Uj Kelet, 1970. január (51. évfolyam, 6523-6548. szám)

1970-01-01 / 6523. szám

­ Öngyilkos Pál feltámadása Értelmező szótár A múlt hét egyik verőfényes téli reggelén, kerek harmincöt esztendővel azután ,hogy eltűnt szemeim elől a ködös pesti éjszaká­­ban, ״ öngyilkos Pál” hirtelen megelevene­­dett poraiból, közvetlenül a házunk előtt, a haifai UNO sugárú­, a Punh utca és a Bét- Seárim lépcsősor közé ékelt névtelen, de rend­­szerint zajos játszótéren. A valóságban persze más névre hallgat, de becsületes nevét nem írhatom ki, mert nem kaptam rá felhatalmazást. Vannak bizonyos helyzetek az életben, amelyekben még egy ״ dád­ák“ (szükség) munkás inkognitóját is respektálni kell. ״ Öngyilkos Pali“ -nak csak mi — én és Lexi öcsém­­— neveztük őt egymás között, annak idején ,a nyomorúságos Lónyai­ utcai albérleti szobában, ahonnan ismeretségünk datálódott. A szobát Freska nénitől béreltük ,egy ba­­juszos, kövér libáskofától, aki a közeli Vá­­sárcsarnokban tevékenykedett. Udvari lakás volt, közös W. C. fülkével a gang végén, a­­melynek használatára, fagyos téli éjszakákon, az ember csak végszükség esetén fanyalodott. A fürdőszoba berendezést egy ugyancsak kö­­zös ,de kopott lavór jelképezte. Az albérleti szoba a káposztaszagú konyhából nyílt és korán-­tsem volt különbejáratú: mindössze egy tüll­ függöny választotta el a kis alkóvtól, amelyet Freska néni egy tejfelesszájú fiatal­­emberrel osztott meg. Bár nem tartozik szo­­rosan a tárgyra, de a tárgyilagosság kedvé­­ért jegyezzük meg, hogy a fiatalember nem volt a háziasszony szeretője, csupán édes uno­­kaöccse. Freska néni egyébként elvált asszony volt, amit, ha az ember önkéntelenül is ránézett, meglátni és megérteni egy pillanat műve volt. Mielőtt ezt a derék kofát levennénk a napi­­rendről, említsük még meg, hogy volt férje időnként meglátogatta. Hogy mi történt kö­­zöttük, ha történetesen egyedül voltak a la­­kásban, azt senki sem tudhatja. A mi jelen­­létünkben és óriási patáliák közepette, a volt férj csupán pénzt követelt — és kapott — Freska nénitől. * Maga a spártai berendezésű albérleti szoba, két viszonylagos tisztaságú ággyal és egy ro­­zoga sezlonnal rendelkezett. A két ágyat Lexi öcsém és jómagam, mint többhónapos törzslakók birtokolták, de a díványnak nem volt állandó bérlője, azt Freska néni alkalmi ״ ágyrajáróknak“ adta ki. Öcsém egyike volt azoknak a ritka ,konstruktív elemeknek, akik szerény, de rendszeres keresettel rendelkez­­tek a válságos harmincas évek kellős köze­­pén. Én francia nyelvleckékből tengődtem és bár a ״ havi 200 fix“-nek, a­miről József Attila álmodott, csak a felét értem el, a ko­­moly ״ flaman veszélye nem fenyegetett A pri­­vát francia óráknak még az az előnyük is megvolt, hogy leadásukra a délutáni vagy az esti órákban került sor s így a reggelit, már takarékossági meggondolásokból is­ át lehe­­tett aludni. Egyszóval, egy ilyen téli reggelen, szender­­gésemből különös mocorgás zaja keltett fel, mintha smirglipapírt dörzsöltek volna valami különben is érdes felületen. Egy vadidegen férfi, feje kopasz, mint egy billiárdgolyó, de göndör sörénye hátul nyakig benőve, mint valami prehisztorikus