Új Látóhatár, 1965 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1965 / 4. szám - FIGYELŐ - Hanák Tibor: Könyv Thury Zoltánról
Thury Zoltán újrafelfedezése Rejtő István: Thury Zoltán: Tanulmány, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1967, 419 oldal. A magyarországi irodalomtörténeti kutatás előszeretettel fordul a Nyugatot megelőző időszak, a századvég és a századforduló társadalomkritikai irodalmához. Csiky Gergely drámái, Tolnai Lajos és Iványi Ödön regényei, Ady Endre korai írásai az utóbbi két évtizedben nemcsak az irodalomtörténeti művekben, hanem az irodalmi köztudatban is az elmosódó perifériákról a belterületek közelébe kerültek. Mindinkább tudatossá válik, hogy a szabadságharc és a Nyugat megindulása közötti időszak nem a „nemzeti pihenés" és nem egyedül az epigonok kora volt a magyar irodalomban, hanem a kísérleteké és a keresésé is. A legtöbb próbálkozás számára nem hozott beteljesedést az idő, éspedig nem annyira a hivatalos fórumok és a közvélemény értetlensége miatt, nem is egyedül az európai méretű gazdasági és társadalmi átalakulások sodró ereje, az írók számára is sokszor válságot jelentő financiális hatása miatt, hanem olyan esetlegességek következtében, mint a korai halál. Mikor már-már minden kész volt az új megalkotására és befogadására, a Nyugat megjelenése előtti évtizedben ígéretes írók sora hullott el tüdővészben vagy végzetes önakaratból. Iványi Ödön 34 éves, Justh Zsigmond 31, Papp Dániel 35, Thury Zoltán 36 éves korában hal meg, és a nagy reményekre jogosító kritikus, Péterfy Jenő nincs ötven éves, mikor 1899-ben öngyilkosságot követ el. Életük és munkásságuk félbemaradt, ezért sikkadhattak el az irodalmunkban az idők teljességét jelentő 19. századi jeles elődök és a 20. századi nagy utódok korszaka között. Rejtő István Thury Zoltánról szóló monográfiájának egyik legfőbb érdeme maga a témaválasztás: egy feledésbe merült író újrafelfedezése. Thury Zoltán egyike a századforduló nagy szellemi robbanása gyorsan elégő szikráinak, a néhány évre fellobbanó tehetségeknek, kik erős, de hamar elhaló hangon mint új Keresztelő Jánosok hirdették a náluk nagyobbak eljövetelét. A szociális szókimondásban Ady Endre, a paraszti élet ábrázolásában Móricz Zsigmond, a kispolgárság bemutatásában Nagy Lajos lépett arra az útra, melyet Thury Zoltán kezdett meg a magyar irodalomban. Ady Endre még debreceni újságíró korában, hat évvel Thury halála előtt azt írta róla: „minden impressziónk közt ott kísért, hiteget bennünket az a remény, hogy Thuryból olyan író lesz, ki hivatva van szociális bajaink feltárására és megvilágítására, s aki irányt adhat elsekélyesedett színműirodalmunknak. Erős, meditáló fő, érző szív, éles szem és valami pesszimizmussal árnyalt világnézet jellemzi Thuryt, a színműírót." A biztos és pontos ítéletű Osvát Ernő, kiről Fenyő Miksa azt írja Nyugat-könyvében: „Ha rágondolok, nem fogyok ki a jelzőkből, gyakran a könnyekből sem", így nyilatkozott Thury Zoltánról. „A megfigyelések mámorosai között egy, aki tisztán lát. Nem merül alá a részletek tengerében, a habszerű hangulatok rangjában; a nagy vonásokat, a nagy szimptómákat, az idő nagy jeleit figyeli... Igen, az időket, a mát és a mában a mai embert mutatja Thury. Nem a léhát, nem a társaságbelit, de a szegényt, az érzőt." Kortársai — és csak a kortársai — látták erejét; ők felfigyeltek szenvedélyes igazmondására, társadalomkritikájára, de mindez csak kezdete volt az elismerésnek és küzdelemnek. Thury Zoltán, a drámaíró és novellista nem 368