Uj Kelet, 1970. május (51. évfolyam, 6624-6648. szám)
1970-05-01 / 6624. szám
Tavaszi offenzívaorosz segédlettel - EGY HÉT A BIZTONSÁG FRONTJÁN - írta: HOFFMANN ÁRJE Idestova két hete, hogy a szuezi fronton a helyzet gyökeresen megváltozott. Az egyiptomi légihaderő vérszemet kapott: a hatnapos háború óta először támadást hajtott végre El Aris ellen. Ugyanakkor többizben vetettek be MIG és Szuhoj-típusú gépeket. A légitámadásokkal egyidejűleg az ágyutüzet is fokozták, három esetben pedig átkeltek a Csatornán. A kiértékelés szempontjából még az sem fontos, hogy ezek a vakmerő, öngyilkosságszerű támadások meghiúsultak, hogy súlyos árat fizettek. De izgat a kérdés: Mi készteti Nasszert a front bemelegítésére? Kétségtelen, hogy több körülmény játszik itt szerepet. Első helyen áll az orosz tényező, amely megváltoztatta Egyiptom stratégiai helyzetét. Az SA-3 típusú rakétabázisok felállításával Oroszország lényegében magára vállalta az egyiptomi légvédelem oroszlánrészét. Ennek révén jelentős egyiptomi erők szabadultak fel, amelyeket most már bevethetnek a közvetlen határvonalon. S ami még ennél is fontosabb, az oroszok aktív közreműködése fokozza az egyiptomiak harci kedvét, amely a kimerítési háború eddigi szakaszaiban — az elszenvedett csúfos vereségek miatt — erősen lelohadt. Amerika magatartása is szerephez jut. Még emlékszünk rá, mennyire ujjongtak Kairóban, amikor Washington bejelentette, hogy egyelőre nem szállít nekünk további Phantomgépeket. Nyugati megfigyelők szerint Kairó megkülönböztetett érdeklődést tanúsít az izraeli nép hangulata iránt, és jól tudják, hogy a közvélemény egy részében utóbb kételyek merültek fel a kormány politikájának helyességét illetően. Ez a hangulatváltozás is fokozta Nasszerék harci kedvét. ־¥■ Izraelben biztosra veszik, hogy oroszok tervezték meg az utóbbi egyiptomi akciókat. Különböző jelek vallanak arra, hogy az oroszok részt vesznek az operatív tervek elkészítésében, úgyhogy az egyiptomiak számára csak egyetlen feladat maradt: a tervek kivitelezése. Az orosz ״ együttműködés“ egyaránt vonatkozik úgy a légi, mint a szárazföldi akciókra, mert minden esetben orosz ötlettel, újítással találkozunk. Az első egyiptomi légitámadásban bizonyos nóvum volt, mert első ízben támadtak katonai célpontokat több helyen,kihasználva az aznapi homokviharokat, illetve a rossz látási viszonyokat. Az a tény, hogy a légelhárító tűz az egyik gépet leterítette, ■két további pedig megsérült, nem csökkenti az egyiptomi teljesítményt: aránylag nagyszámú repülőgépet sikerült bevetniök egyszerre különböző helyeken. Az izraeli légihaderő számára az ilyesmi gyerekjáték, viszont az egyiptomiak számára ez komoly teljesítmény. A szárazföldi támadásban is volt újítás. Nem maga a Csatornán való átkelés volt itt, erre a múltban már 9 ízben került sor. Arra is volt már példa, hogy izraeli erődítmény közelébe férkőztek. Ebben az esetben az volt a nóvum, hogy kiszemelték a célpontot, illetve az erődítményt, s miután átkeltek a Csatornán, aknákat helyeztek el az erődítményhez vezető utakon. Vagyis, előbb gondoskodtak arról, hogy a támadásra kiszemelt erődítmény ne kaphasson erősítést. Az egyiptomiak nyilván úgy vélik, hogy az előző rajtaütéseknél azért jártak pórul, mert meg kellett birkózniuk az izraeli erődítmény megsegítésére küldött erővel. Bármi legyen a helyzet, az egyiptomiak okulni akartak a múltkori kudarcokon és igazán nem rajtuk múlott, hogy ez alkalommal is elvéreztek. * Nem véletlen, hogy az egyiptomiak éjszakai légitámadást hajtottak végre, mint ahogy nem véletlen, hogy El Aris övezetét szemelték