Uj Kelet, 1975. január (56. évfolyam, 8047-8073. szám)

1975-01-01 / 8047. szám

GYILKOSSÁG ÉS POLITIKA Amit az Avantgarderól és a többi ultra-baloldali tömörülésről tudni kell Morzsalék-csoportokból áll a Mácpén moz־ galom — ״ Az izraeli szocialista szervezettől” a maoista és trockista csoportokig Rachel Heller katonalány meggyilkolásával kapcsolatos nyo­­mozás során, napirendre került az Avantgarde nevű szélsőbaloldali politikai szervezet neve. Hír szerint, a szerencsétlen lány és szűk baráti köre, tagja volt ennek a politikai mozgalomnak. Megtalál­­ták Rachel Heller paplóját, amelyben részletesen írt a mozgalmi tevékenységéről. A gyilkossággal kapcsolatos vizsgálat során azt is igyekeznek tisztázni a nyomozók, hogy volt-e az Avantgardenak kapcsolata olyan földalatti mozgalmakkal, amelyek szükség esetén hajl­an­­dók voltak segítséget nyújtani az ellenségnek. A fentiek tudatában érdemes rövid visszapillantást vetni az iz­­raeli ultra baloldali politikai szer­vezkedésekre, beleértve az Avant­gardeot. A hatvanas évek elején új po­­litikai szervezkedés született meg ..Az izraeli szocialista szervezet” néven, a jeruzsálemi Cserni­­hhovszki utca egyik lakásában, amelynek ablakai az egyetemi vá­rosra nyílnak. A csoport tagjai­­nak — de legalábbis egy részé­­nek — szoros kapcsolata volt a jeruzsálemi egyetemmel, mert a résztvevők között — a diákokon kívül — két matematika és egy fizika előadó volt, továbbá egy jeruzsálemi gimnáziumi tanár. Iz­ráel poétikai térképén csak akkor ismerték meg ezt a politikai moz­galmat, amikor megjelent a „Mácpén” nevű kiadvány. A Mácpén megalapítóinak többsége a szocialista ifjúsági mozgalmak tagjai sorából ke­­rült ki, akik hosszú utat tettek meg a néhai Mose Szné oldalán egészen az Izraeli Kommunista Pártig, de később hátat fordítottak az anya­­pártnak, mert „megkövesedett intézménynek” tartották. Ez az újabb generáció nem vetette alá magát a merev sztálinista-kom­­­­munista doktrínáknak és nem­­ volt hajlandó hűen kiszolgálni Moszkvát. Az izraeli szocialista szervezet alapítói igyekeztek új politikai ál­­­­lásfoglalást kialakítani maguk­­nak, nyíltan bírálták Moszkvát, de­ soha nem gondoltak arra, hogy a mozgalom egyszer olyan­­ná lesz, mint ma. A mozgalom történetében két, egymástól lát­­szólag távolálló esemény jelen­tette a gyökeres változást. Az egyik a kínai kommunista párt önálló útválasztása volt és ellen­séges állásfoglalása a Szovjet­­unióval szemben. Miután a Mac­­pen emberei már ekkor ismertek volta­k a szovjet-ellenes nézeteik­­ről, könnyen megtalálták a kap­­csolatot Mao ideológiájával. Ugyanebben az időben szaka­­dás történt az Izraeli Kommu­­nista Pártban is, amelyből kivált egy nacionalista arab csoport, és néhány szélsőséges beállítású zsi­­dó csoporttal együtt — élükön Méir Vilnerrel — megalakította a Rákác­ot. Ehhez a csoporthoz tartozott Daud Turk­, aki vezetője volt a zsidó—arab kémcsoportnak, amelynek tagjait kémkedésért elítélték. Ugyanakkor a Mákiból kivált még egy csoport, amely túlságo­­san langyosnak tartotta a pártot és csatlakozott a Mácpénhez, amelynek tagjait akkor külsőleg a torzonborz frizura és a naplo­­pás jellemezte. A régi vezetőség­­ lassan szétporlott. Egyesek kül­­f­­öldre utaztak tanulni és ott ma­­radtak, mások nem bírták az új elvbarátaikat, főleg akkor, ami­­­­kor rádöbbentek, hogy az új em­­­­berek eltávolodtak az „izraeli szo­cializmus” útjáról. Az alapítása óta eltelt néhány év alatt ez a mindössze néhány­­tucat tagot számláló szélsőséges