beatnyiké ,régimódi be­­retvakéssel, ám kínos gonddal beretválkozott a fakó tükör előtt. Nyilván az új ágyrajáró, aki az éjszaka folyamán költözhetett be. Bo­­rotvaszappan helyett közönséges mosószap­­pant használt, ami nem tehetett jót az arc­­bőrének. Szája sarkában kialudt cigaretta­­csikk, jobbkezén két ujja hiányzott Mindez nem zavarta a beretválkozás műveletében, sőt enyhén fals tónusban a ״ Pardon ,pardon Signora“ akkor divatos dallamát fütyürészte hozzá. Felültem az ágyban és hülye módon be­­mutatkoztam. — Székely István vagyok. — Na mondja már — nyafogta a buda­­pesti bennszülöttek vontatott kiejtésével. — Hány óra? — Menjen le a Kálvin térre és nézze meg — mondtam dühösen és fejemre húztam a pap­­lant. * Később megbarátkoztunk. Békés együttélé­­sünk a ferencvárosi udvari szobában csak néhány hétig tartott, de sohasem felejtettem el, mert Pali volt az egyik legfaramucibb fi­­gura, akivel eseménydús életem során talál­­koztam. Egyfajta elnyűhetetlen emberroncs volt, levegőből élő ״ Luftmensch“, a megteste­­sült akasztófahumor, a reménytelen élet kaj­­lódó prototípusa. Huszonhét-huszonnyolc éves lehetett akko­­riban, alig két-három évvel idősebb miná­­lunk, de szemünkben már öreg embernek tűnt. Haját tifuszbetegség, jobbkezének két ujját egy munkabaleset következtében vesztette el, valahol egy belgiumi bányában, ahol a mos­­toha életkörülmények egy ideig rendszeres munkára kényszerítették. Pedig Pali, ha csak lehetett, kerülte a munkát, s bár jiddisül nem tudott, mégis az volt az életfilozófiája, hogy a munka csak a belga lovaknak jó. El­­esettségéből ,nyomorából, valóságos kultuszt csinált. — Uraim — mondotta, amikor már bizal­­masabb viszonyba kerültünk — én egy olyan ״ slémázló vagyok, akinek még az öngyilkos­­ság sem sikerült. — Az egésznek az a turulmadár az oka — mesélte. — Fel kellett volna másznom rá, de gondoltam, mit strapáltam magam ebben a hideg, szeles időben. Elég magas lesz ne­­kem a hídról is. Egy frászt volt elég magas. Mit mondjak? Jött egy mentőcsónak és per­­ceken belül kimentett. Írta: SZÉKELY ISTVÁN — Ez tavaly történt — folytatta. — Amióta életben maradtam — filozofált tovább — rá­­jöttem a tanulságra, hogy nem szabad min­­den reményt postán feladni. Mindezt egy zord téli éjszakán mesélte el, miután megvendégeltük hazai májzsíros ke­­nyérrel és forró teával a fűtetlen Lónyai­ utcai szobában. Ettől kezdve neveztük el őt ״ ön­­gyilkos Pali“-nak. * Poggyásza, amelyet spárgával átkötött és barna kartonpapírban tartott ,mindössze a borotvakészletéből, maximum egy váltás fe­­hérneműből, egy fogkeféből és egy ócska r­u­­hakeféből állott, mely utóbbi a hajkefe sze­­repét is betöltötte. Feje búbján egyetlen szál haja se volt, de homlokát övező és tarkójáig lenyúló göndör tincseivel sokáig bibelődött a tükör előtt. Pedánsan kikefélte minden nap egyetlen sötétkék lüszteröltönyét is, hiába fi­­gyelmeztettük, hogy a végén lyukasra kefélt. Dél felé elkészült a toalettjével és átsétált a közeli népkonyhára, ahol törzsvendég volt. A jegyeket ügyvéd bátyjától kapta ,aki ösz­­szeköttetésekkel rendelkezett a városházán, de öccsével csak levélbeli