tervet ki­­vánja előbbre vinni a Csatorna-övezetében fo­­lyó állandó egyiptomi provokáció. A tüzér­­ségi harcok kirobbantása. A kommandó-egy­­ségek támadása. A feszültség mesterséges nö­­velése. A ״ forró nyári fenyegetésének be­­következése. És mindezt úgy szeretné Gamal Abdul Nasszer, hogy Egyiptomnak mindig megmarad­­jon a kezdeményezés előnye. Hogy ők válasszák meg az időt, a frontszakaszt és a fegyvernemek, az erők­­ összetételét, ame­­lyek az összecsapásokban résztvesznek. Izrael ráébresztette Kairót arra, hogy még ebben a Szuezi-csatorna mentén folyó „stati­­kus háborúban“ is messze elmarad Izrael ereje mögött. Mert igaz ugyan, hogy hadsere­­gü­nk az elmúlt két évtizedben sajátságos villámháborúkra volt felkészülve és beállítva, mégis megtanultuk már az új helyzetből eredő leckét. Az ״ álló háborúk előnyeit és veszé­­lyeit. Az ellenség gyengéit. Bizonyítéka ennek, hogy a hatnapos hábo­­rú óta először támadásra bevetettük a Csatorna övezetében légihaderőnket is. Az ellenséges hadállások ellen. A szovjet gyártmányú ra­­kéta-támaszpontok és nehéz tüzérségi ütegek megbénítására. Kiderült, hogy légihaderőnk minőségi fö­­lénye ma is megfellebbezhetetlen tény. Hiába kapott Egyiptom több mint háromszáz har­­cirepülőgépet a moszkvai ״ békeharcosoktól“, az izraeli ״ agresszorok“ ellen, Nasszer pilótái még mindig alulmaradnak az Úrik, az Ámo­­szok, a Chájimok nemzedékével szemben ... A levegőbe­n — bármennyire is nehezen hihető — végső fokon az ember a döntő. Ezért vagyunk jobbak és hatékonyabbak. Az ellenség azonban nem hagyja magát befolyásoltatni a tényektől. Nasszernek min­­den áron ״ győzelmeket“ kell produkálnia. Még akkor is, ha ezek a győzelmek történe­­tesen csakis a dús fantáziájú jelentés-meg­­szövegezők agyában léteznek. Mert a cionista ellenségre mért ״ csapások” — belső szükséglet. Nasszer uralmának egyik lélektani tartó­­oszlopa. Ezért provokálnak. Ezért hajtanak végre kilátástalan támadásokat. Ezért vállalják a súlyos izraeli visszaütések kockázatát. Ezért van az, hogy — bármennyire is ügyefogyott az ellenség — szinte naponta tesszük gyász­­keretbe egyik, vagy másik drága fiatalunk nevét. Pedig a túloldalon is jól tudják, hogy Izrael többszörösen behajtja a kiontott vér ám­át. Amit soha és semmivel nem lehet kár­­pótolni. Ezért fenyeget eszkaláció a Szuezi-csator­­nánál. Ez az oka annak, hogy tüzérségi párbajok, kommandó-akciók, légitámadások egymást kö­­vetik a több mint száz kilométer hosszúságú szuezi frontvonalon. Változó sikerrel és eltérő veszteségekkel. Egyiptom számára úgy látszik legolcsóbb az emberélet. Nemrégiben mondotta cinikus nyíltsággal egy kairói vezetőember, hogy ha megmarad az 1:10 arány Izrael és Egyip­­tom vesztesége között, Nasszernek nincs oka aggodalomra. Más szavakkal: az egyiptomi hadvezetőség arra az álláspontra helyezkedik, hogy még akkor is érdemes megakadályozni a békét és a fegyvernyugvást, ha minden iz­­raeli katona életéért tíz egyiptomival kell ״ fizetni“. A néprajzi tényezőket figyelembe­­véve (30 millió egyiptomi) az izraeliek ne­­hezen fogják kibirni ezt az állandó tizede­­lést,­­ hosszú távon, így okoskodik az egyiptomi ügy. Nem kívánjuk e cikk keretében részletesen kifejteni, miért téves az egész egyiptomi koncepció. Nem akarjuk ez alkalommal rész­­letesen megindokolni miért van igaza a New York Times katonai hírmagyarázójának, amikor