szervezet sokkal nagyobb lármát és feltűnést okozott, mint ameny­nyi a tényleges súlya. Mi több, a mini-mozgalom keretében to­­vábbi morzsalék-csoportok szer­­vezkedtek. A morzsalék-csopor­­tok közül kettő az utóbbi évek­­ben a napilapok hasábjaira ke­­rült, nem éppen politikai tevé­­­­kenység miatt, hanem az állam­­ biztonsága ellen elkövetett bűn­­­­cselekmények nyomán. Az egyik ilyen morzsalék-csoport volt a „Vörös Front”, amelynek veze­­tője Udi Ádim és társai most bör­­tönbüntetésüket töltik. Egy má­­sik morzsalék-csoport, amelynek ugyancsak börtönben ülő két ve­­zetője, Gád Livne és Meli Ler­­mann a többieknél is szélsősége­­sebb marxista elveket vallott. En­nek a csoportnak a vezetői is bör­tönben vannak a Fatah­-hal va­­ló szoros együttműködésük nyo­­mán. Rachel Heller meggyilkolásá­­val kapcsolatosan vált ismeretes­sé az Avantgarde nevű morzsalék csoport, amely „lampertista”, vagyis önálló trockista elveket vall, de nem tartoznak a Trockis­ta Internacionáléhoz, amely Pá­­rizsban székel. Ez a csoport a világ minden részében működő elvbarátai­­hoz híven olyan világforradal­­mat hirdet, amelyet az eszkö­­zök megválogatása nélkül kell végrehajtani. A csoport a világot két részre osztja: proletár forradalmárok­­ra és a velük szemben álló ellen­­forradalmár polgár­ elemekre. El­­lenzik az anarchiát és az osztály­ér­dekek védelme szerint megszer­vezett dolgozó- és munkáscsopor­tok felállítását támogatják. Amióta az Avantgarde csoport 1972-ben önállóan tevékenykedik a Macpén keretében, keveset fog­lalkozott az izraeli—arab viszály­­lyal. Tagjai ugyanis hiszik, hogy az osztályharc és a szakmai küz­r­delem egyesíti a világ összes dol­­gozóit, nemzeti hovatartozás nél­­kül, vagyis ennek a küzdelemnek a sikere nyomán automatikusan megszűnik minden ellentét a zsi­­dók s az arabok között. A csoport tagjai között sok a franciaországi új élé, néhány közgazdasági előadó, a­kik a párizsi latin­ negyedben is­­merkedtek meg a trodkijizmussal. Az Avantgarde vezetője egy egye­temi hallgató, aki egy ismert jeru­zsálemi professzor lányának a férje. Ennek a diáknak a testvé­­re a Macpénhez tartozó Sparta­­­­cus morzsalék csoporthoz tarto­­zik, amely az Avantgardehoz ha­­­­sonlít elveiben, csakhogy még­­ fanatikusabb. A felsorolt csoportokon kívül­­Tel Avivban működik a ״ Marx­­lista Mácpén”, Jeruzsálemben pe­­dig a ״ Trockijista Mácpén”. Az első a zsidó—arab szocialista for­radalmat hiveti, amely idővel megalakítja a körzeti szocialista államok föderációját, a másik pe­dig az „állandó forradalom” hí­­ve, tekintet nélkül arra, hogy hol és mikor kell forradalmárnak lenni. Tudni kell, hogy a Mácpén minden ilyen morzsalék csoport­­jának mindössze 20—30 tagja van. Csakhogy a Mákiból és a Rákádiból kiábrándult arab na­­cionalista körökben mindig meg­­hallgatásra, sőt szimpátiára is ta­lálnak. Aki ismeri ezeket a fana­­tikus ifjakat, nem tartja valószí­­nűnek, hogy egyikük valaha is po­litikai gyilkosságba keveredik, mert ami ezeket a lázadó fiatalo­­kat legjobban jellemzi, az, hogy teljesen tehetetlenek a szervezke­­­­dés terén. Néha úgy tűnnek, mint­­­ha maguk sem hinnék el komo­­lyan a mondanivalójukat, sőt leg­kevésbé képesek arra, hogy tér- í­veiket megvalósítsák. 