Új Könyvek, 1987 (24. évfolyam, 10-19. szám)
1987 / 10. szám
Petőfi Sándor (1823-1849) Úti jegyzetek/Petőfi Sándor ; [az utószót írta Steinert Ágota].Bp.: Helikon, 1987.76 p. ; 24 cm ISBN 963 207 599 4 fűzött : 43- Ft 894.511-992 Mt.: Steinert Ágota (utószó) a B 1 Előzetes leírás! Az 1845-ben keletkezett Úti jegyzeteket, és a két évvel későbbi, Kerényi Frigyesnek szóló, Úti leveleket tartalmazza a kötet. Régóta tudjuk Petőfinek a magyar szépprózát is forradalmasító fejlődéstörténeti jelentőségét, az útirajzok mégis újra meglepnek kivételesen ízes humorukkal, Mikszáthig nem utánzott közvetlenségükkel, stílustörténeti tanulságaikkal. Mindjárt az első oldalon olvasható az a jelenet, ahol Petőfit álmában pisztollyal fenyegeti meg „egy ifjú merénylő”, mert nem közölte versét a Pesti Divatlapban. Szándékolatlanul is abszurd mozzanat ez („A pisztoly durrant, én meghaltam, és... fölébredtem.”). Az útirány: Gödöllő, Aszód, Miskolc, Kassa; találkozik Kerényivel, Tompával. Sikereiről nemesen nagyvonalú szerénytelenséggel beszél: „Egy este a tanuló ifjúság fáklyás zenével tisztelt meg. Megvallom, hogy ez engemet meg nem lepett. Nem elbizakodottság ez, a világért sem.” Eperjesről Caraffa jut eszébe, a közeli Sárosról „Rákóczy egykori fészke”; innen Lőcsére utazik, majd Késmárkra, Iglóra. Részletezett útiélményt keveset kapunk, de hatásosan leírt szubjektív benyomást jónéhányat. Iglóról pl. ezt mondja: „Kárpátok egészen oda látszanak, de ottlétem alatt tán sohasem álltak köd vagy felhőtlenül, s e derűborúban úgy tetszettek nekem, mintha volnának a természet oltára s a felhő és köd körülötte a tömjénfüst.” Horváth János és más kutatók általában Heine hatását emlegetik Petőfi prózájával kapcsolatban, de a magyar prózastílus történetében alighanem nagyobb fordulatot hozott, mint Heine a németében. Pontossága, célra törő tömörsége eszménnyé lett, közvetíteni tudja mindazt az összetettséget, bonyolult hangulatot, ami egy-egy pillanat egyedi karakteréhez hozzátartozik, mégsem válik nehézkessé, tudálékossá. Az Úti levelek először a Hazánk c. lapban jelent meg 1847. májusától novemberig keltezve. Ismertebb, mint az 1845-ös feljegyzések, s a remek tájrajzokba itt már beleszövődnek a Szendrey Júliába szerelmes, házasodni készülő férfi vallomásai. Ezúttal Debrecen felé tart, dicsőítő leírást ad a Hortobágyról, több más hely között érinti Szalontát is, egy hetet tölt Arányoknál. Két költői levelében esküvőjéről és házasélete boldogságáról tudósít. Az utószóban Steinert Ágota hitelesen jellemzi a prózaíró Petőfi stílusát: „már-már alig romantikus, a finom irónia, önirónia, a realista ábrázolás és a mély líraiság rendkívül változatos, könnyed, érzékletes közlésmódot alakít ki (...) szeretetreméltó ember kellett, hogy legyen.” Bár mindkét írás megtalálható Petőfi összes prózai műveinek különböző kiadásaiban (legutóbb a Magyar remekírók sorozatban, 770433), a kötet beszerzését mégsem csak pél