Uj Kelet, 1977. augusztus (58. évfolyam, 8837-8863. szám)

1977-08-02 / 8838. szám

4. UJ KELET [miHWWWWHWwwiiÉmmmii-1—ÉmwHnwwwiWÉHwwmmiwm—1 EGÉSZSÉGÜNK Az angol orvosok példamutatása Anglia volt az első ország, amelyben az orvosok felhívták a közvélemény figyelmét a cigarettázás és a tüdőrák közötti összefüggésre. Vészjeleiknek elsősorban rájuk volt hatása. A mozgalmat az amerikai orvosok is átvették. Kennedy idején jelent meg az emlékezetes „Surgeon Genarl’s Report” című jelentés, amelynek egyik következménye, hogy törvényrendelettel kényszerítették a cigarettagyárosokat: figyelmeztető feliratot kell nyomtatniuk a cigarettadobozra. Svédországban megtiltották a cigaretták reklámirozását. Mit tesznek azonban az orvosok? Az utóbbi esztendőben megtartott szakértekezleten feltűnt, hogy a szívszakértők és a sebészek nem cigarettáztak. Legalábbis nagyon kevesen. Persze ez csak olyan általános megfigyelés volt. Az angol orvosok azonban most tanulmányt tettek közzé, amelyből kiderül, hogy az utóbbi esztendőkben jelentősen csökkent a rákban elhalálozott orvosok száma. A tanulmány címe: Cigarettázni, vagy élni? A felmérés szerint az ötvenes évek óta 21 százalékkal csökkent az orvosok halálozási aránya. Az általános halálozási arány csak 7 százalékkal csökkent. A jelentés szerint húsz évvel ezelőtt az angol orvosok fele cigarettázott, most alig 25 százaléka füstöl. A jelentés a rossz példát mutatókról is beszámol. A legnagyobb baj nem az, hogy némely orvosprofesszor is naphosszat fújja a füstöt, de kiderült, hogy a diákok, akiknek később a pácienseiket kell majd befolyásolnak, ugyanannyit cigarettáznak mint a más szakokon tauló egyetemi hallgatók. Még rosszabb a helyzet az ápolónők körében. A felmérés szerint több mint a fele nem hisz abban, hogy a cigarettázás valóban olyan veszedelmes lenne. A tanulmány készítői rendkívül szigorúan lépnek fel ezzel a magatartással szemben. Szerintük az egészségügyben dolgozók kötelesek jó példával elöljárói. Ezenkívül követelik a cigarettázás megtiltását a gyűléseken és az irodákban. David Ennals angol egészségügyi miniszter körlevélben javasolta, hogy szüntessék meg a cigaretta árusítását a kórházakban, és felkérte az orvosokat, ne cigarettázzanak a betegek jelenlétében. ״ Lehetetlen helyzet áll elő, mikor a nyilvánosan cigarettázó orvos megsemmisíti kollégái erőfeszítéseit a betegek lebeszélése terén” — írja a miniszter. A tanulmány szerzői a következőket javasolják: az egészségügyi felvilágosító tevékenység keretében segíteni kell az embereknek abban, hogy elhagyhassák a dohányzást. Ennek érdekében új módszereket kell kidolgozni, mert az Angliában erre szakosított 52 klinika csak 33 százalékos eredményt ért el. Érdekes, hogy a közúti balesetek csökkentésére indított kampánynak nagyobb sikere volt, mint annak, amely a szívinfarktussal és tüdőrákkal fenyegetett emberek megmentésére szolgált. A felmérés szerint a cigarettázásból származó halálos kimenetelű megbetegedések négyszer annyi áldozatot követelnek, mint a forgalmi balesetek. A javaslatok közé tartozik a cigaretta árának jelentős emelése. Kiderült ugyanis, hogy az emberek vásárlóerejéhez viszonyítva a cigaretta ma sokkal olcsóbb, mint 1945 óta bánikor volt. Végülis a jelentés szerzői erélyesen követelik a gyermekek megfelelő felvilágosítását a cigarettázás veszélyeiről. A tanítók példamutatása ezen a téren ugyanolyan fontos, mint az orvosoké. GYÓGYÍTÁS NYELVTANULÁSSAL A szkizofréneket kínaiul tanítják és a házastársaknak azt tanácsolják, ha összevesznek, szidják egymást svédül. Ez a látszólag nevetséges tanács tudományos elméletből származik, amely szerint az idegen nyelvek tanulásának fontos szerepet lehet az agybetegségek kezelésében. Dr. Michael Simpson angol pszichiáter kísérletezte ki ezt a