Uj Kelet, 1974. március (55. évfolyam, 7794-7819. szám)

1974-03-01 / 7794. szám

N­e vádoljon az olvasó túlzott optimiz­­mussal. Cikkünk címe ,nem azt jelen­­ti, hogy Golda Méir miniszterelnök a jövő héten egészen biztosan széles koalíciót fog bemutatni a Kneszetben. Ebben nem va­­gyunk biztosak. Ha­­kibontakozásról beszé­­lünk, úgy az csak arra vonatkozik, hogy hétfőig, vagy talán keddig, véget ér­ az ex­­lex állapot az izraeli politikai életben és a Kneszetnek módjában lesz szavazni a bizal­­mi javaslat fölött, amelyet maga a miniszter­­elnök vet fel kötelességszerűen, amikor új kormányával megjelenik a Kneszet előtt. Azt is bizonyosnak tartjuk, hogy a Kneszet­­ben meg lesz a többség a bizalmi javaslat mellett. Mindenek előtt biztosítva van, hogy a Máárách és a Független Liberális Párt 58­­képviselője a kormány mellett szavaz. Fur­­csa dolog, de olyan különös módon alakul­­tak a politikai viszonyok Izraelben a jóm­­kipuri háború után, hogy még a Munkapárt valamennyi­­képviselőjének támogatását is nehezen lehetett megszerezni Golda Mér­­us kormánya számára. Ezen a krízisen azonban a jelek szerint már­ túlvagyunk. Meg­lesz tehát az 58 sza­­vazat és szinte nem férhet kétség ahhoz, hogy a Vallásos Nemzeti Párt képviselőinek egy része akkor sem szavaz Golda Méir kor­­mánya ellen, ha ■addig nem járnak sikerrel a naponta megismétlődő kísérletek a régi koalíció helyreállítására. Az aritmetika igen egyszerű: az 58 szavazat mellett elegendő, hogy öt képviselő tartózkodjon a szavazás­­tól ahhoz, hogy az új kormány megkapja a bizalmi szavazatot, s ezt kétségtelenül biz­­tosítani lehet, bármilyen eshetőséget ven­­nénk figyelembe. E­zzel a kormányalakítással megindul egy folyamat, amelyre régen vár az ország lakosságának ■nagy többsége: az erők felfrissítése a Máárád­ban. Lehet vitatkozni Moss Dáján hadügyminiszter sze­­repéről a jom-kipuri háború mulasztásai miatti felelősségről. Lehet azt mondani, hogy sokkal jobban tette volna Mose Dá­­ján, ha a tűzszünet létrejötte után azonnal lemond. Nem tette meg a mások által kívánt időpontban, hanem csak egy héttel ezelőtt, amikor úgy érezte, ■hogy pártjában nincs ele­­gendő támogatója. S érdekes: minden kritika ellenére azon­­nal teljes zűr­zavar mutatkozott a politikai életben. Kiderült, hogy Mose Dáján nem csak a Munkapárt Ráfi ■nevű frakciójának veze­­tő személyisége és nem csak hadügyminisz­­ter. Mose Dáján olyan jelentős alakja az iz­­raeli közéletnek, hogy lemondása kisebbfaj­­ta földrengést okoz, s bármilyen arányú is le­­gyen a személye iránt megnyilvánuló biza­­lom a közvéleménykuta­tások adataiban. A Mose Dáján lemondása miatti politikai hul­­lámverés ■arra emlékeztet, hogy milyen bo­­nyodalmakat okozott annak idején Dávid Ben Gurion visszavonulása a politikai élet­­ből. A nagy tanítómester és a nagy tanít­­vány sorsa hasonlóvá válik, bár a párhuzam a két politikus lemondásának körülményei között minden ׳ alapot nélkülözne. pi­nnál is inkább, mert Mose Dáján **lemondásában sokkal több a tragikus elem, mint Dávid Ben Gurionéban volt, aki már agg­korban