Uj Kelet, 1974. február (55. évfolyam, 7770-7793. szám)

1974-02-15 / 7782. szám

8 ÚJKELET 1974. II. 15 BÍRÓSÁGI jegyzetek SZÖKIK ÉS VISSZASZÖKIK AZ ASSZONY Irta: BENEDEK PÁL A férfi jó ötvenes lehetett, amikor egy jótékony célú rends’utánon megismerte álmai asszonyát. Szép vörösbe hajló gesztenyeszín hajú elvált asszony volt, nála tizenöt esztendővel fiatalabb, vagyis a harmincas éveinek közepén járt, Tetve inkább illegette magát. Csak néhány hétig jártak együtt, mert kapcsolatukat hamar legalizálták. A szabadszerelem napsütötte rétjéről mintegy bemenekültek ■az esküvői sátor árnyéka alá. — De szép pár! — mondták az emberek, mert valóban mutatós volt kettőjük együttese. Az első időkben úgy látszott, nincs sok összefüggés a boldogság és a házastársak éveinek számában mutatkozó aránybeli eltérések között, mert turbékoltak, mint a galambok és egymás tenyeréből ették a szerelem tiszta búzáját. Dehogy tudták volna elképzelni, hogy egyszer még ocsu is keveredhet a búza közé. A férj olyan lelkesen fűtötte a házitűzhelyet, hogy alig egy évvel később gólyakelepelés verte fel a környék csendjét. Megérkezett az örökös, egy gyönyörű, pufók kislányka képében. Most ■már tényleg határtalannak tűnt a kettőjük boldogsága. Amikor a kislány nyolchónapos volt, szü ' Heti bántalmak támadták meg az asszonykát és az orvos meleg fürdőhelyre küldte. A csöpséget a férj egyik négygyermekes unokahúba vette magáihoz ,,Nálunk aztán igazán elfér!“ A felkiáltással és az asszony elvitorlázott Tibériásra. A szakirodalom tanulsága szerint állítólag már máskor is előfordult, hogy a tibériási fürdőzés és iszappakolások által teremtett magas hőfokon táptalajra talál a házasságtörésre alapozott szerelem is, de ebben az esetben valami más történt. A fiatalasszonynak erősen csapta a szelet egy betegtársa — állítólag még a leletük is hasonló volt, tehát körülbelül azonos időt töltöttek a fürdőben —, de futó kaland helyett komoly szerelem kerekedett a dologból. Ennek a szerelemnek során az asszony kénytelen volt revízió alá venni korábbi álláspontját, mert azt látta, hogy tizenöt év korkülönbség mégis csak sok házastársak között. Ebben az esetben mindössze három esztendő fejezte ki a kettőjük közötti különbséget. Annyival volt fiatalabb a férfi. A hat héte, minden probléma nélkül eltelt, mert a telavivi férj megjelent ugyan hétvégeken, de nem sok vizet zavart. Legkevésbé érzelmi értelemben. És amint feljött szombat este az első csillag, a férj visszautazott Tel Avivba, a fiatal férfi pedig a lifttel felutazott az aszszonyka negyedik emeleti szobájába, ahol rendkívül szívélyes fogadtatás volt az ősz-ztály része. A hat hét végeztével az asszonyka és a férfi — vagyis a gaz csábító —, visszatértek a bűnös Tel Avivba és arra még csak nem is gondoltak, hogy illő volna pontot tenni kettőjük kapcsolatának végére. Az ellenkezőjét határozták el. Annyi időt nem tölthettek együtt, mint a hegedű-formájú tó, a szépséges Kineret partján, de azért naponta találkoztak. Kezdetben a férfi albérleményében, de az kényelmetlen megoldás volt, ugyanis a házinéni, a férfi lakásadója, tiltakozott az otthonának megszentségtelenítése ellen és napirenden voltak a zajos nagyjelenetek. — Ebből elegem volt, ide többet nem jövök! — jelentette ki néhány randevú után a fiatalasszony. — Majd megfordítjuk a dolgot. — Mire gondolsz? — Nagyon egyszerű. Ezentúl majd te jössz hozzám. A házinénid pedig pukkadjon meg. — És