Uj Kelet, 1976. május (57. évfolyam, 8455-8479. szám)
1976-05-02 / 8455. szám
ÚJ KELET OuÜÚÜÜWÜUÜOUtJUUUUOkXXXXXJÜuOÜÜÜÜÜUUÜÜUUÜOOOUUUOÜUOOOOOOODOOOOQU A CHILEI ZSIDÓSÁG VäLäSZCTON ooona. .wxjnonooon« Az UNO közgyűlése a cionizmust fajvédőnek bélyegző határozata és Chile képviselőjének szavazása arra kötelez, hogy közelebbről megvizsgáljuk ennek az ősrégi, kis zsidó közösségnek a jövőjét, amely évek óta küzd zsidó volta fennmaradásáért a legnehezebb gazdasági és politikai válságok közepette. Az első Chilébe érkezett zsidók spanyol marannusok voltak, akik az inkvizíció elől kerestek menedéket és csatlakoztak a XVI. században a hódító hadjáratokhoz. Bernardo O’Higgins, Chile nemzeti hőse, aki a spanyol alkirály törvénytelen gyereke volt, titokban egy zsidó kereskedő házában nevelkedett. Amikor Chile elnyerte függetlenségét, a maratinusok leszármazottjai komoly pozíciókat értek el a hadseregnél, az ország vezetésében és egyikük az államelnöki tisztségig is vitte. Komolyabb zsidó bevándorlás Chilébe a XX. század elején kezdődött, főleg Törökőr■ szagból és a Balkán államokból. Ez ideiglenesen megszűnt az első világháborúban, majd tovább folytatódott a huszas és harmincas években, ekkor már a közép- és kelet-európai országokból. A bevándorlás a második világháborúban és közvetlen utána is tartott. A zsidó közösség Chilében jelenleg mintegy 22 — 25 ezer lelket számlál. Öt évvel ezelőtt, amikor Salvadore Allende szocialista kormányzata került uralomra, még 32 ezer zsidó élt Chilében, de az elkövetkező három évben ezek fele elhagyta az országot. Allende bukása után a kivándoroltak nagy része visszatért. A chilei zsidóság több, mint 85 százaléka a fővárosban, Santiagóban él. Szépszámi zsidó közösség található Valparaiso kikötővárosban, de Vina del Mar nyaralóhelyen. La Serena, Temuce, Valdivia, Concepción és Puerto Montt-ban is élnek zsidók. A chilei zsidóság negyede szefárd származású. Temuco városában a zsidók a marannusok leszármazottjainak tartják magukat, a helyi lakosok ״ szombattartóknak" nevezik őket. — Szombaton összegyűlnek a templomban és héberül olvasnak fel a Tór.1..úl (anélkül, hogy értenek), szabadnapjuk a szombat és szukkétkor nyolc napig sátorban tartózkodnak. Nem tartanak fenn szoros kapcsolatot a chilei zsidó közösséggel, de Izráel megalakulását 1948-ban nagy lelkesedéssel fogadták és néhányan közülük alisjáztak is. A chilei állami egyetem keretében judaisztikai tanszék is működik — érdekes, hogy a tanárok és diákoklágyrésze nem zsidó. A fakultás mellett felállították a ״ Szefárd tudományok szemináriumát", mely szefárd eredetű zsidók folklórját is '״•¡,' fő kutatja. A ״ Latin-amerikai szefárd föderáció" együttműködik ezzel az intézménnyel és publikálja kiadványait. Nemrégiben egy ladino nyelven írt szótárt adtak ki. A zsidó hitközségek kerete laza. A ״ Bité Jiszráél”, amely a Közép-Európából elszármazottakat foglalja magában, kevés aktivitást fejt ki, a magyar-zsidó szervezet csak papíron létezik. A ״ zsidó stadion” az egész közösség társadalmi és sportközpontja, de cionista és zsidó tartalma szegényes. Hasonló a helyzet a Zsidó Klubban is. A zsidó nevelést az integrális iskola nyújtja, ahol teljes elemi és részleges középiskolai oktatást nyújtanak, megfelelő nívón. A vallási és szellemi életről az askenáz és szefárd főrabbi gondoskodik. A chilei zsidó lakosság éltető szelleme a szefárd hitközség, amelynek sok askenázi is tagja. Több mint tíz éve létesült a „fiatal szefárd nemzedék” csoportja, amely a zsidó és cionista munkásság élén áll. Külön csoportban tömörültek az akadémikusok