vonult nyugalomba és tá­­vozásának ez is egyik oka ■lehetett. Mose Dá­­ján azonban izraeli viszonyok mellett még fiatal politikusnak számít és a hadügymi­­niszteri tárcáról való lemondása korával semmi esetre sem magyarázható. A hadü­gy­­miniszter úgy érzi, hogy sárral dobálták meg. Ezelőtt hat és fél évvel azért tüntettek Izraelben, hogy Móse Dájánt nevezzék ki had­­ügyminiszterne­­. Most azért, hogy lemond­­jon. Kár, hogy a héber olvasók nem ismerik eléggé az Ember tragédiáját, Madách halha­­tatlan drámáját, mert Avigdor Háméri 1924-ben megjelent műfordítása csak egy ki­­adást ért meg és ezt a művet ■nem tanulják az izraeli iskolákban. Az ötödik szint, az at­­héni jelenetet kellene megismertetni a szále­­lekkel, akiknek egy része most Mose Dáján ellen fordult. Azt a jelenetet, amelyben az ״ el­­ső demagóg“ Miltiádesz, a marathoni győz­­tes hadvezér fejét követeli. Ebben az athéni jelenetben nincs szó vizsgálóbizottságról, amely a felelősséget és a bűnösséget megál­­lapítja, de nem is kellett az ilyesmi az a­k­­kori Athénben, ahol a nép szabadon ítélke­­zett saját vezérei fölött. ״ Halld hát a vádat nép! nagy Miltiádesz eladta a hont“ így vezeti be az ״ első demagóg“ vádbe­­szédét a nagy hadvezér ellen és hiába tilta­­koznak ellene józan emberek. A demagóg­­nak megvannak a szenvedélyekre ható ér­­vei. ..Ifjúságod virága van kezében, Lemnoszt be bírta venni egy csapással, S most veszteg áll Párosznál. " Megfizették m­­ég jó, hogy az izraeli demagógok nem emelik a befizetettség vádját a hadügyminiszter ellen, csak éppen azt állítják róla, hogy fel­elős, tehát le kell mon­­dania. Azért tragikus sors ez, mert Mose Dáján bebizonyította, hogy a modern zsidó történelemnek egyik legjelentősebb figurája. S ez a körülmény teszi még tragikussabbá annak a valószínűségét, hogy ténylegesen fe­­lelős, legalább is részben, a jom-kipuri f há­­ború előtti mulasztásokért. Csodálkoznánk, ha Moss Dáján neve szere­­pelne a jövő héten bemutatásra kerülő kor­­mány tagjai között. Meg is van már az utód­­ja Jich­ák Rábin személyében, akinek vár­­ható kinevezése azt bizonyítja, hogy a Mun­­kapártalak olyan tartaléka van kiváló sze­­mélyiségekből, mint egyetlen más pártnak sem Izraelben. Amilyen ■mélyen és őszintén sajnáljuk Mese Dáján­ a vesszőfutásért, a­­melyben része volt a háború kitörése óta, olyan mértékben örvendezünk annak, hogy Jich­ák Rábin, a rendkívüli képességeinek megfelelő pozíciót fogja betölteni Izrael kor­ Hiányában. A teljes kibontakozás kissé lassú folya­­mat. Csak akkor fejeződhet be, ha teljesen felfrissül a Mááráoh vezeté­­sével alakuló kormány. Nemcsak hadügy­­minisztert lehet pótolni, hanem miniszterel­­nököt is, a helyettesét is, a külügyminisztert és a pénzügyminisztert, mindenkit, akiről azt kell hinnünk, hogy megrendült bennük a közvélemény bizalma. Nem kell csodálkozni azon, hogy ez a megrázkódtatás éppen ilyen válságos idők­­ben következik be. A válság okozta a meg­­rázkódtatást és a kivezető után mindenféle változásoknak be kell következniök, s min­­denféle irányban. Változás lesz Izrael földrajzi helyzetében és nemzetközi kapcsolataiban. Ugyanakkor szükségszerűen változás követ­­kezik majd be a kormány személyi összeté­­telében is. Ez is hozzátartozik a kibontako­­záshoz, amely a jövő ■héten azzal kezdődik, hogy Golda Mért bemutatja új kormányát a Kneszetben. A kibontakozás vége teljes fel­­frissülés és széles koalíció ■lesz, akár új vá­­lasztások révén, akár ■anélkül. M 1974. III.