540 ítélet egy nap alatt A maga nemében páratlan vi­­lágrekordot állított fel Fáresz Fa­ladh askeloni bíró, aki egyetlen nap alatt 540 közlekedési kihágó felett ítélkezett és akikre összesen 62 ezer font bírságot vetett ki. Szinte libasorban jelentek meg a bíró előtt a kihágók, akiknek ügyét reggel 9-kor kezdte tárgyal­ni a bíró és a kora délutáni órák­­ban fejezte be. Kettőszáznegyven személyt azért állítottak elő, mert nem fi­­zették ki idejében a forgalmi rendőr által megállapított bírsá­­got. A bíró ezeket kötelezte a törvényben megszabott bírság hat­szorosának kifizetésére. Ugyanez a bíró 2000 fontra bírságolta sze­­mélyenként Lázár szövetkezeti fa 111 két lakosát, akik hajtási enge­­dély nélkül vezettek autót. Né­­hány sofőrre, aki a megengedett­­nél nagyobb sebességgel hajtott, 1000 font büntetést vetett ki a bíró. CAPUCCI ÉS A VATIKÁN Nagyon helyes a határozat,­­szentyvel, a magyar prímással is, hogy Capucci érseket nem adják.A feje felett megegyezett a Va­­ki, hanem megkezdi a büntetése u­tán a mai magyarországi kara­­letöltését. Gondolom, 12 évig­­ikus egyház vezetőivel, nem fog ülni, de a kiszabaduló­ Ezt mi is elérhetjük, s a feltétele, hogy a Vatikán ma- Csak vegyük tudomásul, hogy dúsítsa ebben az ügyben az állás- a Vatikán elsősorban politikai pontját, és nem vallási megfontolások Ne felejtsük el, hogy vannak alapján határoz. Most azért állt tapasztalataink ezen a téren. A ki Capucci mellett, mert azt ki­­keleteurópai országokban is elhiszi, hogy az arab érdekek előtér­­ítéttek katolikus főpapokat érti­k; behelyezése kívánatosabb, mint zedekkel ezelőtt és a Vatikán ha elvi éllel elitéli a terrormoz­­egy idő múlva feladta a főri­­galmat, amelyhez Capucci ér­­pok ügyét, mert az adott ország sek szegődött, ban élő katolikusok általános é­rdekeit fontosabbnak tartotta. Ez Verny Andor, történt például legutóbb Mind- Tel-Aviv És a „két fogoly”? Szeretnék hozzászólni ahhoz két fogoly”, amelyet anak idején a nekrológhoz, amely Zilahy La­­nteg is filmesítettek. Jós halálakor jelent meg az Uj ! Miért nem történt említés ez- Kelet hasábjain Benedek Pál tér-­ről a regényről a cikkben? fából. A cikkből kimaradt Zila­­j Schwarz Ahova, hu egyik legszebb regénye, ״ AI Ben Dór 101. A cikkíró megjegyzése: A nekrológ jellege és terje-­ de inkább az általános értékfés­­delme sem teszi lehetővé az élet- sel törődtem. Ami valóban saj­­ma teljességének ismertetését, nálatos, hogy nem emlitettem Hogy egy író életművében me- meg a ״ Valamit visz a viz” cí­­ly,l a legszebb, vagy egyik leg­­mű regényét, amelyből néhány szebb regény — felfogás két­ év előtt cseh—szlovák—jugoszláv dése. !koprodukció készült, a magyar­ Ha átgondolom a dolgot, szá-­ zsidó Ján Kádár rendezte. Ezt más Zilahy-regényt és darabot a filmet Izráelben is bemutatták, kellett volna még megemlítenem.­ (b. p.) VENDÉGEINK: BODNÁR-BÜCHLER OTTÓ Brüsszelben, illetve Düsseldorfban élő író, szerkesztő Minél magasabb a családfenntartó fizetése, annál jobban csökken — arányosan — a tiszta reális keresete. Ezt közölte R. Rutter, a Bituádi Leumi helyettes vezérigazgatója, a Nemzeti Biz­­tosító által végzett számítások és kimutatások alapján. A Bituádi Leumiban megvizs­­gálták olyan család reális jöve­­delmét, ahol a kenyérkeresőn kí­­vül két gyerek és otthon ülő fe­­leség­e háziasszony van. Min­­den olyan család, ahol a kenyér­­t kereső fizetése alacsony, segít­­­ségért fordulhat a népjóléti mi-­­­nisztériumhoz. Attól a naptól kezdve, hogy folyósítani kezdik a népjóléti segélyt, ennek a családnak joga van a Bituádi Leumi és más hivatali szervek ál­­tal nyújtott további juttatásokra és kedvezményekre is. Végered­­ményben, akinek a fizetése ala­­csony, a tiszta jövedelme na­­gyobb. A Bituádi Leumi számításai­­nál figyelembe vették