Uj Kelet, 1969. augusztus (50. évfolyam, 6394-6419. szám)
1969-08-22 / 6412. szám
■it A FESZTIVÁL ESEMÉNYEI BACH-SOROZAT Ennek a különösen iránytalanul cikázó fesztiválműsornak, mely az alapvető kérdést, kihez is szól, a külföldi turistához, vagy akibach lelkes fiatalságához, eldöntetlenül hagyta, kétségtelenül legnemesebb ötlete a Bach-ciklus beiktatása volt. A kivitel sok szempontból vitatható, de a törekvés, hogy a hazai Bach-kultusz rajongó, megszállott dalácának, az idő előtt elhunyt Frank Pellegnek emlékezetére és szellemének hódolva, ne engedjék az általa felgyújtott fáklyalángot kialudni, minden dicséretet megérdemel. A hatalmas visszhang, melyet keltett, a rendkívül erős látogatottság a Bach-kultusz lelki szükségszerűségét igazolja. Bár kiváló külföldi szólisták működtek közre, meg vagyok győződve róla, hogy a tömegérdeklődés mégis mindenekfelett Bach zenéjének szólt, s csak másodsorban az „attrakció“-nak, mely valójában nem is volt jelen ... A két első műsor középpontában a hat Brandenburgi Koncert állott, míg a harmadikat különböző hangszerekre írott versenyművek uralták, s egy kedves vendégénekes, az Izrael-Amerikai kulturkapcsolatok lelkes harcosának, Jan Peerce-nek közreműködése. A Brandenburgiak, mindannyian 1723-ban írva, legtökéletesebb mesterművei a kontrapunktnak, a szólamvezetés, a hangszercsoportok, a merész harmonikus újítások nagyszerű kombinációjának. Nem tudni, a megrendelő Christian Ludwig őrgróf mennyit fizetett érte a szerzőnek, de Bach halála után tartott árverésen a kikiáltási áruk összesen 24 garasra volt megállapítva, azaz koncertenként hat garasra.. . Jellemző korát messzire megelőző merészségére, hogy még Albert Schweitzer, lelkes biográfusa és orgonaműveinek kiváló előadója is, szinte megrökönyödve utal azokra a "szabálytalanságokra", amelyek a partitúrában lépten-nyomon megsértették az összhangzattannak akkor örökérvényűnek tekintett vas-szabályait... De hiszen még a fiatal Mendelssohn, a nagy Bach-felfedező is megrója nagy elődjét ״ hibás” kvint- és oktáv-párhuzamaiért... Az első Brandenburgi-versenyben a fúvósegyüttes lép előtérbe, a másodikban egy szóló-kvartett formájában fuvola, oboa, trombita és hegedű. A harmadik csak vonósokra van írva, a negyedikben két fuvola és egy hegedű koncertál vonóskísérettel, az ötödikben fuvola, zongora (csembaló) és egy hegedű vezeti a szólamot, a hatodikban sem hegedű, sem fúvósok nem szerepelnek, hanem csak mélyebb fekvésű vonósok. A ״ kibuc galujot“ jegyében szerepelt a Bach-ciklus mindhárom estjén az izraeli Jichák Perlman, jelenleg Amerika egyik legünnepeltebb hegedűse, aki a Brandenburgiakon kívül az E-Dur-versenyt és Robert Bloom kiváló amerikai oboistával az eredetileg két hegedűre írott Esz-dur-koncertet játszotta, nagyszerű tónussal, kiérett, elmélyült kedéllyel, Isaac Stern legméltóbb utódjának benyomását keltve. Mankón lép a pódiumra, de arca derűs marad, minthogy egyéniségének ragyogó humora, vitalitása és szellemes modora keményen dacol nyomorék testének fogyatékosságával. Perlmant joggal ünnepelte a fesztivál közönsége feltűnő melegséggel. Amerikában évente 80-90 koncertet ad a legnagyobb zenekarok szólistájaként, nem kisebb sikerrel. Az ő hegedűjátéka szenvedett még a legkisebb mértékben a készáriai amfiteátrum lényegesen megjavított, de kamarazene-jellegű művek számára alig alkalmas színpadának akusztikájától. A kitűnő Robert Bloom, oboás, de az Európában nagyrabecsült olasz fuvolás, Severino Gazzelloni még jobban megszenvedte az akusztikus viszonyok