a férjed? — Dettó. A kapcsolatuk egyre mélyült és hetek múlva már azzal sem törődtek, hogy a férj megmeszeli a dolgot. Az asszony pontosan tudta, mikor kell hazatérnie a férjének a kis üzletéből, de szándékosan nem távolította el a lakásból az udvarlóját. Hazaérkezett a férj, a konyhában tálalt neki vacsorára, majd így szólt: — A kávét ■a szalonban együtt isszuk meg. Hármasban. — Hogy érted azt, hogy hármasban? Tudtommal a kislányunk még nem iszik kávét. — Valóban nem, de itt van egy kedves ismerősöm, akit nagyon megkedveltem Tibériáson. Gyere, ismerd meg, azt hiszem, rokonszenvesnek találod te is. Ebben tévedett az asszonyka. A férj nagyon ellenszenvesnek találta a férfit, sőt a „meglátni és meggyűlölni egy pillanat műve volt“ — formulát is nyugodtan alkalmazhatjuk a helyzet pontosabb megvilágítására. Ennek ellenére jó képet vágott a dologhoz, mert jólnevelt ember volt, de amint elment a fiatal férfi — vagy ahogy a férj kifejezte magát, eltakarodott — éktelen haragtól fűtött hangon kijelentette: — Nem óhajtom többé ezt az urat látni. Pökhendiségét és felfuvalkodottságát nem tartom elviselhetőnek. Hol szedted fel? Hát ennyire képtelen vagy megválogatni a társaságodat? Igazán csodálkozom rajtad, fiam. — Ne csodálkozz, és ha lehet, ne nyilváníts véleményt, mert nem érdekel a véleményed. Én jól érzem magam a társaságában és nem vagyok hajlandó lemondani arról. Lehet, hogy neked igazad van a magad szempontjából, de vedd tudomásul, hogy nekem megvannak az egyéni szempontjaim. Jobban jársz, ha nem ismertetem azokat... ! A férfinek ez elég volt, mert gyors észjáráj súk ember létére hamar átlátott a szitán. Különben is észrevette, hogy az asszony már nem viseltetik iránta olyan egyértelmű odaadással, mint valaha. Kereskedőember volt, fogalmait ■az üzleti életből merítette. — Úgy látszik, társat kaptam! — morfondírozott magában, de aztán csép csendesen elhessegette magától a számára kínos és bizonyos mértékig megszégyenítő gondolatot. Ez különben hetekkel korábban volt, alig valamivel azután, hogy a felesége visszatért Tibériásról. Most már tehát világosan tudta, hogy hol van az eb elhantolva. Találkozott felesége széptevőjével, szemtől-szembe látta családi boldogságának feldúlóját. Erősen törte a fejét, hogy mitévő legyen. Megfordult az is a fejében, hogy talán legokosabb lenne szép csendben lelépni a színről és átengedni a terepet annak a tejfelesszájú síbedernek. Aztán felülkerekedett az ősi virtus és másként határozott. — Nem olyan fából faragtak engem! Harcba szállok vele, mert igaz, hogy ő a fiatalabb, én viszont sokkal tapasztaltabb vagyok! — hangzott a megmásíthatatlan elhatározása. Csak még nem tudta, hogyan üsse ki a férfit a nyeregből. Egyelőre figyelt és kovácsolta a terveket. El is vetette valamennyit. Végül így okoskodott: — Azt szeretik a nők, ha a férfi imponál nekik.. Én az erőmmel, a bátorságommal és a középkori lovagokra emlékeztető modorommal fogom bámulatba ejteni az aszszonyt. Olyan helyzetet teremtek, hogy kézzelfogható legyen a feleségem számára a kettőnkközötti különbség! Arra nem gondolt a boldogtalan, hogy az asszony már régen túl van az összehasonlításon és csak arra vár, hogy ő — a férj — megfujja a takaródót és elhagyja a kerthelyiséget. Teltek-multak a napok, s az asszony — mintha csak érezte volna, hogy a dráma a végkifejléshez közeledik —, most úgy keverte a kártyákat, hogy ne találkozzon a férje és az udvarlója. Ez