a bért, a­­népjóléti segélyt és a népjóléti­­minisztérium által nyújtott ked-­ vezményeket és juttatásokat,­­ mint például az iskolaköteles­­ gyerekeknek nyújtott juttatás, lakbér hozzájárulás, ingyenes, vagy kedvezményes óvoda és nyaraltatás, a jövedelmi adó-en­­gedmények és a nyugdíjalapnak szóló befizetések. A családfenntartó, akinek havi fizetése 500 font (az új drága­­sági pótlék nélkül) végeredmény­­­­ben 1443 fontot kap. A 700 f­­font havi fizetéssel rendelkező kenyérkereső jövedelme pedig 1425 font. Akinek munkabére 1000 font, a népjóléti hivatal és a Bituáci Leumi hozzájárulásai-­­val együtt 1382 font jövedelem­­mel rendelkezik. Akinek fizetése­ 1400 font havonta és így nem jogosult semmiféle segélyre (két gyerek apja és nem dolgozó fe­­lesége van) 1356 fontot visz haza. A helyzet csak 1500 font ha­­vi­­keresetnél változik. Akinek ennyi a fizetése, az már maga­­sabb jövedelemmel rendelkezik, mint akinek 1400 font a bére, mert egyikük sem jogosult sem­­miféle népjóléti segélyre, vagy támogatásra. Ezeknek az adatoknak az alap­ján Á. Szíván, a Bituáci Leumi vezérigazgatója és főmunkatár­­­sai javaslatok sorát dolgozta ki, a jelenlegi helyzet megváltozta­­tására és javaslataikat már át­­nyújtották Slomo Hillél minisz­­ternek, a népjóléti ügyekkel fog­­lalkozó miniszterközi bizottság elnökének. A januári bérrel együtt fizetik­­ki a decemberre szóló rendet-ötödször látogat el hozzánk Bodnár-Büchler Ottó volt buda­pesti író, újságíró, szerkesztő, aki az utóbbi tizennyolc évben Brüsszelben és Düsseldorfban él. Írásait a belga és a német közönség olvassa. Legutóbb nagy sikere volt „Gentleman im Keller” — Egy úr a pincében — című darab­­jának, amely három nyugatné­­metországi színház műsorán sze­­repelt, s nemrég könyvalakban is megjelent egy düsseldorfi ki­­adónál. Bodnár-Büchler Ottó ezért a darabért és az utóbbi években kifejtett irodalmi munkássága elismeréseként nemrég megkap­­ta Düsseldorf város irodalmi dí­­ját. Ő a Düsseldorfban megjelenő Komet című kéthavonként meg­­jelenő irodalmi folyóirat főszer­kesztője. Egy érdekes düsseldorfi prob­lémáról beszélgettünk Bodnár- Büchler Ottóval. Mint ismere­­tes, Düsseldorfban született Heinrich Heine, akire büszkék a város lakói, habár volt idő, amikor igyekeztek nem szóba hozni a nagy költő nevét. Évek óta működik egy mozga­lom, amelynek egyetlen célja, hogy a város egyetemét Heine­­ről nevezzék el. Akarják ezt a düsseldorfiak? Akarják is, nem is. Az ellentábor komoly erőket mozgósított. Legutóbb az egye­­temi tanács — a szenátus — tagjai vitatkoztak a javaslatról, majd szavazás következett és le­szavazták az előterjesztést. Nem került le az ügy végle­­gesen a napirendről, de egy év­­vel megint elhúzódott. Bodnár-Bü­chler Ottó szerint antiszemita erők munkálkodása hadályozza meg végső fokon, hogy Heine nevét felírják a düs­­seldorfi egyetem homlokára. Jö­­vőre ismét kísérlet történik ar­­ra, hogy a javaslat többséget kapjon. Előbb-utóbb mégis lesz Heine-egyetem Düsseldorfban. (benedek) Számítási furcsaságok A fizetés emelkedik, a jövedelem csökken A kiskeresetűek jelentős támogatásra jogosultak a népjóléti miniszté­­riumtól . A decemberre szóló rendkívüli drágasági pótlékot pro­­porcionálisan számítják és fizetik ki­ vüli drágasági pótlékot, amely maximálisan 200 font. Ezt a maximális összeget azonban csak azok a dolgozók kapják, akik­­nek alapbére 666,60 font, vagyis a 200 font a bruttó 30 százalé­­ka a fizetésnek. Az ide vonatkozó rendelke­­zések alapján tehát