Új Látóhatár, 1975 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Sárközi Mátyás: A nyugati magyar költészet öt éve 1956 után
belső válsággal küzdő Horváth Béla volt, aki a fiatalok ellen fordult és „unalmasának találta, hogy harminc éven aluli, meg forradalom után kijött költők csoportjáról beszélnek. E költőket általában tudatlanoknak bélyegezte. Amivel, persze édes-keveset törődtek az érdekeltek: András Sándor és Gömöri György Oxfordban szerzett diplomát, Lőkkös Antal Genfben. Makkai Ádám a Yale Egyetemen nyelvészetből doktorált, Sulyok Vince Oslóban lett doktor, Vitéz György pszichológus a McGill egyetemen. Az érintett „tudatlan" nemzedék számottevő költői közül többen végeztek vagy kezdtek meg egyetemi tanulmányokat, mint ahányan nem, és jelenleg féltucat irodalomtörténész vagy nyelvész egyetemi tanár, előadó van közöttük. A Látóhatár, később Új Látóhatár és az Irodalmi Újság — 1962-től a Magyar Műhely is — nyújtott megfelelő fórumot és ösztönzést a fiatal költőnemzedéknek, bár az önálló kötetek vagy antológiák sora, az emigráns könyvkiadás ismert nehézségei miatt, csak nehezen indult meg. Az 1956 utáni első antológiát német nyelven adták ki és ebben legtöbb verssel két Nyugat-Németországban letelepedett volt politikai fogoly szerepelt: Tollas Tibor, aki a börtönben kezdett verselni és Kocsis Gábor. (Megjegyzendő, hogy Kocsis újabb német nyelvű versei nívósabbak.) Azután napvilágot látott az első forradalom ihlette önálló verseskötet, Kannás Alajosé, aki korábban menekült nyugatra, de a forradalom a távolból is látomásos verseket sugallt számára. A sikerültebbek formai biztonsága kiváltott bizonyos hatást az erre fogékony olvasórétegekben. Az Új Látóhatárban és az Irodalmi Újságban az olvasó rendszeresen találkozott Aczél Tamás hosszú sorokban ömlő, hol klasszicizáló, hol egyfajta modern, a közvetlen beszédformát követő, inkább gondolati, mint érzelmi ihletésű verseivel. Kibédi Varga Áron közölte szikár, rideg, férfias, szeízelgető canto-it. Cs. Szabó László a középkortól a romantikáig ívelő korok ihletettje, s mint zseniális színész lépett elénk, más és más gúnyájú dalnokok mezét öltve. A színjátszás mögött bizonyára szemérmesség rejlett, amely nehezen oldódott valódi lírává. Faludy Györgyöt a rejtélyes kelet és a rejtélyes ókor tartotta lebilincselve. Siklós István a balladák, a zsoltárok és a régi magyar költők igézetében írta gyakorta archaizáló s a szavak, kifejezések, szólások, sőt, a nyelvtani idomulások mélyértelmét és hangzását kutató-próbáló verseit. Gömöri György pedig átélt viharok élményei között próbált rendet teremteni; zaklatottsága termékennyé tette. Szorongásait is kiírta magából, társadalmipolitikai célzatú mondanivalója is versformát öltött. Legintellektuálisabbnak két érzékeny fiatal: Sándor András (András Sándor) és Bakucz József tűnt. A költők tucatjával jelentkeztek, szinte valamennyi tehetséges, de kiforratlan volt, egy részük később elhullott. (Itt megjegyzendő, hogy valószínűleg sokan írtak ezekben az időkben — főleg az Iro