Új Könyvek, 1990 (27. évfolyam, 11-18. szám)

1990 / 16. szám

­9/ G 25 901660 Gárdonyitól Gárdonyiról is... összeáll. Tóth Tibor]. — Bp. : Tankvk., 1990. — 353 p. : i­ll. ; 21 cm Bibliogr.: p. 343—345. ISBN 963 18 2648 1 kötött : 108.— Ft .Gárdonyi Géza (1863—1922) 894.50Gárdonyi Gárdonyi Géza 929 [894.511 [Gárdonyi 894.511—821Gárdonyi Mt.: Tóth Tibor (1935) (összeáll.) a B I s . Novella- és regényrészletek, költemények, naplótöredékek, kortárs kri­tikák és irodalomtörténeti értékelések mozaikszerű füzére a ,,-tél-ről” portrégyűjtemény újabb kötete, amely egyik — gyermekek és felnőttek által egyaránt — legolvasottabb írónknak, Gárdonyi Gézának (1863— 19­22) állít emléket. A könyv az életrajz időrendjében sorakoztatja föl az író műveiből, fel­jegyzéseiből, naplójából vett részleteket, illetve a róla szóló irodalom sze­melvényeit. Az összeállító célja, hogy közelebb hozza — főleg a tanuló­­ifjúság számára — azt az alkotót, akit pályája kezdetén, 1890-ben Mik­száth Kálmán „veszedelmes vetélytársnak” nevezett. Ez a mutatós „író­avatás” egycsapásra Herczeg Ferenc, Justh Zsigmond és Bródy Sándor, az idős Jókai és a fiatal Tömörkény egyenrangú kortársává emelte az agárdi születésű fiatalembert. Gárdonyi (Ziegler) Géza az egri képzőben készült a tanítói pályára, amihez már akkor kevés kedvet mutatott; írói ambíciói voltak, ám a megélhetésért tanítania kellett. Közben szerkesztőként próbálkozott a szépírással. Első regénye, az Álmodozó szerelem 1886-ban készült el, de mellette novella- és drámaírással is foglalkozott. A Szegedi Híradó mun­katársaként tanulta meg a népies témalátást, majd Bródy hívására Pest­re ment. Kisregényei (A lámpás, 1894; Pöhölykék, 1895) a szegedi évek­ben kialakult látásmódjával, meghozták első írói sikereit. A millenáris ünnepségek után mégis vidékre, Egerbe költözött: a napi robotját végző újságíró fölött győzött az alkotni akaró író. Így lett belőle a legendák „egri remetéje” amit látszólagos magánya és­­ egy ideig megfejtetlen, mára azonban már feloldott titkosírással írt naplójegyzetei is — alátá­masztottak. Pedig nem volt zárkózott személyiség; jegyzetei, naplórész­letei ezt bizonyítják, valamint az 1898-ban megjelent Az én falum, amely az évtized végének legkiemelkedőbb könyveseménye volt. Benne már megtalálható az a harmónia, amely írói látásmódját, szemléletét és stílu­sát összefogja. Ábrázolása nem leíró, bemutató, hanem szubjektív, író és valóság kapcsolatát fejezi ki. Az egri alkotóévek teremtették meg a nagy műveket, az Egri csillagokat, A láthatatlan embert és az Isten rabjait. Az antológia szemelvényei jól érzékeltetik a „titokzatos Gárdonyi míto­szának kialakulását, ugyanakkor ezt cáfolandó, a megfejtett titkosnapló aforizmáiból egy életet-természetet rajongva szerető, magányból értő kö­zösségbe vágyakozó ember alakja bontakozik ki. A háború alatt és a há­borúról már keveset írt: naplója jegyzetei bizonyítják, hogy gyűlölte a civilizációt romboló „hősi” harcokat. 1922-ben bekövetkezett haláláig már nem tartotta létfontosságúnak az írást. Gárdonyit, az írót, regényeiből, elbeszéléseiből ismerjük igazán. Mint embert, talán végakaratának néhány sorával jellemezhetnénk legjobban.

Next