ki célpontul. Egyiptom felől ugyanis ez a legközelebbi pont, ahol polgári lakosság él. Holdvilágos éjszakát választottak, mert harmadrendű pilóták képtelenek a sötétben kizárólag műszerek segítségével tájékozódni. A hatnapos háború óta valahányszor az egyiptomiak éjszakai repülőtámadást hajtottak végre, mindig holdvilágos éjszakákat választottak. Az izraeli légihaderő gazdag tapasztalatokra tett szert az éjszakai támadások terén. Emlékszünk rá, már 1956-ban, közvetlenül az 1956-os Szináj-akció előtt jelentették az egyiptomiak, hogy egy izraeli vadászgép leterített egy Iljusin-típusú gépet, amelyben az egyiptomi vezérkar magasrangú tisztjei utaztak. Ez a támadás az egyiptomiak szerint éjfélkor történt. A gép útban volt Damaszkuszból Kairó felé és az izraeli partok közelében lelőtték. Minthogy az ellenségeskedés utóbb éles fordulatot vett, megfigyelők szerint számítani lehet arra, hogy az egyiptomiak — a kudarcok és a veszteségek ellenére — folytatni fogják az éjszakai berepüléseket és nem fognak megelégedni csupán El Aris és Nábál Jám övezetével. Ezek a bombázások nagy szerepet játszanak abban a ״ tavasa offenzíváiban, amelynek terveit orosz szakértők dolgozták ki. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az orosz beavatkozásnak Egyiptom szempontjából is megvan az árnyoldala. Nap mint nap meggyőződnek arról, milyen tehetetlenek a harcászat különböző terrénumain. Úgy látszik, hogy ez a beavatkozás igen rossz hatást tesz a lelkileg nagyon is érzékeny egyiptomiakra. Ennek ellensúlyozására propaganda-hadjáratot indítottak, amelyben azt hirdetik, hogy külföldi önkéntesek szolgálnak az izraeli hadseregben. Előbb azt mondták, hogy amerikai zsidók kezelik a Phantom-gépeket, majd amerikai és nyugatnémet szakértőkről beszéltek. Sőt utóbb angol szakértőket is emlegettek, így akarja Egyiptom ellensúlyozni azt a sokezer orosz katonát, aki utóbb oda érkezett. * A két hete tartó offenzíva jelentősen megnövelte áldozataink számát. Huszonöt katona esett el áprilisban a szuezi fronton, az egyiptomi tűz következtében. Bizonyos,hogy az offenzíva egyik célja minél nagyobb veszteséget okozni Izraelnek. Kairóban jól tudják, hogyan viszonyult Izrael népe a veszteségekhez, egy-egy katona eleste nem csak szűkebb családját borítja gyászba, hanem őszinte és mély fájdalmat vált ki az egész népből. Nasszer — Izraelre célozva — csak a minap jelentette ki egy amerikai látogatója előtt: ״ Az a nép, amely az újságokban közli minden elesett katona fényképét, képtelen háborút folytatni. Az ilyen népet előbb-utóbb térdre kényszerítik...“ Az áprilisi 25 halott valóban csúcsot jelent az előző hónapokhoz viszonyítva. Csak egyetlen hónap mutatott magasabb számokat, 1969 júliusa, amikor a Csatornánál 29 katonánk és egy polgári személy esett el. Mint emlékezetesükkor határozták el a légihaderő bevetését az egyiptomi fronton. Meg kell említenünk, hogy úgy a szuezi fronton, mint a többi exponált helyen állomásozó katonáink utóbb páncélzubbonyt kaptak, amely megvédi őket a repeszektől és a könnyű fegyverek golyóitól. Az amerikai hadsereg már jóideje használja ezeket a zubbonyokat Vietnámban. Könnyű fémből, vagy fieberglass darabkákból készülnek. A zubbonyok szétosztása katonáink között lépcsőzetesen történt, s az akció a napokban befejeződött. Ma már minden élvonalban küzdő katona el van látva ezzel a pajzzsal. A katonák elbeszélése szerint a páncélzat révén már eddig is többen úsztak meg találatokat sebesülés nélkül, sőt olyan esetekről is tudnak, hogy a páncélzat felfogta a fegyvergolyókat is. A hadsereg szóvivőjének jelentéseit