Uj Kelet, 1972. május (53. évfolyam, 7233-7257. szám)

1972-05-02 / 7233. szám

A Zsidó Távirat Iroda értesülése szerint Az orosz hatóságok egyre nehezítik az alijjázó zsidók helyzetét Szállodai szobát sem kaphatnak alijjázás előtt álló zsidók Moszkvában • A vámtisztviselők meglopják őket A Zsidó Távirati Iroda tudó­­sítójának értesülése szerint a Szov­­jetunió hatóságai egyre nehezeb­­bé teszik procedurális értelemben az alijja előtt álló zsidók dolgát. Ennek ellenére folytatódik az alij­­ja, az oroszországi zsidók minden elképzelhető nehézséget szívesen vállalnak érte. Vilnai­hir szerint a városban egész utcák ürültek ki az utóbbi időben, ahol azelőtt zsidók laktak. Most új lakók kerültek a he­­lyükbe. Kutásziban, ahol a legnagyobb grúz-zsidó közösség él, a többi szovjet városoktól eltérően nem támasztanak nehézségeket a kivándorlásra jelentkező zsi­­dók számára, a hatóságok megértéssel kezelik kérésüket. A grúziai zsidók egyéb­­ként most néhány hétig nem moz­­dultak, mert a pészáchot nem akarták az után ünnepelni, most viszont hozzáláttak az úti előké­­születekhez. A nehézségek elsősorban Moszk­vában jelentkeznek. A Zsidó Tá­­virati Iroda tudósítójának értesü­­lése szerint, jelenleg olyan bonyo­­lult procedurális eljárást érvénye­­sítenek az orosz hatóságok, hogy mintegy 20 napot kell a fővá­­rosban tölteniük a Grúziából, vagy más országrészekből szár­­mazó zsidóknak, mielőtt a birtokukban lévő enge­­déllyel elhagyhatják a Szovjet­­uniót. A legtöbb hotelben alig akarnak szobát adni a számukra, sőt az is előfordult, hogy miután már nagynehezen mégis bebocsá­­tották őket, később kemény hangú felszólítást kaptak az azonnali távozásra. Azt közölték velük, hogy az igazgatóságnak tudomá­­sára jutott, miszerint el akarják hagyni az országot, tehát nem ve­hetik igénybe a szovjet vendég­látóipar szolgáltatásait. Panaszok merültek fel egye vámtisztviselőkkel szemben is. Mi­közben ellenőrzik az alistázó zsi­dók csomagjait, szemérmetlen módon meglő­­ják őket és csak később derül ki, hogy egyes értékeknek lába kelt. Ezen kívül még durva bánásmó­­dot is tanúsítanak velük szemben a vámtisztviselők. Nagyon sok zsidó, ismerősök hiányában kénytelen a repülőtér közelében, a szabadban tölteni az éjszakát, mert szállodába nem en­­gedik be őket. Előfordul, hogy gyerekes családok is ilyen körül­­m­ények között várják az indulás óráját. ׳­ Kitüntették a kirját-motzkini helyi tanács titkárát A helyi tanácsok nemzetközi szövetségének vezetősége a leg­­magasabb kitüntetéssel jutalmazta Cvi Freund, a kirját-motzkini he­­lyi tanács titkárának munkáját. Cvi Freund tanulmányt írt a helyi tanácsok adminisztrációjá­­ról és a kitüntetés honorálni akarja a kirját-moszkvni tanács élén elért kiváló közigazgatási vonatkozású eredményeit is. SIMON PERESZ: ÉLI KOHÉN JELENTETTE ELŐSZÖR, HOGY MEGALAKULT A FATACH Bát-Jámban kegyeletes emlék­­ünnepséget rendeztek Éli Kohén, a legendás izraeli hírszerző kivég­zésének hetedik évfordulóján. A­ Damaszkuszban kivégzett Éli Ko-­­hénról a kormány nevében Simon­­ Peresz közlekedés- és postaügyi miniszter emlékezett meg és első­­­ ízben tárta fel a nyilvánosság előtt,­­ hogy annak idején Éli Kohén je­­­­lentette szolgálati helyéről a Fa­­tah­ megalakulását.