kapcsolatot tartott fenn, mert a személyes találkozások mindun­­talan pénzébe kerültek. Az ügyvéd időnként beprotezsálta Palit rövidlejáratú ״ szellemi szükségmunkákra“ a városházára, s ilyenkor madarat lehetett volna fogatni vele, mert, mint ״ produktív“ dolgozó, a járdáról felsze­­dett csikkek helyett valódi Levente cigarettát szívhatott. A hólapátolási szükségmunka le­­hetőségeket azonban elutasította. Részben mert egyetlen pár cipője örökké lyukas volt, de még inkább, mert azt az elvet vallotta, hogy ״ pech­es ember ne menjen a jégre.“ Egy téli reggelen úgy hat óra körül, arra ébredtünk, hogy öngyilkos Pali serényen öl­­tözködik­— Uraim — újságolta izgatottan — ma Mikulás napja, a kormányzó nevenapja, fel­­veszem a sötétkék ruhámat. Lakótársunk a szokottnál is vadabb szen­­vedéllyel kefélte egyetlen kabátját és mi szen­­tül meg voltunk győződve, hogy megőrült. — Mi történt? — Fogódzkodjanak meg. Állást kaptam, teljes ellátással! — Miféle állást? — Úgy nézzenek rám, hogy ma reggel 8 órától kezdve tányérmosogató vagyok a Halló büffében. — Óriási! Aznap este a Nyugatival szemközti Ilko­­vics automata­ büffében falatoztunk, én és a kisöcsém, amikor valaki csöndesen megszó­­latt a hátunk mögött: — Mondják, uraim — jár nekem felmon­dás? Öngyilkos Pali volt. Felesleges hozzátenni, hogy még aznap kirúgták az állásából. ☆ Öngyilkos Pali akkor felszívódott a pesti éjszakában és azóta 35 éven át hírét se hal­­lottam. De a múlt hét egyik reggelén, amint há­­zias teendőimet végezve, levittem a szemetes­­vödröt a játszótéren elt­erített szemétgyűjtő medencébe, hirtelen elémroppant. — Ne dobja ki kérem az újságot — mon­­dotta magyarul. Azonnal ráismertem. Ugyanaz az utánozha­­tatlan ,elnyújtott pesti kiejtés, a két hiányzó ujj, a kopasz koponya a dús hátsó sörény- Zettel, amely azóta hófehérre változott. Na­­gyot nézett, amikor megmondtam a nevét, majd kiesett a kezéből a gereblye. Öngyilkos Pali ugyanis most a haifai vá­­rosháza szükségmunkása. Időnként ideküldik őket a játszótérre, összegereblyézik a felgyü­­lemlett hulladékot és felgyújtják. — Jó meló — mondja — lopjuk a napot. — Meséljen. Hol volt ,mit csinált, hogyan, mikor került ide? — Az hosszú. Voltam Ukrajnában, azután a német hadsereg konyhájában dolgoztam, mint önkéntes muszos, úgy maradtam élet­­ben. A háború után hazavergődtem Német­­országból, aztán az 56-os huzattal megpuc­­coltam. Dél-Olaszországban egy narancsültet­­vényben dolgoztam aztán, felmentem a Szochnuthoz Rómában és amikor megmond­­tam, hogy mi a foglalkozásom, azonnal fel­­tettek a hajóra, azt mondták, hogy itt kell a pardesz-munkás. — Mit mondjak, uram, a pardeszmunka, akkordban, itt nem népünnepély, összeálltam egy derék asszonnyal, ott lakunk a Semen­­parton, van egy kis ״ picu“-ja, nem is kéne dolgoznom ,de nem bírom egész nap odahaza azt a sok süket dumát. Meg aztán jól jön egy kis zsebpénz is. Kínáljon meg uram egy do­­hánytekerccsel. Rápüffent egy Kentre és boldogan szívja mellre a füstöt. Valami dereng előtte, ami­­kor emlegetem a Freska nénit, meg a Lónyai­­utcai lakást, de azóta annyi minden történt, az volt az érzésem, hogy nem ismert