Új Látóhatár, 1970 (13/21. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - FIGYELŐ - Czigány Lóránt: A müncheni kincses kalendárium

A hasznos ismereteken kívül politikai cikkeket és valamelyes szépirodal­mat tartalmaz a kötet. A politikai írásokkal nem óhajtok vitatkozni, kötelez itt is a mások véleményének tiszteletben tartása. Csak rezignáltan regisztrá­lom, hogy volt politikusok még mindig az ún. sérelmi politika naív kate­góriáiban gondolkodnak. „Erkölcsi értékek" alapján hadakoznak, moralizál­nak és kérnek számon akkor, amikor már régen bebizonyosodott, hogy a nagyhatalmak politikáját — keleten és nyugaton egyaránt — érdekek vezetik s nem fennkölt meggondolások. A szépirodalmi rész verseket és rövid karcolatokat tartalmaz. Még az olyan kiváló költő mint Határ Győző is eléggé jelentéktelen verssel szere­pel, pedig a szerkesztőknek lett volna miből válogatniok. A közölt versek nagy része formailag meglehetősen hagyományos, olykor az ún. almanach lírára emlékeztet — kivételt képez Horváth Elemér és Thinsz Géza — vagy pedig politikai ábrándozás hordozója. (Makkai Ádám például 'Teremtünk egyszer' című versében arról álmodozik, hogy Erdélyből egyszer Svájcot csinál, és én lennék ebben a csodás kis országban az Új­ Világbeli Nagy­követ". Nem is igénytelen.) A kötet prózai írásai között sok az iskolás élménydolgozat. Pogány And­rás írása nem tudni miért tituláltatok novellának, még elbeszélőkészségről sem tesz tanúságot, Köröndi András írása pedig vidéki lap tárcarovatának a színvonalát sem üti meg. Ilyen írásokat látva méltán pironkodhat az a né­hány író, aki valami félreértés folytán a kötetbe került, hogy milyen társa­ságban kell megjelennie. A kötet végén a szerzők rövid életrajza található. Ez valóban elkedvetlenítő olvasmány. Alkalmi tollforgatók társaságában József Attila, Ady Endre vagy Illyés Gyula nevét olvasni! Ady Endréről például megtudjuk, hogy Új versek című kötete a huszadik század irodal­mának „betörését jelentette" Magyarországon. Ezt az ismeretdarabkát ides­tova negyven éve oktatják nemcsak középiskolában, hanem az alsóbbfokú népoktatás keretében is. Kiknek készült az évkönyv? Analfabétáknak? Arról nem is beszélve, sutábban fogalmazni már nem is lehetett volna. Az itt felsorolt tények egyike sem bosszantott igazán. Inkább szórakoz­tatott. Hiszen tisztelem mindenkinek a magánvéleményét. A dilettantizmust és félműveltséget mindig mókásnak találtam. Azonban van a müncheni kincses kalendáriumban más is. Olvasgattam az idézeteket. Nagyrészük közismert szerzők közismert műveiből. Tamási Áron nevét láttam az egyik oldalon: „Az idők bénító lázában él a magyar." Egy pillanatra elszomorod­tam. Így csal az emlékezetünk. Miért beszélt volna Tamási Áron az idők bénító lázáról, akkor október végén? Mi bénította őt akkor, amikor egy percre úgy tűnt, hogy az idők gyógyító lázában égünk. Elővettem az Iro­dalmi Újság 1956. november 2. számát. Elolvastam Tamási Áron cikkét. Jól emlékeztem. Az idők gyógyító lázáról beszélt ott Tamási Áron. A Nemzetőr Évkönyv idézetét ezután összehasonlítottam az eredetivel. „Köl­tőink fénylő hadait idézi" a kalendárium, „költőink fénylő szavait" ír Ta­mási Áron. Értelemzavaró kihagyások, durva összevonások. Ha iratmásolás közben történtek volna ezek a hibák, az eljárást hamisításnak neveznénk. Az irodalom azonban közkincs. Mindenki úgy alakítja, ahogy a politikai aktualizálás érdekei megkívánják. Csak azt ne kívánják a szerkesztők, hogy ezt a könyvet a könyvespolcomra tegyem. Ennyivel tartozom Tamási Áron emlékezetének. Czigány Lóránt

Next