­­ — Még nem jött el az ideje,­­ hogy Éli Kohén nagyszerű tevé-­­­kenységének minden részletéről tá­jékoztassuk a közvéleményt, de annyit mondhatok, hogy nem min­­dennapi hős volt és amikor Da­­­maszkuszban kivégezték, a „Kidus I Hásem”-ért áldozta fel fiatal éle­­tét. Politikai vonatkozású kijelen­­j­e­tést is tett az emlékünnepségen­­ Peresz miniszter és az arab-izrá- t­éli kapcsolatokról szólva megál­­lapította, hogy nem a moszkvai­­ csúcstalálkozón fog eldőlni, lesz-e béke, vagy ismét háborúzni le­­­­szünk kénytelenek. I — Jeruzsálem és Kairó között van szükség megegyezésre, nem­ Washington és Moszkva hivatott i­s békét teremteni a közelkeleti vi­­­szályban. Beszédét így folytatta: — Ha Szádát újabb háborút ké­­szít elő, ez azt jelenti egyszer­­smind, hogy a legutóbbinál na­­­gyobb pusztítást készít elő orszá­­ga és hadserege számára, mert Iz­­rael békét akar, de ha háborúra kényszerítik, állja a harcot. Az emlékünnepségen beszédet mondott Menáchem Rothschild, a bát­jámi polgármester is, aki kö­­­­zölte, hogy a város Éli Kohén-díjat alapított amellyel évről-évre azo­­­­kat a rendőröket tüntetik ki, akik­­ kimagasló eredményt értek el a­­­j szolgálatban. Először ősszel, szu­­-­ kot ünnepén kerül kiosztásra az­­ Éli Kohén-dij. '­­ A rámát-joszéfi ״ Édát Jesurun”­i­­ templomban is ázkárát rendeztek­­ Éli Kohén emlékére ,ahol a csa­’ j­­ád tagjait közéleti személyiségek­­ és az Izráelben élő egyiptomi II származású zsidó közösség vezetői és tagjai vették körül őszinte rész­­véttel. ־־ ־ A SOFŐR URAKRA NEM VONATKOZIK ? szeretném tudni, hogy az autó­buszokban kifüggesztett tábla. ״ Tilos a dohányzás!” Kikre vont­kozik? A sofőr urakra úgy látszik nem, mert vígan eregetik a füst. Ha a sofőr dohányzik, akkr hiába kéri meg az ember a melle­te ülőt, hogy ne zavarja a ciga­­retta­füsttel. Ez velem is előfordult néhány nappal ezelőtt, és az illető, akit figyelmeztettem, átnézett rajtam. Igaza volt, mert a sofőr is d­o­­hányzott, tehát tőle nem kérhet­­­tem­ segítséget. Nem arról van szó, hogy a do­­hányzás általában egészségtelen és most országos kampány folyik, amely erről felvilágosítja a közön­­séget, de az autóbuszon — mint a tábla is bizonyítja —, más ok­­ból is tilos a dohányzás, tehát kérjük a közlekedésügyi miniszté­­riumot, utasítsa az autóbusztársa- Ságokat e szabály érvényesítésére. Farkas Jenő, Kirjat Motzkin, Red­ov Sprinzák 29. Nem is az a baj, hogy süket de már nyolc nap óta süket. Bi­zonyára valami apró hibája van amelyet percek alatt megjavíthat­na a posta, de úgy látszik, erre hiába várok. Nyolc nap alatt tizenkétszer te­lefonáltam nyilvános fülkéből , kértem, hogy javítsák meg a ké­szüléket. A fülük botját sem mo­gatják és ebből arra kell követ­keztetnem, hogy egyelőre tervb sincs véve a készülék megjavítása Végső elkeseredésemben a hi­babejenető szolgálat főnökét