Új Látóhatár, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1959 / 1. szám - FIGYELŐ - Nyeste Zoltán: Béke vagy atomháború
személyével kapcsolatos tájékozatlanság derül ki. Többen utólag törölték nevét és míg 13-an a legkártevőbbek között említik, 4-en századunk egyik legnagyobb magyarjának tartják. Volt olyan diák, aki egyszerre mind a két rovatba is beírta. Irodalmi szempontból érdeklődésre tartanak számot még két kérdésre — ki a két legkedvesebb írója és költője — adott feleleletek. 38 írót neveztek meg összesen, de közülük 24-nek a neve csupán egyszer vagy kétszer fordul elő. A diákok kedvenceinek sorrendje: Jókai (40 százalék), Mikszáth (34), Móricz Zsigmond (32). Utánuk nagy szakadék következik, majd Gárdonyi (12 százalék) Nyirő (7) és, Déry, Márai, Németh László következnek 5—5 százalékban említve. A költők között mintegy 20 név szerepel a válaszokban, de közülük csak négy élő. (Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Faludy György és Tollas Tibor.) A legtöbben szeretik Adyt (45 százalék) Arany Jánost (43), Petőfit (38) és József Attilát (21). A további sorrend: Vörösmarty (18 százalék), Tóth Árpád (9) majd Szabó Lőrinc, Babits Mihály, Illyés Gyula következnek. Ha a több mint 2000 kérdőív összes válaszainak feldolgozása megtörténik, sokkal alaposabb képet lehet majd rajzolni a nyugaton élő magyar diákság felfogásáról. Addig is, kívánatosnak tartottuk ezeknek a részadatoknak közzétételét, mert az Északamerikai Magyar Egyetemisták Szövetségének 2.600 tagja közül az a 192, aki a kérdőívet kitöltötte — úgy érezzük — jellemzően fejezte ki társai véleményét is. PAPP LÁSZLÓ BÉKE VAGY ATOMHÁBORÚ Karl Jaspers: Die Atombombe und die Zukunlt des Menschen. Piper & Co Verlag, München 1957. Albert Schweitzer: Friede oder Atomkrieg. C. H. Beck Verlag, München 1958. Az atomenergia felszabadítása — a „második tűzgyújtás" — révén kozmikus méretű természeti erők kerültek az ember hatalmába. Idő kellett ahhoz, amíg az emberiség ennek a második tűzgyújtásnak kettős jelentőségét felismerte: az előttünk megnyíló végtelen perspektívákat — egy mesébe illő technikai fejlődés lehetőségét — és a veszélyt, amelyhez hasonló még sohasem fenyegette az emberiséget. Sok reményre jogosító s ugyanakkor beláthatatlan veszélyeket rejtő helyzetünk tudatosítása elsősorban azok érdeme, akiknek a természettudomány mai fejlődését is köszönhetjük; a fizikusok és tudósok minden alkalmat megragadnak az emberiség felvilágosítására. Tiltakozásuk hangja egyre erősbödik. Szellemi életünk kimagasló egyéniségei egymás után szólalnak meg s szóban és írásban óvják az emberiséget az atombombákkal játszó felelőtlenségtől. Látva e szellemi mozgalom hatását az európai közvéleményre, szükségesnek tartjuk, hogy két — könyvalakban is megjelent — előadássorozatból tolmácsoljunk néhány gondolatot. * 65 *