ment egy darabig, de a férj rövid idő alatt felmérte alegújabb helyzetet és határozott. — Nem hagyom magam az orromnál fogva vezetni! — mondotta önmagának. Másnap reggel elment ugyan hazulról, de másfél óra múlva a segéd arra hagyta az üzletet — erre még nem volt példa! — és hazatért. Az asszony egykedvűen fogadta, még csak nem is kérdezte meg tőle, hogy mi történt. A férj leült a szalonba, elővette az Ujságot és nekiállt a keresztrejtvény megfejtésének. Úgy viselkedett, ■mint akinek nincs nagyobb, gondja, mint hogy mi a Pamir hegység csúcsa — lásd a függőleges 32. számú kérdést. Alig jutott túl a keresztrejtvény első néhány definícióján, mikor csengettek. Az asszony sietett ajtót nyitni, de a férj gyorsabb volt és ő ért előbb ■a kilincshez. Sarkig zárta az ajtót és igy szólt a küszöb túlsó oldalán álló fiatalemberhez: — Ön ebbe a lakásba többé nem léphet be. Ezt vegye tudomásul. Elegem volt magából! Le is ut, fe! is ut! A férfi foghegyről felelt:— Nem önhöz jöttem! Nagyon kérem, ne povedáljon annyit, mertkihűl a gyomra. Engedjen be és végezzünk! — Maga szemtelen poloska! Tűnjön el, mert a képébe mászok! Az asszony eddig szótlanul állt a háttérben, de mikor elhangzott a „poloska“, sikoltott egyet. Úgy látszik, a fiatalember ezt jeladásnak vélte, mert két pofont adott a háziúrnak. A férjnek sem kellett több. Évtizedekkel korábban boxolt és még jól emlékezett az ütések technikájára. Az erejének sem volt fogytán, ezzel kicsit tényleg meglepte a feleségét. A verekedés folyamán a gaz csábító húzta a rövidebbet. Különben nem tartott sokáig a legényes összecsapás, mert a szomszédok szétválasztották a feleket. A férj még aznap feljelentette a csábítót — tanúként jelentkeztek hárman is a szomszédok közül —, s pár héttel később el is ítélték három hónapra, mert a bíróság tényként állapította meg, hogy kísérletet tett ■a magánlaksértésre és a verekedés az ő két pofonjával kezdődött. Még ennél is érdekesebb, hogy e három hónap első hetében az asszony elhagyta a férjét , visszament a nagymamához a pici lánykával, de még mielőtt kiszabadult volna a gaz csábító, vissza is tért a férjéhez, mert kicsit letisztult és egy bölcsebb szemléletet tett magáévá. Most hűségesebb feleség, mint a Tel Avivban és Tibériásban mért sokévi átlag. WWHW|||W|||ISWWWWWW»WWWWWWWW»VVVWIIWWWVWWWW»WVVW^^ Abu Rudeisznél kudarcot vallott az egyiptomi kommandó (A jom-kipuri háború egyik ismeretlen fejezete) Most már beszélhetünk róla. A jóm kipuri háború első napjaiban az egyiptomi kommandó többszáz katonából álló kitűnőenkiképzett és felszerelt elit alakulatai szálltak le a Szuezi öböl keleti partján. Megbizatásuk az volt, hogy a Szináj-félsziget déli részén állomásozó gyérszámú izraeli alakulatokat elvágják a központi erőktől, továbbá megszakítsák a szárazföldi és tengeri összeköttetést és szabotázs-akciókat hajtsanak végre főleg az Abu-Rudeiszban és az attól délre fekvő petróleumkitermelő telepeken. ״ Valóságos rémálom volt ez, amely végülis csapataink fölényes győzelmével végződött, bár az egyiptomi kommandó elit alakulatai sokszoros számbeli fölényben voltak és ami a legfontosabb, minimális veszteséget szenvedtünk“ — mondja Avigdor, Abu Rudesz körzet katonai parancsnoka, aki a napokon át tartó hajtóvadászatot irányította a tekergő kenyonok, vízmosások és szakadékok mélyén, a hegyoldaliak üregeiben, avagy a sziklatörnkök védelmében meghúzódó egyiptomi kommandók után. Az