olvasva, állandóan észben kell tartanunk, hogy az izraeli hadsereg nem szokta publikálni valamennyi akcióját. Viszont szabály, hogy a veszteségeket minden esetben köztik. Sőt, haladéktalanul köztik, közvetlenül azután hogy a hozzátartozókat kiértesítették. A hadseregnek megvan a maga alapos oka és magyarázata, hogy miért nem tájékoztatja a közvéleményt minden akciójáról, tény viszont, hogy az újságolvasó hiányos információt kap, mert a veszteségtista közzétételével a harcnak főleg az árnyoldalát látja. Más kép tárul elénk, ha áttekintjük és összegezzük az elmúlt három év harci eseményeit. Nyomban kiderül, hogy nemcsak a harmadik fordulót (azaz a hatnapos háborút) nyertük meg, hanem a negyedik fordulónál is felülkerekedtünk. Itt arra az offenzívára gondolunk, amelyet ״ Harc — Izrael kimerítéséig!“ jelszóval indított Nasszer és amely tavaly április végén, illetve május elején érte el kulminációs pontját.¥■ Az 1969-es offenzíva sok tekintetben hasonlít a jelenlegihez. Akkor is úgynevezett masszív ágyutüzet zúdítottak állásainkra, akkor is átkeltek a Csatornán rajtaütések céljából, lesből támadták meg az izraeli járőröket, aknákat helyeztek el útvonalainkon, akkor is :megpróbálták elkeseríteni katonáink életét az északi szakaszon, és el akarták vágni az ottani erődítményeket az utánpótlástól. Az eredményt tudjuk. Három hónapig tartott a hírok, és csak júliusban sikerült átlendülnünk támadásba. Nasszer kimerítési háborúja bumerángnak bizonyult, és a végén odajutott, hogy az egész egyiptomi védelmi rendszer recsegni-ropogni kezdett. Hadvezetőségünk a tavalyi offenzíva során is mindent megtett annak érdekében, hogy csökkentse a veszteségek számát. A kísérletek jó része sikerült. Most is óriási erőfeszítéseket tesznek a frontszakaszon az emberélet megkímélése érdekében. Viszont tudni kell, hogy a szuezi frontnak megvannak a maga adottságai, úgyhogy nem hasonlítható össze sem a Jordániai, sem a szíriai fronttal. A szuezi fronton különböző kaliberű ágyúk okádják a tüzet napokon át, szüntelenül. Sem ember, sem jármű nem mozoghat szabadon a Csatorna mentén még az úgynevezett ״ csendes“ napokon sem. Az egyiptomiak állandó feszültségben tartják az arcvonalat. Két hét óta újabb egyptomi offenzíva folyik. Az előzőhöz viszonyítva a különbség többrendbeli : egyrészt orosz tervek szerint és orosz irányítás mellett támadnak, másrészt viszont mi már gazdag tapasztalattal bírünk az ilyen támadások kivédésére. Döntő tényező, hogy hadállásaink jól ki vannak építve, nem is beszélve arról ,hogy ismerjük az egyiptomiak gyengéit. Ezen pedig nem változtat sem az orosz fegyver sem az orosz doktrína és irányítás. Izraelnek módjában van megfelelő választ adni az egyiptomi támadásra. S hisszük,hogy ez a válasz nem fog késni. Coupeh a. hídjoala. ... Ezen a helyen legutóbb a Der Spiegel egyik Izrael-riportját tárgyaltuk, nem gondolván arra, hogy a következő második száma még nagyobb okot ad a vele való foglalkozásra. Ezúttal dr. Náchum Goldmannt, a Zsidó Világkongresszus elnökét látogatták meg Spiegelék, ketten, akik közül az egyik Henry Zoller az izraeli német napilap, a Jediot Chádásót munkatársa, egyben a Spiegel tel-avivi tudósítója. Az interjú részükről igyekezett tárgyilagos lenni, míg dr. Goldmann megdöbbentő magatartását, sajnos, nem lehet szó nélkül hagyni. Az Új Kelet szerdai száma kitűnő kivonatát közli a Goldmann-nyilatkozatnak. Itt most az értékelését adjuk, olyan kritikát, amire rászolgált. Aki nem járatos körzetünk politikai dzsungeljében, mint a Spiegel olvasóinak túlnyomó része is, azzal a meggyőződéssel lapoz tovább a