Új Könyvpiac, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004-04-01 / 4. szám
NK TÁJAI , és egyúttal a legnehezebben érthető festőieink között", így barátja, Justh Zsigmond, aki regényhősnek is megtette őt. „Egész lelkét kitárja elénk, de hát ki lát a lelke is legmélyébe?" Gellér Katalin tanulmánya az akkorid,,ban divatos teozófiával foglalkozik, ami Mednyánszkyt is érdekelte - mégsem mondható, hogy meghatározta volna a művészetét. Hessky Orsolya, Kiss- Szemán Zsófia, Szinyei Merse Anna feldolgozzák a müncheni akadémizmus, a barbizoniak, a francia impresszionisták és a bécsi hangulatfestészet pro és contra hatásait - Mednyánszky „tájköltészete" (egyik kortársának szavával élve) azonban besorolhatatlan és iskolát nemteremtő, mert utánozhatatlan is. Miként a valóságban, szellemileg is mindig elcsavargott. Lényegében a természettől tanult nagy-nagy odaadással: „A természet szemlélete volt fő foglalkozásom legfiatalabb koromtól fogva, ez volt életem tartalma" -jegyezte fel a naplójában 1911-ben. Bár általában műteremben festett, gyerekkorától fogva kint a természetben élt (az egyik legnagyobb magyar sétáló vándor ő), és az emberekben (a szerelmeiben) is a természetet kereste, „a vadul eredeti jelleget", mint írta volt. Lefestett tájai azonosíthatók (a Felvidék, a Tátra, az Alföld), ugyanakkor benső tájak is. „Nincs olyan világ a természetben, mint az ő elképzelt világa, ez a néma, nesztelen, rémes világ" - írta egyik korabeli kritikusa, „szellemi tér a fizikai térben", fogalmaz a kérdéssel foglalkozó mai művészettörténész, Szabó Júlia ebben a kötetben. A reprodukciók segítenek felidézni a kiállításon látott hatalmas, lenyűgöző vásznakat, melyek, mint már Fülep Lajos megjegyezte, felszabadító hatással vannak az emberre. A gyönyörűség révén? Attól, hogy majd' mindegyiken (vagy -ben) szellem lebeg? Az említett „várakozás" szabadul fel, tör át a transzcendenciába az esztétikai élvezetben? A némaságban és a moccanatlanságban pedig valami történik. Mednyánszky festményei történnek. Ez a dünamisz jellemző a paraszt- és csavargóportrékra és -figurákra is. A báró, a fiatalon is öregnek látszó, szelíd tekintetű „vén csavargó" szinte mindig csak őket festette, cigányokat, kocsisokat, hajléktalanokat, kocsmatöltelékeket, akik lelkileg sem voltak a rokonai, hanem, mint a naplójában megfogalmazta, a „komplementerjei", és az eszményei: „erős, tiszta, hívő emberek", vagy épp „ragadozók", tehát vakmerőek a kétségbeesésben, kitartóak a pokoljárásban. Kitaszított lelkek útjain bolyongva című tanulmányában Bakó Zsuzsanna beszél Mednyánszky világviszonylatban is páratlan portréfestészetéről. Úgy venni az embert „ahogy az örökkévalóságtól jön" - írja a naplójában (és ez a tájairól is elmondható), mert az időlege sen túl mindenkiben ott van „valami nagy, egy külön világ"; „minden ember a nagyság csodája". Kell ennél szebb antropológia? Méghozzá a társadalom legszerencsétlenebbjeiből leszűrve? Az agresszivitást is szívszorítóan tudta ábrázolni Mednyánszky, az állatias tompaságot és üres tekintetet pedig - hogy, hogy nem - megrendítően. A háború aztán nemcsak Mednyánszky életének vesztét okozta (harctéri festőként szerezte súlyos vesebaját), hanem kiszívta a képeiből a színeket, a szó szoros értelmében lecsupaszította a tájakat, az embereket, leegyszerűsítette a formákat, a természetet (tenyészetté változtatta. Emberek helyett többnyire tömeget látni rajtuk, meneteket, „tréneket". Egyesek szerint már az első világháború tengelytörése volt a világnak. Mednyánszky, mint anynyian, felajzva indult neki ennek a „nagy kalandnak", s látleleteiben a nagyon kicsinnyé, nagyon gyengévé vált, a földanyába a szó szoros értelmében belepusztuló embert örökítette meg. (Az Enigma két 2001-es száma foglalkozik ezzel az Mednyánszky László megszállott festő volt (több ezer, jobbára elajándékozott képének tetemes része mindmáig lappang) és nagy kolorista, ugyanakkor az elmélyülésben is lankadatlan: „a tisztítás és a javítás munkáját" mindennapi feladatának tekintette. A kiállítás alkalmával állítólag a naplói is megjelentek könyv alakban. Az eddig ismert részletek egy egészen kivételes szellemi ember portréját rajzolják ki. Perneczky Gézának a Balkánban megjelent esszéje szerint „a természetből ránk tekintő nagy egészhez való ragaszkodás" vezérli szintetizáló hajlamát. Össze tudta kötni az ellentéteket, pólusokat, és hogy ez mekkora s mily sokrétű benső munkát kívánt, arról a naplók tanúskodnak, melyek egyébként helyenként egészen költőiek. Csodálatos, ahogy fiatalon elhunyt szerelméből, a Nyulinak becézett Kurdi Bálintból, aki fuvaros volt, „lelki vezetőt" formázott, és több mint egy évtizedig, míg meg nem halt, hozzá intézte legbensőségesebb, imaként hangzó szavait, animálva őt is, meg magát is ezzel a szerelemmel, mely tényleg erősebb volt a halálnál. Ezek a fohászok máig sem vesztettek különös hitelességükből. Mednyánszky Kossuth Kiadó, 414 oldal, 7990 Ft egész problémakörrel.) Mednyánszky László Új Könyvpiac 2004. április