a héten ismét leszögezi, hogy ha újabb háborúra kerülne sor, ismét Izrael győzne. Az amerikai újság szerint három hét alatt, nagyobb véráldozatokkal, de­­ győzne. Izrael minden erejével a háború kirobbaná­­sának a megakadályozását kívánja. Ez ma­­gyarázza azt is, hogy sok esetben nem vá­­laszolunk az ellenséges kihívásokra. Vannak türelmetlen „sólymok“ közöttünk, akik értet­­lenül nézik az egyiptomi bűnlista dagadását. Azonnali reakciók nélkül. Ezek azonban elfe­­lejtik, hogy Izráelnek erős idegzetről kell ta­­nuságot tenni. Főként a mai időkben. Ami­­kor valóban fenyeget az eszkaláció ve­­szélye, Izráel nem akar eszkalációt, mert a helyzet ura akar maradni. Az események alakulása azonban nemcsak tőlünk függ. Nasszernél az igazi veszély az, hogy téved a valódi erő­­viszonyok kiértékelésében. Erre utalnak az egyiptomiak visszatérő támadásai a Csator­­­­nánál. Az idei nyár nagy kérdése tehát,­­ milyen mértékben sikerül fékentartani a tűzzel játszó diktátort. A válasz elsősorban attól függ, mi­­lyen hatékonyan tudjuk demonstrálni elrettentő erőnket. A Phantom-gépek közeli, programszerűen megállapított ideérkezése min­­den szónoklatnál és hangzatos frázisnál job­­ban erősíti a béke ügyét. Az SDS hosszú hajú, nyitott ingfi örö­­kös forradalmárai és a bonni diákegyesü­­let csendes, hagyományos öltözékei tagjai között van még egy összekötőkapocs, azon­­felül, hogy valamennyien egyetemi hallga­­tók: nem akarják vállalni a felelősséget apáik bűneiért, megtagadják a közösséget a múlttal, szakítanak a hagyományokkal és botladozva, bizonytalan lépésekkel, vagy pedig vad ugrásokkal keresik az utat egy jobb, szebb, emberibb jövő felé. Az évek óta állandó átépítés, modernizálás alatt álló Bonn néhány régi házán furcsa zászlókat lenget a szél. Mindegyik valami­­lyen diákegyesület, egy Burschenschaft zász­­laja. Ezek az egyesületek jórészt már csak vitakörök, társadalmi összejövetelekre szol­­gálnak és a régi hagyományokból legfel­­jebb a sörözés maradt meg, az is mérsék­­lettel. De vannak mások ide: néhány hét előtt még szenvedélyes vita folyt a ״ Mensur“ — a kötelező párbaj eltörléséről. A szélső­jobb­­oldal nyilván azokból a diákegyletekből me­­ríti ifjú gárdáját, amelyeknek tagjai a Kulcz­­sapkában, nemzeti színű vállszalaggal a né­­met nép újbóli egyesítéséről szóló dalokat énekelnek. Ezek ápolják a régi hagyományo­­kat, főleg a múlt századbelieket. A Hitler­­korszakot mint olyat nem emlegetik, de meg­­csodálják a német katonák hősiességét a má­­sodik világháborúban. Persze csak a kato­nákét. Az SS-ről nem esik szó . . . Egészen más jellege van annak a diák­klubnak, amelybe meghívtak — nyilván azért, mert a német ifjúságot rendkívül ér­­dekli Izrael. Még azokat is, akik imperialis­­tának nevezik és ócsárolják. Ezeket a bonni fiúkat is, akik valamikor közel álltak a ke­­resztény szocialista párthoz. Nem ők az egyetlenek, akik elvesztették a kapcsolatot egykori pártjukkal. Kiderült, hogy valamennyi diákcsoporttal, vagy helye­­sebben mondva minden német párttal ugyan­­az történt: a diákok balra haladtak, a pár­­tok egy helyben topogtak, vagy talán ma­­radibbá váltak , és a kapcsolat megszakadt A szociáldemokrata párt diáktagozata önál­­lósította magát, ezután természetesen két ágra szakadt. Az egyik radikális , a má­­sik még radikálisabb. Ezután új diákcsopor­­tot szerveztek a pártban. Az