hátrányait. Legjobban azonban Igor Kipnis csembalista, az egykor világhírű német bariton Amerikában élő fia, sínylette meg, hogy a művészi bizottság zongora helyett a szabadtéri színpadon teljesen alkalmatlan csembalót alkalmazott, melynek hangja leggyakrabban s legjobb esetben mint vékony ciripelés jutott el a nézőtér első soraiban ülőkhöz. Gary Bertini távollétében Mendi Rodan vezényelte az Izraeli Kamara Együttest, melynek muzsikusai mint szólisták is kitüntették magukat. S bár Rodan gyakran siette el a tempókat és legtöbbször beérte rutinszerű együttjátszással, a szólistákat ízlésesen és nagyon diszkréten kísérte. Külön ki kell emelnem a, sajnos csupán a 2-ik Brandenburgiban fellépő, kiváló angol trombitást, David Masont, aki friss lendületet és eleven színt kölcsönzött a lanyhán fátyolozott előadásnak. És megindító volt a Metropolitan Opera érdemekben megőszült művészének, Jan Peerce tenoristának vendégszereplése, amint Bach ״ Ich weiss, dass mein Erlöser lebt“ című kantatátijában, majd egy másik áriában a 97-es kantátából, gazdag operaénekesi tapasztalatait és egyben charmat-művészetét kamatoztatta. x SPANYOL EST Elragadó jelenség Lucero Tena, aki felléptét mint brilliáns castagnetta-művésznő nyitotta meg, majd pedig spanyol hazája híres énekkíséretes táncával, a ״ flamenco“-val bájolta el közönségét. A ״ flamenco“ nagyon változatos műfaját az elmúlt században spanyol cigányok terjesztették és tették ismertté Európában. Ikertestvére számos népi táncnak, mint a fandagillok, algeriak, sevillanák. — A Lucaro Tena tüzes temperamentummal és frappáns mozgásművészeti illusztrációkkal elevenítette fel őket, arab melizmákkal díszített müezzinre emlékeztető, ének-kíséret mellett. — Sajnos, partnere Narciso Vepes, állítólag híres gitáros, szintén a készáriai akusztika áldozatává vált, — és erre az alkalomra és helyre alkalmatlanul kiválasztott számai sem arathattak sikert. Közreműködtek még José Vives zongorista, Felix de Utrera gitáros és Gabriel Moreno népénekes. A túlméretezett műsor a közönség jórészétmár 11 órakor menekülésre késztette, de a többiek az elsötétített nézőtérről csak éjfélkor szabadultak. A második esten, mint hallom, a műsort lényegesen lerövidítették. De a művészi bizónak tudnia kellett volna, hogy ez a műsor és a gitár nem alkalmasak ebbe a keretbe! —————————— BJBR ■ Igor Kipnis a Haifa Szimfonikus Zenekarral • VEZÉNYEL: DÁLIA ATLAS A rendkívül tehetséges haifai Dália Atlast első ízben hallottam a ZOA-ban rendezett hangversenyen, melyen az általa alapított kamarazenekart vezényelte. Kartársnői, akiket hallottam. Studer Carmen, Herliczka, Marta Linz mindannyian arra törekedtek, hogy minél férfiasabban lássák el munkájukat. Dália annál szuper-femininabban muzsikál: már nagyon beszédes mozdulatai is nőiesen tanári félköröket írnak le, a zenéjében pedig gondosan kerül minden éles, keményebb hangzást, mindent lekerekít, olykor érzékien lágy anyagba göngyöl, érzelmes puhaságba ágyaz. Zenekara Respighi ״ Antiche danze ed alte“ régi olasz témák színgazdag átiratában kivételesen szépen szólt Dália keze alatt, és zenészei szépen muzsikáltak a rákövetkező fmoll-csembalóverseny Largojában is. Vivaldi közismert D-moll-Concerto Grossojában a szólóhegedűk is a mesternő andalító tompításával játszottak (Robert Ranetti és Avner Erez), lágyan beolvadva a zenekar tuttijaiba. Olykor kicsúszott a vezetés Dalia kezéből, így Bach csodálatos Adagioja a D-moll-csembalóversenyben kissé szétfolyt. A csembalóval szembeni fenntartásomat a modern koncertteremben a kitűnő