ké­rem a készülékhez és elpanaszol­tam a dolgot. Nem tudott ő sem kielégítő választ adni, mire az mondtam, hogy panaszommal Si­mon Peresz postaügyi miniszter Slomo Goren . Nem tudok egyet érteni Slomo­vics Jákovval, az Új Kelet ba­­bráki olvasójával, aki gúnyos har­cú levélben bírálta Slomo Gore tel-avivi főrabbit, annak nyilatko­zatát. Véleményem szerint a főrabi nemcsak képzett, de bölcs emlet is ,aki tudja, hogyan kell nyila­kozni. Egy olyan főrabbit, aki hossz­hoz fordulok. Nem akartam őt fe­­nyegetni ezzel, hiszen minden pol­gár fordulhat tudomásom szerint közvetlenül a miniszterhez. Meg-­­lepett tehát, hogy a hibabejelentő-­­ szolgálat főnöke olyan választ­ adott nekem, mint Teddy Kollek j jeuzsálemi polgármester néhány­­ hónappal ezelőtt az ellene tüntető középiskolai tanárnak. Nem va­­gyok hajlandó elfogadni, hogy ilyen hangnem uralkodjon el az izraeli társadalmi érintkezésben, de még kevésbé nyugszom bele, hogy miért kell nekem több mint 8 napon át várni, míg megcsinál­­ják a telefonomat. Singer Zoltán, Cholon, Chankin 111 k­ itűnő főrabbi lesz ׳, éveken át volt a hadsereg vezető. ■­­ lelkipásztora és katonáit harc köz­­­­­ben sem hagyta cserben — még­ 11­­ánytalanság lenne ilyen hangon­­ bírálni. Meggyőződésem, hogyha megválasztják országos főrabbi-i ן nak, méltó lesz ehhez a tisztség­­־ hez is, s már előre kérem hozzá a­­1 Mindenható áldását. Leitner Dávid: נ Dimona 225/17. Miért süket a telefonom? A tutikokról se Ezelőtt 15 évvel, a nagy ma­gyarországi és lengyelországi al­­ja idején ideiglenes lakótelepet lé­tesítettek Párdosz Rubinban, G­ráz Smuél közvetlen közelébe! Akkor nagyon sok új élé lakó problémáját oldották meg ezt ideiglenesen, de hét család a­­ napig is itt él az ideiglenes, a besztből készült házakban. Örömmel olvassuk, hogy az olék azonnal kész lakásokat kap­nak, de helyes lenne, ha a Szoc­sut, a klitanjevi minisztérium és sikánügyi minisztérium azokról feledkezzünk meg!­ ­, vátik-olékról sem feledkezne meg, .­­ akik 15 éve tartó ideiglenes anya­­­gi nehézségek miatt a mai napig­­ sem jutottak kőből épült házban , lakáshoz. Egy kis jóakarattal meg­­ lehetne oldani a hét párdész­ ru­­­ bini család problémáját — együtt­­ a sokezer új élé problémájával,­­ akik ismétlem, ez csak helyeselhe­­tő, már a kikötőből, illetve a slid­j­á­di repülőtérről, állandó lakásba -­­ költöznek. Weisz Mirjám, a­­ Rámát Gán. Áserov gyilkosa megszökött az országból Hét kiváló nyomozó igyekszik megfejteni a rejtélyes gyilkosság hátterét A rendőrség a legnagyobb eréllyel látott neki az egyik talán legtitokzatosabb bűntény felderí­­téséhez, az Áserov-gyilkosság meg­­fejtéséhez. Hat nyomozó tiszt R. Minkovszki rendőralezredes veze­­tésével éjt nappallá téve fárado­­zik azon, hogy az igazságot mi­­előbb kiderítse. Az erőfeszítés már eddig is si­­kerrel járt. A rendőrség kezében elegendő bizonyíték van, amely felfedheti a gyilkos kilétét. Töb­­bek között már kiderítették, hogy a) a gyilkosságot bérgyilkosok kö­­vették el; b) a gyilkosság résztve­­vőinek egyike már másnap