is elveszett. Most kísérleteznek a harmadikkal. PRICCS A DIÁKSZERVEZETBEN Gerhardhoz fordulunk, a vendéglátó diák­­csoport vezetőjéhez. Nyurga, okos szemű fi­­atalember, csak félhosszúra növesztett haját és amolyan ״ kompromisszumos“ pofaszakállt visel, öltözéke hagyományos, udvariasan fel­­ajánlja a klub ezüstkupakos serlegébe töltött sört, ő maga apró söröspalackot helyez széke mellé a földre, úgy mint azon társai, akik nem — limonádét isznak. A szoba bú­­torzata szegényes, egy szekrényen és széke­­ken kívül alig van benne valami. — Hogyan történhetett az, hogy az SDS magához ragadta az általános diákszövetség, az ASTA vezetését? — Puccsszerűen hajtották végre. Hirtelen, minden feltűnés nélkül, de alapszabályszerűen összehívtak egy közgyűlést, arra elhozták vagy 200 hívüket és megválasztották az új veze­­tőséget, amely teljesen az ő kezükben van. — Miért tűritek ezt? Miért nem hívtok egybe új közgyűlést, miért nem csapjátok el a vezetőséget? A csendes szavú Jürgen válaszol. A poli­­tikai tudományok hallgatója, szavait óvato­­san fogalmazza meg. ״ A választás demokra­­tikus szabályok szerint folyt le, nehéz érvény­­teleníteni. És vannak más megfontolások is... “ Hamarosan kiderül, miről van szó. Az or­­szágos jellegű diákszövetség jelentős állami támogatásban részesült. Amikor a vezetés az SDS kezébe került és a szövetséget kor­­mányellenes tüntetések rendezésére, lázításra használták fel, a kormány beszüntette a pénz folyósítását. Ez újabb tüntetéseket váltott ki és ekkor a diákok jó része már rokonszen­­vezett az új vezetőséggel, mert helytelennek tartotta a szankciókat. így aztán sikerült az, amit az SDS kivánt: konfliktust létrehozni a diákság és az „establishment“ között. NINCS IDŐ LÁZADÁSRA Tovább faggatjuk őket, ha nem azonosít­­játok magatokat a szélső baloldallal, miért nem veszitek ki kezéből a vezetést? Annelies, a fekete nadrágos, szőke jogász­­lány szólal meg. A baloldalnak sokban iga­­za van. Az egyetemek vezetősége maradt. Kevés a hely, nevetségesen kicsi a költség­­vetés. Az ablakon keresztül mutat Bonn új húsz­­emeletes toronypalotájára, amely a parlamen­­ti képviselők számára épült. Ludwig Gersten­­maier volt parlamenti elnök kezdeményezte, azért emlegetik a bonniak ״ Der lange Ludwig“ néven.­­ Ennek a palotának az áráért kétszere­­sére lehetett volna bővíteni a bonni egyete­­met. Százéves szűk tantermekbe vagyunk zsúfolva. Kevés a laboratórium. Rossz a di­­ákmenza. Nincs elég stipendium... — Ha ez így van, miért nem lázadtok fel ti is? Miért nem álltok ki nyíltan a fe­­lelősök ellen? A válasz — mély csend. Zavart mosolyok, vállvonogatások. Végre valaki megszólal: ... Kérem, nincs nekünk időnk a politizálás­­ra. Be akarjuk fejezni a tanulmányainkat. A karrierre kell gondolni... Szóval ez az. A karrier. Nem szabad el­­rontani a viszonyt a hatóságokkal, főleg itt Bonnban, ahol a minisztériumok székelnek, ahol az állásokért vetekedő fiataloknak jó Beschreibung­ra van szükségük. — Hogyan képzelitek a jövőt, ha megint átengeditek a vezetést másoknak? Jobboldali diktatúra után baloldali diktatúra? Rémülten tiltakoznak. Nem, ők demokrá­­ciát, komoly, őszinte, valódi és teljes demok­­ráciát kívánnak. — De hogyan lehet ezt po­­litizálás nélkül megvalósítani? — erre nem tudják a választ. A TUDATLANOK ORSZÁGA Újabb kérdést teszünk fel: a hivatalos ki­­mutatás szerint a