módszert. Simpson most azt kéri az angol egészségügyi hatóságoktól, hogy szervezzenek ingyenes német kurzusokat a lelki betegek számára. Mindeddig nem sikerült meggyőznie a pénzügyminisztériumot, hogy megfelelő alapokat utaljon ki erre a célra, de nem adta fel a harcot. Dr. Simpson, aki egy londoni kórházban dolgozik, amerikai kollégája, dr. Anatole Matulius munkáira támaszkodva dolgozta ki elméletét. Az utóbbi néhány esztendővel ezelőtt „interjút” készített egy szkizofrénnel, akivel előzőleg „igazmondó szérumot” nyeletett le. A páciens angolul, németül, és oroszul beszélt és az orvos megkérdezte, milyen nyelven szeretne válaszolni a kérdéseire. A beteg azt mondta: „Azon, amely a legkevesebb izgalmat jelenti a számomra”. A pszichiáter arra a következtetésre jutott, hogy a legsemlegesebb nyelv, amely a legkevesebb emóciót váltja ki egy emberből, olyan nyelv, amelyet nem ismer. 1975 és 76 között kikísérletezte ezt az elméletet. Hetenként háromszor német leckét adott 23, válogatás nélkül összegyűjtött szkizofrénnek. Az eredmény rendkívül meglepő volt. A „World Medicine” című szakfolyóiratban közzétett tapasztalataiból, kiderül, hogy a módszer több esetben a beteg gyógyulásához vezetett. Legalábbis részleges gyógyulásához. A csoport hét tagját elbocsáthatták az elmegyógyintézetből. Ezek közül az egyik 22 esztendőt töltött zárt intézetben, ketten pedig 15 esztendeje nem beszéltek. Ezek a betegek — írja dr. Motulius — az idegen nyevleckék során megszabadultak a saját anyanyelvükhöz fűződő világ emócióitól. Később visszatérhettek hozzá és értelmesen kifejezhették magukat a gyermekkorukban tanult nyelven. — A krónikus szkizofrének, mondja az orvos, beszélni akarnak, de rettegnek a valóságtól és ezt a félelmüket rejtik érthetetlen metaforák mögé. Egy idegen nyelv éppen azért, mert semleges, úgy hat, mint egy idegcsillapító. Addig zárt világot nyit meg a beteg előtt, és visszavezeti a valóság világába. Ezzel alkalmassá teszi a pszichiátriai kezelésre. Dr. Simpson is hasonló eredményre jutott, noha kevesebb esete kezelt ezzel a módszerrel. Különös figyelmet fordított a házas emberek világában jelentkező patologikus esetekre. Két páciens közül az egyik egy kanadai francia volt, a másik, az asszony, közelkeleti származású. Az orvos megtudta, hogy franciául veszekednek. A férfinek ez volt az anyanyelve, az asszony azonban nehezen és csak kényszer hatásra tanulta meg a nyelvet az iskolában. Dr. Simpson azt tanácsolta nekik, hogy veszekedjenek angolul. A házastársak emiatt kénytelenek voltak alaposan meggondolni minden szót, mert azt fel kellett idézniük emlékezetükben, nyelvtani problémáik voltak, és ezért nem tudtak folyékonyan veszekedni. Mivel vita közben sok időt fordítottak a gondolkodásra, könnyebben egyetértésre jutottak. Az angol páciensnek dr. Simpson a német nyelv elsajátítását javasolja. Azzal a megjegyzéssel, hogy ez a nyelv önmagában nem nyújt különösebb előnyöket. Akármilyen nyelv alkalmas erre a célra, azzal a feltétellel, hogy a betegnek ne idézzen fel korábbi emlékeket. Az a német nyelv, amelyet az angol üzletember azért tanul meg, hogy német piacon érvényesülhessen ,egészen más nyelv, mint az, amit a deportált tanult meg a náci fogolytáborban. 1977.VIII.2 A »FINN KÍSÉRLET« A külsőleg rendkívül egészséges kinézésű finnek hosszú ideig rekordot vittek a szív- és vérkeringési zavarok terén. Ezért Finnországban tömegeket átfogó kísérletsorozatot indítottak e betegségek leküzdésére. A szívattak annyira szokványos volt, hogy az északi országban vicceket találtak ki ezzel kapcsolatban? ״ ön már átesett az első infarktusán? — kérdi az egyik földműves az ismerősét. — Már csak napok kérdése lehet — feleli a másik.” Az akasztófahumor mögött ijesztő tények húzódnak meg. A Helsinkitől 400 kilométerre eső Észak-Karéliában (180 ezer lakos) világrekordot értek el a szívinfarktusok terén. A halálesetek kétharmadát szívattak, vagy más véredény megbetegedés okozta. A felnőtt lakosság ötven százaléka panaszkodott fájdalmakra 45 éves koruk elérése előtt. Az aszszonyok körében háromszor olyan magas a szívmegbetegedések száma, mint a világátlag. Észak-Karéliában az átlagos életkor hatvan esztendő csupán, míg Európában hetven. 