mindazok, akiknek alapbére ennél az ösz­szegnél alacsonyabb, proporgo­­nálisan kevesebb drágasági pótlé­­kot kapnak, például 600 font alapfizetés esetén csak 180 fon­­tot. Az új, a kollektív szerződés sze­rinti drágasági pótlék január 1- én lép csak életbe, amelyet a februárri bérrel fizetnek ki. Itt már az 1000 fontos fizetési alap szerint számítják ki a 30 száza­­lékos drágasági pótlékot, amely­­ből ha az összeg meghaladja a 200 fontot, a különbözetet ál­­lami értékpapírokkal fizetik ki. Megalapították az öngyilkos asszony személyazonosságát Az askeloni rendőrségnek sike Csehszlovákiában, szülei pedig vült megállapítani, hogy az ász- Ausztráliában élnek,­szony, aki a múlt héten, szerdán öngyilkossági szándékból levetet­! Hétfőn jelentkezett a rendőrsé­­ge magát a kőolaj kikötőben levő 1­3*0״ az askeloni akadémikus kis­­víztorony tetejéről, a 36 éves faközpont igazgatónője és jelen- Grau Magdalénával azonos. *e**e Grau Magdaléna eltűnését Grau Magdaléna Csehszlovákia-­­ szerencsétlen asszony szobá­­ban született és néhány hónappal társnője elmondotta, hogy a ma­­ezelőtt egyedül alistázott az Egye­mányos nő gyakran sétált egyedül sült Államokból. Gyermektelen, a város környéki réteken, ahol elvált asszony volt, akinek férje virágot szedett. ABA EVEN NEM AKAR A TEL-AVIVI EGYETEM ELNÖKE LENNI A jelenlegi elnök Juvál Neeman professzor a hadügy­­miniszter rendkívüli tanácsosa lett Aba Even volt külügyminisz­ ügyminiszter ajánlatára. Az elnö­­két, aki a napokban jött haza ki tisztség megürült, mert Juvál amerikai előadó körútjáról, el- Neeman profeszor, világhírű tu­­utasította a tel-avivi egyetem el­dós, a jelenlegi elnök, magas be­­nöki tisztségét, amelyet Slomo­ osztású tanácsadói tisztséget vál- Simonson profeszor ajánlott fel í­ráit a hadügyminisztériumban és­­neki, Jehosua Rabinovics pénz-­így képtelen az egyetem elnöki ----- ------------------------------- tisztségét is ellátni. ןן. . . Aba Even megköszönte a meg-Ui terror­csoport tisztele ajánlatot, de arra hivat­létesült közott, hogy az egyetem elnöki Beiruti jelentés szerint, új tér- feladata megakadályozza majd a­rorista szervezet alakult a napok­ politikai tevékenységében, Az el­ban Libanonban. Az új terror- n®k* tisztség lényegében adnii csoport ״ A Palesztinai mohume­­nisztrációs munkából áll és íg­ hát„ felszabadító mozgalom” ne- ׳^*י® Even nem vállalhat előadó ívet viseli és elgondolása szerint sokat a haifai és az amerikai­­dzsiháddal, szent vallásháborúvál Columbia egyetemen. .kell ״ Palesztinát felszabadítani.”.! Ha nem sikerül megfelelő el­­! Beiruti veterán terroristák lenéz­­nek-jelöltet találni, akkor lehet­­izően nyilatkoztak az új terror-, Céget, hogy egyesítik a tel-avivi ׳ bandáról, amelyet ״ komolytalan-­ egyetem elnöki és rektori tiszt­­nak” tartanak. 1 cégért. MEGKEGYELMEZNEK A LILLEHAMMERI FOGLYOKNAK A közeli napokra várják Sylvia Rafael, Dán Árbel és Ávráhám Gemer szabadlábra helyezését Norvégiában ismét híre ment, terrorszervezet tagja, annak, hogy a hatóságok már a közeli napokban megkegyel-! Nem az első eset, hogy szóba mennek Sylvia Rafaelnek. Dán keTM*( a lillehammeri per el- Árbelnak és Ávrahám Gemer- ítéltjeinek megkegyelmezése, de nők, akiket hosszabb szabadság mint az kiderült, eddig mindig vesztésre ítéltek Ah­mad Busiki csak álhírnek bizonyult Most marokkói pincér meggyilkolásá­ norvés forráso k közések, lehet nak vádjával. Mint emlékeze- 5®gesnek tartják, hogy rövid idő­­rel, a vádirat szerint a három el- vel a P°'8a״ ״ ütendő