meg. — Meséljen még! — Mit meséljek, uram? Nyáron halászni járok, télen meg mint ״ dádiák“ munkás lo­­pom a napot, de csak akkor, ha süt. A lényeg, hogy az ember ne dolgozza agyon magát. Meg aztán nem kell minden reményt a pos­­tán feladni... Most már százszázalékig biztos vagyok benne, hogy ő az­ öngyilkos Pali feltám­a­­dott. Most amikor egy évtizedet lezártunk és kasszát csináltunk, megállapíthatjuk, hogy eseményekben nem volt hiány. Az utolsó tíz esztendő politikai gyilkosságok, háborúk, puccsok, védtelen nemzetek leigázása, no és persze a Hold-utazás jegyében telt el. Ki-ki a maga módján állíthatja fel a mérleget. Túl sok lelket gyönyörködtető nem történt, legfeljebb annyi pozitívumot állapíthatunk meg, hogy a technika az emberiség számára újabb és újabb meglepetéseket produkált. Közben a nagy változások során még a szavak és kijelentések is más értelmezést kap­­tak, mint régen. A diplomáciai nyelv , a politikai tolvajnyelv, a nagyhangú nyilatko­­zatok szövegei egészen más jelentőséggel bír­­nak, mint azelőtt és az újságolvasónak ugyancsak össze kell szednie minden tudá­­sát, ha a szavak valódi értelmét ki akarja bányászni. Az olvasás könnyítésére, az új év­­tized küszöbén átnyújtunk egy kis értelmező szótárt. Persze a szótár nem jelentkezik a teljesség igényével, mindössze a sokszor hal­­lott kifejezések könnyebb megértését segítik elő. Arabok: Szegény, magára hagyott, védtelen alig negyvenmilliónyi csoport — a világ szemé­­ben — akiket a két és félmilliós Izrael sa­­nyargat és minden általuk kezdeményezett háborúban megver. Állandó téma a nem­­zetközi fórumokon. Haladó szelleműek, a­­kik nyilvánosan akasztgatnak, megölik a kommunistákat és ezért állandó fegyver- és pénzbeli támogatást kapnak a kommunis­­ta államoktól. Biztonsági Tanács: lásd sóhivatal. Beat-zene: Szakállas, hosszúhajú, szedett-vedett ruhá­­zatba öltözött zenészek hármas, négyes ö­­tös csoportja, ők szolgáltatják a talpalá valót az évtized fiatalságának. Dugoscipő: Lényegében divatjamúlt viselet, de frappáns módon a 60-as évek elején nagy sikert ara­­tott, amikor Chruscsev az U­O-ban le­­vette a lábáról és az asztalt verte vele. Demokrácia: Leginkább fordított értelemben élnek vele. Mi elégedettek vagyunk a demokráciánk­­kal, bár néha mi is túlzásba visszük, lásd a Macpén mozgalmat, vagy Wilner kijelen­­téseit. Alfaja a népi­ demokrácia, ahol ál­­talában a legnagyobb elnyomást és szigorú diktatúrát jelenti. Dubcsek: A 60-as évek legsikeresebb cseh politiku­sumuna MinaM Harachi sa. Bár politikájával egész népe egyet ér­ tett, ez nem volt elég, mert a baráti Szov­­jetnek viszont nem tetszett. Sikeres volt politikájában azonban az, hogy életben ma­­radt. Néha ez is valami... Embargo: Embargót rendelhet el valamely kormány bizonyos árucikkek kivitelére, eladására. A már eladott és kifizetett áru embargóját csak erkölcsi alapon álló testület engedhe­­ti meg magának, mert ha egy vállalat, vagy egyén teszi, akkor bezárják érte,mint a pinty, de legalábbis többet senki sem köt vele (az embargót elrendelővel) üzletet. Franciaország: Ország valahol Európában. Napóleont és De Gaulle-t adta a világnak. Egyikre sem