Igor Kipnis csak a D-mollverseny utolsó tételében, majd a ráadásul fölényes biztonsággal játszott kromatikus fantázia — és Fugában oszlatta el némiképp. Archaikus sznobizmus kitartani az "eredeti" hangszer mellett, mely a Zongorával nem állhatja ki a versenyt. Olvastuk, hogy a Haifa Zenekar külföldi turnéra indul. Kissé túl korai vállalkozás részéről. Kinek áll érdekében? PATAKI LÁSZLÓ WAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAe'»---.aj «wwvwwwvwvwwwwvyww | HERZLIÁN ji ji kora reggel jj i; hájhoz kapja ;! az : IIIKEIET ; megbízottunknál: ’' Strlmberg, Szokolov 48. !! 5 Lel. »8124» !! *<*AAAJM1»MMkAAAAjuuuMuuu1AJU1AAAA3 AWyUUIAMAAAAMAAAAMAAAAftMAAAAAAAAWUUUU VWVWkA/SAAAAAAAA/SAAAAA/W\AAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA4l ••• SZÍNHÁZ•• Kámeri színház: Az öreg oroszlán Hy Kalus rendezésében és Goldreich korszerű díszleteivel láttuk James Goldman amerikai szerző darabját (The Lien in Winter), amely egyfajta történelmi tragikomédia, zavaros, zsúfolt cselekménnyel. Intim ״ családi környezetbe visz a szerző, ahol minden percben megcsillan a tőr, vagy kiugrik a kard a hüvelyből, mert hiszen a Xll-ik században vagyunk, pontosan 1183-ban. II. Henrik angol király ez év karácsonyán Chinonban összehívja a szűk családot: három fiát, tíz év óta internált feleségét, Eleanort és fiatal, gyönyörű szeretőjét, Alois francia hercegnőt (Philippe francia királynőtestvérét), hogy együttesen megvitassák, kire szálljon a megüresedett angol trón. Ugyanis Henrik legidősebb fia, aki már meg volt koronázva, hirtelen elhalálozott, s a sorban Henrik három másik fia áll: Richard, Geoffrey és John. A dolog egyszerű és világos volna, ha Henrik tradíciótisztelő, rendes apa, de ő nem a legnagyobbik fiát, hanem a legkisebbiket szereti a legjobban, annak adná a koronát s ezzel együtt nagy egyéni ajándékát, Alais hercegnőt. Mindenki elégedetlen: a fiuk, akik egymás ellen akarnak menni, a feleség, aki Richardnak szeretné a trónt, — amint az neki is jár — a szerető, aki a királlyal akar maradni — maga a király, aki szintén nem akar őszintén túladni a királyságon. A két felvonás között már meg is ígéri Alaisnak a legjobb megoldást: megöli mindhárom fiát s őt teszi királynőjévé. Ezzel a szándékkal jön be a bástya pincéjébe, ahol már várja felesége és három fia. Nekiszegezi fegyverét Richardnak, de rájön, hogy nem birja megölni fiait, s arra is rájön, hogy felkelésüket sem tudná már leverni, az ő korában. Futni hagyja hát őket. Mindnyájukat. Marad a színen az idős feleséggel, a ravasz, eszes, de még mindig szép Eleanorral, aki nyolc gyermeket szült neki, s aki még mindig szereti őt. Megbékélten, mosolyogva, egymásba karolva vonulnak ki. Nem néz ki valószínűnek, hogy ezért a középkori, szokványos, durva ״ királyi“ cselekményért választotta a szerző ezt a témát. Ha viszont a két híres főszereplőért tette azt, akkor még jobban ki kellett volna domborítani egyéniségüket. Hiszen II. Henrik angol király a XX. század emberének jó ismerőse, ő ugyanaz a Plantagenet Henrik, aki barátját Thomas Beckettet erőszakkal Canterbury érsekké nevezte ki, hogy ״ kézben tartsa“ az egyházat, aztán kegyetlenül kivégeztette Beckettet. Ki nem látta a róla szóló nagyszerű modern filmet, vagy Anouilh híres színdarabját? A Goldmann darab kiegészíti Henrik jellemrajzát azzal, hogy nemcsak gyenge, határozatlan jellem, de csapodár és élvhajhász is volt. Felesége, Eleanora pedig a legérdekesebb történelmi asszonyok egyike. Mint Akvilánia, a gazdag francia tartomány hercegnője és örököse, VII. Lajos