Új Látóhatár, 1980 (31. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 3. szám - CS. SZABÓ LÁSZLÓ 75 ÉVES - Jónás Pál: Afrikai napló
bemelegedni. — Tudod, most itt a négereknek jól megy és persze mindegyikük fehér akar lenni. A legtöbbet egy pirulával keresünk. Ezt persze nem áruljuk itt a városban, hanem kint a brousse-ban, a falvakban, ügynökökön keresztül. Tudod, mi történik? A néger beveszi a pirulát és azután feketét pisál. Nézi és persze azt hiszi, hogy megy ki belőle a feketeség. Nézi mindennap bőrét, nem lát változást, de elképzeli, hogy talán egy árnyalattal fehérebb. Még mindig sok a feketeség benne. Rohan a második, harmadik és negyedik tubusért. — Jeney nevet, sárga fogai vannak. — Itt a városban persze egyéb dolgokat árulunk. Vannak nagyon jó bőrfehérítő készítményeink, vásárlóink választhatnak nyolc variációból, amely a legjobban megfelel nekik. Feltaláltunk ezenkívül egy folyadékot, amely a négerek gyapjas haját kiegyenesíti. Jó üzleteket csinálunk ezzel. Vannak persze hajfestő szereink is. Ezeket európaiak is veszik. Neked is el kellene egy, mert teljesen szürke vagy. Elkezdenek enni. — Család? — kérdi az utazó. — Megnősültem 1944-ben. Feleségem vitéz Monoszlóy altábornagy lánya volt. Meghalt 1955-ben ... öngyilkos lett... halálának a zsidók voltak az okai. — Miért a zsidók? — Akkor kezdtem el egy kis szerszámüzletet Poitiers-ben. Még most is magam előtt látom a táblát: Jeney, Materiels et Equipment Industriels, de a zsidók kiszorítottak a piacról, nem hagytak élni, elvették a jó kuncsaftjaim. Belebuktam. Adósságok. Alig volt mit enni. Sarolta nem bírta ki a dolgot, mindig kisasszony vagy úriasszony volt, nem tudott a nehézségekkel megbirkózni... megmérgezte magát. Azután két évvel később újra megnősültem. Egy francia nőt vettem el. Párizsit. Kirúgtam egy félév múlva. — Arca eltorzult —, megcsalt egy 56-os magyar menekülttel, akit én hívtam meg egyszer ebédre. Nektek persze könnyű volt. Olvasom a mai újságban az életrajzod. Hogy tudtad az amerikai egyetemeket elvégezni? Mindig hármas tanuló voltál. Persze kaptál ösztöndíjakat. Mi gürcöltünk és éheztünk a háború utáni években Németországban. Azután franciaországi próbálkozások. Mindenki leköpött bennünket. Nektek könnyű volt. Hallom, tagja voltál a Magyar Bizottságnak is. Kaptad a havi 400 dollárt. Ugye, kaptad ? — Kaptam. — És ugyan ki adta a 400 dollárt? Az Albán Vöröskereszt? — A csekken a Szabad Európa Bizottság volt. Az adta a Magyar Bizottság költségvetését és az ösztöndíjat a tagok számára. — Megmondom neked, honnan jött a pénz. A CIA-től. Jól tudod, de nem mered mondani, CIA-pénzen éltétek életeteket. Fogadásokon vettetek részt, utaztattak benneteket, sajtófogadásokat tartottatok, lébecoltatok, míg mi kínlódtunk, rohadtunk, éheztünk. .. Azok, akik a Szabad Európa zsoldjában voltak vagy benyalták ma-