Új Látóhatár, 1973 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - Határ Győző: Nincs vége a csodáknak - múlt századi történet I. (elbeszélés)
gúnyoros-hideg (még a homlokcsók is elmaradt, elzárkózott előle) s el is határozta, hogy még minekelőtte az abbét felvezetnék s ő, magányát feladni kénytelen, a következő péntekig elsüllyesztheti titkos bukolikus élete fanyoszolyás filagóriáját, a szorongás, a balsejtelmek elhessentésére felkattantja majd a piros bársonykazetta tükrösmuzsikás fedelét és átfutja Aimée kisasszony néhány olyan forró levelét, amikor még azzal hitegette, hogy belehal, ha nem tüstént és rögves rögtön lesz az a mindjárt — még pásztoréletük forró korszakából; azután megadja magát az abbénak. 2. Mondanunk sem kell, a mi Crispin-ünk — mármint a Chamoinceauiak Kis-Szent-Crispin-je nem tévesztendő össze Nagy-Szent- Crispin-nel és vértanú társával, Cipőfelsőrészkészítő Nagy-Szent- Crispinian-nal. Emezek ugyanis, még a III. században, Rómából, úgy szálltak rá a Soissons környéki ős franciákra, őket megtérítendő, mint ugyane franciák kései utódai a négerekre, a továbbtérítés nemes szándékával, jól értelmezvén az igét, hogy ti pedig elmenvén, térítsetek meg minden népeket. A legenda szerint Nagy- Szent-Crispin a talpat, a kérget és a kaplit készítette Rómából hozott vaskaptáján, míg társa a felsőrésznek volt utolérhetetlen kiszabogatója és értője — mivelhogy mind a ketten római suszterek s olyigen tudós csizmadia-filozófusok voltak, amilyen kevés akadt e kereszténységben, legalábbis a Soissons-iak szerint. S nem is lett volna baj, ha megmaradnak a kaptafánál, de nem maradtak; márpedig aki a Hatósággal packáz, az kacérkodik a karddal, míglen poroszlóját meg nem leli, kinek vasa élén vérével Krisztusának igazáról tanúságot teendő, törzse elválaszttatik fejétől. így történt, hogy Jupiter papjának trágár faggatásaira mit sem válaszolva s hitük pocskondiázására rá sem hederítve, ezek ketten megmakacsolták magukat, majd a megtérését hangosan büdösölő pogány horda haragja elől a városi tömlöcbe menekíttetvén, odanyújtották nyakukat a nyakvágónak, mert csupán így kerülhették el, hogy apró miszlikre tépje őket a sokaság és csak ezúton fedezhették a késő Soissons-i unokák vértanú- és ereklye szükségletét. Hanem ez a másik Nagy-Szent-Crispin, mint mondottuk, nem azonos a mi Crispin-ünkkel, aki ugyan szintén a cö-betűnél kezdődő gótikus fülkék sorában keresendő a Mindenszentek ékszeres ragyogású, remekbe faragott Palmáriumában (mely akkor is jó tíz kilométeren át kanyarog, ha minden szentre csak egy folyóméter esik) , de csak fülkéje mélyére húzódva és felírása-megcsillagozva lelhetjük fel s nem is a hitbuzgóság szemérmelése ez nála, hanem azzá avatásának sajnálatos hiánya. Boldoggá avatását történetesen a jó Champinceau-iak, túláradásukban kanonizációjának fogták fel: megszentülése előlegezéseként értelmezték sajátlag s addig is Kis-