el­hagyta az országot, miután meg-k­­apta a ״ vérdíjat”; c) Éli Kalifa is Edgar Zámor, akiket mint gya­­­­úsítottakat állítottak elő, nem vettek részt a gyilkosságban; d) ezzel egyidejűleg a rendőrség az­­zal gyanúsítja Kalifát, hogy fon­­os információk birtokában van,a­­melyek fényt deríthetnek a gyil­­kosságra; e­ még másik két gya­­núsított, a Porto Rico bár tulaj- fonosa (ahol Aserov dolgozott) Ioszéf Mária és a bár egyik dol­­gozója Joszéf Amiéi kezében van az ügy hátterének kulcsa. A fenti információk még nem adnak teljes képet, de lehetséges, hogy a rendőrség nyomozója rö­­videsen külföldre utazik, hogy megpróbálja kihallgatni azt a gya­­j­­úsítottat, akit a gyilkossággal várt Jóinak és megszökött az ország­ból. Hogyan sikerült a nyomozók-­­ nak idáig eljutnia? Az egyik leg­­­fontosabb probléma volt a gyanú­­s­­ítottak számának megrostálása.­­ Aserov ugyanis annyi ellenséget­­ hagyott maga után, hogy ezek­­nek kihallgatása csak hosszú hó­­napokat vett volna igénybe.­­ Ezért a rendőrség emberei az igazmondógépet vették igénybe. Ejtán Górni százados, aki pszichológus és szociológus is, el­­magyarázza, hogy az igazmon­­dó géppel való kihallgatás célja nem maga a gyilkos felfedése volt, hanem először kirostálni­­ azokat, akikről meg voltak győz­­­ződve, hogy nincsenek belekever­ve az ügybe, másrészről a valódi gyanúsítottakat tovább faggatni.­­ Az igazmondó gép, más nevén poligráf, különböző fiziológiai reakciók folytán felfedi a hazug embert. És­pedig, ha tenyerei iz­­zadnak, légzése gyorsul, szívdo­­bogása, vagy vérnyomása emel­­kedik. Hogy a hosszú listából felfedje az igazi bűnösöket, a nyomozó­­nak alkalmi kérdéseket kell el­­készítenie, hogy azok reakcióiból jöjjön rá a hazugságra. Ha például 5000 font ellopá­­sáról van szó, azt kérdezik a gya­­nsítottól, hogy lopott-e 2000, 1000, 5000, vagy 7000 fontot. Mindegyikük ugyanazt a választ adja majd, de aki valóban ellopta az összeget, az 5000 font említé­­sénél másképpen reagál. Ily mód­tán nemrégiben sikerült a ren-­dőrségnek egy bűntényt felfedez­­nie. Az egyik bank értékpapírosz­­tályának tisztviselője komoly ösz­szegű­ részvényeket tulajdonított el anélkül, hogy bármilyen nyo­­mot hagyott volna maga után. A poligráf segítségével felfedezték az igazi bűnöst, aki később be is vallotta tettét. Az Aserov-ügyben a dolog kis­­sé nehezebb, először is túl sok a gyanúsított, másodszor kevés a bizonyíték, ami által el lehet csúsztatni a gyanúsítottat, akik közül nem egy már jól ismeri a rendőrség módszereit. A nehézségek ellenére a nyo­­mozók megtalálták a megfelelő módszert és a vizsgálatok kiros­­tálták a gyanúsítottakat. Ez arra vezetett, hogy már csak kisszámú gyanúsított maradt, akiknek ki­­hallgatása — a nyomozók szerint — már a legközelebbi jövőben fényt derít az Aserov-gyiloksság­­ra. HATEZER FONTBA KERÜL AZ EURÓPAI NYARALÁS Slomo Serei, az utazási irodák szövetségének elnöke nyilatkoza­­tot adott a hadsereg rádiójának hullámhosszán és kifejtette, hogy az idén 6000 fontba kerül az iz­­raeli polgárnak egy európai uta­­zás, ha egy hónapig akar odaát nyaralni. Azért kerül ilyen sok­­ba, mondotta, mert a dollár árfo­­lyam változása és az általános drágulás következtében nemcsak a repülőjegy, de az európai szál­­l­odák és a koszt is sokkal drá­­gább. Seref véleménye szerint, mint­­egy 30 százalékkal fizet többet az izraeli polgár az európai uta­­zásért, mint tavaly. A jelenlegi árak mellett Európában napi 50 font kiadással kell számolni. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a fizetésből élő izraeli pol­­gár hogyan tudja mégis olcsóbbá tenni az európai utazását, azt vá­­laszolta, hogy erre csak akkor van lehetőség, ha nem egyéni ala­pon, hanem csoportosan utazik. Európába érkezvén, ajánlatos, mondotta, ha 3-4 tagú társaságok szerveződnek, autót bérelnek és így oldják meg a kirándulásokat, mert egyéni alapon az utazás is nagyon megdrágult Európában. Ilyen m­ódon 500 dollárból meg­­oldható izraeli házaspárok szá­­mára az egyhónapos európai nya­ralás. KÉNYTELENEK ELBOCSÁTANI A T.I.L. VÁLLALAT MUNKÁSAIT A tel-d­ánáni — Haifa környé­­ki — T.I.L. vállalat munkásbi­­zottságának tagjai megbeszélést folytattak Pinchász Szápir pénz­­ügyminiszterrel, aki megmagya­­rázta, hogy kénytelenek elbocsá­­tani a gyár munkásait, mert a gazdasági kormányzat nem talált vevőt a gyár számára és annak üzemeltetését állami vállalat for­­májában nem látják keresztülvi­­hetőnek. A munkásbizottsággal való ta­­lálkozást a miniszter kezdemé­nyezte és részt vett azon a haifai munkástanács titkára is. Kijelentette a miniszter, hogy a munkások természetesen végki­­elégítésben részesülnek. Kétszáz­­harmincöt dolgozója van a T.I.L vállalatnak, a végkielégítés össze­­ge mintegy 5—7 millió font lesz. A vállalat dolgozói elhatároz­­ták, hogy a törvényes lehetősége­­ken belül rendkívüli, tehát fel­­emelt összegű végkielégítést kö­­vetelnek. ׳׳ HÁROM MOSÁVOT ÉS KÉT KIBUCOT LÉTESÍTENEK A JORDÁN VÖLGYÉBEN A mezőgazdasági szakemberek véleménye szerint 14 ezer dunám megművelhető föld áll rendelke­zésre a Jordán völgyében, köze­lebbről a Pácáéi körzetben és ille­tékes szinten elhatározták, hogy 2-3 mosávot, valamint két kibucot létesítenek ott. A mosárokban 300 gazdaság lesz, a két kibuc telepesei pedig 3000 dunámon gazdálkoznak. A mosárok szövetségének tit­kára újságírók előtt kijelentette, hogy már megkezdődött az első szövetkezeti falu szervezése Pácáéi körzetben, több mint 10 család elfoglalta az ideiglenes lakásokat és megállapítást nyert, hogy való­­ban adva vannak a sikeres gaz­­dálkodás feltételei. Különösen a paradicsom fizetett jól. Arra is rámutatott a mosárok szövetségének titkára, hogy az új települések dolgozói a tervek sze­­rint nem vesznek majd igénybe arab munkaerőt. A titkár pozitív hangú nyilatko­­zatával ellentétben, az új telepe­­sek számos panaszt hangoztattak a velük foglalkozó hivatalos szer­­vek, köztük a kormányszervek el­­len is. Több segítséget kérnek a kezdeti nehézségek leküzdése ér­­dekében. A panaszok egyike, hogy a posta egyelőre nem terjesztette ki a szolgáltatásait a Pácáéi