Uj Kor, 1936-1937 (18. évfolyam, 1-45. szám)
1936-09-17 / 1. szám
Roshá$ána§^áin XVIII. évfolyam, 1 szám., ^ Timi?para, 1936|Szept. 17.1 TIsrI 5697 ^ mii11 Bármi fegyvert Ro~ s rSKmf VM MBB |H vácsolnak ellened, ^¥ ts"3M hb HH fimm széttörik, bármi pM ffigfflj Bpl& HUgj^P szó támad elleMpSg. «888 glfll"^BaBBL Je8s$B& ned perbe, élnév smLfBXtt jM i^mt ^BKl^ Bn^rah mal. UV llf” Jel. 54—17. Ardeal Bánát, Maramures és Craana Zsidó r „ , .. . ‹T ¥ „. . * rrQi oo so Nemzeti Szövetségének hivatalos lapja. A *.=* ^ I«| Szerkesztőség: UL Piafa Plevne. 3. Tel. 22-89. Megjelenik minden honlaba Ara 3 leI Kiadóhivat.t ■ I. S«r. Mod.nl 8. Tel.15-44. 5697 $OJ&ásátuiL üdvádLet Kedves Elvbarátaim, Izgalmakban bővelkedő 5696-ik év utolsó napjaiban, elszoruló szívvel vetem papírra köszöntő soraimat, hogy szokásom szerint üdvözöljelek Benneteket egy jobb, mindenekelőtt nyugalmasabb ujesztendő reményében. A most záruló ismévről, amelynek számbetűi azt jelentik, hogy „akarjátok“, a történelem majdan imigyen fog megemlékezni: „És Jiszráél fiai, csakúgy mint a bibliai és az azutáni időkben is több ízben, ismét próbára tétettek. Régi reménységük, tizenkilenc évszázad után világ csodájára visszaszerzett országuk, Erec Jiszráél, melyet rövid néhány esztendő alatt — nem erőszakkal és nem vérontással, hanem bámulatos energiával és zsidó szellemmel — pusztaságból paradicsommá változtattak át, közel volt ahhoz, hogy újból csak Palesztina legyen. De ez alkalommal a nép, az egész zsidó nép mint egy ember felállott és minden gálati gondja meg keserűsége dacára, szenvedélyesen kelt egyetlen pozitívumának, az ős-uj hazának védelmére és ekképpen adta tudtul a világnak az ő akaratát: „Nem engedjük, hogy ami után nemzeti önállóságunk elvesztése óta nem szűntünk meg imádkozni, amiért őseink mártírhalálba mentek, kortársaink nyugalmat, jólétet elhagytak, hárucaink vérüket áldoztak, most, hogy megteremthettük sokat üldözött népünknek egyetlen nyugvópontját, azt megint elvegyék tőlünk!“ Mert ez a sokat szenvedett, sokat ócsárolt, lenézett és meggyalázott nép, ott az ősök földjén, amikor szabadon dolgozhatott, hatalmasat volt képes alkotni; de amikor orvul támadtak reá, amikor munkájának nagyszerű eredményeit részben elpusztították és megakadályozták, hogy folytathassa az országépítés nagy művét, hihetetlen önuralommal, minden indulatot önmagába fojtva, bámulatos fegyelmezettséggel odakiáltotta a világnak a mi esztendő utolsó négy és fél hónapjának minden napján: „AKARJUK!“ „Akarjuk, hogy ez az ország zsidó ország legyen, úgy ahogy azt a mi magn akartánk, a Biblia is már megígérte és úgy amint azt tizenhat évvel ezelőtt San Remoban 52 állam kormánya részünkre biztosította; akarjuk, hogy Jiszráél szétszórt népének egyedüli otthona a mi munkánk révén naggyá és virágzóvá legyen és akarjuk, hogy ide jöhessen népünknek minden fia, aki ide kívánkozik, hogy szabad zsidó életet élhessen és minden testvérünk, akit hazájából kiüldöztek.“ Kedves Elvbarátaim, Minden gondunk meg aggodalmunk ellenére is büszkeséggel kell hogy eltöltsön bennünket a tudat, hogy mint ennek a hős népnek fiai, részesei lehetünk a jelenkori zsidó történelem egyik legfelemelőbb, de egyben legmegrázóbb eseményének. És különösen büszkék lehettek Ti, kedves Elvbarátaim, akik áldozatos munkátokkal és hozzájárulásaitokkal megkönnyititek a magasztos munkát, melyet mindannyian, még a mi napjainkban, befejezettnek látni akarunk. És a történelem meg fog emlékezni az uj nemzedékről, mely ott az ősök könny- meg véráztatta földjén egy egészen uj világot teremt. Uj világot, melyben az egyéni önzést háttérbe szorítja a közösség szent érdeke, amelyben klál Jiszráélért dolgozik elsősorban, nyugalma, sőt élete kockáztatásával, ez az uj nemzedék. Legyetek méltóak, én Testvéreim, ehhez az uj zsidó nemzedékhez; legyetek fegyelmezettek a Reátok váró nagy feladatok elvégzésében, egyek szentséges akarástokban és én bizton hiszem, hogy az 5697. év meghozza majd mindannyiunknak az oly hőn óhajtott nyugalmasabb, megelégedettebb, boldogabb érzést. Ezzel a buzgó kívánsággal küldöm az én kedves, jó meg hűséges munkatársaimnak a Kis- és Nagyintézőbizottságban, a mi drága Vizohölgyfőinknek, az összes szervezeteknek és alakulatoknak, minden helyi- és ifjúsági csoportnak, valamint Erdélyben meg a Bánátban Cionért dolgozó és áldozó testvéreimnek összesen és egyenként zsidó szivem mélyelni jövő nmí3 norm totó