ellenség felszámolásának legnehezebb órái az első napok idején voltak, mert a támadás váratlanul, meglepetésszerűen ért bennünket. A körzet parancsnokának fogalma sem volt az általános hadihelyzetről és azt sem tudta, hogy mi történik a közeltávoli frontszakaszokon. Elképzelhetetlenül nehéz ilyen elszigeteltségben, magárahagyatottan harcolni, olyan környezetben, amely nemcsak katonai szempontból, hanem effektíven is nemcsak érzékeny, hanem gyúlékony.. Azóta már elült a harci zaj és a történtek nyomát csak azok a kis halmok és rajtuk az egyszerű táblák jelzik, amelyek felirata: „Itt nyugszanak, az ellenség katonái“. Az élesszemű vándor meglátja azokat a kormos, lőporfüstös üregeket, barlangokat és sziklatepedéseket, ahol az egyiptomi kommandók a halálukat lelték. A vízmosásokban, a vádikban még ma is elszórva hevernek egyenruhák, konzervdobozok, infúziós palackok, rohamsisakok, gránát és rakétalövedékek, meg a sok más egyéb ״ apróság“, amelyet a kitűnően felszerelt egyiptomi kommandók magukkal hoztak. Avigdor a háború kitörését megelőző csütörtökön érkezett Abu Rudeiszbe, azzal a megbízatással, hogy átvegye a körzet parancsnokságát. Nem túlságosan lelkesedett feladatáért, mert úgy gondolta, hogy ezen az isten háta mögötti vidéken, ahol soha semmi érdekes nem történik, megöli az unalom. Családja kérte, hogy csak vasárnap utazzon le Szinájba, Avigdor azonban úgy döntött,hogy csütörtökön lemegy, átveszi az ügyeket, rövid terepszemlét tart és szombatra hazautazik Ghánához, a feleségéhez és két kisgyerekéhez. Pénteken reggel készültséget rendeltek el. Arról volt szó, hogy az ellenség túlságosan nagy erőket koncentrált a Szuezi-csatorna és öböl térségében. Akkor még senki sem gondolt háborúra, mert az egyiptomiak már sokszor is „ijesztgettek” hasonló csapatösszevonásokkal. Avigdor azonban nem utazhatott haza és ezért úgy döntött, hogy közelebbi ismeretséget köt a petróleum-szondákkal, a tartálytelepekkel, a körzet állandó lakosaival és...általában tanulmányozza a kőolaj problémát. Már szombaton reggel megszólalt a telefon a szabadságon lévő katonák lakásán és jött a parancs, hogy azonnal jelentkezzenek állomáshelyükön. Amikor pedig megkezdődött az asszonyok és gyerekek kitelepítése Sárkevetből, a ״ kőolaj-városból“, sorra került a polgári munkások százainak eltávolítása. ״ Ekkor már érezni kezdtük, hogy a helyzet sokkal komolyabb, mint gondoltuk, de egyelőre nem aggódtunk”. Az erősítésként küldött ejtőernyős egység és páncélos alakulat katonáit nyomban terepismeretre vitték, de elsősorban a legérzékenyebb pont, a kőolaj-mezők ■környékén, a tartálytelepeknek helyét ismertették meg velük. ״ Sálhevet kiürítése valóságos sokkot okozott. Az volt az érzésünk, mintha elhagyatva lennénk. Addig ugyanis egy nagy, népes és vidám társaság tagjai voltunk és most egycsapásra elárvultunk. Úgy éreztünk magunkat, mint az a család, amely egyedül maradt egy sokemeletes lakóházban.