nyugatnémet lakosság 77 százalékának csupán elemi, vagy polgári is­­kolai képzettsége van. Csak 23 százalék vé­­gez középiskolát. Ennek is csak kis része jut el az egyetemekre. Nem láttok ebben súlyos veszélyt a demokrácia számára? Nem lesz-e könnyű egy új, vörös, vagy sárga Führer számára a tudatlan tömegek félre­­vezetése? — Manapság egy gyári munkás gyakran többet keres, mint a kormányhivatalnok — magyarázza Heinz, hátratolva a szemébe om­­ló göndör barna hajfürtöket. A parasztok, a munkások azt akarják, hogy gyerekeik mi­­nél előbb keressenek, segítsenek a család el­­tartásában, ahelyett, hogy iskolába járnának. — Hogyan lehet ezt orvosolni? — A kormánynak kellene támogatnia azo­­kat a családokat, amelyeknek gyerekei középis­kolába, vagy egyetemre járnak — szólal meg a tömzsi Gustav. Társai helyeslően bólo­­gatnak... Tehát ismét ez az. A kormány támogasson, a hatóságok intézzék, nekünk nincs időnk, tanulni kell, hogy mielőbb eljussunk a tár­­sadalmi gazdasági sikerhez vezető magánutunk­­ra... Soha sem kaptuk ennél jobb magyará­­zatát annak, hogy a maroknyi szélső­balol­­dal úgy tehet, mintha negyedmillió német diák nevében beszélne. MEGSZABADULNI A BŰNÖS NEMZEDÉKTŐL Hogyan képzelik el a jövőt a német nem radikális diákok? Kissé ködös elképzeléseik vannak egységes Európáról, amelybe bele­­olvad Németország. Lemondanak a német na­­cionalizmusról, európai polgárok akarnak lenni. Nem kívánnak német hazafiak lenni, nem akarnak semi־,­ ami a múltra emlékez­­teti őket, amely súlyos teherként nehezedik rájuk. Nem vállalnak semmiféle közösséget a múlttal, meg akarnak szabadulni tőle. Ha szüleik iránt érdeklődünk, mindegyik azzal kezdi: az én apám csak egyszerű katona volt, az én apám azt mondja, hogy senki sem tudta, mi történik a táborokban, az én apám elesett a háborúban ... Ezek jó fiúk. Rendes, nyugodt, szolid de­­mokratikus társadalmat kívánnak, jóravaló államot minden külpolitikai konfliktus nél­­kül. Gyűlölik a hadsereget. Minden máso­­dik szavuk: kevesebb pénzt fegyverekre, töb­­bet az oktatásra. Rettegnek attól, hogy valaki antiszemitáknak tarthatná őket. Náluk szor­­gos tanulásban nyilvánul meg az a tudat­­alatti kívánság, hogy mielőbb átvegyék a hi­­vatalokat, a minisztériumot és nyugdíjba, vagy a pokolba küldjék azt a nemzedéket, amely minden idők legnagyobb ocsmánysá­­gait követte el az ő népük nevében. Meg akarnak szabadulni a múlttól , ami­­ben az SDS antiimperialista örök forradal­­mának jelszavai mögött is a múlttal való szakítás kívánsága rejlik. Ők talán maguk sem tudják, hogy ezért azonosítják magukat tudat alatt a hangos, lázadozó, de komoly lázadásra képtelen szélső baloldallal. (Folytatjuk) Írta: DÁN OFRY ^göőSsőöőőőőőí^őgíSí; 5őöő55050^­5ö55öü555n­ j;^ í^5őőx^ö55őoőü5őő^OT5raSüő0M00ŐTO^ Kit érdekel GZ? A hisztadrutí választások — kit érdekel ez? Mi nem tudjuk. De azt tudjuk, kit kell, hogy érdekeljen, önt! A hisztadrutí választások az ön számára fontos dolgok egész sorát fogják eldönteni. A választások fogják eldönteni: lesz-e százszázalékos foglalkoztatottság az ország­ban, lesznek-e kilátásai arra, hogy munkájában előrehaladjon, hogy emelkedni fog-e bére, stabilak lesznek-e az árak, kap-e majd jó szolgáltatást a Kupát Cholim-ban. A választások kihatással lesznek az állam helyzetére is:­­ hogy fejlődni fog-e az államgazdaság, hogy gyakoriak lesznek-e a