köszöntésemet. Timisoara, 5696. elül végén. Vermes Ernő. építünk a romokon Irta: Drechsler M. dr. főrabbi Romok közül emelkedik ki lelkünk ünnepi oltára. Frissen hantolt drága sírok szegélyezik, ifjú, lelkes szivek, lobogó sötét szemek alusszák bennük korai álmukat. Álmuk is imádság. Sóhajok szállnak mélyeikből. Fájdalmuk az égre kiált. Panaszuk a menybe hangzik: Adonó bchija be- Cion. Még meddig tart a kártevés Cionban a gyász Jeruzsálemben ? Támadj föl ősidők nagyja, harcok hőse és épitsd fel Jeruzsálem romjait. Esztendeje azt hittük, szabadságunk ünnepére szól ma már a sófár. Úgy látszott, hogy egy világ szive dobban össze a Szent Föld szeretetében, összefogtak minden nagy zsidó lelkek a régi, a szent romok felépítésére. Eggyé lettünk a nagy célban, a teremtő zsidó munkában. Láttuk már a próféta hitének teljesülését : Ki ét én etcem lösém vöbbila : Világ zászlajául, nemzetek ékességéül akarlak látni — ott egész földem legszentebb helyén. S valóban magunkkal tudtuk minden népek legjobbjait. Velünk éreztük a szellem ami kitűnőségeit — egy viág elismerését, csodálatát, elragadtatását, hódolatát. De oht megzavarta ünnepünket a gyász és siralomra vált az örömünk Sir a lelkünk testvéreinkért, akik életüket adták honunkért, hitünkért, — még ki sem virult és máris megtépett szabadságunkért. És fáj a lelkünk, hogy azon a földön, amelyből az örök béke próféciája sarjadt, napnap után fegyverek dördülnek; hogy azt a földet, — melyről uj mithoszunk ígéretét lestük, — melyet a szellem mindig győzelmes csatáinak színteréül szántunk, — ártatlan vértől megszentségtelenitve látjuk. Hogy a kultúra békés munkásainak, földet túró pionirjaink kiáltását életért és segítségért, — tehetetlenül kell hallgassuk. De a ránk köszöntő uj esztendőt feltámadó nagy hittel, uj, szent munkára szórt bennünket, nagyobb buzgóságra parancsolja lelkünket. A mi lelkeinket mindig is a reménység, a jövendő hite éltette. Ma is az tartja életünket: a holnap zengő ígérete. És a sötét égből kikelő hajnal áldó harmatja, ott csillog már a mának bús érzésén is. Amerre jár a zsidó ember, ahogy megérint bennünket testvéreink vágya meg akrata, — mindig és mindenütt, mélyebb és teljesebb zsidóság vágya száll felénk, mindenünnen a többet s jobbat óhajtó lelkek sóhaja hallszik bele az életbe. És a zsidó nép minden igaz fiai meg nem szűnnek mondhatlan nehézségek közepette sem, — fennen tartani nemzeti otthonunk valóságát. Megirigyelték Izrael ellenségei csodálatos sikereit, ngy nagy szépségeit, fénylő büszkeségeit. De mondjátok mi az, amit nem irigyeltek meg tőlünk — még tán a szegénységünket, a nyomorúságunkat is. A felmerült bajok csak fokozzák az energiáját, megacélozzák az erejét. Nem tehet le róla ! Megváltást — a sok csalódás és megszégyenülés után — végre igazi nagy és örök megváltást akar a zsidó ifjúság lelke. A maga erejéből, a saját emberségéből valót. Ahogy más népek élnek a maguk földjén, úgy akar élni ő is — nehezen és győzelmesen bár, — de békén és becsületben. Szörnyű küzdelemben, — de tudva mégis miét? S bár messzi jár még a céltól, a szemébe mosolygó ideáltól, boldog, ha csak reménységben is benne élhet az áhított szabadságban, a megálmodott szépségben. A sok bajjal, mely mindenünnen környezi, valamelyest kibékiti az a tudat hogy az ő lelke, az ő keze is benne az élet küzdő, cselekvő erői között; hogy nem csak szenvedője, de formálója is a történetnek, hogy ott jár fenn a Sors intéző hatalmai között és építi a többiekkel együtt a közös jövendő szent templomát. Harcra, munkára szólít a sofár! Uj nagy munkára gyűjti fiait a mi megalázott népünk ! Nem csak a sivatagos földet kell virágos mezővé szántanunk, de megalázott lelkünket is oda kell emeljük a bizó hit magasságába. S miként Izrael főpapja szólott harcba menő fiaihoz : »Halljad én népem, harcba mészem, — de ne csüggedjen szived, előtted jár az Úr, hogy megsegítsen.“ Örök harc az életünk, nem hagy nekünk egy nap nyugtot, nem bírja el lelkünk a tiszta örömöket. Ám az a világfölényes lélek, az az emberfeletti erő, az a mindent győző hit, mely éltette és fenntartotta Izraelt mind e mai napig, legyen a tietek, az vezessen benneteket diadalra, dicsőségre. Legyen áldás munkátokon, kik felépítitek a romokat. Ne csüggedjetek! Könnyeink meg szeretetünk harmatja áztatja szent földetek. És a sok mártír vére vetéséből a szabadság napja keljen életre. Istenünk, hadd hallhassuk megváltásunk sófárját is !