és a szabad foglalkozásúak. A felnőtt ifjúság és az egyetemi hallgatók is megtalálják helyüket ebben a közösségben. Fiatal, dinamikus rabbijuk van, akinek sikerült maga köré gyűjteni az ifjúságot. És az ifjúság nyomában a szülők is eljönnek a templomba. Az idősebbek megtalálták a közös nyelvet a fiatalokkal és beveszik őket a vezetés munkájába is. A chilei zsidók gazdasági helyzete ma már nem kifogástalan, habár mindannyian a középosztály felső rétegéhez tartoznak. Ők is megérezték az Aslende idejében kezdődött gazdasági leromlást. Soknak sikerült vagyona nagy részét kimentenie, legtöbben a szomszédos országokban telepedtek le — csak kevesen érkeztek Izraelbe. Az egyre fokozódó infláció ellenére a megmaradt zsidók sikeres üzleteket kötöttek. Az új rendszer megrendült gazdaságot taplált, a devizatartalék kiürült. Ezért drasztikus intézkedéseket hoztak, bevezették a jegyrendszert, az árak hatalmas mértékben emelkedtek és a fizetés nem tart lépést a drágulással. A gazdasági lelassítás munkanélküliséget eredményezett: a g.városok és kereskedők kénytelenek voltak lecsökkenteni üzletkötéseiket és sokan csődbe jutottak. A vagyon reális értéke az elmúlt két évben annyira csökkent, hogy azok a zsidók, akik el is akarnának jönni, nem képesek felszámolni s pénzzé tenni értékeiket. Ez az oka, hogy a chilei zsidóság nagy része tovább vár és reméli, hogy egy-két szerkesztendő után újra gazdasági felvirágzás következik. (NISZIM PARCHI, ״ HEDIM”) KIBŐVÜL RÁMÁT-GÁNBAN A VAKOK számára létesített ipari munkahely Újszerű mesterségekre oktatják a vakokat • Az UHJA telepén létesült az intézet Százezer font beruházásával jelentős mértékben kibővítik a rámát-gáni vakok számra létesített ipari műhelyt, ahol jelenleg negyven világtalan dolgozik. További 15 embernek lesz munkahelye a bővítés után, s megjegyezte, hogy egyidejűleg további mesterségek oktatása is lehetővé válik. A múltban kosárfonásra, könyvkötésre és automata telefonközpontok kezelésére oktatták a vakokat. Az új módszerek és eszközök lehetővé teszik számukra különféle elektronikai szakmák munkafolyamatainak elvégzését. Megtanítják őket például elektronikus mérlegek kezelésére. A rámat-gáni műhely az UHJA telepén létesült, mint a szervezet és a vakok intézetének közös vállalkozása. A most végrehajtandó bővítéshez a vakok intézete folyósítja a százezer fontot. Kissinger (Smithez): Két év múlva ad át nekem a hatalmat A sztrájk a nép ellen folyik A ,,nem specializált” állami alkalmazottak szankcióinak bejelentésekor azt mondta a megbízottjuk, hogy azokat nem az ország lakossága, hanem a munkadók ellen folytatják.• Csakhogy a munkaadókat nemigen zavarták vele. Amint a Háárec vezércikke ,gondolatainkat rejtélyes módon kiolvasva, szintén megírta, a miniszterek azért részt vettek a vasárnapi minisztertanácson: benn ültek irodáikban, nem autóbuszon utaztak Jeruzsálemből Tel Avivba, hanem autókon, s hivatalos vendégeiket a szokott külsőségek között fogadhatták. A szankciókat a nép szenvedte meg. Azok, akiknek zsebében volt a repülőjegy, de nem utazhatták el ,mert volt még elintéznivalójuk, valamelyik hivatalban. Vagy valakinek lejárt a hajtási engedélye, s hiába próbálkozott meghosszabbítani az illetékes hatóságnál. Hiszen az állami tisztviselők már megtanulhatták gazdag sztrájkolói múltjukból, ha beszüntetik a munkát, legkevésbé a kormány tagjait sújtják vele, akik a munkaadóik. Tudniok kellene, hogy azért értek el eddig is szankcióikkal, vagy sztrájkkal mindent, amit maguk elé tűztek, mert a kormány kénytelen a népet megkímélni a megpróbáltatásoktól, amelyek nem szorítkoznak pusztán arra, hogy fogadják-e a feleket az állami hivatalokban. Minden késedelem, amely az álmi gépezetben beáll, valamilyen formában kárt okoz az ország népének. Minthogy pedig az álmi alkalmazott is a néphez tartozik, végső fokon ő maga is megszenvedi a szankciót, vagy írta: BARZILAY ISTVÁN sztrájkot, amelyet állítólag a munkaadó ellen hirdetett meg. Volt-e vagy van-e okuk sztrájkelni, vagy szankciózni? Próbáljunk logikusan válaszolni erre a kérdésre. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a Rubin kormány fennállása óta a miniszterek egyre gyakrabban fordulnak tanácsért egyetemi tanárokhoz. Van ebben jó és rossz is Az egyetemi tanárok az elméletek emberei. Elméleti közgazdász matematikai módszerrel számíthatja ki, mi jó és mi rossz a nemzetgazdaságnak. A Ben Bárkát bizottság zseniális új adóreformot dolgozott ki. — sajnos azonban a végrehajtás nem az elméleti tudósok, hanem a politikusok dolga. Olyan problémákat kell megoldani, amelyek emberek húsába vágnak. Aprofesszorok ehhez nem értenek. Quod erat demostrandum — mondják, megelégedetten, ez volt a bizonyítandó, bizonyítottunk, arra való a pénzügyminiszter, hogy végrehajtsa. S éppen ezért az adóretorn■ sem pontosan olyan, amint azt a tudós professzorok elképzelték. Sok minden megmarad belőle, sőt, nagy része megmaradt de valahol feltétlenül van egy akadály, amelyet át kell ugrani, s ekkor jön a varázsige. Kompromisszum — a neve. S ha a Bárkás bizottság javaslatait nem szószerinti értelmezésében hajtják végre, az is azzal az ellentmondással magyarázható, ami az elméleti tudósok és a gyakorlati politikusok hozzáállásában a problémákkal szemben megnyilatkozik. Hiszen jó volna, ha minden komplikáció nélkül, el lehetne venni a „specializált” alkalmazottak fizetéstöbbletét Csakhogy ezt csak papíron lehet könnyen megcsinálni. Avval, akinek a pénz a zsebében van, s amellett egy harcias üzemi bizottság is védi az érdekeit, a gyakorlati politikusnak harcolnia kell, meg kell győznie, s ha másként nem lehet, kompromisszumot kell kötni vele. A Bárkás bizottság azt javasolta, hogy azok, akik jogtalanul különleges juttatásokban részesültek, októberiig fizessék vissza az addig esedékes két drágasági pótlékból. A kormány és a Hiszadrut ezt nem tartotta lehetségesnek és kompromisszumos megoldásra törekedett: két évbe is kerül, amíg egyenlővé teszik a specializáltnak nyilvánított és nem specializált alkalmazottak fizetségét. A ״ nem specializáltak” azért szankcióztak, mert ezt a megoldást igazságtalannak tartják. Vegyék el a kollégáktól a pénzt hamarabb. Októberig. Mert különben velük igazságtalanság történik. Vajon miért? Hiszen ezek a ״ specializáltak’’ már három éve kapnak többet, és eddig nem lázadtak ellene! Csak most, amikor kilátás van arra, hogy két éven belül véget vessenek egy komoly visszaélésnek az állami költségvetés rovására? Miért volt szükség erre? Csak az emberi irigység dicsőségére? — Csak azért, hogy a másiknak hamarabb jusson kevesebb? Nehezen tudunk eljutni a szankciózók eszejárásához. Nem értjük őket. De úgy látszik, az ő világukban is akadtak ilyen értelmetlenek, akadtak ugyanis sztrájkszegők. Sokan. Azt mondották: micsoda ostobaság ez, nem elég nekünk, ha két évig tart a kiegyenlítődés? Vajon ha mi lennénk a kormány helyében, végre tudnánk-e hajtani, szó szerint, a professzorok javaslatát? A kormánynak és a Hisztodrútnak azt a tanulságot kell levonni mindebből, hogy nem szabad ,,döntőbírósági ítéletnek” tekinteni egy bizottság szakvéleményét. Abszurdum a kormány részéről kötelezni magát, hogy bármely