“ ״ Tudtuk, hogy ■az egyiptomiak igyekeznek majd nagyobb erőket átteni a Szuezi-csatorna és öböl túlpartjára, sőt azt is tudtuk, hogy a Golán-fennsíkon is ״ mozgolódnak“. Végeredményben úgy véltük, hogy mindöszsze, kisebb-nagyobb incidensekről van szó, de az általános nagy háború fellángolására senki nem gondolt. Talán azért, mert nem akartunk háborúra gondolni, vagy nem hittünk a kitörésében.” A világnak ezen a táján pompás és káprázatos naplemente után azonban megszűntek a kételyeink. Amikor a nap utolsó sugarai bearanyozták az égbolt alját, helikopterek sötét árnyai jelentek meg nyugati irányból. Többen látták, amint először Észak felé fordultak, majd keletnek, egyenesen az öböl és a közelében lévő hegyvonulat lába között elterülő térség felé. Két katona, aki egy kommandikáron arra hajtott, meglátta a helikoptereket, amelyek a Vádi Báábáá bejáratának környékén landoltak, néhány kilométernyire északra a tábortól. A járőr, amely a terep átfésülésére indult, dolga végzetlenül tért vissza, nem talált semmit. Amikor a petróleummezők déli részéről híre jött, hogy hívatlan helikopterek forgolódnak a környéken, nyomban tankokat küldtek a hely védelmének biztosítására. Alig telt el öt perc, amikor az első riadthangú értesítés befutott a parancsnokságra: ״ Ég ■a petróleum!“ Amennyire ■a jelentésből megértettük, egy, vagy két ellenséges helikopternek sikerült rakétával és napalm-bombákkal felgyújtani néhány kőolajtartályt. Borzalmas látvány volt a hatalmas égő fáklyákhoz hasonló óriás tartályok képe. A megsérült medencéből a kőolaj kifolyt az úttestre, úgyhogy az út is égett. Sűrű füstfelhő borította a tartálytelepet ,ahol alig lehetett látni a mentési és oltási munkálatokkal foglalkozó katonák és karbantartási munkások árnyékát. Ezek a hajnali órákig inak szakadtáig dolgoztaka tűz megfékezésén. Fizikai épségük és életük kockáztatásával, verejtékben fürödve, eszeveszetten dolgoztak, tudván azt, hogy ki vannak téve a környéken lapuló egyiptomi kommandók fegyverének. Az egységek gyorsan védelmi alakulatba fejlődtek, egyrészt a saját testi épségükkel, másrészt a még épen maradt kőolajtartályokkal törődve. Most már senkinek sem voltak kételyei aziránt, hogy tényleges háborúról van szó és ők ״ nyakig vanna׳ k az ellenséges tűzben. A kőolajmezőt biztosító tankosok jelentették, hogy könnyű géppuskával sikerült lelőni két ellenséges helikoptert. Avigdor kijelentette, hogy amíg nem látta a helikoptereket, nem hisz nekik. Amikor az elviselhetetlenül hosszú éjszaka után végre pirkadni kezdett, Avigdóf is hitt már. A Báláim-öbölben, a kőolajmezők déli részén lelőtt egyiptomi helikoptert ringattak a tenger hullámai, a parton pedig 4 egyiptomi katona didergett a fagytól, bőrig ázva. A helikopterben egy halott és egy sebesült volt. A rakéták üres kilövő padjai, valamint a helikopter gyomrában talált néhány napalm bomba igazolta, hogy ez volt az a gép, amely a kőolajtartályokat lőtte. Nem túl nagy távolságban, az országút mellett megtalálták a másik helikopter roncsait, amely zuhanás közben belegabalyodott a villanydrótokba. Négy egyiptomi sebesült hevert a helikopter mellett és a közelükben négy halott. További 15 katona nyomai szemmel láthatóan a hegyek felé vezetett. Csak napokkalkésőbb derült ki, hogy ezen a bizonyos éjszakán számos egyiptomi helikopter tett ״ látogatást Abu Rudeisz környékén. Többségük kommandó-csoportokat, hadfelszerelést hozott és a következő éjszakákon az volt a feladatuk, hogy friss erőkkel és katonai utánpótlással megrakodva visszatérjenek. Amikor bebizonyosodott, hogy az épen és életbemaradt kommandósok a hegyek irányába szöktel és elbújtak a vádik, barlangok és üregek mélyén , Avigdor és emberei leültek, hogy ״ munkaprogramot“ dolgozzanak ki. Tudták, hogy a szakadékos és tekervényes kenyonokkal gazdag terület, ahol a kommandók bizonyára szervezkednek, komoly veszélyt és konkrét csapdát jelent tehát az elhamarkodottan