Új Látóhatár, 1982 (33. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - FIGYELŐ - Határ Győző: A két antológia
versek alá a keletkezésük dátuma is odakerül: jobban tudnánk magunkban reprodukálni az életrajzot, s jobban érthetnénk a metaforikus célzásokat." Nos, ha a sokoldalas tanulmányokra is annyit kell várni a magyar olvasónak, mint a Vándor énekre, akkor addigra alighanem elfelejti, ki is lett volna, akire kíváncsi volt. Annyi szent, a Vándorének nyúlfarkincányi „életrajzi jegyzeteiből" édeskeveset lehet megtudni. Cs. Szabó Lászlónak 3 sor jutott s az is hibás: nem felel meg a valóságnak, hogy „a BBC magyar osztályát vezette": soha nem ambicionálta — egyike volt az osztály tucatnyi munkatársának. Szente Imre életrajza: szúnyogdünnyögés — négy szó: „1922-ben született, Finnországban él". A Vándorének e szemérmes titkolódzása a borítólapra is kiterjed: fülszöveg nincs; maga a borítólap megtervezetlen és minden, csak nem „pillantásfogó". Ezzel szemben a nyugati „1980" borítólapját az antológiában szereplők kézjegyes aláírása díszíti, ami igen dekoratív; kolofonjára rákerült Thinsz Géza „Ballada"-paródiája, ami eredeti és ötletes, 14 oldalas Életrajzi és könyvészeti jegyzeteiben minden költőnek jut közel fél oldal, a csatolt bibliográfia pedig nemcsak a magyar, hanem a nyugati nyelveken megjelent műveit is feltünteti a szerzőknek. A nyugati „1980" tipográfiája levegősebb, kevesebb az olyan nyomdai „lazaság", slamposság, ami bizony a Vándorénekben előfordul, hogy pl. egy-egy versszöveg fele lemarad, nyilván nem azért, mert politikai kifogások merültek fel ellene, csupán mert a sok bába közt elvész a gyerek. Az anyag évtizedes, alapos felmérése után, az önismeret hangján szól a Vándorének Utószavában a kötet avatott válogatója, Béládi Miklós a nyugati magyar irodalomról: „A magyar irodalomnak ez a hajtása kinőtt abból a keretből, hogy politikai, szociológiai, művelődéstörténeti dokumentumnak nevezzük ; önálló, eredeti irodalomnak kell tekintenünk ... Történetét és fejleményeit, íróit és műveit számon kell tartanunk, ha a több-központú magyar irodalomról helyes képet akarunk formálni." Hogy ez a önállóság-eredetiség mire vezethető vissza, arra — a Vigilia 1981 szeptemberi számában — biztos kézzel mutat rá Pomogáts Béla : „A nyugati magyar költő helyzetének sajátos voltához szervesen hozzátartozik a modern költészet eredményeinek befogadása is. Helyzete .. . szerencsésnek mondható: közvetlenül veheti birtokába a nyugati világ szellemi életének új értékeit, költészetének szemléleti vagy technikai vívmányait. Szoros kapcsolatban él a befogadó társadalom kultúrájával, feladatának tekinti, hogy mindazt elsajátítsa, amit az amerikai, angol, francia vagy német költészetben talál, s ilyen módon is bővítse, gazdagítsa a magyar költői nyelv meglévő lehetőségeit." A magam részéről a két antológia szöveganyagáról számvetést készítettem s arra a csöppet sem meglepő eredményre jutottam, hogy az átfedés minimális, a Vándorének 410, a nyugati „1980" félezer versszöveget tartalmaz s ezek közül, tehát majdnem ezer versből mindössze 15 azonos. Mind Béládi Miklós, mind pedig Kemenes Géfin László szuverén ízléssel válogatott, ha másmás értékrendszerben mozogva is, amiből kérlelhetetlen logikával következik, hogy külön-külön is informatív és gazdag a két antológia anyaga, ám a legteljesebb, a legkiegyensúlyozottabb képet akkor kaphatná a magyar olvasó a nyugati magyar költészet felfedező útjáról, hogyha mind a két antológia a rendelkezésére állna. Aminek üzleti akadálya aligha lehet, hiszen az 5000 példányban megjelentett Vándorének már