magazinban, hogy Goldmann mintapéldánya az izraeli honfinak, s mindaz, amit mondott, teli van jóakarattal Izrael és az állam jövője iránt. Fájdalommal kell látnunk ennek az ellenkezőjét Egy zsidó Coriolanus áll a többoldalas interjú mögött, akiből azonban nem a bosszú érzése, hanem ismeretlen érdek beszél. Mondják, hogy szeretett volna külügyminiszter lenni, s talán a csalódás befolyásolja. Ben-Gurion valósággal üldözte, mert működését károsnak tartotta, pedig Goldmann akkor a Cionista Világszövetség elnöke volt. Megjegyzem, hogy az interjú gerincét, a leglényegét közlöm, azt, ami fényt vet az ügyre és Goldmannra. Az interjú elején azt mondja a Spiegel (bizonyára nem Zoller), hogy Izrael hónapok óta katonai és polgári célpontokat bombáz Egyiptomban, hogy továbbá alattomos annexiós politikát folytat és legfőbb célja nem a béke. GOLDMANN: Ezt kategorikusan kétségbe vonom. Mindenesetre olyan módszereket használ a kormány, amikről kétségesnek tartom, hogy a békéhez vezethetnek. (Figyeli egymás mellett ezt a két mondatot? A következőkben is tegye ezt■) SPIEGEL: A nagy győzelem után lehetséges volt békét kötni? GOLDMANN: Nehéz ezt mondani. De ha Izrael akkor szorosan ragaszkodott volna ahhoz, hogy nem akar elfoglalni területeket, ma nagyobbak lennének a kilátások a békére. Senkinek sem olyan rövid a memóriája, hogy ne emlékezne a tényekre. Hogy kormányunk kezdettől fogva elfogadta az 1967 júniusi UNO-határozatot és csak biztonságos határokat akart, azokat is az arabokkal való megegyezés alapján. Éppen Goldmann úr felejtette volna el? SPIEGEL: Milyen konkrét pontokban kellene Izraelnek változtatni pozícióján? GOLDMANN: Mindenek előtt a közvetlen tárgyalás követelésében. Kezdetben ez helyénvaló volt, később azonban ebből a követelésből dogma lett. Goldmann nem emlékszik, hogy a kormány örömmel fogadta a ״ rhodosi mintájú“ tárgyalás ötletét? Végig maradhattak volna a felek úgy, ahogyan kezdődött: külön-külön helyiségben. De ezenkívül is számtalan olyan kijelentés hangzott el, felelős helyről is, aminek a lényege, hogy Izrael nem akar területeket annektálni. Ben-Gurion például nemrégen nyilvánosan kijelentette, hogy a béke ellenében megelégedne a Golán-fennsíkkal és Jeruzsálemmel. Dáján honvédelmi miniszter, a félelmetes, a harcias, ahogyan az arabok hirdetik, a minap mondta televízión, hogy a béke értékesebb, mint a foglalás. Goldmannak ez nem elég? Hogy a kormány nem hozza nyilvánosságra, mik a céljai, emlékeztetem őt több nyugati lap cikkeiből, nem sokkal 67 júniusa után, arra a megjegyzésre, hogy „az izraeli kormánynak van esze és nem teríti ki a kártyáit“. Mostanában is nyilatkozott több miniszter — Aba Even többször is — hogyha az arabok hajlandóságot mutatnak a békére, akkor következnek a feltételek. De addig semmi értelme. Sajnos, már eddig is, a későbbiek során még inkább az az aggodalom támadt bennem, hogy Goldmann ellenségeinknek akar kedveskedni. De gyerünk tovább! SPIEGEL: Az izraeli politika egyik jelenlegi célja katonai nyomással engedékenységre kényszeríteni az arabokat. GOLDMANN hajánál fogva előráncigált, elképesztő válasza erre: — Elképzelhetetlen, hogy Izrael elűzhetné az arabokat a Közelkeletről. Ezt az uszító mondatot szemmel láthatólag készenlétben tartotta, hogy alkalomadtán elsüthesse. De félt, hogy elmulasztja erre a lehetőséget, ezért elhelyezte, nem is megfelelő helyen. A kérdés és a válasz között alig lehet valamilyen összefüggést felfedezni. Semmiségnek látszik, de rendkívül jellemző. — Az arabok — mondja tovább — újra veszthetnek háborút és tovább várnak. SPIEGEL: Mennyiben lehetne