volt túl nagy szükség. Gól: Változatlanul az évtized egyik legvitatot­­tabb eseménye. Fele belőtte az 1000-ik gól­­ját, Spiegler csak egy gólt rúgott Sydney­­ben, de nem adjuk oda a Pele ezer góljá­­ért. Haladás: Haladószellemű emberek világmozgalma. Haladó­szellemű — keletről nézve — min­­den repülőrabló, terrorista, egyszóval min­­den rendbontó. Hold: A 60-as évek végén társasutazásra alkal­­massá vált égitest. Majdnem minden titkát már kifürkészte az ember, csak arra nem derült fény, hogy az évezredek óta hangoz­­tatott ígéretek, amelyek a köztudatban úgy szerepelnek, hogy a Holdban vannak , hová lettek? Egy dolog bebizonyosodott, hogy a Holdon még béke van, de csak azért, mert nem lakják emberek. Illem: Sajnos a 60-as évtizedben ezt a szót ritkán alkalmazták a gyakorlatban még kevésbé. Talán majd 70-ben találkozunk illem­tudók­­kal... Jé...: A csodálkozás szava. Miután már semmin sem csodálkozunk , nincs forgalomban. Közös piac: Anglia vágyálma: egy gyékényen árulni Franciaországgal. De Gaulle és követői szilárdan ellenállnak a kísérletnek. Alku­­dozások azonban már vannak, mint akármi­­lyen más piacon. Leninizmus: Leninizmus, vagy munkásmozgalom, mely a munkásokat hivatva van az elnyomás alól felszabadítani és amelynek nevében öt­­ven éve elnyomják őket. Mao-izmus: Ugyanez sárgában. Macpén: öngyűlölő, antiszemita zsidók csoportja. Tagjairól, — ha nem volnának Macpén tagok — ugyan ki beszélne? Miniszoknya: A hatvanas évek nagy (helyesebben a leg­­kisebb) találmánya. Nagyszerű viselet, sem­­mit sem takar, de sokat lehet inni és be­­szélni róla. Korra való tekintet nélkül vi­­selhető, a különbség csak annyi, hogy har­­mincig utánafordulnak, viszont harmincon felül elfordulnak tőle... Normalizáció: 1968-ban vált divatossá a szó, amikor a szovjet egyenruhás turisták ״ fellendítették“ Csehszlovákia idegenforgalmát. Normaliz­záció, ha egy népre rákényszerítik azt, amit nem akar. Amíg nem engedelmeskednek tökéletesen , nincs normalizáció. Politika: Vidám társasjáték főleg idősebbek számá­­ra. Politikában minden elképzelhető és el­­képzelhetetlen megtörténhet, éppen ezért szórakoztató és sokan űzik ... Rakéta: A Hold-utazás egyik eszköze- Biztonságo­­sabb, mint a repülőgépen való utazás. A hatvanas években nem jegyeztek fel ugyan­­is még olyan esetet, hogy a Hold-rakétát rakéta-kalózok eltérítették útjából és arra kényszerítették volna, hogy a Hold helyett a Marson szálljon le. Sóhivatal: A Biztonsági Tanács sikerültebb elneve­­zése, egyébként a világ legelfogulatlanabb embereinek alkalmi összejövetele. Televízió: Népszerűen tévé, az utolsó évtizedben a pol­­gárok lakásába szállítja az eseményeket és a rossz műsorokat. Technikailag már tö­­kéletesítették, csak művészileg jár még gyermekcipőben. TWA: Amerika légitársaság, mely sokszor a nem kívánt országba szállítja utasait és néhá­­nyat belőlük vízben hagy, akkor is, ha nin­­csen fürdőszoba. MNO: Az utazni vágyó, nagy napidíjjal rendelke­­ző diplomaták dzsemborija, ahol rendsze­­rint úgy határoznak, hogy majd határozni fognak. Monumentális palotája turisztikai látványosság, körülbelül ennyit is ér az egész. U-Tant: Az