szakbizottság javaslatát eleve elfogadja. Ha akad olyan professzor, aki csak ilyen feltétel mellett hajlandó tanácsokat adni, méltóztassék átadni a helyét kevésbé intrenzigens kollégáknak. Csak olyan szakvéleményt szabad kérni, amelynek lehet kompromisszumos megoldása. Különösen a mi világunkban, amely szomorú, különös világ. Olyanok ezek a sztrájkolók, mint egy égő háziban rekedt mulatozók. A lángok nyaldossák a falakat, s ők megrohanják a frizsidereket, az éléskamráikat. Gyerünk, lakjunk jól, amíg be nem égünk a házba. S leülnek uzsonnázni, minden földi jóval az asztalukon. Ilyenek a mi sztrájkolóink. Kiskereskedői tevékenységet is folytat a ״ Tadirán” gyár A ״ Tadirán” konszern igazgatósága elhatározta, hogy kiskereskedelmi hálózatot létesítenek. Eddig más cégek útján hozták forgalomba gyártmányaikat, de most új alapokra helyezik a kereskedelmi tevékenységet. Eddig titokban tartották a határozatot, mert nem akarták idő előtt kiélezni a kapcsolatot a kereskedőkkel, akik most a konkurrenseikké válnak. Most azonban, hogy az első üzletek berendezése megkezdődött, a Tadirán kénytelen volt publikálni a hírt. A közlés valóban feszültséget teremtett a piacon. Az első fázisban öt üzletet nyit a Tadirán. Sok kereskedő állítólag nem viselte szívén a Tadirán gyártmányainak gyors leszállítását, annak ellenére, hogy a vevők leelőlegezték rendeléseiket. Ez ellentétbe került a gyár alapvető érdekeivel, ezért úgy határoztak, hogy házikezelésbe veszik gyártmányaik kiskereskedelmi forgalmát. tükör MIT IR A VILÁGSAJTÓ MEGMENTHETI-E AMERIKA A SZABAD VILÁGOT! James Reston írja az International Herald Tribuneben: Mielőtt útnak indult kéthetes afrikai küldetésére, Kissinger külügyminiszter újabb szigorú figyelmeztetést intézett a Szovjetunióhoz. Ez rutinszerű üggyé kezd válni, de úgy látszik, nagyobb hatást gyakorol az elnökválasztási kampányra, mint az oroszokra. Az Egyesült Államok kettős politikát folytat Moszkvával szemben, mondta. ״ Egy: Az Egyesült Államok rendelkezik a szükséges katonai hatalommal és politikai akaraterővel, hogy ellenálljon a Szovjetunió felelőtlen akcióinak, értve ez alatt a Szovjetunió katonai erejének felelőtlen használatát vagy helyettes katonai erők felelőtlen felhasználását és utánpótlását. (Nyílt célzás a kubai csapatok bevetésére Angolában). Kettő: Továbbra is hajlandók vagyunk együtt dolgozni az oroszokkal egy békésebb világ megteremtése érdekében.” Ezek a szóbeli kirohanások azonban, amelyeket általában együttműködsi ajánlat kísér, nem elégítik ki Dr. K. kritikusait, akik azzal vádolják, hogy úgy beszél, mint Churchill és úgy cselekszik, mint Chamberlain. De egyáltalán nem világos, hogy ő maga mit javasol az esetben, ha Moszkva ״ felelőtlen” és ״ elfogadhatatlan” beavatkozása folytatódik Afrikában. Amit a most kialakuló vitában lényegében kérdőre vonnak, az: vajon tényleg rendelkezik-e Amerika a szükséges ״ akaraterővel”, hogy ellenálljon a ״ felelőtlen” szovjet akcióknak; — vajon a közvélemény, amely a Truman-doktrina után egy nemzedéken át támogatta a kommunizmus fékentartásának politikáját, megváltozott-e, helyet adván most a ״ semlegesség”, sőt esetleg az ״ elszigeteltség” politikájának? A COMMENTARY KOMMENTÁRJA Ugyanezt a problémát elemezve, Norman Podhoretz, a Commentary folyóirat főszerkesztője nem látja kizártnak, hogy Kissinger vezénylete alatt egy új consensus van kialakulóban Amerikában, egy olyan politika támogatására, amely ,biztonságossá teszi a világot... a kommunizmus számára”. ״ Úgy látszik — véli Podhoretz —, hogy már létrejött egy koalíció a liberális és