cselekvő üldözőik számára. Azt is tudták, hogy ha tervszerűen, felkészülten és óvatosan hajtják végre a hajtóvadászatot, akkor a terület topográfiai felépítése a hivatlan vendégek számára jelent halálos csapdát. Az az ejtőernyős alakulat, amelyet a hajtóvadászattal megbíztak, nem rendelkezett túlzott gyakorlattal ezen a téren. Ellenkezőleg: az ejtőernyős katonák többsége újonc volt. A közelmúltban fejezték be a kiképzésüket és soha jelentősebb ejtőernyős bevetésben nem volt részük. Viszont parancsnokuk, az időközben hősi ha- lált halt ״ Manón főhadnagy annál nagyobb gyakorlattal rendelkezett, főleg szabotőrök és ■kommandók üldözésében. Ugyanez volt a helyzet Sálom őrnagynál is, a Goláni brigád veterán harcosánál, aki a háború második napján a helyszínre érkezett és csatlakozott a parancsnoksághoz. Az volt a tendencia, hogy ״ tiszta munkát“ Végezzenek. Hajtóvadászat céljára a világos nappalt használták ki, amikor óvatosan lehetett előrehaladni és elkerülni ■minden ,,kellemetlenséget“. Végeredményben— mondották— az ellenség a mi területünkön tartózkodik és így mi diktálhatjuk a harci feltételeket. A parancsnokság két helikoptert kért, amelyek feladata az volt, hogy a levegőből biztosítsák ■az üldözőket és maximális mobilitást nyirítsanak nekik. A Vádi Báábá bejáratánál vasárnap megtalálták a harmadik egyiptomi helikoptert, üresen, s csak a pilóta holtteste hevert a gép mellett. A későbbi vizsgálat nyomán kiderült, hogy leszállás közben eltört a helikopter egyik kereke, s gép oldalra billent és ekkor megsérült a még forgó rotor. A pilóta kiszállt, hogy megnézze, mi történt és ekkor a forgó propeller lenyakazta. Egy gépesített őrjárat, amely a déli óráiban átfésülte ezt a vádit, lesállásból jövő puska és bazukatűzbe ütközött. Amikor kimentették őket a kelepcéből, hajlandók voltak megesküdni, hogy a golyóváltás során legalább 1-2 egyiptomit lelőttek. Miután sötétedni kezdett, elhatározták, hogy a bujkáló kommandók üldözését másnapra halasztják. Sikerült megállapítani, hogy az egyiptomiai, akik szám szerint körülbelül tizen voltak, elhagyták a leshelyet és igyekeznek visszavonulni a hegyes vidék felé. Ezen az éjszakán is zümmögtek az egyiptomi helikopterek Abu Rudeisz felett. Valamennyi egység, amelynek sikerült földre szállni, a hegyvidék, a szakadékok és a kenyonok irányába haladt, hogy ott felfejlődjenek feladataik végrehajtása céljából. Az ellenséges erő nagy területen elszórva, jól beásva és jól álcázva lapult. Erős tűzzel válaszoltak az izraeli helikopterek támadásaira, amelyek során katonáink — a szárazföldön is — géppisztolyokat, gépfegyvereket, nehézpuskákat és puskagránátokat használtak. Az ellenséges tűzből megtanultuk,hogy az egyiptomi katona új, harcos típusával ál-jünk szembe, akit komolyan kell venni és akivel óvatosan kell bánni. A hajtóvadászat során kevés kivétellel mindenütt erős ellenállásba ütköztünk. Az egyik ejtőernyős a vállán, társa a nyakán sebesült meg, a rádiókészülékek megsérült és ״ Manó“ főhadnagy, az alakulat parancsnoka a homloka felett átlőtt, kilyukasztott rohamsisakkal tért viszsza az akcióból. Az első hajtóvadászat után lefektették a taktika és ■a harci etika alapjait. Az első erős össztűz után elhallgattak az összes fegyverek, és hangszórók útján, arab nyelven felszólították az ellenséget: „közre vagytok fogva, nincs esélyetek. Ha önként megadjatok magatokat, nem történik semmi hajótok“. Amikor megadták