Új Könyvek, 1992 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1992 / 9. szám

A Széchenyi-emlékév alkalmára több kiadvány megjelent, s ezek között a Széchenyi és kora címet viselő kötet az azonos címet viselő kiállítás anyagára épül. Valójában a Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás tudományos kataló­gusa egyúttal e tizennégy társszerzőt mozgósító, résztanulmányokat tartalmazó, képekkel, illusztrációkkal gazdagon ellátott, muzeológusok által szerkesztett könyv. A forrásbemutató történész (Rózsa György), a relikviákat a saját koruk­ban értelmező muzeológus (Körmendy Kinga), a technikatörténet kutatója (Deák A. András), a mindennapi élet történetének szakértője (Gazda István), a divat­történész (F. Dózsa Katalin), az éremtannal (G. Hősi Vera), a környezetkultúrá­val (Körmöczi Katalin) foglalkozó tanulmányíró együttes teljesítményét kompo­nálta kötetbe a szerkesztő, Éri István. Az első fejezetben az életúttal, a családdal, a katonaévekkel, a barátokkal és a munkatársi körrel ismerkedhetünk meg. Majd a nevezetes Széchenyi-alkotások és kezdeményezések kapcsán olvashatunk egy-egy tanulmányt: a lovakkal, a mező­­gazdasággal foglalkozó Széchenyi arcképe mellé a szerzők rendre felrajzolják a közúti közlekedés, a gőzhajózás, a vízszabályozás területén érdemeket és tényle­ges eredményeket elérő gróf portréját is. Gazdag anyagismeret, és tényfeltáró pontosság, forrásközpontú leírás és lelőhelyet jelölő körültekintés jellemzi a tanulmányokat. A korszak összefüggésrendszerébe állított értelmezés szempont­jai, a hétköznapi élet bemutatása iránti művelődéstörténeti fogékonyság és az egymást kiegészítő szakterületekről származó ismereteket szembesítő szerkesztés­­mód jellemzi a kötet írásait. A Széchenyi-hagyaték ikonográfiája, az Akadémia Széchenyi Múzeumának anyaga is szakszerű bemutatást kap a kötetben. A kiad­vány katalógusként is igen jól használható, hiszen a tanulmányok után a rendsze­rező, adatszerű feltárás és bemutatás következik. Függelékben kép- és tárgyjegy­zéket, valamint a felhasznált fontosabb szakirodalom és levéltári kútfők megjelö­lését találjuk. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítási anyagára épülő kötetben más országos gyűjtemények és múzeumok (a Budapesti Történeti Múzeum, a debreceni Déri Múzeum, a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum és tizennyolc társintézményük) kincsei szerepelnek. Többet, bővebb forrásanyagot kívánt kézbe adni ugyanis a szerkesztő annál, ami látható volt az emlékkiállításon. - A kötetet szakkönyvtárak és közkönyvtárak számára egyaránt ajánljuk, középiskolai gyűjteményeknek is érdemes beszerezni. A sorozatból ez az első ÚK-ban ismertetett kötet. 931 K 42 920961 Kertész István (1942) Híres és hírhedt római Caesarok / írta Kertész István.­­ [Bp.] : Kossuth, 1992.­­ 72 p. : ill., részben színes , 25 cm.­­ (A világtörténelem nagy alakjai, ISSN 1216-0741) ISBN 963 09 3544 9 kötött : 200,- Ft 937 Életrajzok - Római Birodalom 929[9](37) Római Birodalom - Életrajzok a b I i * 60

Next