1972 óta szervezett küzdelem indult meg a betegség leküzdésére, illetve okainak felkutatására, s így Finnország magára vonta a világ szívszakértőinek az érdeklődését. Az észak-karéliai tapasztalatok két lényeges pontra sűríthetők. 1. ) A szabad levegőn végzett fiziai munka nem védi meg az embert a szivattaktól; 2. ) A betegséget előidéző tényezők leküzdésére kidolgozott pontos egészségügyi program rendkívüli eredményekhez vezetett. Az ötvenes évek vége felé elterjedt az az általános vélemény, hogy a szívmegbetegedések elsősorban a nagy felelősséggel járó gazdasági vezetőket fenyegetik. Valószínűtlennek tűnt, hogy ezek a betegségek olyan országokat is fenyegethetnek, ahol a sízés és a távfutás nemzeti tömegsport. Amikor a hatvanas években kiderült, hogy Finnország vezető helyet foglal el a szívinfarktusok statisztikájában, a tudósok úgy vélték, az adatok téves diagnózison alapulnak. 1969-ben azonban dr. Ancel Keys, a minnesotai egyetem kutatója más amerikai és finn tudósokkal együttműködve összehasonlította a szívmegbetegedési eseteket különböző országokból nyert adatokkal. Kiderült, hogy Finnország vezet az Egyesült Államokkal, Görögországgal, Olaszországgal, Japánnal, Hollandiával és Jugoszláviával szemben. Finnországon belül is Észak-Karéliában háromszor annyi szívattak fordult elő, mint az orzágos átlag. Ezek az adatok természtesen nem segítettek az észak-karéliaiak helyzetén, akiket nem sikerült alaposan megijeszteni, még mielőtt az orvosok valamilyen konkrét segítséget nyújthattak volna a helyzet megjavítására. A lakosság azonban nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe és 1971 januárjában az orvostudomány történetében egyedülálló akcióra határozta el magát: a kormányhoz folyamodtak segítségért. Eredmény: 1972-ben megszületett az „észak-karéliai program”, amelynek során húsztagú kutató csoport évi másfél millió izraeli fontnak megfelelő költségvetéssel látott munkához. Az orvosok mindenekelőtt a járványszakértőket kérdezték ki és összehasonlították a vidék lakosságának élelmezési táblázatát. Tipikus esetnek bizonyult Matti Miettinen 49 éves földműves, aki mellékfoglalkozásként favágó volt. Az apja 49 éves korában halt meg szívinfarktusban, a bátyja 51 éves korában. Az anyját szintén szívattak vitte el 59 éves korában, a húgának magas vérnyomása van. Miettinen 40 iskolatársának 30 százaléka már nem él. A kutatás végző orvosok az észak-karéliaiak rendkívül zsíros kosztjára összpontosították figyelmüket. A tejtermelés fontos tényező e vidék gazdaságában és a lakosság maga fogyasztja el a termékek jó részét. íme Miettinen reggelije: 2—3 pohár fölözetlen tej, vastagon megkent vajaskenyerek, tojás, lenkimakkara (nagyon zsíros kolbász) és egy csésze erős kávé. A többi étkezéshez sok marha- és disznóhúst fogyaszt, rengeteg laskafélét. Zöldség csak nagyon ritkán kerül az asztalra. E kétségbeejtően zsíros élelem ellenére a friss levegőn dolgozó lakosok karcsúak és dinamikusak. Ez a külső azonban megtévesztő. Többezer analízis után kiderült, hogy a 25 éves férfiak átlagos kolesterolja 40 milligrammal magasabb, mint a veszélytelennek tekintett 200 milligram per száz köbcentiméter, ötvenéves korukra ez a többlet 60 milligramra emelkedik. A megvizsgált 110 ezer személy 37 százaléka magas vérnyomásban szenvedett. A férfiak 54 százaléka naponta több mint egy doboz cigarettát szív. Az ijesztő adatokat elemezve a tudósok felvetették a kérdést: meg lehet-e változtatni az észak-karéliaiak étkezési szokásait és ha igen, milyen mértékben változtatja ez (Folytatása az 5. oldalon) ERIC KNIGHT LÉGY HŰ MAGADHOZ REGÉZ? 