Új Látóhatár, 1981 (32. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3-4. szám - ÍRÁSOK AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM 25. ÉVFORDULÓJÁRA - Bibó István, a harmadik út és a következő nemzedék (előadások, kerekasztalviták, zárónyilatkozat)
dottságból a magyar és más kis népek cserbenhagyása miatt, amely őt e könyve megírására késztette és nyomában a vita résztvevőit minden fenntartásuk ellenére is arra, hogy a kilátástalannak ítélt helyzetben mégis megoldást keressenek. A kis népeknek ugyanis nincs más lehetőségük, maguknak kell kérdéseikre megoldást találniuk, s amire a nagyhatalmaknak nincs feltétlen szükségük, a nemzetközi intézményekre és jogi rendező elvekre, az számukra nélkülözhetetlen eszköz, akármenynyire is, akárhányszor is mondott csődött. A világpolitika dzsungeljében némi oltalmat mégiscsak ezektől várhatnak a kis és gyengébb országok. (Stankovich) Akinek nincsenek hatalmi eszközei, csak elvi alapon politizálhat. (Elkán) Bibó tételét, mely szerint a nemzetközi élet korábbi rendező alapelve, a feudális, monarchikus, fejedelmi legitimitás helyébe az I. világháború után került új rendező elvként a nemzeti önrendelkezés alapelve — részben bírálták, részben pontosították. A fejedelmi legitimitás azonban a 16.—17. és esetleg még a 18. században érvényesült, a 19. század már az alkotmányos és később demokratikus legitimitás kifejlődésének százada. (Brunner) Voltaképpen tehát már a 19. században is a nemzeti önrendelkezés elve szabta meg a nemzetközi életet, csak dinasztikus mezben jelent meg. (Elkán) Kérdésessé lehet tenni persze, hogy a szabályozás ténylegesen a hirdetett elvek alapján történt-e vagy pedig a mögöttük meghúzódó olyan politikai realitások játszottak döntő szerepet, mint a nagyhatalmak egyensúlya és az akkori államközösségben érvényesülő alapvetően közös jogi és erkölcsi értékrendszer. (Brunner) Sok történelmi tapasztalat utal viszont arra is, hogy a nagyhatalmak politikai szándékaitól függetlenül csak azok a változások bizonyultak tartósaknak, amelyek egy irányba hatottak a nemzeti önrendelkezéssel. (Elkán) Ezek szerint az, ami az I. és méginkább a II. világháború után megszűnt hatni, nem a monarchikus legitimitás rendező elve volt, hanem a nagyhatalmi egyensúly és a homogén nemzetközi értékrendszer, melyek egyaránt felbomlottak. (Brunner) A nemzetközi szervezetek nem a nemzeti önrendelkezés elvét képviselik, hanem az interdependencia, az egymásrautaltság új elvét. (Elkán) Bár 1920 óta a tartós békés koegzisztenciára a nagy és a kis államok imperializmusa miatt soha nem volt tényleges kilátás, Bibó optimista volt e tekintetben (Révész) és úgy ítélte meg, hogy lehetséges békés úton érvényesíteni a nemzeti önrendelkezés elvét. Maga is látta azonban, hogy ez az elv ütközik az államok területi stabilitásának igényével. Nem lehet alkalmas rendező elv már csak azért sem, mert nincs megegyezés arra nézve, hogy kik az alanyai: népek, nemzetek vagy esetleg törzsek. /Például Afrikában./ (Brunner) Az elv érvényesítését célzó eljárások kidolgozása pedig hiábavaló erőfeszítés addig, amíg nincsenek bizonyos alapvető közös értékek és fogalmak. Ezek nélkül az eljárások egységes alkalmazására és az eredmények kölcsönös tiszteletben tartására nincs remény. (Brunner) A nemzeti önrendelkezés alapelvének érvényesülését Bibó két döntő alapfeltétel teljesülésétől tette függővé: a nagyhatalmak egyetértésétől és a nemzetközi döntőbíráskodás bevezetésétől. Ezeket pedig bizonyos fogalmak, eszmények közössége alapján tartotta lehetségesnek. Ilyenek azonban nem léteznek. A Szovjetunió az önrendelkezés alanyának az