Új Látóhatár, 1981 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3-4. szám - ÍRÁSOK AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM 25. ÉVFORDULÓJÁRA - Bibó István, a harmadik út és a következő nemzedék (előadások, kerekasztalviták, zárónyilatkozat)

dottságból a magyar és más kis népek cserbenhagyása miatt, amely őt e könyve megírására késztette és nyomában a vita résztvevőit minden fenntartásuk ellenére is arra, hogy a kilátástalannak ítélt helyzetben mégis megoldást keressenek. A kis népeknek ugyanis nincs más lehető­ségük, maguknak kell kérdéseikre megoldást találniuk, s amire a nagy­hatalmaknak nincs feltétlen szükségük, a nemzetközi intézményekre és jogi rendező elvekre, az számukra nélkülözhetetlen eszköz, akármeny­­nyire is, akárhányszor is mondott csődött. A világpolitika dzsungeljében némi oltalmat mégiscsak ezektől várhatnak a kis és gyengébb országok. (Stankovich) Akinek nincsenek hatalmi eszközei, csak elvi alapon po­litizálhat. (Elkán) Bibó tételét, mely szerint a nemzetközi élet korábbi rendező alapelve, a feudális, monarchikus, fejedelmi legitimitás helyébe az I. világháború után került új rendező elvként a nemzeti önrendelkezés alapelve — rész­ben bírálták, részben pontosították. A fejedelmi legitimitás azonban a 16.—17. és esetleg még a 18. században érvényesült, a 19. század már az alkotmányos és később demokratikus legitimitás kifejlődésének szá­zada. (Brunner) Voltaképpen tehát már a 19. században is a nemzeti önrendelkezés elve szabta meg a nemzetközi életet, csak dinasztikus mezben jelent meg. (Elkán) Kérdésessé lehet tenni persze, hogy a szabályozás ténylegesen a hir­detett elvek alapján történt-e vagy pedig a mögöttük meghúzódó olyan politikai realitások játszottak döntő szerepet, mint a nagyhatalmak egyensúlya és az akkori államközösségben érvényesülő alapvetően közös jogi és erkölcsi értékrendszer. (Brunner) Sok történelmi tapasztalat utal viszont arra is, hogy a nagyhatalmak politikai szándékaitól függetlenül csak azok a változások bizonyultak tartósaknak, amelyek egy irányba hatottak a nemzeti önrendelkezéssel. (Elkán) Ezek szerint az, ami az I. és méginkább a II. világháború után megszűnt hatni, nem a monar­chikus legitimitás rendező elve volt, hanem a nagyhatalmi egyensúly és a homogén nemzetközi értékrendszer, melyek egyaránt felbomlottak. (Brunner) A nemzetközi szervezetek nem a nemzeti önrendelkezés elvét képviselik, hanem az interdependencia, az egymásrautaltság új elvét. (Elkán) Bár 1920 óta a tartós békés koegzisztenciára a nagy és a kis államok imperializmusa miatt soha nem volt tényleges kilátás, Bibó op­timista volt e tekintetben (Révész) és úgy ítélte meg, hogy lehetséges békés úton érvényesíteni a nemzeti önrendelkezés elvét. Maga is látta azonban, hogy ez az elv ütközik az államok területi stabilitásának igé­nyével. Nem lehet alkalmas rendező elv már csak azért sem, mert nincs megegyezés arra nézve, hogy kik az alanyai: népek, nemzetek vagy esetleg törzsek. /Például Afrikában./ (Brunner) Az elv érvényesítését célzó eljárások kidolgozása pedig hiábavaló erőfeszítés addig, amíg nincsenek bizonyos alapvető közös értékek és fogalmak. Ezek nélkül az eljárások egységes alkalmazására és az eredmények kölcsönös tisztelet­­ben tartására nincs remény. (Brunner) A nemzeti önrendelkezés alapelvének érvényesülését Bibó két döntő alapfeltétel teljesülésétől tette függővé: a nagyhatalmak egyetértésétől és a nemzetközi döntőbíráskodás bevezetésétől. Ezeket pedig bizonyos fogalmak, eszmények közössége alapján tartotta lehetségesnek. Ilyenek azonban nem léteznek. A Szovjetunió az önrendelkezés alanyának az

Next