Izrael előzé■ kény az arabokkal szemben? (Idézi Chartumot). GOLDMANN: Ez a követelés (tudniillik a chartumi) ostobaság. Nem vagyok híve az egyoldalú teljesítésnek, csak a kölcsönösnek: Izrael visszavonul, az arabok véget vetnek a hadiállapotnak, demilitarizálják a megszállt területeket és szabad hajózást biztosítanak Izraelnek a Szuezi-csatornán. Kis csomagolási trükkel szó szerint azt mondja, amit az arabok és az oroszok. Később: GOLDMANN: Óriási érdekük a nagyhatalmaknak, hogy a Közelkeleten nyugalmi állapotot hozzanak létre. SPIEGEL: Az amerikaiaknak nyilvánvalóan, de az oroszoknak valószínűleg nem. GOLDMANN: Véleményem szerint az oroszok is érdekeltek a közelkeleti nyugalomban. Goldmann sokkal tájékozottabb, hogy ne lenne az ellenkezőjéről meggyőződve. Alább hosszas megokolásba kezd annak bizonyítására, hogy a Szovjet olyan mély gyökereket eresztett, ami már kizárja a kiszorításukat. A Rákáb, Moszkva izraeli pártja dísztagjává választhatja ezt a jobb sorsra érdemesített, önmagával is meghasonlott zsidót. Itt abba is kellene hagyni és átadni az elnök urat a közvélemény ítélőszékének. De nem árt még néhány apróságra kitérni. GOLDMANN: Gyakran kérdeztem Ben- Guriontól, gondolod, hogy az arabokat Izrael elismerésére tudod kényszeríteni? Egy másik helyen elmondja, hogy meglátogatta Golda Méir miniszterelnököt. — Ezt mondtam neki — így szó szerint —. Ha igent mondasz, akkor repülök azokhoz az államférfiakhoz, akik kezdeményezték. (Tudniillik a kairói utat), ha nemet mondasz, akkor az ügy be van fejezve. Csak talán nem akar Goldmann ebben a két epizódban olyan látszatot kelteni, mintha ő Ben Gurionnal és Golda Méirrel puszipajtás lenne? Abban a feltevésben, hogy a Spiegel nem izráel! olvasói nem tudják, hogy a héber tegező nyelv? Az Úristent is a Biblia nyomán tegezi az egész világ. A Spiegel ügyes és telibe találó kérdésekkel tisztázni akarja a meghiúsított kairói útjának részleteit. Hosszas faggatás után Gold (Folytatás az 5-ik oldalon) BOLDOG, HOSSZÚ ÉLETET KIVÁN BREITNER ZSIGA 75-ik születésnapjára felesége Erzsébet, fia Giora Bar-On és neje Edna, unokái Ámosz és Tália, öccse és húga Budapestről, valamint az országban és külföldön élő rokonai és barátai. A LEGJOBB FÉRJ ÉS APA MARKOVITS FERI (a volt Concordiás) Kolozsvár — Cholona 21 . SZÜLETÉSNAPJÁRA egészséget, boldogságot kívánunk családja örömére 1204g felesége, leánya, veje, unokái, _^^^______^^^___sógornői_és_sógora______|_^__ 1970. V.lEJ KELET 2 Drágább a hal, mint a hús? Valaha volt Pesten egy hirdetés, amely egy szomorúképű tehenet ábrázolt, s alatta a szöveg: Mondja marha, miért oly hús, olcsóbb a hal, mint a hús! Nos, a napokban olvastam, hogy a hatóságok vissza akarják állítani a bakala hal régi árát. Most három és fél font egy kiló, azelőtt 2,45 volt. Kellemetlen meglepetésben volt részem a napokban, ugyankérek még egy Az utóbbi hetekben néhány levél is megjelent ebben a rovatban a kávé áráról. Mivel vannak ismereteim ezen a téren, szeretnék felvilágosítással szolgálni. Először is megjegyzem, hogy az elmúlt húsz évben és ma is különböző kávéfajtákat importálnak, tehát kaphatók a legfinomabb aromájú középamerikai lakók. Olvastuk az Új Kelet levelezési rovatában Szántó Kálmán rámát Kásáron olvasó javaslatát, hogy minden kapualjban függesszék ki a legfontosabb tudnivalókat, a közérdekű telefonszámokat, stb. Mi már régen elkészítettük a megfelelő kapu alatti táblát, amelynek általános szövege is a jádékjáhói egyik üzletben fél kiló bákálá-halért 2 fontot számítottak. Mikor megkérdeztem, miért lett drágább a bákása, azt felelte az