­­ UJ KELET 3 !■ווו■•■■■!!!!■■■!!!«■■■■««■•■•■■■«•■ Visszakapom közlekedési szabadságom Ha minden jól megy, rövidesen itt szaba­­dulásom órája, amennyiben a sötétség beáll­­ta után is korlátozás nélkül közlekedhetem, méghozzá tömegszállítási eszköz igénybevéte­­lével. Olvasom ugyanis, hogy a Dán már­­cius 10.-étől kezdve fokozatosan visszaállít­­ja az éjfélig tartó közlekedést járatain. Nem tudom ugyan, hogy az én vonalamra, a 34- esre mikor kerül sor, de a szabadság friss fuvallata máris megcsapja arcom. Nincs messze már az idő, amikor megint láthatom Tel-Avivot éjjel, esti mozielőadásra, színházba is járhatok. Mert én, géperejű járművel nem rendelke­­ző, ilyképp korától, társadalmától elmaradt, föld porában benzin nélkül vánszorgó gya­­logsereg, mozgási szabadságom korlátozásá­­ra is ítéltettem a jom-kipuri háború óta, sö­­tétedés után nem hagyhattam el lakhelye­­met, mint valami rendőrségi ellenőrzés alatt tartott személy. Az általam igénybe vett au­­tóbusz vonalon ugyanis egész február else­­jéig csak esti 6 óráig volt közlekedés, akkor meghosszabbították a kimenőmet nyolcig, úgy, hogy tulajdonképpen nem is lehet sok panaszkodni valóm, mert délutáni mozielő­­adásra azért már bemehetek Tel-Avivba, ami­­ért végeredményben hála és köszönet jár nagyszerű monopolista közlekedési vállala­­tunknak, hiszen mondom: volt már rosz­­szabb is. Persze, módomban áll taxit is igénybe ven­­ni az esti órákban, amely potom 9 fontért beszállít Tel-Avivba s ugyanannyiért vissza; ha tehát milliomos lennék, a legteljesebb bé­­kés koegzisztenciában élnék kiváló autóbusz­­társaságunkkal, amennyiben nem szorulnék szolgálataira. így azonban, időről-időre akad némi sur­­lódás közöttünk. (Természetesen, csak amúgy, elvont értelemben, a valóságban semmi ked­­vem összesurlódni egyetlen autóbusszal sem, mert, habár nem vagyok babonás, határozot­­tan rossz előjelnek tekintem, ha valakit pala­­csintává lapít egy tömegszállítási célokat szol­­gáló gépjármű.) Nincs is most szándékomban feleleveníte­­ni a múltban annyiszor hallatott panaszokat a kocsivezetők és jegykezelők modoráról, a kocsik tisztaságáról; arról, mint húznak el időnként megállás nélkül a munkába igyek­­vő, vagy onnan távozó, jobb sorsra érdemes utasok orra előtt a buszok — hiszen, ha mindez nem segített a ״ rendes“ időkben — hogyan segíthetne a rendkívüliekben, me­­lyekben most leledzünk? Maradjunk tehát a legutóbbi 4—5 hónap­­nál. Igaz, az autóbuszok nagy részét, sofőr­jeikkel együtt bevonultatták. Ez nem marad­­hatott nyom nélkül az ország belső életére, amely autóbuszokra alapozza közlekedését. (S itt, zárjelben, meg kell jegyezni, hogy már csak ebből