105. — Valahol aztán folyamatosabb és összefüggőbb lesz az ember emlékezete. Körülbelül attól az időtől kezdve, amikor iskolába kerül. Tanítás! Tömegoktatás olyan emberek irányításával, akik annyira oktatók, amennyire én államférfi vagyok. Szürke, sivár épületek, betonudvarok, ahol gyertyával bedörzsölt fadarabokon csúszkáltunk körbekörbe az ötperces szünetekben, amit, isten engem úgy segéljen, játékszünetnek neveztek. És ezekben az iskolákban — ó, hol vannak ezek Eton sportpályáitól! — egyedül csak a magoltató módszert ismerik azok az emberek, akik maguk is halálosan beleuntak már a sivár iskolarendszerbe ... Emberek, tanítók, akik már semmivel sem törődnek. S köztük néhány olyan is, akik — ma már jól látom ezt — patologikusan is alkalmatlanok voltak arra, hogy gyerekekkel bánjanak. Teljesen begyepesedett fejűek, olykor már a legegyszerűbb gondolkodásra is képtelenek. Csak végezték napszámba a munkájukat, és a fásultság szadizmussá vált bennük. Az ilyenek azzal kezdték a tanítási napot, hogy tüntetően kiraktak egy nádpálcát. Úgy helyezték el gondosan, hogy mindenki jól láthassa, és az egyik végét beledugták egy üveg vízbe, amíg csak saját súlyának háromszorosára nem növekedett a hajszálcsövesség következtében. Úgy bizony! A nádpálca a vízben volt, a víz pedig a nádpálcában. Ha aztán ez megvolt, akkor már kezdődhetett a legnemesebb hivatás gyakorlása, a brit ifjúság oktatása, jövőnk zálogának nevelése. — Tudod, Prue — folytatta Clive kis szünet után —, én azt hiszem, halvány fogalmam sem lett volna soha az igazi nevelésről, ha véletlenül össze nem hoz a sors valakivel. Egyetlenegy emberrel... De ez az egyetlen ember is, akit odasodort a véletlen, elég volt hozzá, hogy új irányt szabjon az egész életemnek ... Pedig ezt, úgy hiszem, nem is azért tette, mert ahogy mondani szokták, szerette a gyerekeket, hanem inkább azért, mert becsülte annyira önmagát és a hivatását, hogy szakértelemmel, odaadással és megértéssel végezze .־ munkáját. Egyetlen ember, és ez is csak véletlenségből, és életemnek minden mocska és baja között egyszerre csak megtanít arra, hogy túlnézzek a saját orromon, és betekintsek egy olyan csodálatosan nagy birodalomba, ahol szinte nincs is határ: a gondolkodás birodalmába. — Tudod, az én világomban nem sokat törődnek a játékszerekkel. Azt hiszem, egész életemben egy pár görkorcsolya volt az egyetlen játékom. Egy két shillinges korcsolya. És ez a korcsolya, meg ez az egyetlen iskolaév reménytelenül és bolondosan összekapcsolódott az emlékezetemben, mint gyermekkoromnak egyetlen, igazán boldog szakasza. Az iskola abban az évben megszűnt a gyötrelem, a félelem, a tanítói terror otthona lenni. Egyszerre olyan hellyé változott, ahol egyenlőség és megértés van, ahol a gondolkodást bátorítják, a józan okfejtést szeretik. — És akkor, képzeld, Prue, akkor amikor már nyiladozik az eszed, amikor már égsz a vágytól, hogy többet tudj, többet tanulj, többet gondolkozz, és még többet megérts a világból, akkor egyszerre csak ׳ tizennégy éves leszel. És mivel eszesebb voltál a többinél, egy évvel előbb elvégezted a nyolc osztályt. És ezzel egyszerre vége van. Munkás vagy. Az iskolának vége. Megkapod a munkakönyvedet, és hosszú nadrágot húzol. És nem is tiltakozom ellene. Nem mondod, hogy. De hiszen az én eszem úgy fogja a dolgokat. Én tudni akarok. Érteni akarom a világot. Tanulni akarok, talán, hogy egyszer még másokat is taníthassak ... — Persze, az ember nagyon szeretné mindezt, de azt is tudja, mit követel a szükség. És