üzletvezető, hogy a Truva központja állapítja meg az árakat. Valóban így áll a helyzet, vagy az üzletvezető egyéni kezdeményezése az árdrágítás? Kurt Blanka, Tel Aviv, Jád Élijáhu, Giboré Jiszráél csésze kávét! fajták is. Csak persze drágábbak. Másodszor — a kávépörkölök állandó és hatékony ellenőrzés alatt állnak. Harmadszor pedig rá szeretnék mutatni, hogy a különböző kávéfajták árait nem a kereskedők, hanem a kormány állapítja meg. Faragó Ábrahám, Cholon, R. Szokolov 72. figyelem nyomtatott, de a különböző telefonszámoknak kipontozott helye van, tehát beírható. ] Kívánságra a lakók rendelkezésére bocsátjuk. A Lakóvédelmi Szervezet titkársága, Tel Aviv, Derech Petách- Tikva 4, telefon: 621095. Természetes, hogy továbbra is a szovjet pilóták egyiptomi tevékenységének ügye foglalkoztatja a héber lapok vezércikkíróit. Szinte valamennyi lap egyöntetűen annak a nézetének ad kifejezést, hogy a jelenlegi helyzet próbakövet jelent az amerikai kormányzat számára; most elérkezett az ideje, hogy a Nixon-kormányzat a gyakorlatban is beváltsa Izraelnek tett ígéreteit. I. (LÁMERCHÁV, a Kibuc Mouchád lapja) — ■17ן*ך«ן*ך Nemcsak Izraelben, de az egész világon ha® talmas visszhangot keltett annak a ténynek a nyilvánosságra hozatala, hogy szovjet pilóták tevőlegesen résztvesznek az egyiptomi hadsereg hadműveleteiben. Ez várható is volt. Az is természetes, hogy a jelen stádiumban Washington került az ■rdeklődés fókuszába, mert hiszen Amerika a nyugati világ vezető nagyhatalma és mindenki azt várja, mit tesz ilyen helyzetben Washington, amikor kiderül, hogy Moszkva egész nő alatt orránál fogva vezette. E pillanatban még nem világos, vajon Amerika a helyes utat választja-e és hajlandó lesz-e most már honorálni Izrael fegyverkezési kéréseit. A Fehér Ház első reagálásaiból arra a következtetésre lehet jutni, hogy Nixon időt kíván nyerni. Amerika reagálásának gyorsnak kell lennie, mert máskülönben elveszti objektivitását. רבד n. (DÁVÁR, a Hisztadrut lapja). — Az első amerikai reagálás az izraeli kormány közleményére — kétségkívül biztató volt, mert azt tanúsítja, hogy Washington éber szemmel kiséri a fejleményeket. Reméljük, hogy az amerikai kormányzat kilátásba helyezett ״ újbóli tanulmányozása” olyan konklúziókat eredményez, amelyek elegendők lesznek a jelenlegi eszkaláció lefékezésére. m. 1 ■MIUH■ (HAAREC, független polgári napilap). —* ) Nixon elnök a Kongresszushoz intézett jelentésében kihangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok aggodalommal kíséri a Szovjetunió behatolási manővereit a közelkeleti térségben. A jelenlegi helyzetben lehet ugyan azzal érvelni, hogy néhány tucat szovjet pilóta bevetése még nem jelenti azt, hogy Moszkva megvetette lábát a Közelkeleten — ez azonban rövidlátó felfogás lenne. Washingtonnak a kellő komolyságot és súlyosságot kell tulajdonítania a szovjet behatolási kísérleteknek és ennek megfelelően kell cselekednie. Sovány vigaszt képez, hogy a szovjet pilóták egyelőre nem avatkoznak a Szuezi-csatorna térségében folyó hadműveletekbe. Aki figyelemmel kíséri az eseményeket, világosan láthatja, hogy a Szovjetunió fokról-fokra egyre inkább beavatkozik a közelkeleti viszályba és egyre jobban megveti a lábát ebben a térségben — nemcsak Izrael, hanem az egész világ kárára. Ilyen körülmények között elérkezett az ideje, hogy az Egyesült Államok végre egyértelmű cselekedetekkel parírozza az egyre merészebb szovjet lépéseket. Elsősorban Izrael hathatós támogatására van szükség. GÁSPÁR GYULÁNAK RÁMÁT-JOSZÉF születésnapja alkalmából minden jót, jó egészséget és hosszú életet kiván FELESÉGE EDIT