magukat, akkor tényleg az ígéret szerint bántak velük, ha nem, akkor ismét a fegyveré a szó — egészen a következő felszólításig. ״ Az első jele annak, hogy megadásra készülődnek — mondja most Sálom őrnagy — az volt, hogy abbahagyták a lövöldözést. Parancsot adtunk nekik, dobják el a fegyvert és felemelt kézzel jöjjenek elő. Felülről láttuk őket, amint a vízmosások és a sziklaüregek mélyéből négykézláb, vagy hasoncsúszva, előmásztak, hacsak tehették felemelt kézzel, miközben torkuk szakadtából üvöltöttek: Szakaim! szakma! (Sálom, sálom). Mi mindig betartottuk a maximális óvatossági szabályokat, csakis biztosra mentünk. Ránk parancsoltunk, hogy dobják el a derékszíjat, majd vegyék le a cipót és ruhát. Talán kissé kellemetlen fehérneműre vetkőztetni ezeket a harcosokat, de a mezítlábas és ruhátlan katona elveszti a magabiztonságát, az önbizalmát és így a harciképességét. Meztelennek és kiszolgáltatnak érzi magát. Ettől függetlenül így kellemetlenséget se okozhat, mert nem rejtegethet fegyvert. És ez az, amiben valójában érdekelve voltunk: elejét venni ■minden kellemetlen meglepetésnek. Ezután narancsot kaptak ■arra, hogy a gyűlőhelyig fussanak, ahol már várták őket a fiúk. Ezután golyózáporral árasztották el a területet, majd óvatosan átfésülték egyik üreget a másik után, az egyik kenyont a másik után, ami biztos, az biztos.“ 1 . A terepen egy tucat egyiptomi halott hevert, a többi fogságba esett. Nagymennyiségű és triéfees felszerelést zsákmányoltunk, ami általános meglepetést keltett. Nagymenynyiségű ivóvíz volt náluk kannákban, kukcsókban, különféle nagyságú palackokban, továbbá különféle csomagolású étel és ládaszámla a lőszer. A zsákmány között rakéták és rakétavetők, két 60 milliméteres aknavető a hozzávaló gránátokkal, tíz lángszóró és többtucat bazuka, valamint a katonák egyéni felszerelése, amelyhez vegyi és biológiai felszerelés is tartozott. Az egyiptomi kommandóknál további számos olyan holmi volt, mintha legalábbis piknikre, vagy nyara lásra indultak volna: szappanok, törülközők, borotvakészülék, sőt kölnivíz is, valamint fényképek, levélpapír és még csak az ég tudja felsorolni, hogy mi minden. Az összecsapás színhelyén jól felszerelt elsősegélyállomást is találtunk, s mint később kiderült, a foglyok között orvos is volt. Bebizonyosodott tehát, hogy nem egyszerű jelentéktelen kis alakulattal álltunk szemben. Nem tévedtünk, mert mint később kiderült, ehhez az egységhez tartozott többek közöt a kommandóezred parancsnoksága, beleértve Mahmud alezredest, a parancsnokot, továbbá egy őrnagyi rangban lévő hadműveleti főtisztet, a százados szakaszparancsnokokat. A hadifoglyok között volt az elhagyott helikopter segédpilótája is, aki csatlakozott az alakulathoz, amikor a pilóta meghalt. Ennek a segédpilótának a viselkedése a többi elfogott pilótához hasonlóankidomborította a közöttük és a kommandó legénysége között lévő társadalmi különbséget. Nagyképűen, fennhéjázóan viselkedtek még a kommandós tisztekkel szemben is, becsmérelték a közlegényeket és hacsak tehettek, a foglyul ejtőikkel is csak angolul beszéltek, hogy ezzel is kifejezésre juttassál iskolázottságukat. A többi egyiptomi katonától és tiszttől eltérően gondozottabbak és ápoltabbak voltak, közönyösek a körülöttük történtek iránt és túlzott önbizalmuk révén azt remélték, hogy a hadifogságban is rendkívüli bánásmódban lesz részük, más, mint a többi egyiptomi katonáé. (Folytatjuk)