sztrájkok, vagy sem, hogy akcióképes lesz-e a Hisztadrut, vagy pedig a bénulás állapotában fog leledzeni. Ezért — minden más privát, vagy közérdekű problémája ellenére, érdemes, hogy olvasson, hogy gondolkozzon — és hogy döntsön. Ön képes befolyásolni a választási eredményeket, ön tud hatni abba az irányba, amely helyes az Ön és a családja számára, és helyes az állam szempontjából. Szavazzon az תמא listára ה11ו1ךרהדובעה ם״פזב/ת־לארטיה 1969 VIII. 1. Uj Kelet 3a ׳ ' , ' *י ׳י" Egy amerikai gyártmányú Phantom harcibombázó A baloldali diákok támadásainak célpontja: Axel Springer sajtópalotája Berlinben, a határ­­fal mellett JANIKA KERESI A SZÜLEIT Ez a családi kép egy romá­­niai magyar nyelvű napilap­­ban jelent meg, Tihomirov Ghiorghi kérésére. Jelenleg Kisinyovban él Tihomirov, most körülbelül 30 éves és két gyermek apja. Azt írja, hogy a háború viharában sza­­kadt el szüleitől. Minden bizonnyal erdélyi zsidó fiúról van szó. Tihomi­­rov arra emlékszik, hogy va­­laha Janikénak hívták. 1044- ben, vagy 45-ben — egész pontosan már nem emlékszik a dátumra — a kolozsvári Mátyás szanatóriumban ope­­rálták. Hátgerinc-műtétet haj­­tottak végre rajta. Aztán — nem tudja már, milyen körülmények között — elszakadt a születés és a Szov­­jetunióba került. Ott­ egy csa­­lád örökbe fogadta és felne­­velte. Szeretné megtalálni a szü­­leit. Jelenlegi címe: Tihomirov Ghiorghi, Kisinyov, Tomszkaja 10. Az itt közölt kép a szüleit és lánytestvérét ábrázolja, va­­lamint őt magát, ő a matróz­­blúzos fiúcska a szülei kö­­zött. Azt kéri, hogy aki felvilá­gosítást tud adni a szüleiről, a családja hollétéről, az érte­­sítse. Romániából küldték ezt a képet az Új Kelet szerkesz­­tőségébe. Szívesen közöljük, bár segíthetnénk ezzel a szü­­lők és az elveszett fiú közötti kapcsolat megteremtésében. E­Z AZ EGÉSZ NYERESÉG, AMI NEKÜNK KELL EGY BOLDOG CSALÁD Egy boldog család, mert egy tele- ★ Fiatal házaspároknak 50% e­­lősségteljes és megbízható Intézet redményt nyújt az első ,évben, áll mögötte, amely tagjainak tel-BlTPiT1TMTM­״? MFRKAZIT * A dOlGOZÓ feleség nem fizet KUPÁT cholim MERKAZir. külön tagsági dijat.­­ A Kupát Chólim Merkázit tagjait felveszik az összes (állami és vá- , ״״״ ross) kórházak, továbbá kezelést * «!./®nSSÍÍf * kaphatnak az ultramodern orvosi Jelképes dijat fizetnek. Intézményekben, a legjobb orvo­sok által, a Kupát Cholim Merkázit Jelsza-A betegsegélyzö fizeti tagjainak va: ״ Személyi kapcsolat", a táppénzt, kórházi költségeket és üdülési kiadásokat. _ , ״ . És a cél? Az ön személyi előnye. A Kupát Cholim Merkázit ugyan Ez az egész nyereség, amire szűk­nem a legnagyobb betegsegélyzö­ségünk van. pénztár, de ez az előnye, mert annál többet fáradozik tagjai ér­dekében.. És erre büszkék vagyunk! KUPÁT CHOLIM MERKÁZIT FIÓKOK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN ! Központ: TEL-AVIV, SPRINZÁK U. 15. J r■»־ ו ־ — — — — — ————— ——— — —————— — —־־־־ ־ ל T. KUPÁT CHOLIM MERKÁZIT I Tel-Aviv, Spinzák u. 15. Kérem megbízottjuk látogatását, kötelezettség nélkül.­­ Megfelelő idő látogatására ........... ................................................. 1 . ............................. 1 .................................................................................... 1 I ^ Telefon.................................................................................................. I || ZIMETADV.

Next