a szempontból is kívánatos volna a földalatti minél előbbi megépítése Tel-Avivban, ez esetben semmiféle háború vagy mozgósítás nem zavarná az ország leg­­nagyobb városának, közigazgatási- és kul­­túrközpontjának belső közlekedését, legfel­­jebb a férfi alkalmazottakat kellene nőkkel felcserélni, ahogyan Európában tették a má­­sodik világháború alatt.) Minthogy azonban erre nálunk még nem került sor, a háború napjaiban a hátország lakossága szótlanul tudomásul vette sorsát: az egyéb terhek mel­­lett az autóbusz közlekedés korlátozását is kötelességszerűen viselni kell. Az elsötétítés napjaiban az esti közlekedés megszüntetésé­­nek nem is volt különösebb gyakorlati jelen­­tősége. Láttuk autóbuszainkat, amint áthaladnak a Szuezi-csatorna pontonhídjain; a közleke­­dési kooperatívák gondoskodtak arról, hogy a lakosság hirdetések és kommünikék útján, állandóan értesüljön arról, miképp teljesítik hazafias kötelességüket sofőrjeink, járműveik­­kel együtt — amihez természetesen semmi kétség sem fér. Legfeljebb azt jegyezhetnénk meg szerényen, hogy mások is teljesítették ugyanígy kötelességüket, esetleg járműveik­­kel együtt — ám lényegesen kevesebb rek­­lámmal. Az újságolvasó szeme megakadt a hadszinteri szolgálatot teljesítő autóbuszt áb­­rázoló hirdetésen, bólintott egyet s nem ta­­lált abban semmi kivetnivalót. De bezzeg, megrökönyödött volna, ha mondjuk, hasonló jellegű fényképes hirdetést lát, mondjuk, ilyen szöveggel: ״ Stux Jerácimiél, tenderével a déli fronton“. Pedig Stux Jerácimiél is híven teljesítette a maga kötelességét kis ten­­derével egyetemben, csakhogy mindezt ter­­mészetesnek találta, önreklámozás nélkül. Amikor pedig elcsendesett a front, s meg­­kezdődtek a leszerelések, az ország gazdasá­­gi-társadalmi vérkeringésének helyreállítása lett a legfontosabb feladat. Ehhez pedig el­­kerülhetetlenül szükséges a polgári közleke­­dés helyreállítása is. Minden tisztelet a bevo­­nultóké , de a belső front megszilárdítása is elsőrendű nemzeti érdek. A Dán egészen a legutóbbi napokig azt han­­goztatta, hogy még mindig túl sok sofőrjét és gépjárművét veszi igénybe a hadsereg ah­­hoz, hogy vissza­állíthassa az éjfélig tartó közlekedést. Minthogy azonban ez fontos, és mégsem lehet ártatlan, felnőtt embereket az idők végtelenjéig esti szobafogságban tarta­­ni, csak azért, mert nincs magánautójuk — Tel-Aviv városa elhatározta, hogy a polgá­­rok érdekében esti sérul-járatokat rendszere­­sít azokon a vonalakon, ahol nem jár a Dán ezekben az órákban. Úgy látszik azonban, hogy a polgárok — köztük feltételezhetően sok, frontszolgálatot teljesített leszerelt katona — érdeke nem fel­­tétlen azonos a Dán érdekeivel, a koopera­­tiva minden hazafiassága mellett. A társa­­ság, Tel-Aviv polgármesteréhez intézett leve­­lében, a ״ Dán hátába döfött késé­nek minő­­sítette a sérül-tervet s azonnal megfelelő mó­­don reagált is: revolvert rántott, a sztrájk re­­volverét szegezte halántékunknak, mondván: „Amennyiben bevezetik a séral-járatokat a mi szolgáltatási körzetünkben, úgy kénytele­­nek leszünk beszüntetni a