konzervatív politikai elit köreiben, amely elfogadta azt a tételt, hogy az Egyesült Államok saját területének védelmén kívül semmilyen más célból ne viseljen háborút. Végső soron — írja a továbbiakban — a probléma akaraterő kérdésévé sűrűsödik le. Meg akarjuk-e védeni a szabad világot — igenis, a szabad világot — a kommunizmus terjeszkedése ellen, avagy elvesztettük akaraterőnket? Kissinger maga is tisztában ezzel a ״ destruktív folyamattal, amely egyre inkább teret hódít Amerika életében” és figyelmeztetett, hogy ״ az Egyesült Államok hamarosan elszigetelt erődítménnyé válhat egy ellenséges és viharos globális tengerben, várva a végső szembesítést az egyetlen válasszal, amelyet nem tagadtunk meg magunktól ־— a tömeges (értsd: nukleáris — a ford.) megtorlással. ״ Mindazonáltal — írja konklúziójában Podhoretz — az izolációs érzéseket még nem tették döntő formában próbára a nemzeti politikai arénában, s mindaddig amíg ez meg nem történik, a kérdés — végső és életbevágó kérdés — vajon az elszigetelődési irányzat annyira elterjedt az amerikai tömegekben is, mint az elit körökben — függőben kell maradjon. ״ Ha az derülne ki, hogy az új elszigetelődési irányzat valóban diadalmaskodott a nép körében, akkor az Egyesült Államok azzal fogja megünnepelni kétszázadik születésnapját, hogy elárulja a szabadság örökségét, amelylyel kivívta a világ csodálatát és irigységét, és segédkezet nyújt, hogy biztonságossá tegye ezt a világot a szabadság legelszántabb, legkegyetlenebb és legbarbárabb ellenségei számára, akik valaha is feltűntek a földön . ..” (Összeállította: sz. ..) MIRA AVRÉCH CSEVEGES MIT MONDOTT JAVETZ SZENÁTOR? Érdekes ember ez a Javetz szenátor. Mindig érdekes, amit mond. Azért is örülünk, mikor újra, meg újra eljön hozzánk. Most például arról az érdekes jelenségről beszélgettünk vele, hogy Nixon, a volt elnök ismét igyekszik tényezővé válni az amerikai politikában. A szenátor ezeket mondotta: — Elnök nem lehet ismét az, aki már betöltötte ezt a tisztséget. Az amerikai alkotmány ezt nem teszi lehetővé. Viszont törvényhozó, tehát az alsó, vagy a felsőház tagja még lehet. — Valóban? — Hogyne. Amerika történelmében van erre precedens. — Éspedig? — Adams. Ő elnök volt, aztán szenátor lett. ..— És gondolja... — Nem gondolok semmit. Legfeljebb megjegyzem, hogy Adams nem a "Watergate-hoz hasonló botrány következtében hagyta el annak idején a Fehér Házat. .. MENDES FRANCE ÉS A GARANCIÁK zunk, a végén mi húzzuk a rövidebbet... MIÉRT DÜHÖS JÁKOV CHUSI? Jákov Chusi — a néhai haifai polgármester fivére — értesítést kapott az új haifai polgármestertől, hogy a függetlenségi napon megkapja a város díszpolgárságáról szóló oklevelet. A kitüntetésből semmi sem lesz, mert Jákov Chusi levelet írt a polgármesternek és visszautasította a kitüntetést. Tudni kell, hogy annak idején ő is városatya volt, de fivére halála után visszavonult, úgy látszik, haragszik az új városvezetőségre. De senki sem tudja biztosan, hogy miért dühös. A jelek szerint minden élő várospolitikust Abu Chusi öröksége bitorlójának tekinti. A másik fontos vendégünk Mendes-France, a volt francia miniszterelnök, aio zsidó vallású, tehát nem csoda, hogy rokonszenvvel figyeli az izraeli eseményeket. A külügyminiszter vendége, tehát legtöbbet vele tárgyal. Az egyik beszélgetés során azt fejtegette, hogy nem szabad bízni a nemzetközi garanciákban. Aki azokban bízik, az végül is roszszul jár. A volt francia miniszterelnök így fejezte ki a véleményét: — Igyekezzünk minél távolabb lenni a nemzetközi ga ~־ T f~ ranciáktól, mert tu azokban ki- 1976. V. 2