körzetre, holott csak 8 kilométerre van az első település a főúttól. Arra hi­vatkozik a posta, hogy költségve­­tési nehézségek miatt egyelőre nem tudja megoldani ezt a szol­­gáltatást. Bit van a kenyérellátással is. Azt követelik a telepesek a keres­­kedelmi- és iparügyi minisztéri­­umtól, hogy találjanak megoldást Pácáéi körzete lakóinak áruellá­­tására. A panasz az egészségügyi szol­­gáltatások hiányát is hangsúlyoz­­za. Harminc kilométernyire, Chámrá mosárban van a legköze­­lebbi orvos, akihez nehéz eljut­­niok. Ez annál nagyobb probléma, mert két csecsemő is él ma már Pácáéi körzetben. A Kupát Cho­­lim jeruzsálemi alközpontjában azt ígérik ,hogy hónapokon belül megoldják a körzet orvosi ellátá­­sának problémáját. Végül az Egged ellen is panasz­­kodnak a körzet új telepesei. Azt ígérték nekik, hogy naponta há­­romszor érinti majd Pácáéi kör­­zetét a Kirját Smonát Jeruzsálem­­mel összekötő járat kocsija, de ez­­ egyelőre csak ígéret maradt. Letartóztatták a Portorico-bár tulajdonosának húgát A tel-avivi rendőrség valuta­­kihágások gyanúja miatt letartóz­­tatta Stella Frackt 40 éves asz­­szonyt, a Portorico-bár tulajdono­­sának húgát. Mint a napokban jelentettük, bátyját, Joszéf Lénát, aki a bár tulajdonosa. K­án Áserov meggyilkolásának gyanújával tar­­tóztatták le néhány nappal ezelőtt. Az asszony lakásán tartott ház­­kutatás során a detektívek 80 ezer német márkát, valamint több mint 1000 dollárt találtak. Juvál Neeman tagja lett az amerikai tudományos akadémiának Az amerikai tudományos aka­­démia tiszteletbeli tagjává vá­­lasztotta Juvál Neeman profesz­­szort, a tel-avivi egyetem elnökét. Mint ismeretes, Neeman pro­­fesszor világhírű fizikus, aki az év egy részét Amerikában tölti az egyik egyetem vendég­professzo­­raként. Egyetemisták szemi­­náriuma Cfáton­­ a kabaláról A jeruzsálemi Héber Egyetem 120 diákja számára szemináriu­­mot rendeztek Cfáton a kabaláról. Abból az alkalomból került sor a szemináriumra, hogy 400 évvel ezelőtt halt meg a Szent Ár­, a kabala szerzője. Husszein jordániai király szerint AZ ARAB VILÁG AZ 1967-ES TRAGÉDIA MEGISMÉTLÉSE FELÉ HALAD Kilenc órán át tárgyalt a király a jordániai hadsereg vezetőivel Husszein jordániai király újabb felhívással fordult az arab világ­­ vezetőihez, hogy tanulmányozzák­­ a föderációs tervét, amelynek lé­­nyege, hogy a Jordán nyugati­­ partvidékén fél-autonómiával ren­­­delkező arab ország létesülne, amelynek lakói az ő alattvalói­­ lennének. Tervét béke­tervnek ne­vezte. Első alkalommal tett politikai­­ nyilatkozatot Husszein, mióta ha­­­­zatért Amerikából. Erre azon a­­ megbeszélésen került sor, ame­­lyet a jordániai hadsereg vezetői­­vel folytatott maratoni keretek között — teljes kilenc órán át. Részt vett a trónörökös is a be­­szélgetésen, valamint a jordániai kormány miniszterelnöke. Az ammani rádió részletesen­­ ismertette Husszein nyilatkozatát. ן Elkeseredett hangon ismertette­­ a király, milyen kedvezőtlenül fogadták az arab világban a föde­­rációs tervét. Elsősorban Egyip­­tom, Irak, Líbia, Szíria, Algéria