közlekedést“. Megvallom, elállt a lélegzetem, amikor ezeket a sorokat olvastam. Vajon, képesek vol­­nának erre?! Vajon, képesek lennének meg­­bénítani az ország központja — s ezzel, köz­­vetve az egész ország — életét? Akadályoz­­ni a dolgozók tömegeinek munkába- a di­­ákok ezreinek iskolába- s onnan haza jutá­­sát; a városon kívülről sürgős hivatali teen­­dők céljából érkezettek mozgását; szándéko­­san és feleslegesen még egyet csavarni a bel­­ső- és külső politikai nehézségek, gazdasági problémák, egyéb gondok-bajok satuján, amely már úgyis csaknem mozdulatlanságig szorítja az izraeli polgárt?! Vajon, szándékukban állt reklámfelvételeket készíteni az üres autóbuszokról is, amint épp nem közlekednek, hogy gáncsot vessenek a belső front erőfeszítéseinek a normális élet helyreállítására — mindezt pedig monopol­­helyezetük kihasználásával — monopol-ér­­dekeik védelmére?! Hogy valóban képesek lettek-e volna er­­re vagy sem, azt már szerencsére nem tud­­hatjuk m­eg — és talán jobb is, ha nem tud­­hatjuk meg — minthogy a dolgok jelen ál­­lása szerint nem lesz sem sztrájk, sem sérül: a Dán egyszeribe rájött, hogy mégis csak módjában áll visszaállítani az éjfélig tartó szolgálatot. Megtehette volna éppenséggel valamicské­­vel előbb, a sérul-járatok kilátásba helyezé­­se s az azzal kapcsolatos, hallatlanul vissza­­tetsző, antipatikus reakció nélkül is. Dehát nálunk semmi sem megy simán, ״ nyomás é­s némi kellemetlen szájízt teremtő jelenségek nélkül — még a minden tisztes polgárnak kijáró, szabad esti közlekedési lehetőség visz­­szaadása sem. USZÍTÁS LAHOREBÓL Az oroszok állítólagos ״ mérséklő“ befo­­lyásával szemben az arabok a hagyomá­­nyos módon ismét önmaguk növelik a szélső­­séges befolyást, ami oly nehézzé teszi szá­­mukra reális politika folytatását. Ennek pél­­daképe a Lahoreban lefolyt muzulmán csúcs­­értekezlet, amely szélsőséges és teljesíthetet­­len határozatokat hozott. ..Az arab Jeru­­zsálem azonnali visszahelyezése arab szuve­­jjl trenitás alá, az Izrael által elfoglalt arab te­­rezetek teljes kiürítése, és természetesen a " ״ Palesztinai nép jogainak helyreállítása“, valamint Jasszer Áráfát bandavezér beülte­­tése az államfők közé — mindez olyan lég­­kört teremt, amely nem annyira Áráfát, mint Chábás és a még radikálisabb Chayatma malmára hajtja a vizet. A 37 muzulmán állam (közöttük 17 arab) ,új csúcsértekezletének határozatait persze nem kell szó szerint venni, de a Laboréban lefolyt­­ értekezlet az első sikeres lépés az Abdul Nasz­­szer által elképzelt egységes muzulmán front létrehozása felé. Bár nehéz megtalálni az érdekközösséget Indonézia, Pakisztán és az ugandai Idi Amin között, tapasztalatból tud- ■i juk, hogy a közös ״ ellenség“ az egyetlen jel­­szó, amely az egymással vetélkedő arab államokat is összehozza. A pakisztáni Laho­­reban lefolyt értekezlet pedig jóformán ki­­zárólag Izrael elleni front létrehozásának volt szánva. Nem szabad alábecsülni ennek a konfe­­renciának a kihatásait, bár közvetlen gyakor­­lati jelentőségére nézve jellemző, hogy Husz- ׳­­szein, az egyetlen