tudja, hogy sürgősebb dolgok is vannak. Túl sokáig látta az ember az anyját, ahogy a kemence párkányán álló vázából számlálgatja a filléreket. És túl sokszor evett margarinos kenyeret. És túl sokat érezte egyes házak előtt a vasárnapi sült hús illatát. És az egész addigi életét úgy élte le, hogy egy teljes hétre félpenny volt a költőpénze, ha ugyan isten nem veszi zokon, hogy a félpennyt annak nevezzük! De ahogy vége az iskolának, és az ember kézbe kapja a munkakönyvét, akkor végre, végre változtathat a dolgokon! Hiszen tizennégy éves férfi. És a tanulás, az csak álom, de az élet, az valóság! És most már az élettel kell szembenézni! És akkor az ember elhatározza, hogy most aztán beleveti magát az életbe, és minden erejével és verítékével, és munkakedvével, és tudásával, és értelmével, és szorgalmával boldog és tiszta otthont teremt magának. Lesz majd ennivaló, és lesz ruha, és pénz, és cipő, és minden És ezt ő, ezt ő maga fogja mind előteremteni. — Hisz tudja már akkor az ember, hogy mi a munka. Hisz évek óta dolgozott már az iskola mellett. Volt már rikkancs, mészárosinas, házaló. Meg éjszakánként az utcai árus kikiáltója. És dajkálta a szomszédok gyerekeit. Tolta a kocsijukat. Pucolta a környék illemhelyeit. Hisz ő volt a környék zabigyereke, és még hálás is lehetett, hogy szívesek és elnézők hozzá, hogy nem sajnálják tőle az efféle munkákat... Mégis valahogy olyan dicsőségnek érezte akkor az ember az egészet. Mert elég idős volt már ahhoz, hogy tárgyilagosan nézze a dolgokat, és ez nagyon megerősítette az önérzetét. Az ember tudta, látta, hogy miről van szó. A legmélyebbnél is mélyebbről kezdi. Egészen auláról indul, s azért csak onnan, mert annál lejjebbről már nem is indulhatna. — De éppen ezért meg fogja mutatni, mit ér! Mindenki büszke lesz rá!... Az volt a szándékom, hogy nyomdászinas leszek, legalábbis reméltük, hogy majd eljutok idáig. Merész remények! De azért elkezdtem. Máig is emlékszem arra a reggelre... Ahogy felöltöztünk. Ahogy anyám megfogta a kezemet. Ahogy várakoztunk rettegve az üzem irodájában. Mert mi lesz, ha azt mondják, hogy túl magas vagyok, vagy túl alacsony, vagy nem elég erős, vagy túlságosan satnya külsejű. Ilyesmiktől rettegtünk mind a ketten. De én közben attól a ijesztő lehetőségtől is rettegtem, hogy csakugyan felvesznek és akkor ott maradok az ismeretlen emberek és ismeretlen gépek között... — Persze, az ember azzal erősítgette magát, hogy éppenséggel azt kell elérnie, hogy ott maradhasson az üzemben. És akkor majd vége lesz a többi rohadt dolognak. Annak, hogy továbbra is cédulákat kelljen kirakni az ajtajukra, hogy Itt gyógysör kapható!, meg azt, hogy Itt mosást vállalnak!, meg annak, hogy művirágot készítsenek, mert valami érthetelen okból, talán csak az isten tudja odafenn, hogy mért, nem akadt több föltoznivaló a környéken. Most is látta még önmagukat, ahogy csinálják a művirágot, látta a mamát, ahogy lerakja egy kicsit a munkát, törölgeti a szemüvegét keresztül néz rajta, és a gázlámpa felé tartva azt mondja: — Ki kell mennem a piacra, meg kell próbálnom egy másikat... — Mert mifelénk így vett szemüveget az ember. Kiment a piacra, megállt a pápaszemes bódéja előtt, és addig próbálgatta türelemmel, bölcs hozzáértéssel az okulárékat, míg meg nem találja azt, amelyik pontosan a ״ szeméhez ?!lett”... Clive tűnődve folytatta: — Azt hiszed, túlzás, amiket mondok? Nem tudom. De nem hinném, hogy csak úgy mesélgetnék egy lánynak, aki, néha úgy érzem egy pillantra, talán nem is létezik igazán, és én talán inkább csak magamnak mesélek, hogy megpróbáljam kibogozni, mi tett ilyenné, amilyen vagyok, és mért vagyok én az az ember, aki most itt ül, és akinek a tulajdona mindaz a gyengeség, töprengés, előítélet és erő, ami a tulajdonom.Folytatjuk. TÜKOR