francia király felesége lett, akinek két leányt szült, aztán otthagyta ős Henrik Plantagenet angol királlyal házasodott össze. Éleseszű, nagylátókörű, ambiciózus királyné és híres szépség volt. Hosszú életében 82 évet élt végig aktívan részt vett kora politikájában. Egy alkalommal fiaival együtt fellázadt királyi ura ellen, aki aztán tíz évre a Salisbury toronyba száműzte. A Goldmann darabban is csak ez a két szerep a fontos és lényeges. Kitűnően alakítja Joszi Jádin és Edna Friedel. A Jadin-Henrik a nagytestű, robosztus, csak saját szeszélyeinek élő középkori kényurat mutatja be. Aki néha gyengéd is tud lenni, ha szeret. Edna Friedel, akinek ily remek, testhezálló szerepet még nem osztott ki a ״ sorsa, a még nagyon szép, még mindig aktív, mosolygós idős nőt eleveníti meg, aki még irányítja családja sorsát és nagy asszonyi ambíciója, hogy visszaszerezze elvesztett férjét. Azt kell mondanunk, hogy mindkét remek színész játékával jóval felülmúlja a darab értékét. Kettőjükért érdemes megnézni és lehet élvezni a darabot, főleg azoknak, akiknek a történelmi drámák még jelentenek valamit. Az együttes többi tagjai: Leóra Rivlin és a három fiú szerepében Gedeon Lemer, Jichhák Heskia, Slomo Visinsky, rövid szerepüket színtén jól alakítják. m.g. EDNA FLIEDEL JOSZÉF JÁDIN 1969 VIII. 22. Uj Kelet Iff »//»///////////«»//////#///##///##/////////// A Teátron Háámámi: Alterman est Versek és összekötőszöveg: N. Alterman, zene Ráfi Ben-Mose, Alexander Árgov, Jochanán Zárai, Jáir Rozenblum, Mose Vilenski, Árje Levanon, Oláh Nozsik és Dov Selzer. Rendező: Smuel Bumm. Ez az előadás bebizonyította, hogy ha a dalok és az összekötőszöveg írója olyan kaliberű művész, mint Nátán Alterman, akkor biztosítva van a megérdemelt siker. Az Alterman-est eszünkbe juttatta azokat „a régi szép napokat“, amikor Magyarországon Szép Ernő Kosztolányi és társai írták a dalok és a sanzonok szövegét (ezt még a szüleinktől hallottuk) Izraelben pedig Avigdor Háméiri, Alexander Pen és később Alterman írták a szatirikus színpadok dalszámainak szövegét. Figyelmük kiterjedt a mindennapos élet legapróbb megnyilvánulásaira és amikor ostoroztak, akkor is az embertársak iránti szeretetből tették. Ma általában a könnyű műfaj — amelyről tudott, hogy a legnehezebbek közé tartozik — dalszöveg és párbeszéd írói abban látják a közönség megnevettetését, hogy keleti típusokat visznek a színpadra és szólaltatnak meg. Az Alterman-est bebizonyította, hogy Izraelben nemcsak marokkói származású zsidók élnek és nemcsak bárgyú, gyakran primitív emberek és problémák léteznek. A műsorban Altermannak csak három régi verse szerepel, a többi csupa új írás. Joszéf Bomba - Cur, a minden lében kanál színpadi munkás szerepében kedves és szórakoztató és rutinos volt. Négy fiatal partnere: Rivka Zohár, Tália Sapira, Ezra Dágán és Menáchem Silbermann néhány kitűnő jelenettől eltekintve nem lépte át a katonai színjátszó együttesek volt csillagainak nívóját Minden esetre tehetségesek ezek a fiatalok és főleg Tália Sapiráról, Rivka Zohárról és Ezra Dágánról hallunk majd még. Miről versel, miről dalol Alterman: a bölcs szamárról, az emberről és kutyájáról, egy padról, egy Izráel-ellenes UNO közgyűlésről, letűnt időkről, Motkeről, a furfangos hászidról, egy Izráel-ellenes UNO közgyűlésről, le״ bizonyos bolygóról“, amelynek még Föld a neve, a jemenita negyedről, Orániáról, a külvárosi jászlányról, a tengerészekről, Cácról és Cácáról, az ügyes szójáték nyomán született groteszk párról. Kellemes, üdítő, szórakoztató este volt. ..