arab államfő, aki átme­­netileg szuverenitást gyakorolt Kelet-Jeruzsá­­lemben, nem volt jelen. HOLD-TÁJ JERUZSÁLEMBEN Kissinger, az „asztronauta“, Damaszkusz-­­ ból közvetlenül Jeruzsálembe repülve, alig­­hanem azt a benyomást nyerte, hogy csu­­pán a Hold másik, még árnyékosabb olda­­lára került. A kormány már nem kormány, a hadügy­­miniszter, akivel a csapatkiválasztásról tár- ,­gyalni kell, csa­k azért jött el a megbeszélés­­re Kissingerrel, mert az utolsó pillanatban el­­halasztották az új kabinet bemutatását. A fővárosban pedig minden tényező csak arról hajlandó nyilatkozni, hogy ki a zsidó, melyik rabbinak mi a véleménye a kor­­m­ányalakításról és hogyan lehet 58 szava­­zattal többséget szerezni a 120 tagú Kneszet­­ben. Kit érdekel a csapatelválasztás a Golánon és­­ a petróleum embargo? Háború folyik az északi fronton? Hát igen, ez sajnálatos, a múlt héten is voltak veszteségeink, de még­­is, ha Melchior dán főrabbi áttéríti az oslói börtönben ü­lő Szilvia Ráfáell, és­­ teljes jo­­gokat igényel majd egyszer gyermekei szá­­mára Izraelben, ez veszélyezteti népünk jövő­­jét... Csodálni kell Henry Kissinger türelmét Hogy׳ nem vág a fejükhöz egy Hold-követ. Talán ő csodálja a mi türelmünket... De Henry hithű családból származik. Ő megér­­ti. Mások — aligha... Írta: BARKAY ZEÉV Írta: ARAD GIDEON Henry Kissinger az amerikai elnök ajándé­­kaként egy kődarabot vitt Damaszkuszba Chafez­el Aszádnak — egy szilánkot a Hold kőzetéből, amelyet az amerikai asztronauták hoztak magukkal utolsó látogatásukról a Föld körül keringő planétán. Bizonyára ma­­gának Kissinger professzornak az ötlete volt ez a rendkívül találó ajándék. Már előző lá­­togatásakor úgy érezte magát Damaszkusz­­ban, mint egy asztronauta, aki hirtelen telje­­sen idegen, kísértetiesen különös világba csep­­pent bele, mindössze másfél nappal azután, hogy elhagyta Washingtont és a megszokott ,,normális“ világot. Ebben az arab Hold-világban alkudozni kellett arról, hogy négy hónappal a háború vége után, végre-valahára közölhessék az ag­­godalomba beleőszülő szülőkkel, meggyötört feleségekkel, apjukért síró gyerekekkel, hogy az, akit oly régen hazavárnak, még életben van-e egyáltalán. A Damaszkuszba csöppent asztronautának alkudoznia ■kellett a váltság­­díjról, amelyet Izraelnek kell fizetnie azért, hogy Szíria teljesítse a genfi konvencióban előírt kötelességét és megengedje, hogy a Vö­­röskereszt megbízottai látogathassák a fog­­lyokat — ami bizonyos védelmet nyújt ne­­­kik ■kínzások és embertelen bánásmód ellen. Azokon, akiket a tűzszünet óta elmúlt ■négy hónap alatt agyonkínoztak, vagy megöltek, már ez sem segít... Az árat meg kell fizetni politikai, katonai feltételekben. Ha nem lettek volna hadifogo­lyok, akiket ki kell szabadítani a barbárok karmaiból, bevárhattuk volna, amíg a Kis­­singer által ügyesen irányított fejlődés rá­­kényszeríti a politikai elszigeteltségbe kerü­­lő Szíriát feltételek nélküli­­tárgyalásokra a csapatelválasztásról. Mi nem követhettük a szír barbárok példáját és emberségesen bán­­tünk a foglyokkal, közöltük