Új Könyvek, 1989 (26. évfolyam, 11-16. szám)

1989 / 13. szám

Fekete Sándor elszánt buzgalommal kutatja Petőfi életútjának, személyiségének és - ezek vonatkozásában - gondolatvilágának összefüggéseit. Legújabb könyvé­ben a Petőfi által „új evangéliumnak” tekintett francia forradalomnak a költő eszmélkedésére, gondolkodására meghatározó hatását dolgozza fel. A jól ismert jelszószerű vallomás - „Egy vallás van a földön: a szabadság!" - gondolati hátterének tisztázására épül fel a kötet. A szerző kérdése: levezethető-e Petőfi forradalmisága és a márciusi eseményekben játszott szerepe kizárólag az olvas­mányélményekből? Válaszkeresés közben nemcsak a költő verseit, illetve naplóit faggatja, hanem a barátok és kortársak hagyatékát is összeveti a filológiai tények­kel. Közel másfél évtizedes kutatás eredményeként tárja elénk azt a széleskörű irodalmat, amely Petőfi forradalomtörténeti ismeretei olvasmányforrásainak te­kinthetők. Ezsmetörténeti vizsgálódásai során részletesen, a biográfia eszközeivel igyekszik megragadni azt a folyamatot, amelynek során „az alkat, a társadalmi lét és feladat feltételei között az eszmei hatások beépülnek az önálló világnézetbe, onnan pedig a művekbe transzportálódnak". Nem világnézeti szintézist olvasha­tunk tehát, hanem adalékokat egy meghatározott rendszerben, amelynek vonat­kozási pontjai: a forradalmak kronológiája, a forradalmi „evangélium" konkrét könyvei, az életrajzi adatok. Ezek megfeleltetéseiből bontakozik ki az az 1846 elejétől 1848 tavaszáig tartó folyamat, amelynek során a költő eljut a „meghódí­tott forradalmi világnézet" ujjongásától az érett forradalmár megfontolt belátásá­ig. Külön fejezet elemzi Petőfi szabadsághitét, illetve annak a vallás létében vagy nemlétében gyökerező meghatározottságait. Itt Fekete Az apostol és az Egy gondolat bánt engemet eszmekörének történetfilozófiai hátterét kutatja. írása vitába száll a tekintélyes Petőfi-irodalom számos tézisével, sokszor még saját korábbi álláspontját is korrigálja. A költő személyiségével - sírjának állítólagos megtalálása ürügyén - most ismét sokat foglalkozik a közvélemény. Fekete Sándor tanulmánya esetleges újabb téveszmék kialakulását akadályozhatja meg. Könyvét a költő munkásságá­val mélyebben foglalkozóknak ajánlhatjuk. Életrajz, munkásság: 820371. Legutóbb ismertetett műve: Sajtó és szabadság (870923): 894 H 88 891357 Horváth János (1878-1961) Petőfi Sándor / írta Horváth János.­­ [Bp.] : Gondolat, [1989].­­ 597 p. ; 25 cm Az 1922-ben Budapesten, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársa­ság kiadásában megjelent mű reprintje ISBN 963 282 173 4 kötött : 198,- Ft .Petőfi Sándor (1823-1849) 894.511 Petőfi Petőfi Sándor 929)894.511 JPetőfi 094Horváth­ 07­4 B I 51

Next