és Kuweit helyezkedett negatív álláspontra a Hu­sszein-tervel kapcsolatban, sőt Egyiptom a dip­lomáciai kapcsolatok megszakítá­­sáig ment el. Élesen bírálta a csökönyös és koncepció nélkül politizáló arab vezetőket Husszein, s hangsúlyoz­­ta, hogy ilyen formán az arab világ az 1967-es tragédia megis­­métlése felé halad. Sajnálkozással állapította meg, hogy hiányzik a logika és az egységtörekvés az arab politikusok koncepciójából és a széthúzás közöttük példátlan méretű. Az amerikai útjával kapcsolat­­ban kijelentette Husszein: — Ennél sikeresebb külföldi utat soha nem tettem uralkodá­­­­som évei alatt. A lemondás után רבד (DÁVÁR — a Hisztadrut lapja). — Mordecháj Friedmann lemondása után a kormánynak már nem kell foglalkoznia a kérdéssel, de ez még nem jelenti, hogy az ügy valóban befejeződött. A közvélemény el­­várja a kormánytól, hogy a Vitkán-jelentés beható tanulmányozása után néhány alapvető kérdésben állást foglaljon. Olyan következtetéseket kell levonni, amelyek felhasználhatók és érvényesíthetők már állami vállalatoknál, hogy hasonló jelen­­ségek ne ismétlődjenek meg. Annak ellenére, hogy a Vitkon-bizottság többségi határozata eny­­hén ítélte meg a Neu­vé Neft ügyvitelében mutatkozó hiányosságo­­kat, a kormánynak szigorú következtetéseket kell levonnia. Tűnjenek el a kérdőjelek דראה (HÁÁREC — független polgári napilap). — Mordecháj Friedmann nem fogadta közömbösen az éles bírálatot, amely a közvélemény részéről iránta megnyilvánult, hanem levonta az egyedüli helyes következ­­tetést és távozott a vállalat éléről. Friedmann elhatározása meg­­könnyítette a kormány dolgát, de nem oldotta meg az ügy rej­­télyeit. Friedmann volt ennek az ügynek a főszereplője, de ez nem je­­lenti azt, hogy személyi kérdésről van szó csupán. A lemondása ellenére, jónéhány kérdőjel a helyén maradt és ezeket el kell tüntetni, nehogy elmérgesedést okozzanak a közéletünkben. Szádát moszkvai útja után (HACOFE, a Vallásos Nemzeti Párt lapja),­­ d­e­r Szádát egy nappal megrövidítette moszkvai tar­­­tózkodását és a közös szovjet—egyiptomi nyilat­­kozat nem várt élességével, meglepetést keltett. Tulajdonképpen egyetlen kifejezésről van szó, amely szerint „minden módszerrel” harcolhatnak az egyiptomiak jogaik érvényesítéséért, s számíthat­­nak ezen a téren a Szovjetunió segítségére. E sorok írásakor még csak egyiptomi részről ismeretes a jelen­­tés erről a közös nyilatkozatról, tehát várjunk a végső következ­­tetésig ,mielőtt megállapítanánk, hogy a Szovjetunió valóban tény­­leges segítséget ígért-e az egyiptomiaknak, ha háborút kezdenek Izrael ellen. Szádát azért utazott Moszkvába, hogy tisztázza a Szovjetunió álláspontját a Nixonnal való tárgyalás előtt Ebből a szempontból valóban nagy jelentősége van, hogy mit mondtak a Kremlben az egyiptomi elnöknek. Van egy olyan vélemény is a világsajtóban, amely szerint látogatásának egy nappal való megrövidítése arra mutat ,hogy a Szovjetunió nem fogadta különösebb lelkesedéssel az egyiptomi elnök kardesörtető terveit. 1972. V. 2 UJ KELET 3

Next