Új Látóhatár, 1981 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3-4. szám - FIGYELŐ - Kabdebó Tamás: Két költő - Amerikában

Moáb földjén hala meg az Úrnak szava szerint (Mózes, V, 34,5). De magáénak tudhatja-e akkor a pátriárka erejét: Magad maradtál. Próbám most erősebb:­­ a végső órán önmagad legyőzzed? — Pesszimista záró akkord? Más ez, emberi. 5 az ember, a legerősebbje is, el-elgyengül néha. Kapjuk mindezt Tollas jól ismert, kiforrott formanyelvén, klasszikus verstechnikájával. Dénes Tibor Két költő — Amerikában Zas Lóránt: Jézust-kiáltó, Amerikai Magyar írók, Los Angeles 1980, 91 lap Tűz Tamás: Égve felejtett álmok, Herp Kiadó, München 1980, 199 lap A Jézust-kiáltó Zas — alias Szász — Lóránt harmadik kötete. Az első, a Sakk, már a kezdő játékos nyitólépése volt: versei radikálisan és magyar módon villogtak a kaliforniai napfényben. Az elsőben érezhető türel­metlenség az Ülsz prózakötetben jószerével helyenként intoleranciává fokozódott. Ám mindkettőre jellemző volt a már nem amatőr, de még nem profi tollforgató eklektikus válogatása és henye radírozó kedve. A jézust­ kiáltó ugrást jelez Zas Lóránt életművében. Egységesült benne a forma. Sikerült a diffúz, a centrifugális és centripetális erőket egyen­súlyba hozni, a belső feszítő energiákat megzabolázni, a mondanivalót a jóízlés gyeplőjére fogni s azon tartani, hogy a vers a szétpattanás veszélye nélkül röpüljön. A Jézust­ kiáltó katona, akárcsak itt a költő, a csata közepén teszi azt, minek kimenetelére életét, hitét tette fel. Másnál a kimondott szó férfias, határozott, a mód felszólító, vagy a kijelentőből a tartalom által felszólítóba hajló. „ . . .el ne felejtsd, te ne felejtsd, ne. (El ne fe­lejtsd); . .. hogy az örvény és a légcsavar egyenlőtlen csatáját bírjad győzelmesen (Lindbergh); ... álmodnak hazát ... hogy ... fejfát-zúzó zajból szikrázó szeget, táncot, fergetegben is hívó virágot, fényt, hogy ti ne felejthessetek (Erdély); ... most hát ... a vasba-zúzott szavakat kiáltom, kő és árok, a csöndbe törtek torkából szó szivárog. (Most hát a szavakat)." A zajlóránti hangvételhez kiválóan alkalmas, szinte testhez szabott az egyes szám második személy használata. A vers, a még nem a szabad tánc ritmusát követő természetes magyar settem kifejeződése, vélte Szabédi László. Tehát ha egy végből, azon melegében buggyan ki a szavak alkotta szöveg — bárha utólagos igazításra szükség lehet —, az verssze­­rűbb beszéd; ha kontempláció, kogitáció, folyamatos fejtörés előzi meg és fűzi át a leírás folyamatát, a szöveg szőnyeggé válásának, kiterülé­­sének, vagyis a prózai mű létrejöttének nagyobb esélye van. A vers részben kommunikáció, részben monománia, az önmagának (és néha önmagában) beszélőnek önlétegezése. Ez természetes és ugyanakkor sür­gősséget jelez, belső parancsolást közvetít. Gondoljuk meg, az imádság

Next