benő- ítélt tagja volt egy izraeli föld- döntése után, szabadlábra helye alatti szervezetnek, és tévedésből z'k a h­árom izraeli polgárt, a­­ölték meg Busikit, mert azt hit­ kiknek nyomban el kell hagyni­­ék, hogy a Fekete Szeptember majd Norvégia területét. Brezsnyev közelkeleti látogatásának lemondásáról szóló hír nem okozott különösebb meglepetést, mert egy bizonyos idő óta nyilvánvaló volt, hogy rendkívül súlyos nézeteltérések vannak elsősorban Kairó és Moszkva között — írja az 1975.1.1 UJ KELET * רמשמה־לע ÁL HÁMISMÁR ־ Igaz, hogy a hivatalos nyilatkozat egy szóval sem említi a fontos találkozó elhalasztásának okát (anélkül, hogy újabb dátumot ál­­lapítottak volna meg), de tény az, hogy a nyilatkozatot megelő­­zően Brezsnyev sürgős és fontos tárgyalásokat folytatott Fáhmi és Gámászi miniszterekkel, jobban kihangsúlyozza az Egyiptom és a Szovjetunió között fennálló szakadást. Most már valószínű, hogy Brezsnyev látogatásának elhalasztása nemcsak válasz arra, hogy Kairó nem volt hajlandó magát alávetni a Szovjetunió fel­­tételeinek, hanem arra is, hogy Moszkva nyomást gyakorolt Kai­­róra. Az oroszok nem voltak hajlandók felújítani a fegyver­­szállításokat Egyiptomban, anélkül, hogy Szádát hajlandó lett volna előre elkötelezni magát az ellenértékért. Ez pedig túlságo­­san magas volt Szádát számára: lemondani az amerikai közvetí­­tésekkel folyó politikai lépésekről, a közelkeleti válság ügyének kizárólagos áthelyezése a genfi konferenciára (amelyben a Szov­­jetunió is részt vesz), de mindenek előtt, elsősorban engedélyezni kellett volna szovjet szakértők visszatérését Egyiptomba. •­ Fahmi és Gámászi nemcsak Brezsnyevvel, hanem kollégáikkal, Gromiko külügyminiszterrel és Grecsko marsall hadügyminisz­­terrel is tárgyaltak Moszkvában. Az orosz fővárosban tartózkodó nyugati, sőt arab diplomata körök szerint a miniszteri fokon tör­­tént megbeszéléseken sem jutottak ״ túlságosan nagy egyetér­­tésre” — írja a ץראה HÁ­ÁREC Brezsnyev látogatása elhalasztásának valószínű oka tehát, hogy poli­ti­kai és nem egészségügyi okai vannak, mint azt híresztelik. Ha ez a politikai ok később bebizonyosodik, megerősíti az amerikai tézist, amely szerint Szadát igyekszik folytatni a közbeeső megál­­lapodásra szorítkozó tárgyalásokat Izraellel, anélkül, hogy sürgős volna számára a genfi konferencia összehívása. Valószínű, hogy Kairó érdekelve van nagyobb szovjet fegyverküldeményekben, azonban nem hajlandó minden árat (politikai szempontból) meg­­fizetni érte. Az üzemanyag takarékossággal foglalkozó miniszterközi bi­­zottság felfüggesztette javaslatát, amely szerint minden második szombaton korlátozták volna a jármű­forgalmat. Az ügy a mi­­nisztertanács elé került, amelynek négy alternatív üzemanyag­­takarékossági javaslat között kell választani — írja a הפוצה HACOFE A Vallásos Nemzeti Párt lapja szerint Gác Jákobi közlekedés­­ügyi miniszter „bűnös propagandája” nyomán került sor a mi­­niszterközi bizottság javaslatának hatálytalanítására, mert a mi­­­iszterrel együtt közéleti bizottságok és intézmények fenyegetőz­­ek tüntetéssel, ha szombaton korlátozzák az autó­forgalmat. Az­­ellenzék szervezkedése és felfortyanása nyomán, úgy tűnik, mint­­ha ez volna jelenleg az ország legsúlyosabb problémája. Mintha n­em állna küszöbön a háború felújulása, nem volna gazdasági válság, jerida és az alista csökkenése. Ezek — a jelek szerint — csak másodrendű problémák azok számára, akiknek semmit nem jelent a szombat nyilvános megszentségtelenítése.

Next