előbbi tiszteletreméltó főtitkára, aki köz­­ismert gyors és radikális intézkedéseiről (lásd 1967 május). A hatvanas évek egyik legnépszerűtlenebb embere, aki sikerrel ho­­nosította meg a gittrágást az Egyesült Nem­­zetek körében. (bérezi) 1960—1970-évre GUUMIIMMUIJIUHIUWW Izrael és a mexikói világbajnokság Kivel hoz össze bennünket a sorsolás szeszélye Mexikóban? Az egész nemzetközi sport­­világ bámulatára Izrael fiatal labdarúgó válogatottja bekerült a világ legjobbjainak küzdel­­mébe ,a mexikói világbajnokság 16-os döntő mezőnyébe. A mexi­­kói hírek ezután közvetlenül érin­tenek bennünket, hiszen magunk is aktív részesei vagyunk a vi­­lágbajnokságnak. Éppen ezért olyan olvasóinkat is érdeklik a mexikói események, akik talán életükben nem voltak futball­­mérkőzésen, de most, hogy Iz­­rael bejutott a világbajnokság döntő mezőnyébe, egycsapásra futball-barátok lettek. És ez nem csoda, hiszen a labdarúgás négy évenként rendezendő fesztiválja öt világrész sporttársadalmát lá­­zas izgalomban tartja. Most, hogy lezajlottak a nagy izgalommal kísért selejtező küz­­delmek és tudjuk a 16 ország ne­­vét, amely Mexikóban küzd a büszke világbajnoki címért, a következő állomás 1970 január 10-ike, a nagy iz­galommal várt sorsolás napja, amikor eldől majd, hogy Izrael válogatott csapata a négy cso­­port közül melyikbe kerül és kik lesznek az ellenfelei a csoport­­küzdelmek során. A sorsolást egyébként 1970 január 10-én Mexikó Cityben a Marie Isabel szállóban ejtik meg délután 3 órai (izraeli időszámí­­tás szerint reggel 7-kor) kezdettel. Az már bizonyos, hogy a csoportküzdelmeket Mexikó, Le­­ón, Guadaljara, Toluca és Pueb­­la városokban bonyolítják le. A világbajnok Anglia Guadalajara­­ban, míg a rendező Mexikó a fővárosban mérkőző csoportban harcol a nyolcas mezőnybe ju­­tásért. A döntő mezőnybe ju­­tott 16 csapatot négy négyes cso­­portba osztják és az első két he­­lyezett jut tovább, ahonnan már egyenes kiesési rendszerben fo­­lyik tovább a negyeddöntőbe va­­ló helyért. A kulisszák mögött már meg­­kezdődött a harc a sorsolás, illet­­ve a kiemelések ügyében. De hogy mi lesz, azt még senki a világon nem tudja. Annyi való­­színű, hogy több nagy csapatot (Brazília, Uruguay, Nyugat-Né­­metország, Szovjetunió) kiemel­­nek, hogy lehetőleg ne kerülje­­nek egy csoportba. Az is valószí­­nű, hogy a kiemelések földrajzi szempontok szerint történhetnek. Hogy egyáltalán valamelyes számításokat tehessünk, tudnunk kell például, hogy az 1958. évi stockholmi világbajnokságon a sorsolás előtt az angolszász csa­­patok (Anglia, Walles, Skócia, Északírország) külön „kalapba” kerültek. Ugyanígy elosztották a délamerikai és középamerikai országokat (Brazília, Argentina, Paraguay, Mexikó) és külön ke­­leteurópai csoport is volt (szov­­jet, magyar, cseh, jugoszláv), mig a másik „kalapba” a többi euró­­pai országok kerültek. A kala­­pokból aztán egy-egy csapatot húztak ki és így alakult ki a 4x4- es mezőny. Az 1962. évi chilei világbaj­­nokságon már ״ csak” három ka­­lapból sorsoltak, míg London­­ban erősek és gyengék közül sor­­solták ki a 4x4-es csoportokat. Nem vitás, hogy Izrael, El Sal­­vador, Marokkó (amennyiben résztvesz, — ha pedig nem — Ni­­géria) talán Románia és esetleg Belgium a „gyengébbek” közé kerülnek a mexikói sorsoláson, míg Brazília, Uruguay, Peru, to­­vábbá a rendező Mexikó, a védő Angliával és a kétszeres világ­­bajnok olaszokkal az erősebbek közé kerülnek, vagyis ezeket a csapatokat kiemelik és a többie­­ket hozzájuk sorsolják. * Hangsúlyozni kívánjuk: ezek még nem tények, legfeljebb lo­­gikus feltevések. Még azt sem tudhatjuk, hogy Svédország és Bulgária milyen szempontok sze­­rint kerül a ״ kalapokba”. A bol­­gárok igen gyengén szerepeltek a londoni világbajnokságon, tehát könnyen a gyengébbek közé ke­­ldülhetnek, a svédek viszont má­­sodik helyen végeztek és ezüst­­érmet szereztek Stockholmban, ugyanígy a csehek, akik Chilé­­ben szereztek ezüstérmet aligha kerülnek a gyengék közé, tehát könnyen esélyesek arra, hogy olyan csoportba kerüljenek, a­­melyből továbbjuthatnak. A sorsolás szeszélyét azonban nem lehet irányítani és a külön­­böző számítások is egyelőre a teória határát súrolják, mert az is megtörténhet — éppen úgy mint Londonban —, hogy mondjuk Anglia már a csoportmérkőzé­­sek során harcbaszáll az egyik jogos aspiráns, a kétszeres olim­­piai és világbajnok Uruguay együttesével, amellyel a londoni megnyitó ünnepségen 0:0-ra ját­­szott. Az valószínű, hogy az a­­múgyis mostoha elbánásban ré­­szesült latinamerikai országok nem kerülnek egy csoportba. Va­­gyis például Brazíliához európai vagy ázsiai csapatot sorsolnak. Még korai volna arról tana­­kodni, hogy Izraelnek milyen sor­­solás felelne meg a legjobban. Az mindenesetre nagy eredmény lenne, ha például mellénk állna a szerencse és egy csoportba ke­­rülnénk El Salvadorral, mert ebben az esetben esélyünk lenne a számszerű eredményt is fel­­mutatni. A kulisszák mögött folynak az izgalmas küzdelmek és talál­­gatások, de végső választ csak január 10-én kapunk. Addig nem tehetünk mást, minthogy szabadkezet adva Emanuel Schaeffernek, minden erőnkkel készüljünk, hogy becsülettel áll­­juk meg a helyünket és tisztes vereséggel ússzuk meg részvéte­­lünket a világ legjobbjainak nagy csatározásában. Bár abban igaza van Giora Spiegelnek, fiatal vá­­logatott kiválóságunknak, hogy a futballt kétszer 11 ember játssza egy labdával és ez a labda ke­­rek ... Azért ne bízzuk el ma­­gunkat. Ne kergessünk rózsaszí­­nű álmokat. Készüljünk lelkesen — ez az, amit a jelen pillanatban tehetünk... Mose Harel muuuuuuuum Elrabolták egy angol laptulajdonos feleségét London. (UPI, Reuter).­­ Az angol rendőrség teljes ap­­parátussal nyomoz Muriel McKay asszony után, akit is­­meretlen tettesek elraboltak és egymillió fontsterling váltság­­díjat követelnek férjétől, Alex McKay lapszerkesztőtől, a 6 millió 400 ezer példányban meg­jelenő News of the World cí­­mű hétfői lap tulajdonosától. Az 55 éves asszony hétfőn este tűnt el lakásáról. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy az asszonyt erőszakkal hurcol­­ták el és a lakásból eltűnt né­­hány ékszere is. A férjjel tele­­fonon közölték a váltságdíj összegét, 15 perccel azután, hogy az angol rádióban bejelen­tették az ember­rablást. 1970. L 1 Uj hete* 1

Next