listáikat. A Vörös­­kereszt megbízottai, sőt arab személyiségek is, gyakran látogatják őket. Nem használtuk fel őket zsarolásra, de nem is tehettük vol­­na. Szíriát ugyanis nem érdekli hadifoglyai­nak sorsa, nem sürgeti hazatérésüket... Ezzel szemben Damaszkusz világgá­­kürtöli, hogy Izráel nem engedi meg ״ a Golánról ki­­űzött lakosság­ visszatérését. Szíria sikere­­sen elhiteti a világgal, hogy az arab falvak lakosai nem a szíriai támadást követő har­­cok elől menekültek, hanem ״ az izraeli ag­­resszió űzte ki őket“. Azt diszkréten elhallgat­­ja, hogy szíriai ágyuk szinte naponta tüzel­­nek a Golánon és maga a szíriai hadsereg nem engedi vissza a lakosságot a harctérre. Az arab propagandának sok terjesztője van a világon. Az izraeli propagandát nem terjesztik, mert nincs. A világsajtó tele van sü­­■letten, elferdített hírekkel. Izrael nem tartja szükségesnek a való tények ismertetését. Mással vagyunk elfoglalva... BREZSNYEV IGÉRETEI Chafez el Ászáénak, a­ki már nem tud ki­­térni a tárgyalások elől, minden oka meg van arra, hogy ezeket egyiptomi lobogó mö­­gé rejtse, arra hivatkozva, hogy a háború kö­­zös parancsnokság alatt folyt, tehát az egyip­­tomi főparancsnok gondoskodjon a csapat­­elválasztásról a Golánon is. A szíriai elnök erős presszió alatt áll. Az arab államok és a palesztinai terroristák egy része hevesen ellenez minden megállapo­­dást Izraellel. Jasszer Arafát persze igenli a genfi konferenciát, hogy ott a palesztinai nép képviselőjeként szerepelhessen. Csak­­hogy a ״ mérsékelt“ vonala ellen sok a lá­­zadó. Itt van a ״ Népfront“ vezére, George Chabas, aki elment Bagdadba, hogy lebe­­szélje az iraki Báát vezetőit az Egyiptommal való kibékülésről, amelyet Jasszer Árafát szeretne nyélbeütni. Ira­k mindeddig ellenez­­te a tűzszünetet, a csapatelválasztást és min­­den tárgyalást a „cionista ellenséggel“. Emi­­att is igen feszült volt a viszony Anuár Szá­­dáttal. Most békülésről van szó. Lehetséges, hogy Moszkva is lebeszéli Bag­tyev elvtárs most — némi késéssel — Gro­­nikót menesztette Szíria elnökéhez, hogy te­­gye lehetővé a genfi értekezlet folytatását, mert Moszkva csak így tud ismét szerepet­átszani a Közelkeleten, ahol legutóbb telje­­sen Kissingeré volt a szó. Csakhogy Brezs­­nyev négy hónap előtt, amikor Kissingert­ürgősen Moszkvába hívta, hogy tűzszünet­­el hárítsa el arab szövetségesei vereségét, már megígérte, hogy a tűzszünet után azon- tal létrejön a hadifogoly-csere. Most az iz­­■áe­ is visszavonulás ígéretét követelik a hadi­­egolycsere előfeltételeként. Rendkívül saj­­nálatos, hogy az illetékes izraeli fórumok nem emlékeztették a világot naponta leg­­alább tízszer Brezsnyev beváltatlan, hazug ígéreteire. FIRST MAN ON THE MOON D s,wvw^w>wwwwvwwe1״<wvwvTr»vwwvvyzvw»vyw»wwwvvv* DRÁGA SZÜLÉINK NÁFTÁLI ZELMA és MIHÁLY ARANYLAKODALMÁRA ÉS SZERETETT APUKÁNK SOKIK SZÜLETÉSNAPJÁRA­­ SZERETETTEL GRATULÁLUNK, JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNUNK 120-IG leányuk: Éva, vejük: Schwartz Sanyi, unokájuk: Ráchel (Gloria), férje: Moll­­ és dédunokájuk: Gálit

Next